A lisszaboni Jeromos-kolostor (Mosteiro dos Jerónimos) templomában, a nyugati kapu közelében a kórus alatt találjuk Vasco da Gama síremlékét, Costa Mota alkotását. 

A Jeromos-kolostor helyén egykoron kis kápolna állt, amelyet Tengerész Henrik emeltetett azért, hogy oltára előtt a vízreszállók Isten segítségét kérjék vállalkozásukhoz és neki adjanak hálát visszatértükkor: 1497 júliusában Vasco da Gama is itt, ennél a kis kápolnánál fohászkodott az Úrhoz, mielőtt indiai útjára indult.

A Jeromos-kolostor belső udvara – Fotó: Barna Béla

A kápolna helyén I. Mánuel király építtette a kolostort, melynek ünnepélyes alapkőletétele 1502-ben zajlott le. Mánuelt a történelem Szerencsés Mánuel vagy Boldog Mánuel (O Venturoso) néven tartja számon, mivel hajósai egy világbirodalommal ajándékozták meg. Az ő célja pedig az volt, hogy ez legyen az első, amit Lisszabonból megpillant a hajóval érkező: a Szent Jeromos-kolostor. A kolostor azonban nem készült el az ő életében: I. Mánuel 1521-ben bekövetkezett halála után még csaknem ötven évnek kellett eltelnie, míg a kolostor teljesen elkészült. Az épületkomplexum legrégibb rész a Santa Maria-templom, ehhez kapcsolódtak a különféle kolostori épületek.

Ezek ismertetésével jelen bejegyzésben nem foglalkozunk, csak kizárólag a kolostor templomának egyik sírjával.

Nos, a Szűz Mária templomba belépve a bejárat két oldalán található Portugália aranykorának két jelentős alakja, Vasco da Gama és Luís de Camões sírja. 1898-ban – Vasco da Gama Indiába érkezésének 400. évfordulóján – helyezték a portugál felfedező és a portugál nemzeti költő sírját a kolostorba.

Vasco da Gama sírja – Fotó: Barna Béla

Vasco da Gama sírja – Fotó: Barna Béla

A karzat alatti két pompás szarkofág közül Vasco da Gamáét karavellák, földgolyó és kereszteslovag szimbólumok díszítik, jobbra tőle Luís de Camõesét tollszár, babérkoszorú és lant (mindkettő Costa Mota alkotása).

S hogy miért vannak itt egymás közelében? Nos, mert a nagy felfedező útját meséli el Camões, mégpedig magát Vasco da Gamát beszéltetve A Luziadák (Os Lusíadas) című 1572-ben megjelent hőskölteményében, a portugálok nemzeti eposzában. Az egész eposz Vasco da Gama első felfedezőútjáról (1497–1498) szól, melynek során Európából először sikerült Afrika körülhajózásával eljutni Indiába.

Vasco da Gamának sikerült 1497–1499-ben Európából először Afrika körülhajózásával eljutni Indiába

***

S ha már meglátogattuk itt Lisszabonban a sírját, nézzük meg kicsit részletesebben Vasco da Gama életét és felfedezőútját.

Vasco da Gama 1469 körül, egy Estêvão da Gama nevű lovag harmadik gyerekeként született, aki Alentejo tartományban Sines erődjének parancsnokaként szolgálta V. Alfonz királyt. Ifjúkoráról nagyon keveset tudni, a kor igényeinek megfelelően valószínűleg matematikát és hajózást tanult. Közben, még csak 23 éves volt Vasco da Gama, amikor ugye Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát 1492-ben. Portugália s a portugál király joggal érezhette, hogy bizony lemaradt nagy riválisával szemben, ezért Bartolomeu Diaz korábbi útvonalán egy expedíciót szándékozott indítani.

Nagy meglepetésre I. Mánuel király a flotta parancsnokságát egy fiatal, ismeretlen nemesre, Vasco da Gamara bízta, aki 28 éves volt ekkor. Kutatók is úgy tudják, hogy azelőtt semmiféle jelentős szerepet nem játszott a portugál tengerhajózásban a fiatalember, vannak akik szerint elhunyt apja nyomdokában örökölte a tisztséget. Bárhogy is volt, 1497. július 8-án a lisszaboni kikötőből kifutott az első olyan flotta, amelyik Indiába akart eljutni Bartolomeu Diaz útvonalán. A flotta négy hajóból (São Gabriel, São Rafael, Bérrio és a São Miguel névre keresztelt ellátóhajóból) állt.

A négy hajó rögtön az elején elveszítette egymást a ködben, s csak tíz nappal később a Zöld-foki-szigeteknél találkoztak újra. Innen már csak a Jóreménység-fokához közel érték el a partot legközelebb, melyet november 22-én kerültek meg. Magas partfal mellett hajóztak el karácsonykor, ezért a partvidéket da Gama a Natal (karácsony) névre keresztelte. Márciusban érték el Mozambik vidékét, majd különböző kalandokba keveredve a mai Kenya partvidékén fekvő Mombasa közelébe, illetve Malindi kikötőjébe. Minden nehézség ellenére Vasco da Gamának sikerült olyan navigátor-révkalauzt találnia, aki az óceánon keresztül elvezette őket Indiába. Egyes források szerint a szultán a kiváló kormányost, az ománi származású Ahmed ibn Madzsidot bocsátotta a rendelkezésükre: vele április 24-én a portugálok elhagyták Malindit és május 20-án megérkeztek az indiai Malabár-partra.

Vasco da Gama útja Indiába

Háromhavi ott-tartózkodás után augusztus 29-én szedte fel a horgonyt, hogy visszatérjenek Portugáliába: útközben, a visszaúton a legnagyobb viharba a Zöldfoki-szigeteknél kerültek, ahol Vasco de Gama öccse, Paolo da Gama meghalt, s akit az Azori-szigeteken (Terceirán) temettek el. A flotta végül 1499 szeptemberében befutott Belém kikötőjébe. Vasco da Gama itt mintegy tíz napig gyászolja testvérét, majd diadalmasan bevonul Lisszabonba. Otthon igazi hősként ünnepelték, hiszen valóra váltotta Tengerész Henrik herceg nagy álmát: bebizonyította, hogy Indiába a tengeren át is vezet út.

A következő évben Pedro Alvarez Cabral vezetésével ment flotta Indiába, de 1502-ben Vasco da Gama is elindult újra: második útján már nagy hadiflottát vezetett, azzal a feladattal, hogy vegye portugál uralom alá az Indiába vezető tengeri utat. Ezt nagyjából meg is tette, 1504-ben visszatért Portugáliába; szolgálataiért nagy jutalmat, grófi címet és tekintélyes birtokot kapott Észak-Portugáliában.

Vasco da Gama

Harmadik útjára 1524-ben került sor: ekkor India alkirályává nevezte ki III. János portugál uralkodó, s már mint alkirály érkezett ekkor ide, de még abban az évben, december 24-én meghalt. Kochi-ban (Cochinban), a ferencesrendiek kolostortemplomában temették el. Sírköve ma is ott látható, földi maradványait azonban 14 évvel halála után, 1538-ban Lisszabonba vitték, és a Szent Jeromos-kolostorban helyezték nyugalomba.

A méltatás után hogy más nézőpontot is lássunk, idézem Göcsei Imrét, aki a következőképpen jellemezte Vasco da Gamát Az ismeretlen vándorai (Tankönyvkiadó, Bp., 1990) című könyvében: „sok tudományos és népszerű könyv a kitűnő tengerészről, a nagy emberről, a „magaslelkű” leventéről beszél akkor, amikor Vasco da Gamáról ír. Ha azonban tettei alapján vizsgáljuk jellemét, kissé másnak látjuk. Gama egyéniségét kemény elszántság, rideg kegyetlenség, számítás jellemezte. (…) A fűszer, a drágakövek, az arany, a grófi cím, amelyeket a szolgálataiért kapott, számára sokkal fontosabbak voltak, mint a kioltott emberéletek. Vasco da Gama sokkal közelebb áll a véreskezű spanyol konkvisztádorokhoz, mint a legnagyobb felfedezőkhöz…”

Kép és szöveg: Barna Béla