Az Indus folyó az Indiai szubkontinens, India és Pakisztán leghosszabb és legfontosabb folyója, az európai nyelvekben India névadója. Az Indus folyó jelentős szerepet játszott az emberi történelemben is, gondoljunk csak a folyammenti civilizációkról tanultakra ötödik általánosban. Rövid folyóismertető következik, hogy mit is kell tudni az Indusról? Illetve nem kell, csak ha érdekel az Indus, akkor én mit mondanék el róla összefoglaló jelleggel.
Nos, haladjunk sorjában, kezdjük azzal, hogy „a folyó Tibetben, a Manaszarovar-tó közelében ered, a Szengge és Gar folyók összefolyásánál”. Legalábbis ezt írja róla a magyar wikipédia. Azért ez nem egészen pontos.
Van, aki tényleg innen számítja a folyó indulását, de azért bizony vita folyik a pontos forrásról. Én laikusként szintén inkább azt fogadom el, hogy az Indus folyó leghosszabb forrásága a Senge Tsangpo (Sênggê Zangbo) folyó, ami nagyjából „Oroszlánszáj” jelentésű, és egyébként tibeti nyelven is hasonlóképpen, Oroszlán folyónak hívják az Indust.

Az Indus forrása a Kajlás-hegy tövében, Tibet, Kína – Fotó: Alexander Verevkin, shutterstock
Szóval nagyon sok szakértő szerint az Indus folyó a Kajlás-hegy tövében, a Tibeti Autonóm Régióban, Kínában ered. A Kajlás-hegy (angolul Mount Kailash, szanszkritul Kailāsa, tibetiül Gang Rinpoche) egy nagyon különleges hegy Tibetben, magassága 6638 méter, a hegy csúcsa pedig igencsak szimmetrikus, piramis formájú. A hegy négy vallás, a hinduizmus, a bon, a buddhizmus és a dzsainizmus szent hegye is, de ami még különlegesebbé teszi, hogy igazából a közelében erednek a híres nagy folyók. A Kajlás-hegytől keletre ered ugyanis a Brahmaputra, nyugatra a Szatledzs (Sutlej), délre a Karnali (Ghaghara) és a Gangesz. És igen, a szent Kajlás-hegytől északra, északkeletre ered az Indus folyó is, ezt két térképen is lecsekkoltam házikönyvtáramban. A GiziMap gyönyörű szép Tibet autonóm terület térképén is fel van tüntetve „Sources of the Indus River”, de a német reise-know-how térképe is a Kajlás-hegy északi oldalába írja a forrását az Indusnak.

A forrás a GiziMap térképén
A Kajlás-hegytől a Tibeti-fennsíkon folyik végig, majd Tashigang (Zhaxigang) és kolostora után Kína területéről átlép India területére, egészen pontosan India Dzsammu és Kasmír államába, azon belül pedig Ladakh területén folyik keresztül, mely 2019 óta önálló szövetségi terület.

Az Indus így folyik keresztül Kína, Ladakh (India) és Gilgit-Baltisztán (Pakisztán) területén
Ladakhban, ebben a fantasztikus buddhista országrészben több helyen is jártam és utaztam az Indus folyó partján, így például jártam ott 2010-ben, ahol az Indus belép Indiába, Mahiya településnél.

Az Indus felső szakasza Indiában, a kínai határ közelében (2010) – Fotó: Barna Béla

Az Indus felső szakasza Indiában, a kínai határ közelében – Fotó: Barna Béla
A buddhista területeken átfolyó Indus partján fekszik Choglamsar: ehhez az Indus-parti településhez egy nagy élmény is köt: Choglamsarban 2017. július 29-én volt alkalmam személyesen nagyon közelről meghallgatni a 14. dalai lámát, Tendzin Gyaco-t, és le is fotóztam.

Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma (2017) – Fotó: Barna Béla
Az Indus folyót itt többször fotóztam repülőből is Leh környékén, aztán többször raftingoltam is az Indus vizén, Nimu környékén, ahol a Zanszkár folyóval összefolyik.

Az Indus és a Zanszkár összefolyása – Fotó: Barna Béla

Az Indus a levegőből, Leh környékén – Fotó: Barna Béla
Ladakh tartományt és India de facto területét Kargil környékén hagyja el a folyó és Marol településnél lép Pakisztán területére. Itt először Gilgit-Baltisztán területén halad, érinti Skardu városát, szépen folyik a Karakoram hegységtől délre, majd a Himalája északnyugati sarokbástyáját, a Nanga Parbat (8126 m) tömbjét északról kerüli meg. Északról itt két említésre érdemes mellékfolyója a Gilgit és a Hunza. Ezután ezen a szakaszon híres híd a folyón a Raikot-híd (Raikot Bridge).
Chilas városa után délnek fordul, s hosszan végigfolyik egész Pakisztánon. A baltik egyébként Gemtsuh-nak és Tsuh-Fo-nak, a pastuk Nilabnak, Sher Darjának és Sindhubasznak hívják, urdu nyelven pedig Sindh a folyó neve. És igen, van görög neve is: Indosz (Ινδός). És hogy ezt miért említem? Nos, Nagy Sándor bizony átkelt rajta.
De visszatérve a folyásához, végigfolyik Punjab (Pandzsáb) területén, ahol öt nagyobb folyót vesz fel; egyébként a „Punjab” név jelentése is „öt folyó”.

Az Indus folyó helyzete Dél-Ázsiában
Ezután száraz, félsivatagos vidéken halad át, ezért vízhozama csökken, sőt esése is minimális, az utolsó 800 kilométeren alig 100 m. Végül átfolyva az egész országon Karacsi kikötőváros közelében nagy, 8000 km² kiterjedésű deltatorkolattal ömlik az Indiai-óceánba (Arab-tengerbe): mérések szerint mintegy ötmillió köbkilométernyi üledéket rakott le torkolatánál a tengerbe!

Az Indus deltája – Fotó: Awan Zeeshan A. Khan, shutterstock
Az Indus teljes hossza 3180 km (1980 mérföld), ezzel a 23. leghosszabb folyó a világon, kicsivel előzi meg az 5 kilométerrel hosszabb amerikai Yukon (3185 km). Az Indus vízgyűjtő területe 1120000 km².

Az Indus vízgyűjtő területe
Az Indus fontos szerepet játszott az emberi történelemben. Az Indus-völgyi civilizáció az ókori Egyiptommal és Mezopotámiával együtt egyike volt a közel-keleti és dél-ázsiai három korai civilizációnak. Két legfontosabb városa Harappa és Mohendzsodáro volt.
Kép és szöveg: Barna Béla