Athén sok-sok látnivalói közül jelen rövid bejegyzésben az Areioszpagosz dombját és a Múzsák dombját (Mouseion, legmagasabb pontja 147 m) mutatom be egy 2007-es naplóm segítségével. Ezek a dombok jelentős szerepet játszottak az antik Athén közéletében, ma pedig kellemes ligetes sétahelyek.

Az Areioszpagosz – Fotó: Barna Béla

Az Akropolisz után baktattunk fel Arés hadisten dombjára, a 115 méter magas Areioszpagoszra (Areiosz Pagosz, Ἄρειος Πάγος) melyre ha máshonnan nem, a történelemkönyvekből emlékezhetünk ötödik általánosból, hogyhát az i.e. 6. század előtti időkben az Areioszpagosz dombjánál ültek tanácsot Athén városának szolgálati évüket letöltött, volt arkhónjai (az öregek tanácsa), akik egyrészt a legkülönfélébb ügyekben bíráskodtak, másrészt korlátlan felügyeletet gyakoroltak a városállami hatóságok munkája felett és jóváhagyták a népgyűlés által hozott törvényeket.

Az Areioszpagosz – Fotó: Barna Béla

Emlékszem 15 évvel ezelőtt (1992-ben) is voltam a 115 m magas dombon, el is estem, féktelenül csúszott a több évezrede koptatott mészkő, azóta építettek rá egy vaslépcsőt.

S ha már periégésziszt, „körülvezetés”-t írok, el kell mondjam, hogy e szikla tövében állva tartotta meg híres beszédét Szent Pál i.sz. 51 tavaszán názáreti Jézus tanairól. Szent Pál nagy utazó volt, sok helyütt megfordult.

Jean-Léon Gérôme festménye

És na persze, az Areioszpagoszhoz is van bulvársztori, a Blikk biztos megírta volna, itt zajlott Phryné híres pere. Phryné híres kurtizán volt, gyönyörű testtel, Praxitelész állandó modellje, aki Aphroditét mintázta meg róla. Szóval a szép hetérát valamiért megvádolták, ügyvédje (Hypereidész) pedig nem sok sikerrel védte kezdetben, aztán végső megoldásként lerántotta és letépte védence ruháját, s meztelen testére és kebleire mutatva, így kiáltott a bírák felé: „Ha van szívetek ilyen teremtést elítélni, hát ítéljetek!” Nem tudom tanítják e az esetet a mai jogi egyetemeken, de az athéni bírák felmentették Phrynét. Hiába na, Erósz bizony a leghatalmasabb isten. S ha már erotika, rákerestem az interneten, hogy van e aktkép vajon Phrynéről. Volt persze, Phryné hetéra az Areioszpagosz előtt, Jean-Léon Gérôme festménye, 1861-ből.

A Múzsák dombjáról az Akropolisz – Fotó: Barna Béla

Az Areioszpagoszról felsétáltunk a Philopappos-hegyre, vagy más nevén Múzsák dombjára (Mouseion), mely egy római kori hagyomány szerint Mousaios mitikus költőről, Orpheus tanítványától kapta a nevét, de szakértők szerint valószínűbb, hogy az archaikus korban a hegyi nimfák (oreádok) lakóhelyének tartották, akiket később a múzsákkal azonosítottak.

Ligetes területről az Akropolisz – Fotó: Barna Béla

A Mouseion legmagasabb pontja 147 m, innen lehet a legszebb fényképeket készíteni az Akropoliszról. Ennek ellenére az Akropolisz turista-tömegének ezredrésze sem jut el ide, pedig tényleg rohadtjó képeket lehet innen készíteni, tényleg. Ez lett kedvenc athéni helyem. A domb tetején helyezték el a szíriai származású Philopapposz síremlékét. De nem is ez a lényeg, hanem a végtelenül illatos és végtelenül mediterrán liget, gyantaszaggal, olajfákkal, agavékkal, kis padokkal, tényleg valami idill, nagyon megszerettem.

A szerző egyik kedvenc athéni helyén – Fotó: Fekete Mona

A múzsák dombjáról lesétálva bekukkantottunk persze egy XII. századi kis bizánci templomba (Agios Dimitros Lombardiaris) is, meg elsétáltunk a múzsák dombjához hasonlóan nagyon kellemes és nagyon jó kilátással bíró helyre, a Pnyxre. A Pnyx a népgyűlésnek, azaz az ekklésziának adott helyet az i.e. V. század közepétől. S hogy miért jó hely a Pnyx, arról D. Magyari világosított meg az Antikolás kötetében: „Erre sétálva az ókorba is képzelhetjük magunkat, az Akropolisz elég messze van ahhoz, hogy épnek lássuk, a fű pedig ugyanilyen zöld lehetett akkor is”. Jól hangzik, de mondjuk augusztusban nem volt zöld fű, egyáltalán semmilyen. Mondjuk a fák azok zöldek voltak, és innen is ki****ttjó képeket lehetett készíteni az Akropoliszról.

Fotó: Barna Béla

A Múzsák dombján, a bizánci templomocska közelében megnéztünk még egy kitáblázott helyet, egy sziklába vájt helyiséget. A hivatalos tábla Szókratész börtönének jelöli, az utikönyvek azonban azt mondják, hogy ez nem igaz. Mindegy, néha jó konkrét helyeket kötni nagy emberekhez.

Szókratész börtöne – Fotó: Barna Béla

Cicero száműzött barátja, Atticusz írja egyébként: „Az én szeretett Athénom nem is annyira a görög emlékművek és az ősi művészet miatt vonzó, sokkal inkább vonz benne a nagy emberek jelenléte: a helyek, ahol ültek, beszélgettek és ahol eltemették őket”. Vagy ahol például Szókratész kiitta a bürökkel teli méregkupát. Szókratészt egyébként a demokráciában istentelenség és az ifjúság megrontásának vádjával halálra ítélték. Jusson eszünkbe Arany János: „…az oly szép görög életnek nagyon rút oldalai is voltak”.

Szókratész börtöne után, egy méregdrága ásványvizes palack kiürítése után átsétáltunk az Agórára.

Kép és szöveg: Barna Béla

A szerző Athénban, 2007-ben – Fotó: Parragi Eszter