Németország teteje, a Zugspitze (2963 m)

A Zugspitzével, Németország legmagasabb pontjával kezdődik gyermekkorom legkedvesebb könyve, Erich Kästner A repülő osztály című regénye. Amióta olvastam, azóta vágytam e szépséges hegyre.

„– Bocsánat, hol van augusztusban hó? „Az Északi-sarkon” – volt már a száján a férfinak, de aztán ráismert anyámra, s lenyelte szemtelen válaszát. – A Zugspitzén, Kästnerné asszony! – mondta udvariasan. Így hát azon nyomban jegyet kellett váltanom Felső-Bajorországba. Anyám még hozzátette:
– Karácsonyi történet nélkül haza ne merj jönni! Ha nagyon meleg lesz, egyszerűen felnézel a szép hideg hóra a Zugspitzén! Megértetted? – s evvel a vonat elindult” – írja Kästner A repülő osztály elején, mely regényt szinte majdnem minden Karácsony előtt elolvastam, s minden Karácsonykor elhatároztam, hogy nekem bizony ezt a Zugspitzét látnom kell.

Rá is készültem, egyik karácsonyra a Rund um die Zugspitze túrakönyvvel leptem meg magam Siegfried Garnweidner és Barbara Hörmann tollából (Kompass Wanderbuch, 923), következőre pedig a freytag&berndt WK 322-es számú Wetterstein – Karwendel – Seefeld – Leutasch – Garmisch Partenkirchen turistatérképével.

A Zugspitze csúcsa amellett, hogy Németország, s egyben Bajorország legmagasabb csúcsa, az Északi-Mészkő-Alpokhoz tartozó, körülbelül 300 km² területű Wetterstein hegység legmagasabb csúcsa is.

A Zugspitze csúcsa amellett, hogy Németország, s egyben Bajorország legmagasabb csúcsa, az Északi-Mészkő-Alpokhoz tartozó, körülbelül 300 km² területű Wetterstein hegység legmagasabb csúcsa is. S bár a magassági adat alapján nem tűnik nagynak a hegy, ha Garmisch-Partenkirchenben állunk és ott tornyosul előttünk, el nem tudjuk képzelni, hogy a fenébe megy oda fel vonat. Pedig megy!

Hegyivonatos körkirándulásunk kiindulópontjául érdemes a 27 ezer lakosú kisvárost, a Loisach völgyében, szédítő hegyek karéjában 707 méter tengerszint feletti magasságban elterülő Garmisch-Partenkirchent választani, mely nagy síversenyeiről, különösen a Síugró Négysáncversenyéről híres, meg hogy 1936-ban itt rendezték meg a IV. Téli Olimpiai Játékokat. Erre az olimpiára már kész volt az a vasút, amely ma is a Zugspitze-körútra röpíti a turisták ezreit.

Németország tetejére érdemes Rundreise-jegyet venni 53 euróért. Ez magába foglalja a felfelé utat fogaskerekűvel, majd a kabinos felvonóval a csúcsra, onnan pedig a másik kabinossal le az Eibseehez, ahonnan újra fogaskerekűre ülve térünk vissza a városba.

A nagyvonat-pályaudvar mellett kell keresnünk a Bahnhof Zugspitzbahnt: az innen induló 18,7 km pályahosszúságú fogaskerekű vasút (Bayerische Zugspitzbahn) a Riessersee, Grainau, Eibsee és Riffelriss megállóhelyek érintette útvonalon 2600 m-es magasságba visz fel. A fogaskerekű a közel 2 kilométernyi (!) szintemelkedést bő egy óra alatt teszi meg. Ez alatt a vonat az út jelentős részén (4,4 kilométeren) alagútban megy, de ekkor sem unatkozunk: a kis plazmatévéken filmet vetítenek a vasút építéséről, melyből pontosan megtudhatjuk, hogy a vasutat 1928-30 között építették, és 1930. július 8-án nyitották meg. Ez azért is fontos, mert néhány magyar útikönyv tévesen az 1960-as éveket írja.

Ha kiszálltunk a vonat új végállomásán, az 1987 óta Sonn-Alpinnak nevezett helyen, érdemes egy kis sétát itt is tennünk, legalább a Marienkapelléhez: ez a szép kőkápolna Németország legmagasabban (2600 méteren) fekvő temploma és 1981-ben szentelték fel. S bár a Sonn-Alpin egy főleg síelők által használt plató, hatalmas menedékházzal, de látszik innen az 1994-ben leégett Schneefernerhaus is, melyet 1998 óta különböző kutatóintézetek (Frauenhofer Institut) használnak.

Innen, a platóról az 1992-ben átadott, 995 m hosszú közvetlen kötélpálya (Gletscher-Seilbahn) vezet a 2950 m-en kiépített Gipfelstationhoz, a csúcs-állomás kilátóteraszához, azaz a Zugspitzére. Németország tetején mi másba is ütköznénk először, mint „Németország legmagasabban levő sörkertjébe”, ahol König Ludwig Dunkelt csapolnak.

A söröző mellett az egész hegycsúcs egy futurisztikus üvegpalota-labirintus, ahol már akkor ingyen internetezhettünk, amikor a wifi szót még fel se találták.

A legmagasabb pont sziklatömbjét azonban nem építették be, azon gyönyörűen fénylik az aranyszínű kereszt. Ez a keleti csúcs a kereszttel 2962,06 méter magas az amszterdami szint alapján. Az aranyozott csúcskeresztet egyébként 1851-ben egy 21 tagú csoport állította fel, amit csak 1993-ban cseréltek le egy újra (a régit múzeumba vitték). Ezen adatokból is látszik, hogy igen pontatlan az a magyar útikönyv, amely szerint a Zugspitzét 1920-ban mászta meg egy bajor hadnagy: az első megmászás 1820. augusztus 27-én volt, Joseph Naus térképész hadnagy és Johann Georg Deutschel voltak a Zugspitze első meghódítói. Az első nő (Karoline Pitzner) 1853-ban jutott fel ide, természetesen hosszú szoknyában! Az első téli megmászásra (F. Kilger, H. és J. Zametzer valamint H. Schwaiger) 1882 januárjában került sor.

Manapság évente 400 ezer ember jut fel a csúcsra, ahol az aranyszínű kereszt mellett a csúcsteraszon a bajor szabad állam címerét is láthatjuk, melyet két göndör oroszlán emel. A futurisztikus épületek mellett azért a régieket is meghagyták a németek: például a Német Alpin Egyesület, a DAV által 1896-97-ben épített Münchner Haust (2964 m) és a háromemeletes meteorológiai tornyot, melyet 1900-ban toldottak hozzá.

Az állomáson az Antarktisz-kutató Joseph Enzensperger volt az első meteorológus, aki később egy sarkvidéki expedícióban halt meg. A meteorológusra egy szép bronz dombormű emlékezik, amelyen még egy kutya is fekszik a megfigyelő lábánál. A tábla szövege: „Zur Erinnerung an den ersten Beobachter auf der Hochstaztion Zugspitze J.J. Enzensperger 1900/1901”.

a Zugspitze csúcsán egyébként plusz 18 fok volt a legmagasabb, mínusz 35 fok pedig a leghidegebb hőmérséklet, a legnagyobb vihar pedig 335 kilométer/órával tombolt

S ha már meteorológia: a Zugspitze csúcsán egyébként plusz 18 fok volt a legmagasabb, mínusz 35 fok pedig a leghidegebb hőmérséklet, a legnagyobb vihar pedig 335 kilométer/órával tombolt! Meg kell még említeni, hogy a Zugspitzén a német Max Planck Institut kozmikus sugárzást tanulmányoz. De sok mást is tanulmányoznak itt, 2007 augusztusában például a csúcsplató alatt fúrtak egy 60 m mély lyukat a kőzetbe, amivel a permafrosztot tanulmányozzák.

S ha elsétálunk a Münchner Haus mellett, hamarosan egy „Herzlich Willkommen in Tirol” felirat jelzi, hogy átsétáltunk Ausztriába. Itt is van egy kabinos felvonó: az 1989–1991-ben épített Tiroler Zugspitzbahn a tiroli Ehrwaldból jön fel ide. E mellett is van egy kilátóterasz, ahol panorámafotók mutatják a hegyek neveit: a 2331 méteres Daniel csúcsa látszik közvetlenül alattunk, de idelátszik az Allgaui-Alpokból a Nebelhorn 2224 m magas orma is. Sőt, kissé viccesnek tűnően még az is ki van írva, hogy a Zugspitzéről Párizs 622 km, New York pedig 6490 km.

Az osztrák oldalról visszafelé a „Freistaat Bayern” tábla mutatja, hogy ismét bajor földön vagyunk. Ahonnan azonban immár nem a plató felé, hanem a Zugspitze meredek északi fala felé vehetjük az irányt: a csúcsról egy igen meredek, 4453 méter hosszú kötélpályán az Eibseehez (972 m) juthatunk le. A Heckel-cég által épített Eibsee-i függővasutat 1963-ban nyitották meg, mely 1949 méter szintkülönbséget küzd le pár perc alatt.

Az Eibsee partján leülve felnézhetünk újra Németország legmagasabb csúcsára. De fel is üthetjük Erich Kästner A repülő osztály című könyvét, melyet ennek a tónak a partján írt:

„Most pedig tizennégy napja a Zugspitze lábánál lakom, egy nagy, sötétzöld tó partján, s amikor éppen nem úszom vagy tornázom vagy teniszezem, s nem csónakázom Karolával, akkor egy nagy-nagy rét közepén kis fapadon ülök, s előttem egy asztal áll, amelyik folyton billeg. Most azon írom karácsonyi történetemet.”

Kästner könyve az egyik legszebb karácsonyi történet, mely könyvet egyébként még apumtól kaptam, ő meg még 1962-ben kapta testnevelő tanárától, mert jól tanult. A lassan ötven éves könyvbeíréást beszkenneltem, mert a könyvet most készülök továbbadni lányomnak és fiamnak. Kíváncsi vagyok, ők vágynak-e majd a Zugspitzére?

Kép és szöveg: Barna Béla

A Zugspitzéről szóló cikkem első változata a Turista Magazinban jelent meg 2008 januárjában.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!