Az 1493 méter magas Feldberg a Fekete-erdő (Schwarzwald) legmagasabb csúcsa, sőt a németországi Baden-Württemberg tartomány legmagasabb pontja is, sőt ha németesen precíz akarok lenni, akkor az Alpokat nem számítva 1945 óta a Feldberg az összes német középhegység legmagasabb pontja is. Ellátni innen egészen Franciaországig, sőt szinte az egész Svájci-Alpokat lehet innen látni szép télidőben. 

Fotó: Barna Béla

Németország délnyugati, Franciaországgal és Svájccal határos része, ahol a Fekete-erdő található, a huszadik század elejéig szinte teljesen megközelíthetetlen volt. Ma mindazonáltal már sem a Fekete-erdő, sem annak legmagasabb pontja, a Feldberg-masszívum nem egy embermentes hely: a német statisztikák szerint évente 2 millió túrázó és síelő kirándul a csúcsára! Ennek oka kereshető egyrészt a csúcs említett különlegességeiben, de abban is, hogy a kirándulók számára az olvasmányaikból ismerős Fekete-erdei táj magát Németországot testesíti meg, s ez az a régió, amelyre leginkább kíváncsiak.

A Feldberg piros kis ponttal jelölve Dél-Németország térképén

Ha mi is kíváncsiak vagyunk a Fekete-erdőre, akkor Budapestről tíz órányi autózással érhető el gyalogtúránk kiindulópontja, Feldberg település. Itt a Feldbergerhof ingyenes parkolójában hagyhatjuk a kocsit, de vigyázat: ne számítsunk arra, hogy felvonóval megyünk, télen azt csak a síelők használhatják, gyalogos turisták csak nyáron!

Hókunyhó Feldberg település síterepén (2008) – Fotó: Barna Béla

De ez nem is baj, télen is kényelmes és biztonságos felsétálni az 1493 méter magas csúcsra, de mielőtt nekiindulnánk a túrának, érdemes a parkolóban a Déli-Fekete-erdő Természetvédelmi Központját (Naturschutzzentrum Südschwarzwald), azaz a „Természet Házát” (Haus der Natur) megnézni, melyet 2001-ben hoztak létre, s melyhez egy tanösvény is kapcsolódik 2005 óta. A „Természet Házától” ne a sípálya felé induljunk el, hanem kövessük a sárga rombusz jelzést.

Természetvédelmi terület – Fotó: Barna Béla

Ezen az ösvényen haladva hamarosan elérjük a természetvédelmi területet jelző táblát (sas zöld háromszögben): a Feldberg-masszívum ugyanis a legrégebbi (1937) természetvédelmi terület Baden-Württemberg tartományban.

1989 óta főállású természetvédelmi őrök, az úgynevezett Feldberg-Rangerek védik a kb. 42 km²-es területet.

Úton a Feldberg felé a Seebuck – Fotó: Barna Béla

Felfelé haladva egyébként egyre ritkásodik az erdő, de ha lepillantunk a völgyekbe, valóban láthatunk ősfás részeket, amelyek valóban sötétek, feketék. A Fekete-erdő a benne uralkodó örök félhomályról kapta a nevét: az itteni erdők mélye számtalan tündérmese és romantikus költemény szülőföldje, s nem véletlenül játszódik itt a Fekete-erdő sötét mélyén a vérfagyasztó Jancsi és Juliska is.

ADAC Wander & RadKarte, Hochschwarzwald – Feldberg – Hinterzarten térkép

De mi most a félhomályból most felfelé haladunk, az egyre ritkuló fenyvesek világába: a sárga rombusz jelzés dél felől megkerüli a Seebuck 1448 méter magas csúcsát, mely a második legmagasabb a Schwarzwaldban.

A Seebuck csúcsán egy régi, egykoron 43 méter magas használaton kívüli, antennájától megfosztott tévétorony áll, melynek kilátóterasza 21 méter magasan fut körbe. Innen már csak másfél kilométer az egész hegység legmagasabb pontja, a Feldberg.

A Feldberg tetejére vezető piros rombusz – Fotó: Barna Béla

A meteorológiai radar a csúcson – Fotó: Barna Béla

Ennek csúcsára építették fel 2003-ban az új betonacél tévétornyot, mely a SWR (Südwestfunk) tornya és 82 méter magas. A tévétornyon kívül a Feldberg csúcsán van egy meteorológiai állomás is. A csúcson 1915 óta figyelik az időjárást, az állomás épülete 1937-ben épült fel, mellette pedig egy úgynevezett időjárási radar áll. Ehhez kapcsolódóan érdekes megemlíteni, hogy a hidegrekordot a Fekete-erdő tetején 1956-ban mérték, –30,7 °C-t, évente pedig átlagosan 157 napig zárt hótakaró borítja a csúcsot.

Fotó: Barna Béla

Ha helyesen akarnám magyarítani a Feldberget, akkor egyébként „Mező-havasnak” kellene fordítanom, a csúcson ugyanis egyáltalán nincs már fa, így csodálatos panorámában lehet részünk.

Feldberg, 1493 m – Fotó: Barna Béla

Feldberg, 1493 m – Fotó: Barna Béla

Az innen látható hegyeket a csúcson egy bronz alakú kör mutatja, ezek felsorolásától most tekintsünk el, azt azonban mindenképp ki kell emelni, hogy ellátni innen egészen Franciaországig, a Vogézekik nyugat felé, ha pedig dél felé tekintünk szinte az egész Svájci-Alpokat lehet innen látni szép télidőben a Säntistől a Berni-Alpokig és a Mont Blancig bezárólag.

Háttérben a Svájci-Alpok – Fotó: Barna Béla

A hegycsúcson a panoráma-körön kívül mégegy emléktábla megemlékezik arról is, hogy 1992-ben egy stuttgarti sörgyár szponzorálásával a Feldberg tetején egy közel 2 hektáros területet a helyi turista egyesületnek, a Schwarzwaldverein-nak ajándékoztak természetvédelmi céllal!

A természetvédelmet egyébként a gyermekeknek is élvezhető táblák mutatják be a csúcson, a klímától a vadállatokig, az őstermészettől a geológiáig.

Tanösvénytábla a hóban – Fotó: Barna Béla

Ami ebből kiemelendő, hogy a Fekete-erdő nagyrészt gránitból és homokkőből álló hegység, maga a Feldberg alapkőzete pedig közel egymilliárd éves gneisz. Geológiai értelemben ugyanis a Fekete-erdő vidéke réginek mondható: a Devon-korszakban, a Hercunian nevű ősmasszívum felgyűrődése folytán keletkezett, 360-400 millió évvel ezelőtt.

Geológiai keresztmetszet

Ha kiműveltük magunkat a Feldberg felépítéséből, akkor a piros rombusz jelzésen induljunk el vissza a hegyről, de most ne délről, hanem északról kerüljük meg a Seebuck csúcsát.

Bismarck emlékmű a Seebuck mellett – Fotó: Barna Béla

Háromszáz méterre a régi tévétoronytól egy gránitkockákból rakott gúla áll, a Bismarck-emlékmű. 1896-ban emelték, s a leghíresebb birodalmi kancellára, a Vaskancellárnak is nevezett Otto von Bismarckra (1815-1898) emlékeztet, akinek nagy szerepe volt a német egység megvalósításában.

A Feldbergre futóléccel is felmehetünk – Fotó: Barna Béla

Innen már csak bő egy kilométer, s visszajutunk kiindulási helyünkre a piros rombuszon. Apropó turistaút: a piros rombusz Németország egyik legnépszerűbb túraútvonala, a svájci Baselből induló, s Pforzheimig tartó 280 kilométeres „Nyugati út”, azaz a Westweg (www.wanderbares-deutschland.de), melynek tizenkétezer méter az összintemelkedése, nos ennek a túraútvonalnak is a legmagasabb pontja a Feldberg. S mint azt a német szójáték is mutatja, egyike ez Németország „leg-csodatúrásabb” helyének! (a wunderbares csodálatosat jelent, a wander pedig túrát, ennek összeolvasztása a wanderbares).

Kép és szöveg: Barna Béla

A Budapest-Feldberg távolság 1076 km (Münchenen, Stuttgarton és Rottweilen át kb 10 órás autózás). A Feldberg autóval a Titisee irányából a B317-es úton érhető el, de ami érdekesség, hogy a csúcs mellett van Németország legmagasabban fekvő normál nyomtávú vasútvonalának, a Dreiseenbahn nevet viselő vonal megállója, a Feldberg-Bärental (967 m tszf.). A Feldbergre tett túrához számos térkép ajánlható, de legjobb választás az ADAC Wander & RadKarte sorozatában megjelent részletes (1:30 ezres), 15-ös számot viselő Hochschwarzwald – Feldberg – Hinterzarten térkép, mely 7 euróért szinte mindenhol beszerezhető.

A Feldbergről szóló cikkem nyomtatott változata 2009 februárjában jelent meg a Turista Magazinban.

Turista Magazin, 2009