A bejárat – Fotó: Barna Béla
Lisszabon városának talán legjelentősebb műemlék-együttese a Jeromos-kolostor (Mosteiro dos Jerónimos). Helyén egykor kis kápolna állt, amelyet Tengerész Henrik emeltetett azért, hogy oltára előtt a vízreszállók Isten segítségét kérjék vállalkozásukhoz és neki adjanak hálát visszatértükkor: 1497 júliusában Vasco da Gama is itt imádkozott, mikor elindult Indiába.
(Vasco da Gamáról és kolostorbeli sírjáról külön bejegyzésben ide kattintva olvashattok.)
A kápolna helyén I. Mánuel király építtette a kolostort, melynek birtoklevele 1499. január 17-én kelt. Már az 1970-es években kiadott Portugália könyvben benne van, hogy „Az már csak a véletlennek volt köszönhető, hogy ő még itt fohászkodott Istenhez, mert a hieronimiták kolostorának alapítólevele már 1496-ban elkészült, a király adományozólevele pedig 1498. december 22-én kelt: ez utóbbi tény cáfolja azt a hiedelmet, hogy I. Manuel király a kolostort India felfedezésének örömére és abbéli hálájának kifejezéseként alapította volna”. (Verzár, Portugália, 1983, p. 170.)
Ez persze nem zavarja a bloggereket és turisztikai írókat, nagyon sok helyen veszik át egymástól is a téves mondatot, hogy “a kolostort Manuel I. építette annak a tiszteletére, hogy Vasco de Gama felfedezte a tengeri utat India felé”, egy másik turisztikai szakportál szintén azt írja, hogy a Jeromos-kolostor „azért épült, hogy méltó módon emlékezzenek a nagy portugál hajós és felfedező, Vasco da Gama 1498-as indiai útjára”.
A kolostor alapítólevele tehát 1496-os, amikor Vasco Da Gama még el sem indult, az alapkőletétele 1502-ben zajlott le. Az egész épületegyüttes 1502 és 1572 között épült, tervezője és első főépítésze (1516-ig) pedig a francia származású Boytac (Boitaca, Boutaca) volt.
A kolostor alaprajza – Forrás: Verzár: Portugália, Panoráma Kiadó, 1983,
Diogo Boytac (Jacques Boytac) építész Franciaországból érkezett Portugáliába, valószínűleg Languedocból. 1490-1525 között dolgozott. A király udvari főépítésze volt, s többé-kevésbé közreműködött kora szinte minden jelentősebb Mánuel-stílusú építményének megalkotásában Portugáliában (Setúbalban, Coimbrában, Batalhában) és Észak-Marokkóban. Boytac a művészettörténészek szerint természetes gótikájával és mór építészeti élményeivel tulajdonképpen a Mánuel-stílus alapítója lett.
A kolostor kerengője – Fotó: Barna Béla
A kolostor építésének második szakasza 1517-ben a vizcayai vagy kantábriai származású João de Castilho (1470–1552), a tomári kolostor építészének a munkásságával kezdődött. Az értő elemzők szerint a reneszánsz tiszta klasszikus vonásaival és a spanyol földi platereszk díszítőelemeivel gazdagította az épületet (ez elsősorban a hajó oszlopain és a kerengőben látható). Mindehhez hozzájárult Nicolas Chanteréne francia reneszánsza. A munkálatok zöme az 1500-as évek közepén a spanyol Diego de Torralva vezetésével folytatódtak (főoltár, kórus, a kerengő emeleti részei, stb). 1571 és 1572 között a befejező szakaszban a híres Roueni János mester fia, a coimbrai születésű Jeromos (Jerónimo de Ruão) fejezte be, ekkor készült el a főoltár és a kereszthajók.
A kolostor kerengője – Fotó: Barna Béla
Az 1983-ban megjelent Portugália könyv (Panoráma Kiadó nagyutikönyv sorozat) szerzője, Verzár István egyébként szinte dicshimnuszt zeng a kolostorról: „Mi is a különleges ezen az épületen? Miért nevezték annyian Európa legkülönlegesebb templomának ezt a fenséges együttest? Maga a Mánuel-stílus csak és egyedül Portugáliában élt. Ez a portugál reneszánsz virágok, állatok, kőbe öntött korallok és tengeri csillagok, csikók, kitalált meseszerű lények vad összevisszasága, amely hosszas szemlélés után egyszeriben egységgé áll össze. Egyes részleteiben feltűnik a spanyol reneszánsz, az ötvösök kimunkálta finom dekoráció mint épületdísz, mindez pedig gótikus téralakítás mellett és egyidejűleg a tiszta olasz és francia reneszánsz felhasználásával. Ez a túláradó és jólétről (de nem a barokkra jellemző céltalan jólétről) tanúskodó kusza, a formák bőségét nyújtó stílus adja a kolostoregyüttes igazi értékét. Szépségét csak az apró részletek kibontásával vagyunk képesek igazán értékelni. Ha ez sikerült, egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak.”
A kolostor temploma – Fotó: Barna Béla
Egyébként tulajdonképpen igaza van, fantasztikus ez a kolostor és annak temploma is. A Szűz Máriának szentelt templomának nagyon díszes faragású, nyolcszögű oszlopokkal három hajóra osztott templombelsője van: 92 m hosszú és 25 m széles, a kereszthajó hossza 29, szélessége 19, magassága 25 m. Építőinek kiváló szaktudását dicséri, hogy 1755-ben a nagy földrengés, mely a város legnagyobb részét romba döntötte és 20 templom is összedőlt 15 ezer ember halálát okozva, nos, ezen nagy földrengés idején egyetlen repedés sem keletkezett a templomban!
Luís de Camões síremléke – Fotó: Barna Béla
A Szűz Mária templomban helyezték el egyébként az Avis-dinasztia több tagjának síremlékét (1385-től 1580-ig a Burgundiai-ház oldalágából, az Avis-házból (Dinastia de Avis, Casa de Avis) származtak a portugál királyok; az ő uralmuk Portugália középkori történetének legsikeresebb korszakát jelentette). Itt van Mánuel síremléke is, aki pedig azt kívánta, hogy csak egy sírlap fedje testét, „hogy afelett mindenki járni tudjon”.
És ebben a templomban van Portugália aranykorának két jelentős alakja, Vasco da Gama és Luís de Camões sírja. (Vasco da Gama portugál felfedező sírjáról egyébként egy külön bejegyzésben írtam bővebben.)
Luís de Camões sírja egyébként nem is biztos hogy sír, a koldusszegényen, pestisben 1580-ban elhunyt költő testét 1755 óta hiába keresik.
A templom mellett azonban csak egy van, ami még szebb: a kolostor kétszintes kerengője! Nincs bédekker amely ne áradozna róla, hogy micsoda szépséges csipkecsoda ez, nem győztem én is csak fotózni és fotózni. A Marco Polo német-ír származású útikönyvírója, Kathleen Becker is kiemeli: „Mesésen szép a kétszintes kerengő. Áttört, gazdag díszítésével a világ egyik legszebb kerengőjének tartják”.
A kolostor kerengője – Fotó: Barna Béla
A kolostor kerengője – Fotó: Barna Béla
A kolostor kerengője – Fotó: Barna Béla
A kolostor kerengője – Fotó: Barna Béla
A kolostor kerengője – Fotó: Barna Béla
A kétszintes kerengőről mellékelem néhány fotómat, de a leírását legjobban egy 1979-es kiadású könyvben találtam meg. Így a kerengő ismertetéséhez végig Bereznay István Lisszabonról szóló útikönyvét (Panoráma Külföldi városkalauzok, 1979) idézem: „A nyugati kapu közelében, egy előcsarnokon keresztül jutunk be a világ egyik legszebb kolostor-kerengőjébe az 55×55 méteres „claustro”-ba. Ha fényképezni szándékozunk, célszerű délelőtt ide látogatni: ha „csupán” gyönyörködni akarunk, késő délután érjünk ide; a lenyugvó nap ferdén beeső sugarait fantasztikusan szép, aranysárga árnyalattal veri vissza az öt évszázad alatt patinássá nemesedett alcantarai mészkő. A kerengő kétszintes. Földszintjének árkádjait Boytac, a galériáét João de Castilho építette. A földszinti árkádsor nyílásait három szimmetrikusan elhelyezett oszlop négy részre osztja: e belső oszlopokat páronként két kisebb ív kapcsolja össze, az így kialakított négy ívet további két körív fogja át. Az ívek is, az árkádsor pillérei is és az íveket tartó oszlopok is hallatlanul gazdagon díszítettek: a csavarvonalban futó domborművek, berakások, medaillonok, csúcsok, ívkaréjok egyetlen négyzetcentiméternyi helyet sem hagynak keleties ízlésű dekoráció nélkül. Az emeleti árkádsor egy árnyalattal – de csak annyival – szerényebb: a nyílásokat egy-egy oszlop kétfelé osztja, a két félnyílást belsőkaréjos ívek zárják le és ezeket öleli át az árkádoszlopok közti, szintén belsőkaréjos ív. Nagyon gazdag az árkádnyílások feletti falfelületek ornamentikája is. A földszinti és az emeleti rész, bár két építész alkotása és közel két évtizednyi különbséggel készült, kitűnő stílusbeli összhangban van egymással, s a kettő együtt adja az egész kerengő szép arányait, mindannyiunkat megkapó harmóniáját.”
A refektórium – Fotó: Barna Béla
Ha végül elteltünk a kerengő fotózásával, menjünk tovább: a kerengőből nyílik a refektórium, a szerzetesek ebédlője, melyet bibliai témájú XVIII. századi azulejo csempék díszítenek. A refektóriumot Leonardo Vaz és mesterei építették 1517-ben, ennek is gyönyörű hálós boltozata van egyébként.
A feszület – Fotó: Barna Béla
Túravezető térden – Fotó: Léber Zoltán
Végül, az emeleti kerengőről vissza lehet menni a templomba, a kórusra (coro alto), amelynek fő éke s értéke egy fából faragott, szép feszület az 1500-as évek közepéről, Philippe de Vries (Felipe de Brias) alkotása. A feszületről és a hálós boltozatról szerintem szép képeket lehet készíteni, mellékelek is belőle, illetve kedves utitársam, Léber Zoli werkfotót is készített róla, hogyan fotóztam a feszületet.
Kijőve a kolostorból még egy nagyobb kő emlékművet nézzünk meg. Ezen sok ismerős politikus nevével találkozhatunk, ugyanis 2007. december 13-án a Jeromos-kolostorban írták alá az európai országok kormányfői és külügyminiszterei, közöttük Gyurcsány Ferenc és Göncz Kinga a Lisszaboni szerződést, az Európai Unió megújulásának alapdokumentumát.
A Lissszaboni Szerződés emlékműve és aláírói – Fotó: Barna Béla
Az épületben működik egyébként még a Régészeti Múzeum és a Tengerészeti Múzeum is. A kerengő meglátogatásáért is fizetni kell, ez 2021-ben 12 euró volt.
A Szent Jeromos-kolostor (Mosteiro dos Jerónimos) Lisszabon legjelentősebb műemléki épületegyüttese a szomszédos Belém-toronnyal és a Felfedezők emlékművével. A kolostort a Belém-toronnyal együtt 1983-ban vették fel a UNESCO világörökség listájára.
Kép és szöveg: Barna Béla
