A Rhône folyó születési helye

A svájci hegyek között, a Damma-csoportban eredő alpesi jégár, a Rhône-gleccser különlegessége, hogy a végébe egy alagutat vájtak, így egy gleccser belsejébe is bebújhatunk. Egy utikönyv szerint a gleccsert s a Rhône folyó születését látni az egyik legnagyszerűbb alpesi élmény. Ha az ilyenkor kötelező utikönyvírói túlzást nem számítjuk, akkor is érdemes ellátogatni ide, ugyanis az átlag bakancsos itt figyelheti meg legkönnyebben a gleccserek mostanában sokat emlegetett visszahúzódását. 

Sokan nem is gondolnák, hogy a gleccserek világméretű visszahúzódása már az 1800-as évek közepe óta megfigyelhető Európa legmagasabb hegyláncolatában is. A gleccsereket az Alpok országaiban már 1773 óta rendszeresen megfigyelik, 1894-ben Nemzetközi Gleccserbizottságot is alapítottak; a gleccserek fogyását is több helyen kutatták, de a regionális kutatásokat csak 2000-ben fogta össze az Európai Unió, amikor is életre hívta az európai gleccser-programot (Glaciorisk).

Ebben a kutatók folyamatosan megfigyelik a jégárak viselkedését: e szerint az Alpok gleccserei az utóbbi 100-120 évben visszahúzódóban vannak, és csupán a XIX. század végén és az 1920-as évek elején nyomultak egy kissé előrefelé. Azóta fogynak és fogynak, a gleccserek évente átlagosan 25 méternyit veszítenek hosszukból! A vészes gyarapodást a zürichi székhelyű Gleccserfigyelő Világszolgálat is megerősíti, szerintük a 2002 és 2003 között vizsgált 88 gleccserből 79 van visszahúzódóban.

Köztük túracélunk, a Rhône-gleccser is, mely az 1980-as években még 8 km hosszú volt, s négy kilométer szélesen indult: ma több száz méterrel rövidebb. Egy év alatt körülbelül 200-250 ezer köbméternyi víznek megfelelő jeget veszít el. Ha túránk kiindulópontjául a Wallis (franciául Valais) kantonbeli, 1761 méteren épült, a világ minden gleccserének névadóját, Gletsch települést választjuk (amely inkább egy hotelbokor, mintsem falu), akkor egy táblán láthatjuk, hogy egykoron még idáig ért le az óriásgleccser…

Ma azonban 500 méter szintet a 8 kilométernyi szerpentinen leküzdve a 2272 méteren épült Belvedere-szállóhoz kell autóznunk. Itt az ingyenes parkolóban hagyván autónkat néhány perc séta (és pár svájci frank belépti díj lefizetése) után érhetjük el Svájc egyik nagy látnivalóját. A Rhône-gleccser egészen pontosan a Dammastock (3630 m) és a Galenstock (3583 m) falai alól induló alpesi jégár, s bár nem a legnagyobb, de igen látványos, a már említett kb. 30 méteres alagút miatt is. Ezt az alagutat a jégfolyam természetes, évi néhány méternyi mozgása miatt minden nyáron újra kell fúrni.

Az alpi gleccserek átlagos haladási sebessége egyébként évente 30–150 méter (naponta 10-40 centiméter). Ha végigsétálunk a „fajárdán”, a gleccser-alagútban testközelbe kerülünk a gleccserjéggel is, amelynek kialakulásáról azért azt jó tudni, hogy a nyugat-alpi gleccserek akkor és ott keletkeznek, ahol a felhalmozódó hó mennyisége hosszú időn át meghaladja az olvadás és a párolgás mértékét. Érdekesség továbbá, hogy az Alpokban egy méter vastagságú gleccserjég kialakulásához több mint 10 méternyi (!) hóréteg, és néhány év szükséges (összehasonlításként: Grönlandon ehhez több évtized is szükséges!).

A jégbarlangban megfigyelhetjük a jég tisztaságát is: a Rhône-gleccser 7 méteres mélységből vett 1 liter firnjéből 2,5 gramm szilárd anyag olvasztható ki! Ezzel a tisztább gleccserek közé tartozik, s ez a veszte is: a Zermatt melletti Gorner-gleccser például igen szennyezett, ezért visszahúzódása Kovács András szerint jóval lassabb, mint a tiszta felszínű Rhône-gleccseré.

A gleccser-alagút megtekintése után érdemes lemenni óvatosan a gleccser vége felé, ahol egy sziklára kiülve megfigyelhetjük, hogy hol születik a Rhône folyó – lenyűgöző látvány, ahogy a jégárból egyszercsak folyó lesz. Benedek István is írt erről a Csavargás az Alpokban című kultikus könyvében:

„Harsogó vízesésként a lábunk alatt folyik ki a gleccserből a Rhône folyó. Az ember valahogy hozzászokott ahhoz, hogy a folyók forrással kezdődnek, patakként folytatódnak s csak jó sokára lesz belőlük folyó, de itt láthattam, hogy ez is csak előítélet, mert íme a Rhône mint felnőtt folyó bújik ki a jégár alól.”

Az itt megszülető Rhône folyó (németül Rotten) egyébként 810 kilométer hosszú, átfolyik a Genfi-tavon (Lac Léman), aztán Lyon városán, majd a franciaországi Arles alatt deltatorkolattal ömlik a Földközi-tengerbe. A Rhône vízgyűjtő területe akkora, mint Magyarország területe, egészen pontosan 98900 km².

A Rhône-gleccser és a Belvedere-szálló egyébként a Gletschből Andermattba vezető, 32 km hosszú híres Furka-hágó (Furkapass) útja mellett található. S ha már idáig eljöttünk, érdemes a maradék 150 méter szintet leküzdeni, s elszerpentinezni a hágóút tetejére, mely a Furkahorn (3172 m) és a Blauberg (2757 m) közötti nyeregben, 2431 méter magasan van. A hágó nem csak Wallis és Uri kantonok határát képezi, de fontos európai vízválasztó is a Rhône és a Rajna között. Míg a Rhône-gleccser vize a Földközi-tengerbe ömlik, addig a Furkán túli Reuss folyó, majd a Rajna már az Északi-tengerbe.

Kép és szöveg: Barna Béla

 

FRISSÍTÉS: A Rhône-gleccserről szóló cikkem 2007 januárjában jelent meg nyomtatásban a Turista Magazin hasábjain: A Rhône folyó szülőanyja a svájci hegyekben – Séta a Rhône-gleccserben címmel.

Az azóta eltelt közel két évtizedben drámaian romlott a helyzet. A Rhone-gleccser területének fenntartói, hogy megvédjék ezt a rendkívüli képződményt évente óriási, speciális szélvédő paravánnal igyekeznek fékezni a gleccser folyamatos olvadását. Erről írt 2019-es cikkében Lieber Tamás is: „Magasból a gleccser felszínére tekintve furcsa kép tárul szemünk elé, amit a 2010-es évek elején mintegy 5 hektáron leterített hófehér „paplannak” köszönhetünk. Ez az UV-sugárzásnak ellenálló takaró mintegy 70 százalékkal képes csökkenteni az olvadás ütemét”.

Sajnos azonban ez sem elég Matthias Huss, a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) gleccserkutató professzora és a Fribourg-i Egyetem Földtudományi Tanszékének tudományos főmunkatársa szerint, aki a Qubit nevű internetes portálnak Az ezredforduló óta a svájci gleccserek egyharmadát elveszítettük című interjújában a következőket nyilatkozta erről:

„Bár néhány síközpont fehér hővédő takarókkal borítja be a gleccser egyes részeit, hogy fenntartsanak egy sípályát, ez csak apró területeken tud működni, amikor van gazdasági racionalitása. A kutató szerint a technológiai megoldások anyagi és ökológiai költsége egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy ezek kivitelezhetők legyenek”.

Matthias Huss, aki a svájci gleccserek változását 2006 óta tanulmányozza, azt figyelte meg, hogy az extrém olvadással járó évek egyre gyakoribbá válnak. Huss még azt is nyilatkozta a Tóth Andrásnak adott interjújában, hogy „az elmúlt évtizedben azonban jelentős jégveszteség zajlott le 2011, 2015, 2018, 2019, 2020, és természetesen 2022 folyamán” – mondta Huss, és hozzátette, hogy 2022 volt az eddigi legszélsőségesebb év, ekkor ugyanis egyetlen év alatt elveszett a fennmaradó jégtérfogat 6 százaléka.

A korábbiaknál is gyorsabban olvadnak a svájci gleccserek című, Vajna Tamás által jegyzett cikk szerint pedig „a Svájci Tudományos Akadémia (SCNAT) szerdán, 2022. szeptember 28-án publikált közleménye szerint 2022-ben az olvadás mértéke messze meghaladta a 2003-as rekordokat: a gleccserek idén mintegy 3 köbkilométernyi jeget veszítettek, a megmaradt mennyiség több mint 6 százalékát”.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!