Fotó: Fekete Mona
Az óceán ostromolta sziklafalhoz tett kirándulásunk kiindulópontjául Donegal városát válasszuk. Az azonos nevű nagy grófság székhelye írül Dún na nGall, (ejtsd dunnöngál, jelentése idegen, vagyis angol vár, egyes leírásokban „a külföldiek erődje”).
A 2300 lakosú kikötővároska egy szép öböl (Donnegal Bay) partján, a 672 m magas Blue Stack Mountains lábánál terül el. A várost még a vikingek alapították, fontos szerephez azonban csak a hírhedt O’Donnel klán idején jutott: egészen pontosan ez a városka volt az O’Donnell klán központja, akik az Ír-sziget angol gyarmatosítása ellen harcoltak. Nevük szerényen csak annyit jelent: „a világ urai”.
Donegal városából nyugat felé indulunk tovább, a következő jelentősebb település az 1300 lakosú Killybegs (írül: Na Cealla Beaga), mely Írország fontos halászkikötői közé tartozik.
Killybegset elhagyva kezd a táj vadabbá válni: innen már egyre jobban érezzük, hogy az ír szíveknek oly kedves terület, ez a hegyes-völgyes táj, mennyire el van vágva a valódi (nem észak) ír területektől. A csodálatos partvidéken autózva az elzártság és elszigeteltség hangulata lengi be a tájat. Aztán a vadregényes parti tájon megérkezünk Carrick (írül: An Charraig) városkába, mely egyébként tweedműhelyeiről nevezetes. Innen már csak 7 kilométer egy kis aszfaltúton a Teelin (Teileann) településhez tartozó Bunglass nevű parkolóhely.
Innen indul az a durván négy órás túra (oda-vissza), amellyel feljuthatunk az 595 m magas (más források 601 méteresnek írják) Slieve League (írül Sliabh Liag) tetejére.
A parkoló 160 m tszf. magasságban van, innen folyamatosan emelkedünk: érintjük a Scregeighter (308 m) és a The Eagles Nest (323 m) és a Crockrawer (435 m) magassági pontjait, majd az „Egyemberes” hágón át jutunk fel a csúcsra.
Utunk végig nagyon impozáns, miközben túrázunk felfelé alattunk a hatalmas mélységben ott ostromolja a partokat az Atlanti-óceán.
A belfasti természettudós, Robert Lloyd Praeger egyébként azt írta 1939-ben: „Az Egyemberes hágó az egyik legfigyelemreméltóbb gyaloglás egész Írországban” Utunk végig nagyon impozáns, miközben túrázunk felfelé alattunk a hatalmas mélységben ott ostromolja a partokat az Atlanti-óceán (írül: An tAigéan Atlantach). Az óceán hullámai egyébként itt Donegal környékén a Skót Felföldhöz hasonlóan a Kaledóniai-hegységrendszer maradványait mossák.
Maga a túra is nagy élmény, de érdemes többször pihenőt tartani ezeken a sziklákon, az egyik ilyen pihenőkor felidézhetjük J. H. Andrews Írország a földrajztudós szemével című írását, melyben pontosan jellemzi e tájat:
„Írországnak nem egy olyan része akad, ahol a természet hosszú időn keresztül nem bizonyult vendégszeretőnek, néhol mindmáig sem. Különösen a sziget peremén, ahol a talaj felszíne megemelkedett, vagy masszív fennsíkokká és meredek falú szurdokokká torlódott össze, amelyek magasabb lejtőit téli viharok koptatták, talajukat kilúgozták a súlyos esőzések, elvadult fűvel és hangával borított legelői legfeljebb arra jók, hogy nem túlságosan igényes állatfajtákat legeltessenek rajtuk”.
És persze jók ezek a tájak túrázni is, vadságukban is gyönyörűek, ráadásul az írek egyik legkiválóbb földrajztudósa, Estyn Evans professzor az ír tengerpartot is odasorolja ahhoz a földrajzi egységhez, amelyet „Európa atlanti végének” nevez, s valóban, a sziklákon ülve tényleg Európa atlanti végében érezzük magunkat.
És zenét is hallgathatunk egy sziklán megpihenve: innen 70 kilométerre, Donegal megyében, egészen pontosan Gweedore-ban született a Grammy-díjas Enya, Írország talán legismertebb énekese, aki az Orinoco Flow-val lett világhírű.
Herpai Imre természetfotós a Slieve League-en
Magára a Slieve League-re tett túra egyébként abban különbözik például a túlságosan felkapott Moher szikláktól, hogy ez teljesen ingyenesen látogatható és nincsenek turistatömegek sem!
A sziklákon természetesen nem árt az óvatosság, tériszonyosaknak csak mérsékelten ajánlott a hely. És igazából szeles vagy ködös, nem jó látótávolságú időben se induljunk el erre a túrára.
Az írek egyik kiváló földrajztudósa, Estyn Evans professzor az ír tengerpartot is odasorolja ahhoz a földrajzi egységhez, amelyet „Európa atlanti végének” nevez.
A szikláról visszatérve Bunglass-hoz, a környékben még többfelé is kirándulhatunk egy rövidet. Például Glencolumbkillébe (írül: Glean Cholm Cille), mely nevét („Kolumba völgye”) a tanítványaival ide gyakran visszavonuló Szent Kolumba bencés apátról kapta, aki a ködben előmerészkedő démonokat űzte ki a völgyből. Szent Kolumba (521-597) egyébként Írország és Skócia védőszentje. Ünnepén, június 9-én a falucska jelentős zarándokhely.
Innen visszaindulva még egy kellemes hegyvidéki helyen, a Glengesh-hágó (Glengesh Pass, 501 m) környékén érdemes szétnézni kicsit, ahol fotózhatunk kis zsúpfedeles ír házikót is.
Kép és szöveg: Barna Béla
A túrához az Ordance Survey Ireland (OSi) 10-es számú Donegal Sraith Eolais 1:50 ezres térképe ajánlott, melyet beszerezhetünk az ír könyvesboltokban is. A sziklafalra tett túra kiinduló parkolója az ír fővárosból, Dublinból 286 kilométer, azaz bő 4 óra autóútra van.
Az írás eredetileg a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) 2015 áprilisi számában (18-19. oldal) jelent meg.
Frissítés: 2016. április 28-án a Pilgrim Path-on egy nagyobb csapatot vittem fel a Slieve League tetejére. Ezen az egy napon volt ősz, volt gyönyörű napsütés és volt hóvihar is 5 perc alatt átfordulva a napsütésből. Ez is jelzi, hogy a hegycsúcs mennyire kitett az Atlanti-óceán felől érkező változékony légtömegeknek. Tehát bármennyire is süt a nap, soha ne induljunk el egy szál pólóban ide túrázni :). És most álljon itt három kép erről a túráról.
A Pilgrim Path – Fotó: Barna Béla
Alács Veronika a szikla tetején napsütésben – Fotó: Barna Béla
Hóvihar öt perccel a napsütés után – Fotó: Barna Béla
Újabb frissítés: napra pontosan egy évvel később, 2017. április 28-án egy újabb nagy csapatot vittem fel két kollégámmal a Slieve League tetejére. Erről a túráról is álljon itt egy kép most.
Kiss Balázs túravezető – Fotó: Barna Béla
