A Mikulás és Finnország? Nem igazán. Már húsz éve is azt tanítottam, hogy Szent Miklós a ma Törökország területéhez tartozó kis-ázsiai Patara városában született, a közelben lévő Myra püspöke volt, ott is halt meg, nagyjából tehát minden Lükia csodaszép tengerparti részéhez köti. Lükia tehát a Mikulás szülőföldje, ebben a blogposztban felkeressük Patarát és Myrát (Demre). Nagyjából heteket dolgoztam ezen a bejegyzésen, hogy mindent egy helyen megtudj a Mikulásról, amit tudni akartál róla. 

Lükia gyönyörű partvidéke Szent Miklós szülőföldje – Fotó: Barna Béla

Szent Miklós élő történelmi személyiség volt, de kevés hiteles életrajzi adatnak vagyunk a birtokában. Ami biztos: a szentek életével foglalkozó tudósok, a hagiográfusok kiderítették, hogy Miklós i.sz. 245-ben született gazdag görög kereskedőcsaládban a ma Törökország területéhez tartozó kis-ázsiai Patara városában (más források, így a magyar wikipédia szerint i.sz. 270. március 15-én). Egyes beszámolók szerint szüleit Epiphániosnak (Ἐπιφάνιος) és Johannának (Ἰωάννα) hívták, mások szerint azonban Theophanesnek (Θεοφάνης) és Nonnának (Νόννα).

Patara, Szent Miklós szülővárosának romjai ma is állnak – Fotó: Barna Béla

Szüleit kiskorában elvesztette, mert Patara városában nagy járvány tört ki, ekkor haltak meg. A szülőktől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez (apja testvéréhez) a város kolostorába került. Megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Nem volt még 20 éves, amikor nagybátyja, a szintén Miklós püspök szentelte pappá.

Belépőjegy Patara romvárosába 2021-ben

Már papként indult neki i.sz. 270-ben egy jeruzsálemi zarándokútnak. Feljegyzések szerint Miklós nagyon jó úszó volt, olykor több kilométerre is beúszott a tengerben. Ez jól jött ezen a zarándoklaton, amikor is egy közelükben haladó hajónak árbóca tört és 2 tengerészt a vízbe sodort a vihar. Miklós pap gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és kimentette a két fuldokló tengerészt és megcsinálta az árbócot is. A rémülten a hajófenékbe menekült emberek csak azt vették észre, hogy a hajó megmenekült, amikor pedig kimerészkedtek a fedélzetre, a hajó elejében imádkozó embert láttak csak. Az ima végén pedig szemük láttára beleugrott a tengerbe, s visszaúszott saját hajójára.

Az egyik piros pont Patara, a másik Myra városát jelöli Kis-Ázsia korabeli térképén

Miklós a zarándokút vége előtt betért Myra városába, ahol fura körülmények között püspökké választották: a sztori röviden az, hogy a püspöki kar nagyon elanyagiasodott, szinte félévente váltották egymást a püspökök. A kinevezéseken veszekedtek, míg nem az egyik főpap látomása nyomán a püspöki kar egy olyan határozatot hozott, hogy „az legyen Myra városának püspöke, aki felszentelt papként elsőnek jön be a városkapun”.

És természetesen ekkor érkezett a városba, a jeruzsálemi zarándokútról hazafelé tartó Miklós pap, akit rögtön püspökké választottak. Később egyébként a jeruzsálemi út tengerészei közül páran amikor Myrában jártak, hálaadásra betértek imádkozni a templomba, Szent Miklós püspökben felismerték a hajójukon a viharban imádkozó személyt, s ettől kezdve a tengerészek hozzá imádkoztak a bajban, és így lett a Mikulás tulajdonképpen a hajósok, tengerészek védőszentje. Sőt, egyes elméletek szerint mivel a Bizáncba utazó hajósok a viharban Miklóstól kaptak segítséget, ezért ezek a legendák Görögországban sok szempontból Poszeidón örökébe léptették Szent Miklóst, azaz Poszeidón egyfajta keresztényesített változata lett. Így hát az sem lett véletlen, hogy az ortodox helléneknek, az egész országnak, de még a görög haditengerészetnek is éppen ő lett a legfőbb védőszentje!

Szent Miklós egyik szobra Demrében – Fotó: Barna Béla

A Miklós idejében Lükia (Lycia) római provinciában fekvő Müra (Myra) ma Demre néven egy 15 ezer lakosú kis városka Törökországban. Püspökké választása után még 52 évig volt püspök Myrában. Myra egyik fő látnivalója tehát a Szent Miklós templom (St. Nicholas Kilisesi).

2021-es belépőjegyem a demrei Szent Miklós templomba

Kevesebb, mint 200 évvel Miklós halála után Myrában a Szent Miklós templomot II. Theodosius parancsára építették a templom helyén, ahol püspökként szolgált, és Miklós maradványait egy szarkofágba helyezték át ebben a templomban. Más pontos adatok nincsenek az alapításról, de feltehetőleg már az V. században állt Szent Miklós martyrionja, s valószínű, hogy a templom egyes részei is ebből a századból valók.

A Szent Miklós templom belsejének részlete – Fotó: Barna Béla

A Szent Miklós templom oldalkápolnájában található Szent Miklós sírhelye, amely 1956-ban ásatások során került elő. Az időközben Oroszország védőszentjévé vált Miklós templomát II. Sándor cár 1863-ban megvásárolta és felújíttatta. Azóta orosz hívők ezrei keresik fel évente a kegyhelyet, akik a sírnál imádkoznak, és kisebb ajándékokat visznek a szentnek. Vannak olyan látogatók is, akik kis cetlire írják fel kívánságaikat és az üveglappal védett szarkofághoz csúsztatják be azokat.

A templom ma Mikulás múzeumként funkcionál: a google-map térképen Santa Claus Museum (Noel Baba Müzesi) néven keressük. És természetesen van bronz szobra is, meg modern, piros Mikulás-szobor is van a városkában, ezek felállítása is érdekes. Gregory Pototsky orosz szobrász bronzszobrát az orosz kormány adományozta a városnak 2000-ben, és kiemelt helyet kapott a középkori Szent Miklós-templom előtti téren. Igen ám, de 2005-ben Süleyman Topçu polgármester a szobrot piros színű műanyag Mikulás-szoborral cserélte fel, mert a külföldi látogatók számára jobban felismerhető szimbólumot szeretett volna. Az orosz kormány tiltakozott ez ellen, és a bronzszobrot (bár eredeti magas talapzata nélkül) visszaadták a templomhoz közelebb eső sarokba.

Szent Miklós másik bronzszobra – Fotó: Barna Béla

Szóval 52 évig volt püspök Myrában Szent Miklós, ez alatt az idő alatt vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Még a szüleitől örökölt teljes vagyont is szétosztotta a szegények között! Erről így ír Jacobus de Voragine: „Miklós, szülei elhaltával azon kezdett gondolkozni, hogyan tudná roppant vagyonát az emberi dicséret helyett Isten dicsőségére fordítani. Volt egy szomszédja, nemes ember, aki szükségre jutván, három szűz leányát utcalánynak adni kényszerült, hogy szégyentelen üzletük jövedelméből élelemhez jussanak. A szentnek tudomására jutott a dolog, és elborzadt a gyalázatos bűn miatt. Egy csomó aranyat rejtett egy kendőbe, és az éj leple alatt, az ablakon keresztül, titokban bedobta a házba, majd ugyanolyan titokban távozott. Reggel fölserkenvén az ember megtalálta az aranyat, és Istennek hálát adva, kiházasította elsőszülött leányát”.

Fra Angelico, az olasz reneszánsz quattrocento időszakának jelentős festője 1448-ban örökítette meg ezt a legendát, a műalkotást a Vatikáni Múzeum Képtárában őrzik. A Mikulás legendáját alkotó eset azonban kicsit bővebb ennél, volt egy második lánya is az embernek, akinek szintén vitt titokban kendőben aranyat, s bedobta az ablakon. A házbéliek kisiettek, de már csak annyit láttak, hogy egy piros ruhás öregember elsiet a sötétben. Na és akkor a harmadik évben a harmadik lányon is segíteni akart, de ekkor nagyon hideg tél volt, s mivel bedeszkázva találta az ablakot, felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről azt gondolták, hogy a hóborította Toros-hegységből jön el a Tél-apó ezekkel az ajándékokkal. Aztán valahogy mégis kiderült, hogy a jótevő maga Miklós püspök volt. De hogy derült ki? Nos, a harmadik lánynak bedobott aranyok között volt egy, melyet a helyi aranykereskedő adományozott Miklós püspöknek, így gyors volt a lebukás. Miklós e tettéért a hajadonok és az aggszüzek védőszentje lett, s oltalmazója a házasságnak és az anyaságnak. Egyébként Miklós püspök december 5-én a névnapja előtt rendszeresen megajándékozta a gyerekeket is mindenféle édességgel. Innen jön a Noel Baba elnevezés egyébként, ami azt jelenti „Ajándékozó Apa”.

Mikulás Demre városában egy üzlet előtt – Fotó: Barna Béla

Szóval minden vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította, illetve az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt nagyon megszerették. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején Miklóst is elfogták, éheztették, kínozták, kivégezni azonban nem merték, pont azért, mert ennyire szerették. Fogságából végül kiszabadult.

Hosszú öregkort ért meg, részt vett például a 325-ben tartott niceai zsinaton; érdekesség, hogy Jézus Istennel való egylényegűségéről szóló vita hevében Miklós állítólag ezen a zsinaton felpofozta vitapartnerét, Ariust! A leírások szerint ezért a tettéért azonnal felmentették püspöki teendői alól. Azon az éjszakán a Zsinat több tagjának azonban egyazon különös álma volt: Miklós jelent meg előttük, egyik oldalán Isten állt, kezében az evangéliummal, a másik oldalon Szűz Mária érseki palásttal, így kinyilvánítva szimpátiájukat a magáról megfeledkezett püspök iránt. Az ámulatba esett tanácstagok azonnal Miklóshoz siettek, és sűrű bocsánatot kérve vissza akarták helyezni tisztségébe, azonban ő már nem vállalta a püspökséget. Emiatt a lemondása miatt aztán még nagyobb tiszteletnek örvendett, mindenki úgy tekintett rá, mint egy szent emberre, aki nem esztelen dühből vágta arcon a szüntelenül istenkáromló Ariust, hanem Isten iránti buzgalmából.

Szent Miklós hosszú békés öregkort élt meg, Myrában halt meg i.sz. 326-ban

Szent Miklós hosszú békés öregkort élt meg, egyes legendák szerint 97 éves koráig! Myrában halt meg egyébként i.sz. 326-ban (más források szerint 343. december 6-án hunyt el).

Szent Miklós étterem Myrában (Demrében) – Fotó: Barna Béla

Egy legenda szerint lelkét angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást. Szent Miklós kultusza és tisztelete a bizánci, majd a kopt egyházban bontakozott ki már az i.sz. VI. században, főleg Myra városában és Konstantinápolyban (a mai Isztambul), ahol templomot emelt neki I. Justinianus császár. Innen terjedt tovább az egész görög, szláv, illetve orosz egyházban: azóta ülik temetése emléknapját december 6-án.

Apropó temetés: régészek szerint eredeti sírjának helyszíne Gemiler (Gemiler Adası) szigete, Fethiye városától nem messze délre. A szigeten öt, V. és VI. század között épült görög templom romja van. Több mint negyven egyéb egyházi épület romja, valamint több mint ötven keresztény sír is van a szigeten. Régészek szerint a szigeten lehet Szent Miklós eredeti sírja. A sziget török nevének jelentése „hajók szigete”, ami utalhat Szent Miklósra, mint a tengerészek védőszentjére. A középkorban a szigetet Szent Miklós-sziget néven is nevezték. Úgy vélik, a sziklatemplomban temették el eredetileg, 326-ban, és a 650-es évekig maradtak ott a maradványai, amikor is a sziget az arab flotta fenyegetése miatt elnéptelenedett és Szent Miklós hamvait a 25 kilométerre keletre fekvő Myrába vitték.

Lükia partvidéke Ölüdeniz közelében, a képen középen látszik Gemiler kis szigete – Fotó: Barna Béla

Itt sem nyugodott azonban: Szent Miklós sírját 1087-ben olasz tengerészek és kereskedők (velencei és bari illetőségűek) feltörték és elrabolták Szt. Miklós csontvázának nagy részét. Hogy miért? Mert nem sokkal előtte kereskedelmi flottájuk nagy része odaveszett a viharokban és azt gondolták, Szent Miklós védőszentjük elpártolt tőlük. Ezért kalózokkal feltörették sírját, csontjait ellopatták és ereklyeként Bariba vitték, ahol bazilikát építettek a tiszteletére; néhány csontot ottfelejtettek a helyszínen: ezeket ma Antalyában őrzik. Miklós többi ereklyéit Orbán pápa helyezte el Bariban a főoltáron. A pugliai román építészeti stílus legszebb emlékét, a San Nicola székesegyházat 1087-1197 között az ereklyék őrzésére emelték. A kriptát, ahol az ereklyéket őrzik, II. Orbán pápa szentelte fel 1089-ben, a templom felszentelésére 1197-ben került sor. A bari óváros északkeleti részén, a kikötő közelében álló bazilika történelmének magyar vonatkozása is van. Itt őrizik azt az ereklyetartót, amit Nagy Lajos király adományozott a templomnak, amikor 1350. május 8-án (miután rövid ostrom után elfoglalta a várost) látogatást tett a templomban, hogy Szent Miklós koporsójánál köszönetet mondjon az Adriai-tengeren való sikeres átkelésért.

Gemiler, Patara és Myra Törökország nyugati részének mai térképén

Érdekesség, hogy a törökök és olaszok között most is vita van a csontok visszaszállításáról, de a Vatikán már ez ügyben Bari mellett áll ki. Bariban a szentet azóta a hajó érkezése napján, május 9-én is ünneplik.

Innen, Dél-Itáliából terjedt el a latin egyházban, illetve immár teljes Európában a Miklós-tiszteletet. Németországba a X. század végén került a Miklós-kultusz a görög származású, konstantinápolyi születésű Theophanu (960-991) német-római császárné révén. Franciaország és Anglia területére a normannok vitték a tiszteletet a XI. század végén. A késő középkor óta Miklós püspököt a 14 segítő szent közé sorolják.

Számtalan templom, társulat és foglalkozás (tanulás, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, illatszerészek, gyógyszerészek, jogászok) patrónusa lett. Kultusza különösen a pravoszláv Oroszországban figyelhető meg, ahol Miklós lett az ország fő patrónusa. Szent Miklós a védőszentje Oroszországon kívül Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának.

***

A szerző egy Mikulás-mozaiknál a demrei templomkertben 2021. május 4-én – Fotó: Császár Zsóka

Myra püspöke, Szent Miklós tehát a Mikulás-figura atyja volt és akinek nevében szerte a világon decemberben megajándékozzák a gyerekeket. A különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagycsizmás alakja, személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása. A német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű „kísérői” is vannak, akik veréssel vagy éppen megevéssel fenyegették a rossz gyerekeket: ilyen Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában a nálunk is ismert krampuszok. Az észak-európai Knecht Ruprecht (Ruprecht szolga) közel sem ilyen barátságos. Már az ősi germán mondákban is felbukkan, a keresztények rendelték Szent Miklós mellé, mint ijesztgető figurát.

Az ajándékozás szokása hazánkban a városi értelmiség révén terjedt el valószínűleg német-osztrák hatásra, falura ez csak a múlt században jutott el, jóllehet a magyar parasztságnál korábban is voltak Miklós-napi alakoskodások. A magyar Mikulás elnevezés egyébként a Miklós név cseh fordításából ered; a december 6-i ajándékozás szokása viszont csak a XIX. század közepén érkezett Magyarországra.

A püspök legendája a különböző népek ajkán más és más változatban élt tovább, ennek megfelelően neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, hol meg Télapó, Karácsony apó. A Télapó elnevezés a második világháború után szovjet-orosz hatásra terjedt el Kelet-Európában, a volt szovjet blokkban: az orosz hagyomány szerint Gyed Maroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegúrocskával (Hópelyhecske) hozza a fenyőfát az ajándékokkal, de Szilveszter napján. Ennek mintájára jelent meg az 1950-es években nálunk is a „szocialista” Télapó: egy minden vallásos tartalomtól megfosztott jutalmazó-büntető figura. Akkoriban sok őt köszöntő gyermekdal keletkezett, melyek máig felhangzanak a Mikulás köszöntésekor is.

Az ünnephez kapcsolódó amerikai szokások a XIX. században kezdték elnyerni mai formájukat. Hozzájárult ehhez Clement Clarke Moore 1823. december 23-án megjelent, roppant népszerűvé vált karácsonyi verse is, amely szerint Santa Claus szánját nyolc rénszarvas húzza, és a kéményen át ereszkedik a házba. Az Amerikában ismert Santa Claus egyébként a holland manószerű, mókás figura, a Sinterklaas alak torzult változata.

A Mikulás-ábrázolások megértéséhez is Amerikába kell mennünk. Ott is sokáig élt a piros, kék, zöld vagy lila palástot viselő püspök alakja, míg Louis Prang bostoni nyomdász 1885-ben nagy példányszámban ki nem adott egy képeslapot, amelyen piros ruhában ábrázolta. Ettől kezdve az Egyesült Államokban ez a szín vált általánossá. De a Mikulás még ettől sem nézne ki úgy, ahogy ma kinéz, ha a Coca-Cola Company 1931-ben meg nem bízott volna egy reklámgrafikust: csináljon egy téli kampányt az üdítőital-piac számára. Haddon Sundblom ekkor formálta meg a túlsúlyos, pirospozsgás, hófehér szakállú, rövid bundát és buggyos nadrágot viselő, tömött zsákot cipelő mókás öregember alakját. A Santa Claus egy csapásra meghódította a világot, ma mindenki ilyennek látja a Mikulást az Amerikai Egyesült Államoktól Ausztráliáig, Dél-Afrikától Finnországig.

***

Apropó Finnország! De hát ott él Joulupukki nem? Nos, a dolog többszörösen is érdekes, egyrészt ezen az északi periférián elég sokáig élt a régi világ, a pogányság. Az északi pogány hagyományok alapján a téli napforduló fagyos sötétségében ugyanis a finneknél nem egy jóindulatú bácsi kopogtat a gyerekek ablakán. A finn télapó cseppet sem kedves és nem hoz ajándékot. Ehelyett gyerekkoponyákra épített trónon üldögél és gyerekeken bosszulja meg a csínytevést.

Gyerekkoponyákon üldögélő Mikulás

A régi, finn legendáriumban tehát nem kedves bácsi, hanem egy szakállas, kosszarvú szörny szerepel, a jeges tél démona. A figura gonosz és elrabolja a gyerekeket. Ez a pogány figura talán a Krampuszban él tovább, mint a Mikulás gonoszabbik fele. Nade mi az a Joulupukki? Nos, az az északi legendárium „karácsonyi kecskéje” (Joulu, jul, yule=karácsony/téli napforduló időszaka ill. pukki, bock=kecske, bak), amely sokak szerint talán a Nagy Vadászat nevű germán legendából, közelebbről a nagyszakállú Thor istenség kosaiból eredeztethető. Thor harcosokkal övezve minden téli napfordulókor, két kostól húzott szekerén vágtázik keresztül a fekete téli égen, és ilyenkor tanácsos a házban maradni és jól viselkedni, különben baj lesz. Aratáskor az utolsó gabonakévét, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak, egészen karácsonyig tartogatták és kecskefigurát kötöttek belőle. Ez volt az eredeti julbock, joulupukki stb., azaz „ünnepi bak”. A bakra úgy is gondoltak, mint egy vigyázó szellemre, aki az ünnepek előtt ellátogat és ellenőrzi, hogy rendben zajlanak-e a karácsonyi előkészületek.

Tovább boncolgatva a témát, a finneknél azért akadozott maga a kereszténység terjedése is, erről tanúskodik Lalli története. Lalli finn földműveslegény volt, aki 1156 januárjában a Turku közelében fekvő Köyliö-tó jegén baltával agyoncsapta a valószínűleg észak-angliai születésű Henrik püspököt, aki a mai Hämeenlinna vidékére utazott éppen. Harmadrészt, mikor a kereszténység elterjedt már ugyan, de a protestáns egyház miatt meg a Szent Miklós legendája nem nagyon jutott el erre. A gyermekek védőszentjének tehát kimondhatjuk, a finnekhez semmi köze nem volt.

Mint említettük, az ő legendáikban a tél démona, egy kosszarvú szörny szerepelt, aki gyerekeket rabolt el. Aztán végül az ősi korok sötét, hátborzongató legendái csak összeolvadtak a jóságos keresztény Szent Miklóssal, később pedig a pocakos, joviális reklámfigurával. Ehhez kellett egy véletlen is azért: 1927-ben egy rádiós gyermekműsor bemondója sütötte el, hogy a Mikulás házát Lappföldön, a finn-orosz határ közelében találták meg, méghozzá a Fül-hegyen (Korvatunturin), ami megmagyarázza, hogyan hallja meg a Télapó a világ összes gyerekét. Innentől kezdve aztán egyre tudatosabban alakult a finn Mikulás-ipar: 1960 karácsonyán már élőben közvetítették, hogy a négyszázötven éves férfi felpattant a rénszarvasszánra.

A finn turisztikai hivatal 1984-ben megalapította a Mikulás-munkacsoportot, a következő évben Lappföld kormányzója bejelentette, hogy „az igazi Mikulás a tartományban lakik”. Dübörgött tehát a finn Mikulás-ipar, amely többek szerint a kilencvenes évek brutális munkanélkülisége idején kapott erős hangsúlyt, amikor a finn gazdaság legelmaradottabb régióját, Lappföldet igyekeztek gatyába rázni. Ez nagyon jól sikerült, rengeteg új munkahelyet teremtettek a szállodaipartól a kézművesekig, pedig a verseny éles volt, számos északi ország vagy hely (Alaszka, Grönland, Kanada, Svédország, Norvégia, Oroszország stb.) szerette volna sajátjának tudni a Mikulást. A norvég város, Drøbak például szintén a „Mikulás otthona” címre pályázott, ezért 1993-ban a polgármester megkérte a királyi párt, hogy ne utazzanak Rovaniemibe, mert azzal a riválisok helyzetét erősítenék. Viszont az állam sehol nem pumpált annyi pénzt a Mikulás-iparba, mint Finnországban. Ráadásul a finnek az egész bolygón kampányoltak. Mindenhova Mikulásokat küldtek, még az 1988-as szöuli olimpián is télapók kísérték a válogatottat. Ennek eredményeként Rovaniemit ma évente háromszázezren látogatják, a svéd Morát például pedig csak ötvenezren.

Szóval a finn marketing bevált, ma már szinte mindenki a Mikulás sarkkörön álló házához, meg Lappföldhöz, meg rénszarvasokhoz köti Szent Miklós egykoron délen született alakját.

Barna Béla

A szerző Szent Miklós szülővárosában, Patarában – Fotó: Császár Zsóka