Vonattal az északi sarkkörön túlra

A Nordland vasútvonal (Nordlandsbanen) tökéletes választás, ha Észak-Norvégia vadregényes tájait szeretnénk felfedezni vonatablakból. A Nordland vasút Trondheim és Bodø között egyike a világ azon kevés vasútvonalainak, amely áthalad az északi sarkkörön.

Norvégia alakja már akkor elég furcsának tűnik, ha csak ránézünk a térképen. De ha még adatokat is teszünk hozzá, még furcsább: a legkeskenyebb részén 6,4 km széles mindössze, ugyanakkor az északi és déli csücskei 1800 kilométerre vannak egymástól: ez nagyjából a London Szicília légvonalbeli távnak felel meg! Már ez döbbenetesen nagy távolság, de az is döbbenetes, hogy hosszan elnyúló országukban a városaikat vasútvonallal akarták összekapcsolni a norvégok. Már az is jelentős eredmény, hogy 1962-ig Bodø városáig eljutottak, túl az északi sarkkörön.

A vonal átadásának 50. évfordulójára készült egy tévéműsor is „A Nordlandsbanen percről percre” címmel. Ezt először 2012. december 29-én sugároztak az NRK2 csatornán, több mint egymillióan nézték meg, és nagy sikernek számított: a program 9 óra 50 percig tart, és négy évszakon keresztül percről percre követi a Trondheim és Bodø közötti vonatot.

Trondheim és Bodø között haladó járat 729 kilométert tesz meg 9 óra 50 perces útja alatt

Ennek a vasútvonalnak az építése szakaszokban haladt előre, 1962-ben fejezték be, a végállomása pedig Bodø lett. A Trondheim és Bodø között haladó járat 729 kilométert tesz meg 9 óra 50 perces útja alatt és 43 állomást érint útja során és 154 alagúton megy át. Kövessük most nyomon végig ezt a vasútvonalat.

***

A vasútvonal első szakasza, a Trondheimtől Hellig tartó szakasz 1882. július 22-én nyílt meg. Trondheim után a vonat egy termékeny mezőgazdasági tájon fut, fél óra elteltével áthalad Hell településen, mely Norvégia legjelentősebb prehistorikus sziklarajzairól (i.e. 4000- i.e. 3000) híres, majd áthalad a 24 ezer lakosú Stjørdalon, a 10 ezer lakosú Levangeren és a 24 ezres Steinkjeren. Érdekes apróság, hogy Steinkjer mellett, a Blåfjella-Skjækerfjell Nemzeti Parkban van Norvégia földrajzi középpontja.

A város után a Namsen folyó völgyében fut tovább, hatalmas erdők között. Ez Norvégia egyik halban és vadban leggazdagabb vidéke. Télen különösen kell figyelnie a mozdonyvezetőnek, mert gyakran keresztezi a síneket a jávorszarvas. Snåsa egy 600 lakosú falu a vasútvonal mellett; az itt kitermelt márványt és palát sok európai országba exportálják. Idáig egyébként 1926-ra ért el a vonat, az építkezés lassan folytatódott észak felé.

Nemsokára a vasút beér a névadó Nordland megyébe, mely Norvégia 19 megyéjének (norvégul fylke) egyike. Belső-Nordland lápokat, erdőket, hegyeket, folyókat és tavakat kínál: tipikus észak-norvég táj. A vasúttól keletre már magasabb hegyek is vannak, itt emelkedik a Børgefjellet; ennek két legmagasabb csúcsa a Kvigtind (1703 m) és a Løypskartind (1660 m). A Børgefjellet geológiailag a Skandináv-hegység azon részéhez tartozik, amely a prekambriumban, 1,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, anyaga pedig főleg gránit és gneisz. A hegyek után a Vefsna vízfolyás mellett ereszkedik le a vonat a 13 ezer lakosú Mosjøenbe, Helgeland egy fontos közlekedési csomópontjába. Mosjøenben működik egyébént az Alcoa egyik legnagyobb alumíniumgyára.

Mosjøentől keletre már hófödte csúcsok tűnnek elő: az Okstindan hegységben az Oksskolten (1915 m). A vonat sziklabevágásokon és alagutakon tör előre. Itt válik igazán érthetővé, hogy a Nordlandban építése miért tartott olyan sokáig. Ennek a csodálatos tájnak a közepén fekszik a Rana-fjord partján települt a 18 ezer lakosú Mo i Rana.

A vonat a vad, de gyönyörű Rana folyó mentén halad, felfelé. Oldalról az óriási Svartisen gleccsert láthatjuk. Ez Norvégia második legnagyobb területű gleccsere: kiterjedése első ottjártamkor, 1990 környékén még 460 km² volt, manapság 370 km² ez a szám. A gleccser környékét a Saltfjellet-Svartisen Nemzeti Park védi.

Vonatunk keresztülmegy ezen a nemzeti parkon: a vágány jóval túljutott már az erdőöv határán, kapaszkodunk felfelé a Saltfjell tetejére: Bolna és Stødi között elérjük a Nordlandban legmagasabb pontját, a 680 métert. És itt, Stødi előtt keresztezzük az északi sarkkört, amit a vágány mindkét oldalán kőpiramissal jelölnek.

 

Az északi sarkkör egy nevezetes szélességi kör: az északi félteke é.sz. 66° 33′ 39″ szélességi fokán húzódik. Annak idején úgy tanították, hogy az északi sarkkörön belül mindenhol előfordul, hogy legalább egyszer nem nyugszik le a nap (nyári napforduló), azaz éjfélkor is láthatjuk, ez az éjféli nap jelensége. Ennek oka az, hogy a Föld forgástengelye 23,5°-os szögben meg van dőlve.

Apró érdekesség, hogy az ekliptika ferdesége változik, jelenleg lassú csökkenésben van, ami évente kb. 0,468″-et jelent. Magyarul: ezért jelenleg a sarkkörök a pólusok felé közelednek évente 0,468″-cel, azaz kb. 14,5 méterrel.

Az északi sarkkör mindössze 8 országon halad keresztül, ezek: Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, USA (Alaszka), Kanada, Grönland és Izland.

A sarkkörök a határai elvileg a sarkvidékeknek, de csak csillagászatilag. Földrajzilag ez a határvonal nem egységesek, itt, északon az életfeltételeket veszik alapul: éghajlati határ a 10 °C legmagasabb havi középhőmérsékletet jelölő izoterma vonala, illetve a fás növények elterjedésének északi határa.

Csillagászatilag tehát a vonat, amikor keresztülszeli a sarkkört, beér az Északi-sarkvidékre, azaz az Arktiszra. S hogy ez mit jelent? Nos, bizony az Arktisz is görög eredetű, az arktikosz (ἀρκτικός) szóból jön, ami valami olyasmi hogy „a medve mellett, északon” jelentésű, az pedig az arktosz (ἄρκτος) = medve szóból ered. De ne a jegesmedvére gondoljunk, a szó eredetéhez tudni kell, hogy a Sarkcsillag a Kis Medve (vagy Kis Göncölszekér) csillagképen van, közel a Nagy Medve (Göncölszekér) csillagképhez. Így állnak össze a világ dolgai, sőt északra is bejön kicsit a görög mitológia: ugyanis Kallisztó nimfa hiába tett szüzességi fogadalmat, nem tudott ellenállni Zeusznak. A kapcsolatból fiú született, a neve Arkasz. Zeusz felesége, Héra istennő meg akarta ölni a nimfát, de Zeusz az égre helyezte Kallisztót a fiával együtt, így lettek ők a Nagy- és a Kis Medve, majd pedig a sarkvidék szavunk névadói. Ja és mégvalami: a bosszúálló Héra istennő még halott vetélytársnőjére is tudott haragudni, ezért kiharcolta, hogy az anya és fia soha ne fürödhessenek meg a hűsítő óceánban: és ez így is van: a két csillagkép a valóságban is cirkumpoláris, azaz mindig a horizont fölött vannak.

A sarkkör és a Saltfjellet után a vonat leereszkedik, Rognannál látjuk meg ismét a tengert, Fauskében pedig buszok várják a vonatot, hogy az utasokat továbbszállítsák Narvikba. A 9700 lakosú Fauske egyébként arról is nevezetes, hogy az Ankersk bányában kitermelt márványt a világ minden részén felhasználják, többek között a New York-i ENSZ palotában és a tokiói császári palotában is található belőle.

Fauskéből már csak 50 kilométer a Nordlandbanen végállomása, Bodø, addig a Skjerstadfjorden és a Saltfjorden partján halad a vonat. A két fjord érdekessége, hogy az őket összekötő Saltstraumen nevű tengerszorosban van a világon a legerősebb árapály! A 3 km hosszú de mindössze csak 150 méter széles Saltstraumen szorosban a tengeri árapály váltakozása a világ legintenzívebb torlóáramlását hozza létre: minden nap hat óránként 400 millió m³ víz préselődik itt át. Az áramlás sebessége eléri a 40 km/h-ás sebességet is, ráadásul a szűk helyen nagy (10 méter átmérőjű!) és erős szívóhatású vízörvények alakulnak ki, melyeket norvégul maelstrom-nak neveznek. Erről kicsit bővebben egy külön blogbejegyzésben írtam: Saltstraumen, a világ legerősebb árapálya címmel.

Az árapályáról híres két fjord után lassan beérünk Bodø városába, melyet a norvég vasúthálózat legészakibb pontjának is szokták mondani, bár Narvik rendelkezik vasúttal, de az már Kiruna felé, a svéd vasúthálózatba csatlakozik és nincs összeköttetésben a norvég törzsterülettel.

Az északi szélesség 67° 18′ 20″-nél fekvő Bodønek a norvég Storting (országgyűlés) 1816-ban adott városjogot, melybe csak 1800 körül érkezett az első lakó. Kétszázra csak 1840 körül emelkedett a „város” lakóinak száma. Az idők folyamán a heringhalászat fejlődésével Bodø is növekedésnek indult, ipara, kikötője jelentőssé fejlődött. 1940-ben már 760 épület állt a városban, amelyből a németek 420-at felégettek, illetve leromboltak. A jelenleg 41 ezer lakosú város már teljesen újjáépült.

Barna Béla

 

Személyes élmények a Nordlandban végigvonatozásáról 1990-ből

Európa legszebb országa – ezt írtam és állítottam Norvégiáról 1990-ben amikor először életemben ottjártam. „Egyszerűen varázslatos, mint ahogy új-zélandi srác utastársam is felkiáltott, amikor meglátott egy fjordot, szakadékot, vagy egy kis zuhatagot.” – 1990. július 27-én a norvég fővárosban gondoltam egy nagyot, és a városnézéssel eltelvén, úgy gondoltam ha már itt vagyok, miért ne vonatoznék fel az északi-sarkkörön túlra? Egyedül voltam, szabad voltam és éppen 16 éves, szóval akkoriban is jöttek azért így spontán ötletek.

Utinaplóm tanúsága szerint Osloban délután háromkor ültem fel a vonatra és este érkeztem Trondheimbe. „A vonaton az időt csak azzal töltöttem, hogy az ablakhoz tapadtam. Nem tudtam betelni a norvég tájjal. Trondheimben mindössze 10 percem volt az átszállásra, s csak nehezen lett helyem, hiszen rengeteg turista utazik északra. A vonaton prospektust osztogattak, francia, angol, német és norvég nyelven. A németet rögtön le is fordítottam”.

Ebből írtam később életem harmadik országos magazinban megjelent cikkét. Gimnazista voltam még, amikor a 101 nap utazási magazin 1992/3. számában megjelent a cikkem: már az újságos trafik kirakatában láttam, hogy címlapon van a cikkem: „Vonattal az északi sarkkörig”.

Életem egyik nagyon boldog pillanata volt ez 16 évesen, s éreztem, hogy ez az utam, ezt szeretném csinálni. Utólag visszatekintve egyébként jó megérzés volt.

Elvonatoztam a végállomásra, Bodøbe is. A délután 3-as oslói indulásból másnap reggelre értem a sarkkörön túlra. Utinaplómba ezt írtam fel: „Reggel 8 körül már Bodöben, az északi szélesség 67º20´-nél voltam. Nyár közepén jártunk, plusz 4 C volt, szemerkélő eső, hideg. Ennek ellenére jól éreztem magam a városban, amely bár nagyon északon van, teljes luxust és kényelmet nyújt lakóinak és vendégeinek. A városban egész nap ködös, esőszemerkélő vacak hideg idő volt, így csak a repülőteret, a kikötőt, az áruházakat és az 1956-ban épült templomot néztem meg. Már délután az állomáson tanyáztam a váróteremben, ahol klassz kis társaság jött össze. Ausztrálok, új-zélandiak, amerikaiak, hollandok és rengeteg svájci. Főleg két luzerni csajjal dumálgattam”. Utólag teszem hozzá, hogy fura idők voltak, akkor még szégyenlősség nélkül elővettük bent a váróteremben is a gázfőzőt, s főztünk a svájci csajokkal egy jó meleg levest. Ez az emlékkép nagyon megmaradt a sarkkör vidékéről, évtizedek távlatából is. Meg az, hogy tulajdonképpen ez volt első nagy Európa-körutam utolsó állomása, s innen Bodø városából Trondheimen, Oslón, Koppenhágán, Hamburgon és Bécsen át négy napig tartott hazavonatoznom.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!