Három érdekes hegy a Snæfellsnes-félszigeten
Ha a főváros felől érkezünk, akkor a Borgarfjörður vizén épült töltésúton érkezünk a Reykjavíktól 70 kilométerre fekvő, 1800 lakosú Borgarnes városkába, a környék tejgazdaságainak központjába.
Innen ágazik ki az 54-es főút, melyen hosszan autózunk nyugat felé a Snæfellsnes-félsziget déli partvidékén: ez az út Borgarnestől Arnarstapiig 117 kilométer. A szénsavas forrásáról ismert Ölkelda („Sör-forrás”) után az út kiér az óceánpartra, itt érdemes egyébként szállást választanunk, valamelyik tanyán vagy faháztelepen, s innen bejárni hosszabb időt szánva a félszigetre.
Hofgarðari szállásunk – Fotó: Barna Béla
Hofgarðar jakkuzijában a szerző a vulkánt nézi – Fotó: Horváth Gábor
Szállástipp: mi a Guesthouse Hof nevű szállást választottuk Hofgarðar településen, ahol természetesen jakuzziban ülve nézhettük az innen nem messze fekvő hósipkás Snæfellsjökullt.
Ha kevesebb időnk van, induljunk tovább: Búðir mellett van a Bjarnarfoss vízesés, mely egyrészt magánterület, szóval ne menjünk túl közel, viszont megemlíteni meg kell, mert néhányan látják a zuhatag mögött a fjallkonát („Hegyasszony”), aki egy vízcseppekből álló fátylat visel.
Verne vulkánja egy képeslapon, dél felől szemlélve
Búðir után tegyünk kitérőt az 574-es számú útra, ez kerüli meg ténylegesen a félszigetet. Itt Hellnar és Arnarstapi falvakat keressük fel, illetve a közöttük lévő partszakaszokat, melyek védett területek. A két falut egy, a lávamezőt átszelő 2,5 km-es túraösvény köti össze, ahol érdekes bazaltsziklák között gyalogolhatunk, érdekes történetet megtudva mondjuk a környék első norvég telepeséről, Bárður Snæfellsás nevű félig ember félig trollról. Aki egy családi vita után mindkét unokaöccsét lelökte a szirtről, majd elajándékozta minden vagyonát, és elindult ő is utolsó útjára a gleccser irányába. A helyiek szerint a lelke azóta védelmezi a régiót, és szükség esetén számíthatnak is rá az itteni emberek. Sok helyet róla neveztek el, például a Hellnar melletti Bárðarlaug (Bárður tava). Ragnar Kjartansson pedig egy szobrot készített Bárðurról, melyet Arnarstapi határában láthatunk.
A Snæfellsnes-félsziget nemzeti parkjának látogatóközpontja Malariffben, a világítótorony közelében található. Itt megvehetjük a régió turistatérképeit.
Vatnshellir lávabarlangja – Fotó: guidetoiceland.is
Arnarstapiból 10 kilométerre nyugatra érdemes még egy kitérőt tenni a parthoz közel található Vatnshellir lávabarlanghoz, amely egy nyolcezer évvel ezelőtti vulkánkitörés során keletkezett. Hosszú, keskeny csigalépcső kanyarog le a barlang mélyére.
Vatnshellir lávabarlangjától 3 kilométerre légvonalban van Dritvik Djúpalónssandur, amelyhez két érdekes történet olvasható Szigeti-Böröcz Ferenc Elfek, trollok és hipszterek nyomában Izlandon című cikkében (A Földgömb, 2015. január). Az egyik történet szerint „a Snæfellsnes-félsziget déli részén nyílik Dritvík öble, ahol még ma is látható az a négy kő, amely rendhagyó módon mesél Izland múltjáról és jelenéről. A mára már teljesen kihalt öböl ugyanis a 16–19. sz.-ban Izland legjelentősebb halászati központja volt, naponta 60-70 hajó is kifutott a veszélyes vizekre. Attól függően alakult ki a hierarchia a legénységben, hogy ki tudta megemelni a 154 kg-os, a 100 kg-os, az 54 kg-os és végül a 23 kg-os követ!”
Ugyanitt ismertet a szerző egy másik, misztikusabb történetet is az öbölről. E szerint „történt egyszer, hogy pár halász egy elhunyt nő testét használta csalinak (nos, nem csoda, ha a zord északi táj és a hiedelemvilág a híres skandináv krimiknek is ihletet ad). Mindennap hatalmas zsákmánnyal tértek vissza, míg más hajók alig fogtak valamit. A bűnös hajó azonban egy napon elsüllyedt, a legénység mind odaveszett. Mondják, hogy a közeli barlangból régen holttesteket mosott ki a víz, s még ma is rejtélyes hangok hallatszanak az üregekből.”
Arnarstapiból az 570-es számú úton (figyelem, off-road!) induljunk el, s álljunk meg röviden a Sönghellir lávabarlangnál.
Fotó: Barna Béla
Sönghellir – Fotó: Barna Béla
Ez a rövidke lávaalagút is hasonlóan keletkezhetett, mint a többi: amikor a felszínre kiömlő láva teteje lassan megszilárdul, akkor még a belső részek tovább folynak, a kéreg marad, a kifolyó forró kőzetolvadék pedig egy alagutat hagy maga után. Amikor valahol ez az alagútkéreg véletlenül beomlik, többnyire akkor válnak láthatóvá ezek az alagutak. Képünkön Tóth Bálint egy ilyen lávaalagút beszakadásából segíti ki társát.
Sönghellir – Fotó: Barna Béla
A Sönghellirt követően felfelé haladva juthatunk legközelebb a tenger által körülölelt, gyönyörű Snæfellsjökull Nemzeti Parkhoz (Þjóðgarðurinn Snæfellsjökull). Illetve az annak közepén magasodó, 1445 m magas hósipkás Snæfellsjökull vulkánhoz. Ez a félsziget legmagasabb pontja, alakja miatt egyesek szerint Európa Fujijaként is emlegetik. Tiszta időben az innen 120 kilométerre lévő fővárosból, Reykjavíkból is látható hósipkás jellegzetes alakja.
A Snæfellsjökull – Fotó: Barna Béla
A hegyet Verne Gyula tette híressé, ugyanis itt ereszkedtek le a felszín alá az Utazás a Föld középpontja felé (Voyage au centre de la Terre) főszereplői. Jules Verne egyik leghíresebb regénye 1864-ben jelent meg; népszerűségét az elképzelt, föld alatti másik világ izgalmasan valószerű leírásának köszönheti.
A történet Hamburgban kezdődik 1863 májusában. Lidenbrock professzor éppen siet haza, hogy ott elolvashassa legújabb szerzeményét, egy izlandi saga eredeti rúnákkal írt kéziratát, amelyet Snorri Sturluson krónikaíró jegyzett le a középkorban. A professzor a kéziratban elrejtett kódot talál, ami meghatározza a Föld középpontjába nyíló titkos bejárat helyszínét – nevezetesen az izlandi Snæfellsjökullt. Nemsokára két társával együtt leereszkedik a vulkán belsejébe, majd végtelen alagutakon haladva tényleg a Föld középpontjába jutnak, ahol mindenféle dinoszauruszok és ősemberek élnek. A regény egyébként Verne korai alkotásai közé tartozik és Charles Lyell Geological Evidences of the Antiquity of Man című 1863-as műve ihlette.
De nem csak Verne írt róla, a hegy a Nobel-díjas izlandi regényíró, Halldór Laxness egyik művében (Under the Glacier, 1968) is megjelenik.
Snæfellsjökull – Fotó: Barna Béla
Az 570-es útról, nagyjából 700 méteres tengerszint feletti magasságban a Snæfellsjökullra (jelentése egyébként Hó-hegy-gleccser) ágazik ki egy túraútvonal, de erre csak vezetővel induljunk el (nyáron a jégmentes sziklahátakon 4-6 óra alatt feljuthatunk rá). A hegy egyébként tényleg kialudt vulkán, amelyet gleccser borít.
Kilátás a Snæfellsjökull oldalából az Atlanti-óceán felé – Fotó: Barna Béla
Ha lefotóztuk a híres hegyet, az 570-es úton leereszkedhetünk az ezer lakosú Ólafsvík városába, a környék közigazgatási központjába, mely a XVII. században fontos kereskedelmi csomópont volt, már 1687-ben kereskedelmi jogot kapott a dán királytól.
Ólafsvíktól a madárbarátok tehetnek egy rövid kitérőt nyugatra: itt, Rif és Hellisandur között fészkel Európa legnagyobb sarkicsér-kolóniája. A sarkicsér egyébként a Snæfellsbær szimbóluma, a nyarat itt, a telet pedig az Antarktiszon töltik, így nagyjából évi 40 ezer kilométert repülnek!
És végül egy másik rekord is: Hellissandur közelében található Nyugat-Európa egyik legmagasabb építménye, a 412 m magas hosszúhullámú rádióadó.
Kép és szöveg: Barna Béla
Az egész Snæfellsnes-félszigetről a legjobb minőségű térkép a Mal og menning kiadó Ísland – Vesturland 1:200000 méretarányú 2013-as térképe.
