A Kuwait Cityben egymás mellett álló három torony a város egyik legfőbb látványossága.
Kuwait City (Kuvait) viszonylag kevés látnivalói közül kiemelkedik az egymás mellett álló három torony, mely a város egyik legfőbb látványossága.
A legmagasabb 187 méteres, víztoronyként funkcionál, de étterem is működik benne. A második is víztorony, ennek magassága 145,8 méter, a harmadik pedig az áramellátást vezérli és a két másiknak biztosít megvilágítást. De álljunk meg egy pillanatra, hogy hogy víztorony? Nos, Kuvaitban van egy 34 toronyból áll Kuwait Water Towers rendszer, ez látja el a várost, s az említett látványosságok is tulajdonképpen víztoronynak épültek.
Mégpedig 1979-ben, s ennek az évnek márciusában avatták fel őket. A kuvaiti tornyokat Malene Bjørn dán építész tervezte a svéd VBB (1997-ben Sweco névre keresztelt) vízelosztási projekt részeként. A cég főépítésze és Malene Bjørn férje, Sune Lindström öt csoportot állított fel tipikus „gombás” víztornyaiból, a Kuvaiti víztornyokból, de Kuvait emírje, Jaber Al-Ahmed sejk vonzóbb dizájnt szeretett volna a hatodik helyszínen: ezek lettek a Kuvait Tornyok.
A dán-svéd építész, Ella Malene Bjørn Lindström, 1914. április 13-án született Ella Støttrup néven Viborgban, Dániában. A Női Rajz- és Művészeti Ipari Iskolában (ma Dánia Design School) és Jörgen Berg építésznél tanult Koppenhágában. A második világháború alatt feleségül ment Acton Bjørn építészhez, akivel ekkoriban magánvillákat tervezett. Házasságuk alatt a koppenhágai Nyhavnban volt az irodájuk; nagyobb munkái között szerepel Märk repülőgépeinek belsőépítészete a SAS számára (1945–1947). 1980-ban a VBB és a Bjørn & Bjørn Design elnyerte az Aga Khan építészeti díjat a „muzulmánok építészetéhez nyújtott kiemelkedő hozzájárulásáért”. Malene Bjørn 2016. április 18-án halt meg Koppenhágában. Legkiemelkedőbb munkái közé tartozik a Kuvait Towers 1976-os építészeti terve.
A svéd projekt és dán építész mellett az építkezést a jugoszláv (belgrádi) Energoprojekt építőipari vállalat végezte: a tornyok vasbetonból és feszített betonból épültek. Az építkezés 1971 és 1976 között zajlott, és a fő tornyot 1979. március 1-jén adták át a nagyközönségnek.
A tornyok gömbjeit kb. 41 ezer zománcozott acélkorong borítja a kék, a zöld és a szürke nyolc árnyalatában. A korongok spirálisan helyezkednek el a gömbök körül. Az építész szerint a Kuwait Tower csoport az emberiség és a technológia eszméire utal, amelyeket a földgömb és a rakéta jelképez.
A tornyokat az irakiak súlyosan megrongálták Kuvait 1990 és 1991 közötti megszállása (azaz az Öbölháború) során.
A tornyok karbantartás miatt 2012 és 2016 között is zárva voltak, az újranyitás emlékére hatalmas tűzijáték-fesztivállal emlékeztek meg. A Kuwait Towers létesítményét az állami tulajdonú Touristic Enterprises Company üzemelteti és kezeli. A főtorony szolgált a TEDxKuwaitCity rendezvény helyszínéül 2018-ban és 2019-ben.
A fő torony, mint említettem 187 méter magas és két gömböt hordoz: az alsó gömb alsó felében egy 4500 köbméteres víztartály, a felső felében pedig egy 90 fős étterem, egy kávézó, egy társalgó és egy fogadóterem található. A felső gömbben, amely 123 méterrel emelkedik a tengerszint fölé, és 30 percenként tesz meg egy teljes fordulatot, egy kávézó található.
Barna Béla