Lengyelország déli részén, Karpacz üdülővárosában olyan különlegességre bukkanhatunk, amire nem nagyon számítana senki a világnak ezen a végén: a dél-norvégiai Vang egykori fatemplomára. De hogyan kerül egy ősi fatemplom Norvégiából Lengyelországba? Elmesélem.
A norvég Vang templom Karpaczban – Fotó: Barna Béla
Dél-Norvégia középső részén, Bergentől 270, Oslótól 230 kilométerre, a Valdres régióban található Vang település, a Vang-tó (Vangsmjøse) partján. Ebben a faluban épült a XII-XIII. század fordulóján egy a fatemplom. A templom egy négyoszlopos, egyhajós fatemplom volt, amelyből ezen kívül még nagyjából ezer hasonló fatemplom épült ekkoriban; mára Norvégiában harminc maradt meg belőlük.
Vang templomának egy régi keresztmetszeti rajza
A vangi templom eredetileg katolikus templomként épült a középkorban, majd a reformáció után a norvég egyházhoz tartozó gyülekezet használta.
Franz Wilhelm Schiertz: „A régi templom Vangban a múltban„, 1841. Staatliche Museen zum Berlin, Kunstbibliothek
Az 1820-as évekre azonban kinőtte a gyülekezet, túl kicsi volt, és az évek során szerkezetileg is veszélyessé vált; a lebontására és újjáépítésére vonatkozó tervek már 1826-ban ismertek voltak. Ekkoriban járt itt a bergeni születésű, később Drezdában élő norvég festő, Johan Christian Dahl (Bergen, 1788 – Drezda, 1857), a norvég tájképfestészet megalapítója, aki meg szerette volna menteni már akkor a templomot. Ám 1832-ben a helyi tanács úgy döntött, hogy lebontja az épületet. A nagyon rossz állapotban lévő templom felújítása is igen költséges lett volna, ezért döntöttek a lebontása és eladása mellett. A pénzre azért volt szükség, hogy vissza tudja fizetni az egyházközség az új templom építésére felvett hitelt.
Johan Christian Dahl: Kaupanger med vang kirke, 1848
Amikor 1839-ben, újabb norvégiai utazása során Dahl ismét ellátogatott Vangba, akkor a fatemplomot még mindig állva találta. Igaz, ekkor már állt mellette egy újonnan épült, nagyobb, 230 férőhelyes, gerendából épült templom. A régit mindenképpen meg akarta menteni Dahl: javasolt különböző dolgokat, de sikertelenül, végül nem látott más kiutat, mint hogy maga vásárolja meg a templomot, amit meg is tett.
Franz Wilhelm Schiertz és Johan Christian Dahl
A történetben a következő fordulat az volt, hogy a norvég festő személyesen ismerte a porosz koronaherceget, a későbbi IV. Frigyes Vilmos (Berlin, 1795 – Potsdam, 1861) porosz királyt. Namármost Dahl több levélváltás után rávette a herceget, hogy vegye át valahogy a Vang fatemplomot és Potsdamban építtesse fel újra.
Friederike von Reden és IV. Frigyes Vilmos
A templom felmérésének, a lebontás felügyeletének és a szállításra való előkészítésének feladatát a fiatal német-norvég festőre és építészre, Franz Wilhelm Schiertzre (Lipcse, 1813 – Balestrand, 1887) bízták, aki segített Dahlnak a fatemplomokról szóló könyvéhez tartozó táblák elkészítésében. Franz Wilhelm Schiertz egyébként Drezdában tanult, ahol Dahl tanítványa és asszisztense lett, majd ugyancsak Dahl hatására Norvégiába utazott, majd végleg letelepedett Bergen városában. Leginkább Norvégia tájainak megörökítéséről, valamint Bergen városának újjáépítésében betöltött építészeti szerepéről ismert. És Schiertz úttörő munkát végzett Vang templománál is, mind a dokumentáció mind a tervezés terén; rajzai és leltárai ma felbecsülhetetlen értékű források a fatemplomról.
A fatemplom helyének emlékköve manapság – Norvégia, Vang
Minden darabot megjelöltek és becsomagoltak a nyári szállításhoz. 1841 szeptemberében a Sognefjord déli végében lévő Lærdalsøyri kikötőjébe szállították a templom darabjait, ahol a Stettinbe (ma: Szczecin) tartó Haabet fedélzetére rakodták őket. Két hónapnyi tengeren töltött idő után, Stettinbe érkezve az anyagokat egy uszályra rakták át a berlini út utolsó szakaszára, ahol télen az Altes Museum udvarán tárolták őket. Az eredeti terv az volt, hogy a templomot a Potsdam melletti Pfaueninselen (Páva-szigeten) építik újra.
Karpacz és Potsdam helyzete az egykori Porosz Királyságban
Időközben azonban ezt a tervet elvetették, és azt találták ki, hogy a távolabbi Karpacz faluban, az Óriás-hegységben (Karkonosze), Szilézia tartományban építik fel újra a fatemplomot. Szilézia (Śląsk, Schlesien) és Karpacz akkoriban a Porosz Királyság része volt, mellékelek is egy térképet az akkori országról, a királyi Potsdam pedig ma 316 kilométerre fekszik Karpacztól. Így hát a templom darabjait 1842 tavaszán ismét folyami uszályokon vitték fel az Oderán, egészen a hegy lábához, onnan pedig kilenc szekérrel Karpacz hegyi falujába.
Karpacz távolsága az eredeti norvég falutól
A templom új helyszíne tehát 885 méterrel a tengerszint felett található Karpacz területe lett. A cieplicei Christian Leopold von Schaffgotsch gróf adományozta a telket a Czarna Góra (885 m) oldalában, az Alsó-Karpaczból a Karkonosze legmagasabb csúcsára, a Śnieżkára felvezető út felénél. A templom alatt néhány száz négyzetméternyi építési területet kellett még kialakítani a plébániának, az iskolának és a temetőnek, ezért felrobbantották a sziklákat és hatméteres támfalat állítottak fel.
A Vang templom Karpaczban, a képen bejelölve a Śnieżka – Fotó: Barna Béla
Karpacz, mint helyszín-ötlet egyébként valószínűleg Friederike von Reden (Wolfenbüttel, 1774 – Buchwald / Bukowiec, 1854) grófnőtől származik, akinek az emlékműve a templom mellett áll. A nyugat felé eső támfalra IV. Frigyes Vilmos király síremléket rakatott von Reden grófnő tiszteletére, rajta látható egy korongon a grófnő arcképe is.
És akkor most az újrafelállításról: az alapkövet 1842. augusztus 2-án tették le, Frigyes Vilmos király jelenlétében. Az ácsok soha nem látták sem a templomot, sem egyetlen norvég fatemplomot sem, nehéz feladat volt a helyes újjáépítése. A kiváló tervrajzok ellenére az anyagok nagy részét elvetették. Csak a fő szerkezetet, amely küszöbökből, oszlopokból és fallemezekből állt, használták fel, a faragott ajtókeretek mellett. A teljes külső karzatot új anyagokból építették, és minden faldeszkát kicseréltek.
A rég elveszettnek hitt apszist újjáépítették, bár egy nagyon furcsa barokk tetővel. A karzatot rekonstruálták, de számos új, történelmileg előzmény nélküli ablakot tettek be. Az ajtókat kifordították, ugyanis eredetileg a faragások befelé néztek. A kórus feletti díszes mennyezetet nem restaurálták, valószínűleg azért, mert egy protestáns templomban túl katolikusnak tűnt.
A munka két évig tartott, s a király születésnapján, 1843. október 15-én felavatták az 1200-as évszámot viselő oltárt. 1844. július 27-én Frigyes herceg hatalmas tömeggel együtt tanúja volt a „Die Bergkirche unseres Erlösers zu Wang” (magyarul Vang Megváltónk hegyi temploma, lengyelül Kościół Górski Naszego Zbawiciela) felszentelésének. A templomszentelésen részt vett a király és felesége, hollandiai Friderika, illetve sok más ismert személyiség.
A korábbi tulajdonos és megmentő, a festő J. C. Dahl nem volt jelen, de örömmel nyugtázta, hogy projektje megvalósult.
Egyébként ekkor, 1844-ben épült a fatemplom mellett egy 24 méter magas torony sziléziai gránitból; leírások szerint ez védi a templomot a Sniezka felől érkező erős széllökésektől.
Fotó: Barna Béla
A ma már egy lengyel evangélikus közösséget (lengyelországi Augsburgi Hitvallású Evangélikus Egyházat) kiszolgáló Vang-templom (lengyelül Świątynia Wang; norvégul Vang stavkyrkje; németül Stabkirche Wang) jelentős turisztikai látványossággá vált, és valószínűleg a világ egyik leglátogatottabb fatemploma, évente mintegy 200 ezer látogatóval.
Fotó: Barna Béla
A helyszínen kaphatunk egy magyar nyelvű tájékoztatót is, Edwin Pech 2021-es szövegével, melyet Szesztay Anna fordított le 2022-ben. Ez az ismertető a következőket írja:
„A Wang templom a korabeli északi építészet remeke. Olyan skandináv faépületek mintájára emelték, melyek mindig is szakrális célokat szolgáltak. Az épület viking hajót mintáz, szögek nélkül, csak fa csapok és illesztések segítségével készült. Építőanyaga norvég fenyő, melyet gyantával vontak be, így lett különösen időtálló. A külső ajtók, amelyeken önök is bejöttek, pilasztereikkel hívják fel magukra a figyelmet. Egymásba fonódott kígyók és növények díszítik. Az oszlopfőkön stilizált oroszlánokat láthatunk szimbolikus kapuőr szerepben. Egészen hihetetlen, hogy már azokban az időkben, szerény technikai eszközkészlettel: kovakővel, szaruval és csonttal ilyen aprólékos fejeket, lábakat és sörényeket tudtak faragni. A többi bejárat alakjaival ellentétben ezek az állatok kifelé fordulnak. A jobb oldalt található déli bejárat korára a szemöldökfa dísze, egy lóhere-keresztmetszet utal, ez a XII. századból származik. Mindkét ajtó felső sarkában fektetett nyolcas alakban elnyúló, szárnyas sárkányok találhatók. Ez a jelenet szimbolizálhatja a jó és a rossz soha véget nem érő, örök harcát. A délivel szemben lévő északi bejáratot Eindridi faragta a XII. század első felében. Erről tanúskodik az ajtó oldalába vésett felirat: „Eindridi faragott engem szent Olaf tiszteletére.” A díszes ajtókeretként szolgáló kisebb pilaszterekre viking harcosok arcát faragták, kiöltött, hasított nyelvük azt jelképezi, hogy átadják a tudást és a bölcsességet a következő nemzedéknek”.
A templom belsejéről szólva el kell mondanunk, hogy a bizánci stílusban faragott XII. századi oszlopfők valódi művészi darabok, melyeket állatok, növények és maszkok díszítenek. A főhajó és a mellékhajók közepén álló négy oszlop árbocként szolgálhatott egy viking hajón. Az oltár előtt álló oszlopok közül az egyik Dávid győzelmét ábrázolja Góliát fölött, a másik pedig Dánielt az oroszlánbarlangban. Ez utóbbiakat Janowicei Jakub rekonstruálta. Az ő műve a kereszt is, melyet egy darab tölgyfából faragott 1844-ben, és a Krisztus-alak is, ez hársfából készült 1846-ban. Az oltár két oldalán egy-egy gyertyatartó áll, melyeket Ryszard Zajac készített 1980-ban. Az 1740-ből származó alsó-sziléziai barokk keresztelőmedencét Walbrzych mellől, Dziecmorowicéből hozták ide. A fából készült szószék Norvégiából való, a falon két 1904-ből származó zsoltártábla lóg.
Vang templombelső – Fotó: Barna Béla
Vang templombelső – Fotó: Barna Béla
A templomot kerengő veszi körül, mely a hideg leszigetelésére is szolgált, de anno itt hagyták a fegyvereket, csapdákat, illetve a középkorban ez volt a vezeklés helye is. A fény 174 ólomüveg ablakon esik be a templomba.
Ha kimegyünk a templomból, láthatjuk a tető jellegzetes díszítését. A gerinc sarkait csúcsdíszek zárják. Kitátott sárkánypofát ábrázolnak, ezek teszik hasonlóvá egy jellegzetes viking hajó díszítéséhez. A karkonoszei templom is példa arra, ahogy a skandináv kereszténység átemelt pogány elemeket is saját építészetébe.
Lázár feltámasztása – Fotó: Barna Béla
Ha körbejárjuk a templomot kívülről, von Reden grófnő már említett emlékműve mellett áll egy szobor, amely Lázár feltámasztását ábrázolja: Ryszard Zając 1994-ben készített műve. Ryszard Zając fafaragó művész egyik alkotása Magyarországon tekinthető meg: ő faragta a karpaczi testvérgyülekezetének, a Pestszentlőrinci Evangélikus Egyházközség temploma szenvedő Krisztust ábrázoló oltárszárnyát és a templom beltéri keresztjét.
Kép és szöveg: Barna Béla
A cikk a Poland Travel, a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet (Polish Tourism Organisation, Budapest Office) támogatásával készült. Külön köszönet a Dolnoslaska Organizacja turystyczna szervezetnek, személyes köszönet Farkas Melindának és Benecz Ferencnek.
