A nagyjából 2,6 millió éve kezdődő és kb. 11 ezer évvel ezelőtt lezáruló jégkorban egész Észak-Európát vastag jégpáncél burkolta. Egyes adatok szerint a jégtakaró vastagsága a 2 kilométert is elérte, sőt, a középső részein a 3 kilométert is meghaladta. Erről részletesebben a Hogyan alakult ki a Skandináv-hegység mai arca? II. rész: az eljegesedés című bejegyzésben olvashatsz.
A Jostedalsbreen és környéke térképen
Manapság Skandináviának már csak igen kis részét borítja jég: Norvégia szárazföldi területének például már csak 1%-át borítják gleccserek vagy jégtakarók. Norvégiában összességében 18 nagyobb gleccser tartanak nyilván. Területre a legnagyobb összefüggő jégtömeg Norvégiában egy nagyjából 2000 m magasságú fennsíkon alakult ki; ez a híres Jostedalsbree, a 61. szélességi fokon, amely 487 km²-es kiterjedésével az európai kontinens legnagyobb összefüggő jégmezője. Hangsúly a kontinentális Európán, Izlandon természetesen nagyobb a Vatnajökull és persze a Spitzbergákon is van nagyobb gleccser. A Jostedalsbreen gleccser védelmére 1991. október 25-én királyi rendelettel alapították az 1310 km² területet magába foglaló Jostedalsbreen Nemzeti Parkot (norvégül Jostedalsbreen nasjonalpark).
A gleccser és környéke régi autóstérképen
A nemzeti park egyik látogatóközpontja Oppstryn faluban, az Oppstrynsvatn-tó partján található. A látogatóközpontot 1992-ben nyitották meg a nagyközönség számára. A központban található főépület a viking hosszú házakhoz hasonló módon épült, van benne mozi is, ahol panorámafilmet vetítenek a parkban lévő gleccserekről. A központban botanikus kert és geológiai park is található őshonos növényekkel és sziklákkal. A főépületben kiállítások találhatók a környék kultúrájáról, állatvilágáról és történelméről.
A Jostedalsbreen gleccser egyik nyúlványa, a Briksdalsbreen – Fotó: Barna Béla
A Jostedalsbreen a kontinentális Európa legnagyobb gleccsere tehát Norvégiában: jegének maximális vastagsága 600 m és 50 gleccserága van, említsünk meg párat ezek közül. Hjelle településtől délre a Sygneskarsbreen és az Erdalsbreen említendő, Loentől délkeletre pedig a Tindefjellbreen és a Bødalsbreen. A Jostedalsbreen keleti részének leghíresebbje a 48 km² területű Nigardsbreen: itt Nigard településnél is van gleccsermúzeum.
A Nigardsbreen történetéből kiemelendő egy furcsa időszak, amikor is a gleccser agresszíven előrenyomult: feljegyzések szerint 1700 és 1748 között összesen négy kilométert, teljesen befedve és letörölve a föld színéről a Nigard farmot. Az előrenyomulás a XVIII. század első felének rendkívül hideg időszaka miatt volt, különösen 1741 és 1744 között volt hideg. Ezekben az években nyáron az alma, a körte és a barack sem tudott beérni.
A Jostedalsbreen déli vége lenyúlik szinte az 5-ös főútig, itt a Supphellebreen és a Bøyabreen említendő: ez utóbbira van egy jó kilátópont, illetve itt is van nem messze egy jó kis gleccsermúzeum (Norsk Bremuseum).
A Briksdalsbreen környéke norvég zászlóval – Fotó: Barna Béla
Végül a Jostedalsbreen nyugati oldalán, Olden völgyében találjuk a Briksdalsbreen gleccsert. Az Olden völgyében csak 1955-ben készült el az út, aki addig ide jött, azt hajón szállították a tavon. Az első motoros hajó 1915-ben kezdte meg működését. A hajó után pónifogatok vitték az embereket tovább a gleccser felé, a pónikat csak 2005-ben váltották fel a trollautók.
A hely turisztikai történetéhez hozzátartozik, hogy már 1891-92-ben Anders Briksdal turistaházat épített, ahol sört, szénsavas italokat, tejet, kenyeret és rømmekollét árult. A II. világháború alatt minden turisztikai tevékenység leállt. A háború után turizmussal és földműveléssel is foglalkozott, de az idegenforgalom egyre több idejét vette el, és 1966-ban a kecskenyájat eladta, a fejőstállót és az istállót ajándékboltnak és turisták szálláshelyének építették át.
A trollkocsik útja a Kleivafossen mellett – Fotó: Barna Béla
A Kleivafossen – Fotó: Barna Bélaű
Fotó: Barna Béla
Szivárvány a Kleivafossennél – Fotó: Barna Béla
Ma ez turistaközpont és parkoló. A 180 m tszf. magasságban fekvő fizetős parkolóban hagyva a kocsit mehetünk a hatszemélyes nyitott kisautóval, a trollautóval, de gyalog lassan fotózva is 3 óra alatt oda-vissza megjárhatjuk a 7 kilométeres túrát. Gyalog azért is jobb, mert odafelé mehetünk a trollautók útján, vissza pedig egy alternatív gyalogösvényen. Mindkettőről fotózhatjuk például a Kleivafossen nevű szépséges zuhatagot, gyakran szivárvánnyal.
Oda-vissza 7 kilométeres séta
A Briksdalsbreen egyébként éves szinten állítólag 300 ezer látogatót vonz a turistaközpontba, ahonnan gyalogosan 3 kilométerre van a fő látnivaló: a Briksdalsbreen egy kis jeges tóban, a Briksdalsbrevatnetben végződik, amely 346 méterrel fekszik a tengerszint felett.
A Briksdalsbreen – Fotó: Barna Béla (2023)
A híres gleccser mozgása elég jól dokumentált, már 1900 óta végeznek itt méréseket. Az első évtizedekben kis változások voltak, 1910-ben és 1929-ben a gleccserfront előre is haladt. Az 1934-től 1951-ig tartó időszakban viszont a gleccser 800 méterrel visszahúzódott, ekkor tárult fel a kis gleccsertó. Az 1967-től 1997-ig tartó időszakban viszont a gleccser újra nőni kezdett, 465 méterrel bővült, s beborította az egész tavat, a gleccser frontja a tó kiömlésénél végződött. Pont ezért a gleccser az 1990-es években felkeltette a nemzetközi tudóstársadalom figyelmét, mivel akkoriban növekedett, amikor más európai gleccserek olvadóban voltak.
A gleccser visszahúzódása 2003 és 2008 között
2000 után azonban újra a visszahúzódás következett: 2004-ben 230 méterrel húzódott vissza a tó kifolyója mögött, 2007-ben pedig a gleccserfront szárazon volt a tó mögött. 2006-ban a Briksdalsbreen ág több, mint 50 méternyit vesztett hosszából az intenzív olvadás következtében. A legújabb mérések alapján a Briksdalsbreen gleccserág azóta 146 métert veszített hosszából és közel áll ahhoz, hogy elszakadjon a felső jégtakarótól, amely következtében leállhatna a gleccser mozgása, mert leválna a nagyobb Jostedalsbreenről.
1800-ban idáig ért a gleccser – Fotó: Barna Béla
A Jostedalsbreen gleccsernél több magyar földrajzos is járt, így például Juhász Árpád, aki így ír róla a Gleccserek a Föld hőmérői című könyvében: „Jómagam először a Galdhoppigent másztam meg, 1974-ben. A környékét, a nyáron is tartós hóval borított területek határát, alkalmam volt az elmúlt évtizedben újra megfigyelni. Tanulmányoztam továbbá a szintén Dél-Norvégiában levő, már említett Jostedalsbreen-jégtakarót, amely a maga nemében a legnagyobb az európai szárazföldön”.
Sütő Noémi túravezető a gleccsernél – Fotó: Barna Béla
Németh Géza, a Természet Világa szerkesztője még egyetemistaként, 1976-ban járt itt, amit még egyik könyvének előszavában is megírt: „Emlékszem egy téli délelőttre, 1976 februárjából. Előadásra vártunk az ELTE Lóczy Lajosról elnevezett termében. Évfolyamtársaim valami utazási prospektust nézegettek. Az egyik kép egy gleccsert ábrázolt”. Neki tehát 1976 nyarán bármi áron el kellett mennie Norvégiába, s el is ment, s ebből született meg egyébként földrajzos-szakírói ars poetikája, amit nagyjából én is negyedéves koromban olvastam nála, s amit én is magaménak érzek egyébként mindmáig.
Az ars poeticán kívül persze írt a Briksdalsbreen kapcsán arról is, például, hogy miért kék a gleccserjég: „A csonthó ugyanis nem úgy fagy meg, ahogyan mondjuk a tó felszíne. Néhány centiméteres rögökből áll össze, melyek a nyomás hatására annyira összetömörödnek, hogy kiszorul közülük a levegő, s csak egészen parányi légzárványok maradnak bennük. Ezeken szóródik a spektrum minden színénél erősebben a rövid hullámhosszú kék fény. Bevallom, a Rayleigh-féle szóródás – így hívják a jelenséget – eszembe sem jut”.
Végül azért említsük meg, hogy az ég kék színe is a Rayleigh-szórással magyarázható, mely John William Strutt, III. Lord Rayleigh, (1842-1919) angol fizikusról kapta a nevét.
Kép és szöveg: Barna Béla
Személyes vonatkozások: a gleccsernél 2023. augusztus 19-én jártam egy kis csoporttal. Egyik túratársunk, a berettyóújfalui születésű Makrai-Papp Dóra itt a gleccsertúrán ünnepelte 29. születésnapját.
Csoporttal a gleccsernél – Fotó: Barna Béla
És végül említsük meg, hogy Németh Géza, a Természet Világa szerkesztője ismerősöm facebookon, s miután augusztus 19-én ott jártunk, másnap posztolt egy fotót a következő szöveggel:
„Megrázó élményben volt részem tegnap, midőn a hírfolyamban felbukkant Barna Béla világjáró földrajzos kollégám, túravezető, túraszervező stb. minap készült felvétele (1. kép) a norvégiai Briksdalsbree gleccserről (a bree amúgy eleve gleccsert jelent). Ugyanezt a gleccsert fotóztam le 1976 nyarán (2. kép), ez volt életem első gleccsere. Ha ránézek a képemre, ma is ott érzem magam. Ha ránézek Béla fotójára, elborzadok. Kattintsatok egyenként a képekre, látni fogjátok, hogy miért. Hová jutottunk…”
Fotó: Németh Géza, 1976
