A makedón főváros, Szkopje egyik legújabb nevezetessége Nagy Sándor lovasszobra. Ebben a bejegyzésben a szobor megtekintése után ismertetem a jeles hadvezér részletes életútját is.
Az elhíresült makedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki nem is olyan régen monumentális építmények sorozatát felvonultató Szkopjét vizionált, s bele is kezdett egy gigantikus építkezésbe a Vardar folyó partján. A projekt neve „Szkopje 2014” volt.
Gruevszki szerint Szkopje a földrengés óta nem igazán olyan, mint egy igazi főváros, ezért egy vadonatúj, antik-klasszicista belvárost húzott fel. A hatalmas oszlopos-timpanonos, ókort idéző épületek, hidak és diadalívek mellett két szobrot is meg kell említeni: az egyik II. Philipposz makedón király emlékműve, a másik szobor pedig a fia, Nagy Sándor közel 25 méter magas lovas szobra.
S hogy miért itt Szkopjében áll egy Nagy Sándor szobor? Nos, Alexandroszról a mai Makedóniában sajátos kép él. A délszláv makedónok magukat előszeretettel azonosítják Alexandrosz makedón népével. Sokak (pl. Kertész István) szerint ez nem felel meg a valóságnak, mert az igazi makedónok a görögökkel rokon népcsoport volt, a mostani makedón nép, amely ugyan nyelvében makedoncinak mondja magát, de nyelvileg és más szempontok miatt a bolgárokhoz áll közel, nem leszármazottja az ókori makedónoknak. Görögország és Makedónia között emiatt már többször pattanásig feszültek az ellentétek. (Forrás: Kertész István: Héraklész unokái).
A szkopjei repülőtér 2006. december 27-én vette fel Nagy Sándor nevét az akkori jobboldali, Nikola Gruevszki vezette kormány javaslatára.
Gruevszki kormánya tíz év alatt számos olyan intézkedést vezetett be, amely a makedón és a hellén történelemmel kapcsolta össze a mai Macedóniát, a fővárosban például Nagy Sándor mellett szobrot állítottak az anyjának és az apjának, II. Philipposznak is, míg a kormány több épülete is templomszerű oszlopokat kapott. A korábbi vezetés azt az elképzelést támogatta, hogy a ma élő macedónok Nagy Sándor leszármazottai. Gruevszki mindenképpen reprezentálni akarta a macedónok ősiségét, Nagy Sándortól való származtatását. A lovas szobor mellett ennek az ókori eredet bizonygatásának még más megnyilvánulásai is vannak, például a szkopjei autópálya is Nagy Sándor nevét viseli, illetve viselte. 2018-ban ugyanis az új miniszterelnök, Zoran Zaev tárgyalásai után újra Szkopjei Nemzetközi Repülőtérnek hívják, az autópálya nevét pedig Barátságra cserélték.
Nagy Sándor élete
És most nézzük, ki is volt III. Alexandrosz, vagy magyarosan III. Makedóniai Sándor, legismertebb nevén Nagy Sándor (ógörögül Ἀλέξανδρος ὁ Μέγας perzsául: Szikandar vagy Iszkander; latinul: Alexander III Magnus). Az ókor egyik emblematikus figurája az időszámításunk előtt a IV. században tizenegy év leforgása alatt több mint harmincezer kilométert tett meg egy hatalmas hadsereg élén a Peloponnészosztól egészen Indiáig, elfoglalva az akkor ismert világ nagy részét. Ő nyitotta meg az utat a hellenisztikus kultúra terjedése előtt; rövid, de eredményes uralkodása a klasszikus ókori történelem és kultúra egy új korszakának, a hellenizmusnak a kezdetét jelentette.
Szóval Alexandrosz i. e. 356. július 20-án született Pellában, a Makedón Királyság központjában (Pella a mai Görögország területén, Szalonikitől 40 kilométerre fekszik). Gyermekkoráról igen keveset tudni. A legismertebb vele kapcsolatos történet talán az, amikor tízévesen sikerült lecsillapítania egy megbokrosodott lovat, amelyet senki se mert megközelíteni. Bukephalosz (Βουκέφαλος), a történelem egyik leghíresebb lovaként ezután sokáig szolgálta Nagy Sándort. Fia képességeit látván II. Philipposz megjegyezte: egy ilyen uralkodónak szűk lesz a makedóniai királyság. Tizenhárom éves korától Arisztotelész lett a tanára, és Alexandrosznak és társainak orvostudományt, filozófiát, etikát, vallási ismereteket, logikát és művészeteket tanított. Arisztotelész tanításainak köszönhetően alakult ki Alexandrosznak a homéroszi eposzok iránti szenvedélye; különösen az Iliasz állt közel hozzá.
Tizenhat éves korában már kiváló harcosként tűnt ki kortársai közül, és olyan nagy hatást tett apjára, hogy fiát Makedónia kormányzójává nevezte ki. Sándor húszéves volt, amikor apja elhalálozott. Az ifjú király első dolga volt, hogy uralmát elismertesse az apja által meghódított görög városállamokkal. Először Thesszáliába tört be, majd azt leigázva a Thermopüliai-szoroson át nyomult előre, és végül is kivívta a vonakodó görögök támogatását. A lázadó Thébai városának kíméletlen lerombolása után Ázsiára irányította figyelmét. Immár minden görögök vezéreként lépett fel és készült hadjáratra a görögség ősi ellensége, az akkori világ legnagyobb területű állama, a Perzsa Birodalom ellen.
seregét tudósok egész csapata kísérte, hogy adatokat gyűjtsön Ázsia domborzatáról, vizeiről, éghajlatáról
Érdekesség, hogy seregét tudósok egész csapata kísérte, hogy adatokat gyűjtsön Ázsia domborzatáról, vizeiről, éghajlatáról, különlegesen képzett futárok és földmérők pedig a hadsereg által megtett útszakaszok távolságát jegyezték fel, feltehetően pontos térképek készítésének céljából.
Alexandrosz i.e. 334 májusában kelt át a Hellészpontoszon: ez a Dardanellák (törökül Çanakkale Boğazı, görögül Dardanellia), az Égei-tengert a Márvány-tengerrel összekötő tengerszoros korábbi neve. Itt átkelt hadseregével, majd elzarándokolt az ősi Trója romjaihoz. Homérosznak a trójai háborút megéneklő eposza lenyűgözte Nagy Sándort, az Iliász egy példányát állítólag mindig fejpárnája alatt tartotta, és magát Akhilleusz görög hőssel azonosította.
Ezután a Granikosz (törökül a mai Kocabaş vagy Biga) folyónál találkoztak a perzsa haderőkkel, akiket a rodoszi Memnón vezetett. A granikoszi csata Nagy Sándor és a Perzsa Birodalom első nagy ütközete volt i.e. 334-ben, amelyet a mai Törökország területén, a Dardanellák közelében lévő Granikosz folyó mentén vívtak. A csata a makedónok látványos győzelmével ért véget, és megnyitotta Kis-Ázsiát a további hódítások előtt.
A Granikosz folyónál aratott győzelme után Nagy Sándor először Kis-Ázsia partjai mentén, Szardeiszen és Epheszoszon (ma Efes, Törökország) át vonult délnek.
Epheszoszban a város türannoszát és családját halálra kövezték, majd a győztesként bevonuló Nagy Sándort felszabadítóként üdvözölték. Az új uralkodó felajánlotta, hogy kifizeti a még csak félig újjáépített Artemisz templom befejezéséhez szükséges összeget, azzal a feltétellel, hogy nevét felvésik a templom homlokzatára, de az epheszosziak ezt visszautasították.
Gordionnál, Phrügia fővárosánál (ma Törökország, Yassıhüyük, 80 km-re Ankarától) vágta szét Alexandrosz a legendás gordiuszi csomót egy kardvágással
Epheszosz után elfoglalta Milétoszt és Kária fővárosát, Halikarnasszoszt (manapság Bodrum, Törökország). Alexandrosz innen Lükia és Pamphülia partjai mentén folytatta az expedícióját, a makedón-görög sereg semmiféle jelentős ellenállásba nem ütközött. Egyik város a másik után harc nélkül adta meg magát így Xanthosz, Letoon vagy Patara is. Alexandrosz a barátját, Nearkhoszt nevezte ki Lükia és Pamphülia helytartójává. Innen a szárazföld belseje felé fordulva benyomult Phrügiába. Gordionnál, Phrügia fővárosánál (ma Törökország, Yassıhüyük, 80 km-re Ankarától) vágta szét Alexandrosz a legendás gordiuszi csomót egy kardvágással – a gordiuszi csomó esete talán a legismertebb történet a makedón hódítóról. Gordion városában Nagy Sándor felkereste Zeusz templomát, ahol Mídász király, más források szerint apja, Gordiosz király szekerét őrizték. Ennek jármát és rúdját kibogozhatatlan csomóval kötötték össze. A jóslat úgy szólt, hogy az lesz Ázsia királya, aki a bogot megoldja. Sándor, miután nem boldogult, kardjával kettévágta a csomót. Korábban azon tépelődött, hogy folytassa-e az utat, vagy forduljon vissza, hogy elhárítson egy esetleg Makedónia ellen induló perzsa támadást. A gordioni közjátékban annak jelét látta, hogy folytatnia kell a hadjáratot. A jóslat beigazolódott, Sándor legyőzte Dáreioszt.
A következő évben, i.e. 333-ban Isszosznál újabb csatát vívott, és seregeinek hátrányos felállása ellenére kemény küzdelemben sikerült kiharcolnia a győzelmet. Egyes források százezer perzsa elestéről tudnak. III. Dáreiosz királynak azonban sikerült elmenekülnie. Nyomába eredve Nagy Sándor délnek fordult, és a szír és libanoni (főníciai) partok mentén Egyiptom felé vonult. A mai Libanon területén található Tripolisz (ma Tripoli), Büblosz, Berütosz (manapság: Bejrút) és Szidón (másik nevén Szaida) harc nélkül behódolt, Türosz (Sur) azonban csak nyolchónapi ostrom után adta meg magát i.e. 332-ben, s egy ideig Gáza is hevesen ellenállt.
A diadalmenet folytatódott, Nagy Sándor még ebben az évben fáraóvá kiáltotta ki magát Memphisben. 332 októberétől 331 áprilisáig maradt Egyiptomban, és ekkor alapította meg stratégiai helyen, a Nílus deltatorkolatának közelében Alexandriát, majd hosszú zarándokutat tett a Líbiai-sivatagban az ammoni jóshelyhez, a mai Sziva-oázisba. Célját a homokviharok és a fenyegető szomjhalál ellenére elérte, amit legyőzhetetlensége újabb isteni jelének tartottak.
Nagy Sándor ezután Perzsiába indult. A Tigris partján, a mezopotámiai Gaugaméla (ma Irak, Moszultól keletre) mellett ütközött meg ismét Dáreiosszal i.e. 331-ben, aki Sándor győzelme után Ekbatanába (Hamadan) menekült, Nagy Sándor immár magának igényelhette a megfutamított ellenfele által viselt Ázsia királya címet. Babilon meghódítása után elfoglalta Szúsza és Perszepolisz perzsa városokat is. Hat hónapig tartózkodott Perszepoliszban, majd távozásakor kifosztotta és felperzselte a perzsa királyok palotáját.
Hadseregével az elmenekült király nyomába eredve tizenegy nap alatt ért Ekbatanába. Ott érte a hír, hogy Dáreioszt saját baktriai szatrapája (helytartója), a trónra szemet vető Bessus meggyilkolta. Sándor a menekülő Bessust elfogta és kivégeztette, majd Dáreiosz megbosszulójaként és örököseként lépett fel.
Ez időben teljesedtek ki a Nyugatot és a Keletet egyesítő világuralmi tervei. Ádáz harcokban elfoglalta a Kaszpi-tengertől keletre fekvő Baktriát és Sogdiánát. Már addig is sok viszontagságon átment hadseregét végigvezette a mai Afganisztánon Kabulig, majd átkelt a Hindukuson. A hadsereg egy része lázongani kezdett, amikor kiderült, hogy tovább kell menetelniük Szamarkandig. Nagy Sándornak sikerült átkelnie az Oxuszon (Amu-darja) is, és a túlparton több helyőrséget állított fel. Hódításainak északkeleti határa a Jaxartésznél (Szir-darja) húzódott. Nagy Sándor ezután ismét átkelt a Hindukuson, és i.e. 327 tavaszán megkezdte indiai hadjáratát.
Kezdetben nem ütközött komoly ellenállásba, de később az öt folyó vidékén (a pakisztáni Pandzsábban) kemény ellenfélre talált Pórosz királyban, akinek harci elefántjai a Hüdaszpész folyónál (Jhelum) vívott csatában nagy riadalmat keltettek a makedón katonák között. Pórosz vereséget szenvedett, a makedón sereg harci morálja azonban megrendült.
Sándor szeretett volna eljutni a Gangesz völgyébe. A kimerült katonák azonban 326 végén megtagadták az engedelmességet, nem voltak hajlandók átkelni a Hüphaszisz folyón (Sutlej), és tovább nyomulni előre. Nagy Sándornak ezt a válságos helyzetet is sikerült átvészelnie, de engednie kellett, kénytelen volt visszafordulni. Más útvonalat választott azonban, mint amelyen érkezett, így visszavonulása Indiából valóságos felfedező út volt. Parancsára egész flotta gyűlt össze a Hüdaszpész folyón, sok hajót a helyszínen építettek. A hajóraj levitorlázott a Hüdaszpész, Chenab és Indus folyón a tengerig, és i.e. 326 nyarán elérte az Indus deltáját. Meghagyta admirálisának, Nearchosnak, hogy a part mentén hajózzon a Perzsa-öbölbe, ő maga a sereg nagyobb részével a szárazföldi utat választotta.
A tengeri és a szárazföldi expedíció 325 végén Karmaniában találkozott. A flotta épségben horgonyzott Harmozeiában (Hormuz), a szárazföldi hadsereg azonban hatvanezer embert veszített a hosszú sivatagi menetelés megpróbáltatásai, az éhínség és a járványok következtében. Útjuk végén Szúzába értek Nearchos és emberei is, akik számára a tengeri út tovább tartott. Egy újabb ünnepséget tartottak, amelyen 10000 görög és makedón katona és 10000 perzsa nő kötött házasságot. Alexandrosz célja a tömeges házasságkötéssel az volt, hogy a még mindig ellenséges görögöket és perzsákat kibékítse.
Sándor közben már új tervet forgatott a fejében, Arábia déli partjainak feltárását és Afrika körülhajózását. Elképzelése szerint Nearchos hajóraja Heraklész oszlopainál (a Gibraltári-szorosnál) ért volna vissza a Földközi-tengerre. Az ötlet azonban nem aratott tetszést. Sándor egyre népszerűtlenebbé vált, különösen azután, hogy alattvalóitól megkövetelte, hogy istenként tiszteljék. Visszavonult Szuszába, és mindjobban elzárkózott. Még egyszer felkereste Babilont, annak tudatában, hogy a csillagjósok jövendölése szerint szerencsétlenségnek néz elébe. Búskomorságban szenvedett, sokat ivott. Megbetegedett és i.e. 323. június 10-én Nabukodonozor palotájában hirtelen meghalt. Mindössze harminchárom éves volt. Halálának körülményei évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket. Az egyik legfrissebb kutatás szerint Nagy Sándort felesége, Roxána mérgezte meg. Roxána valószínűleg Alexandrosz és a szintén titokzatos körülmények között életét vesztető Hephaisztón homoszexuális kapcsolatát bosszulta meg férje megmérgezésével.