Vízesés a Himalájában: Vashist

A Himalája déli oldalán, 2000 méteren fekvő Vashist fantasztikus túracélpont: egy hatalmas vízeséshez tehetünk itt egy lenyűgöző túrát. 

A 2400 km hosszú Himalája kelet-nyugati irányban négy részre osztható: Punjabi-Himalája, Kumaon-Himalája, Nepáli-Himalája és Assami-Himalája. Indiai utam során én a Punjabi-Himaláján keltem kétszer is át: itt a legszélesebb a Himalája-rendszer (480km). E rendszer tagja délről észak felé haladva a Siwalik-hegylánc, majd az Alacsony-Himalája (vagy más néven Pir Panjal Range) és ezt követi a Magas-Himalája (Great Himalayan Range).

Vashist és szépséges vízesése a Pir Panjal Range láncai között fekszik, de mielőtt rátérnék a falu leírására adósa vagyok az olvasóknak egy rövid ám szakszerű Himalája-sztorival arról, hogy hogyan is alakult ki Földünk legmagasabb hegysége.

Nos, miután India elvált a szétszakadozó Gondwana őskontinensről (pontosabban a jelenlegi Délkelet-Afrikáról) a kréta időszakban, gyors ütemben észak felé mozgott. A Gondwánáról leszakadt India (Dekkán) közeledése az Eurázsiai-lemezhez a köztük lévő óceánt, a Tethyst fokozatosan felemésztette, üledékanyagát pedig felgyűrte: a tenger nummuliteszes mészköve begyűrődött a leendő magashegységbe. Az eocén végére India kontinentális tömbje elérte Eurázsiát és az immár két kontinentális lemez ütközése eredményezte Földünk leghatalmasabb hegységének, a Himalájának a megszületését. Magának a Himalájának a harmadidőszaki felgyűrődésében és kiemelkedésében három periódust emelhetünk ki: az oligocént, a középső-miocént, majd a pliocén végét.

geofizikai mérések szerint India ma is évi 4-5 centiméteres sebességgel nyomul észak felé

A kiemelkedésnek voltak rendkívül intenzív időszakai; kutatások szerint az emelkedés a felsőpliocén óta legalább 3400 m-es volt. A hegységképződés a térségben napjainkig megszakítatlanul tart, a geofizikai mérések szerint India (a Dekkán) ma is évi 4-5 centiméteres sebességgel nyomul észak felé, folytatódik a kiemelkedés, mely geológiai értelemben rendkívül gyors: mértéke kb. 13-14 cm 100 évenként!

Nos, ebbe a szüntelenül emelkedő Himalájába, annak is a déli oldalán fekvő Vashistba jöttünk túrázni. Vashist mindössze pár kilométerre fekszik az indiai nászutasok kedvenc helyétől, Manali városától.

Nagyon kellemes a város klímája a fullasztó indiai monszunterületeken lakók számára, illetve Manalihoz hasonlóan Vashistban is a helyileg termesztett kenderre épülő drogturizmus a legjelentősebb: az ősidők óta itt élő népek hagyományainak tisztelete miatt elvileg vallási vagy meditációs célból legálisan fogyasztható a hasis.

Nem kell azonban tartani a vadkender miatt ideutazóktól, nagyon békés emberek és nagyon békés túrahely maga Vashist környéke is, ahová Manaliból tuk-tukkal (70 rúpiáért) mehetünk fel és érdemes szállást is itt keresni, mert Ó-Manalihoz hasonlóan ez is egy hagyományos hegyi település sok száz éves kis házakkal, marihuánát legelésző tehenekkel.

Tibetből visszafelé jövet egy izraeli házaspár ajánlására nem Manaliban, hanem a tőle néhány kilométerre fekvő Vashistban vettünk ki szállást. A hotel nevére már nem emlékszem (feleségem szerint nem is volt neve), azt tudom, hogy ilyen hotelben még nem voltam: első emeleti szobánk alatt a földszinti, erkély alatti rész tulajdonképpen tehénistállóként funkcionált, és ha kinéztünk a szobánkból, akkor a földszinten teheneket láttunk. Ezt leírni most egyébként meglepő, de ha eltölt legalább egy hónapot Indiában az ember, akkor az ilyen dolgokhoz hozzászokik, hogy mondjuk a recepció helyett szent teheneket nézegethet. És ha már szóba kerültek a tehenek, a számadatok kedvelőinek egy érdekes adalék: Indiában több, mint 200 millió tehén él!

Az, hogy sok a tehén a faluban még nem jelenti azt, hogy Vashist egy elmaradott falu, sőt. Manalihoz hasonlóan ez is egy üdülőváros, bár hangsúlyozom nagyon erősen, ez az üdülőváros indiai szemszögből értendő! Ha azt olvassuk az utikönyvünkben, hogy „Vashist fő nevezetessége a forró termálvíz, amit a templomban kialakított kis női, illetve férfi medencékben lehet kipróbálni” – nos, ha ezt olvassuk, elhihetjük ugyan ha akarjuk, meg nagyjából így is van, sőt, nyelvtanilag helyes is a „lehet kipróbálni” meg tényleg van termálvíz is.

De termálvíz gyanánt ne egy Hajdúszoboszlót képzeljünk el, sőt ne is a leglepukkantabb magyar strandot. Mi óvatosságból első nap a Rainbow Hotel teraszát választottuk reggelizőhelyül, hogy rálátással legyünk a vashisti hőforrásokra. Nos, ráláttunk és úgy döntöttünk, ez a termálvíz kimarad életünkből. Van medence és fürdöttek is benne emberek. A helyiek például törölközővel felszerelve sokan jöttek ide reggelente a falu minden pontjáról, lazán idecsoszogva: miután kitakarították mondjuk a tehénistállót, itt csutakolták le magukat.

Állítólag van olyan európai, aki pár hónap itt tartózkodás után megfürdött itt, egyelőre én nem akartam itt pancsolni, nekem elég volt egyelőre ahhoz hozzászokni, hogy mondjuk szép nagy százlábút találtam első este az ágyamban (meglepő módon egyébként ahhoz is gyorsan hozzá lehet szokni).

Szóval a fürdés kimaradt, helyette reggeliztünk egyet a Rainbow Hotel teraszán (fokhagymás naant és sülttojást ettünk, isteni volt), majd a Vashist fő nevezetességének számító forró és kénes termálvíz mellett elsétálva a (Vashist Muni és Ráma tiszteletére emelt) hindu templomokat néztük meg.

Illetve a hindu templomok mellett lefotóztuk a haskát szívó jógikat is. Írtam ugye már korábban e cikkben és Manali kapcsán is, hogy ezen a helyen „vallási és meditációs célból” legálisan fogyasztható a hasis.

Nos, igen, itt Vashistban leginkább a haska dívik. Drogügyekben kevésbé művelt olvasók részére: a kender (cannabis sativa/cannabis indica) növény leveléből nyerik a marihuánát, ugyanennek a növénynek a virágából préselt gyanta pedig a hasis. Itt olyan mennyiségben fordul elő, hogy a marihuánát senki nem fogyasztja, csakis a virágokból készített hasist.

És igen, Vashistban kender nő vetemény helyett még az erkély virágládáiban is, sőt egy ősöreg öregasszony a tehenét terelve éppúgy rápippantott egy gandzsára, mint hotelünk tulajdonosa, de a könyvesboltos is szívott, illetve kamionsofőr szájában is láttam.

Ez csak nekünk furcsa. Indiában, igaz, főleg a muzulmánok lakta területeken, a hasishasználat elengedhetetlen része az életnek, de a sadhuk-ra, az aszkétikus vándorló hindu szerzetesekre is igencsak jellemző tevékenység a cannabis-fogyasztás: én is azt fotóztam éppen, amikor meditációs gyakorlatuk előtt hasist fogyasztottak.

Rajtuk kívül még a nyugati utazók jönnek ide füvezési céllal, amiről már írt egy magyar kultúrantropológus, Tarr Dániel is a ’90-es években. Röviden idézek most dolgozatából: „Ami a nyugati utazókat illeti, Indiában jelentős drogturizmusról beszélhetünk, amelyet főleg Európából, Ausztráliából és Észak-Amerikából származó emberek alkotnak. Ennek az első hulláma a 60’-as 70’-es évek hippy nemzedékének köszönhető, akik bizonyos értelemben úttörő munkát végeztek ezen a téren és ők fedezték fel igazából Indiát is, mint a misztikumok, titokzatos vallások és nem utolsó sorban a cannabis hazáját. Nekik köszönhető az a mindmáig ható tendencia, hogy nagyon sok ember úgy indul neki Indiának, hogy ott valami féle lelki megbékélést vagy szellemi relevációt találjon, – erre rengeteg ashram létezik – és ez gyakran összefolyik a kenderhez fűzött reményekkel is. (…) Ide koncentrálódik az a poszt-hippy generáció, amely tulajdonképpen hosszabb időre letelepszik egy-egy ilyen helyen és elfelejtkezik önmagáról – egy-két hónapra megragad az olcsó szállodák és az olcsó drogok világában. Érdekes azonban megfigyelni, hogy a drogtúrát járók jelentős százaléka izraeli állampolgár. Bevett szokás ugyanis, hogy amikor a fiatalok leszerelnek az izraeli hadseregből, a kapott, nagyobb összegű végkielégítésből ($2-3000) eljönnek lazítani, s ilyen méretű pénzből akár évekig is maradhatnak. (…) Meg kell említeni, hogy az ide látogató nyugatiak három fő csoportra oszthatók: vagy spirituális úton vannak, vagy drogtúrán, vagy turisták”.

A vashisti droghelyzet után induljunk el végre egy gyalogtúrára. A túrához helyben megvehetjük ugyan a Himalája hegyláncainak részletesebb térképét (Indian Himalaya Maps Sheet-5, Himachal Pradesh – Kullu Valley, Parbati Valley & Central Lahul Trekking and Mountaineering map), de gyalogtúrához ez nem igazán elég, leginkább hegygerincek rajzolatának jó ez a térkép csak, így nem is volt könnyű eljutni a vízeséshez.

Mi annyit tudtunk, hogy a falutól félórányi járásra van egy óriási vízesés. El is mentünk odáig, japánokkal is összefutottunk, majd egy fekete teára beültünk egy kunyhóba és persze itt is hasissal kínáltak minket, de mi még mentünk tovább, mert kiderült: a vízesésnek van egy második szintje, ahová felkapaszkodtunk és át is bújtunk alatta.

Utánanézve a vízesésnek nem sok leírását találtuk, még a neve sem volt egyértelmű, egyes helyeken Jogni Falls-nak hívják, de a net mélyebb bugyrait feltúrva is csak a következőket találtuk: „A templomtól egy órányi sétával egy lenyűgöző vízeséshez lehet jutni. A látványt mindössze néhány félbehagyott vasbeton alapzat és egy, a szakadékba esett betonkeverő zavarja. Mint később kiderült, az állam erőművet szeretett volna építeni a folyóra, azonban csak a szomszédos faluval egyeztek meg, amelynek a földjén a vízesés található. Azzal viszont nem számoltak, hogy a víz a vízesésből a vashistiaké, akik ellenzik a dolgot, ezért belökték a betonkeverőt a szakadékba”.

Vashist környéke egyébként a Pir Panjal Range névvel illetett hegységhez tartozik, melynek keleti része elválasztja egymástól a Chenab (Chandrabhaga) és mellékvizének, a Chandra folyónak a vízgyűjtőjét a Beas vízgyűjtőjétől. A Pir Panjal Rangeben, azaz az Alacsony-Himalájában geológus szakírók szerint megtalálhatók a Dekkán ősi kristályos kőzetei is, mi is nézegettük a vízesés felé néhol a szépen csillogó kőzeteket: ezekről itthon, részletesebb geológiai térképeket nézegetve kiderült, hogy Vashist környékén bizony előfordulnak prekambriumi és ordoviciumi gránitok.

Visszatérve a vízeséshez, itt elmélkedni kell arról is kicsit, hogy itt a Himalája délnyugati vonulatai mintegy hatalmas, természetalkotta gátként emelkednek előttünk. A Himalája egyébként nemcsak az ember átkelését nehezíti meg, de falként fogadja az óceán felől érkező monszunfelhőket is: a szinte majd’ függőleges hegyfalba ütköző, páradús légtömeg felemelkedik, lehűlik és csapadéka az India felőli hegylejtőket öntözi. E bőséges esőzések miatt a Vashisthoz legközelebbi Rohtang-hágó délnyugati oldalán nagyon dús a vegetáció (szubtrópusi örökzöld monszunerdők) és mindenhonnan vízesések zúdulnak alá.

A Vashisti-vízesésnek a Beas folyóba ömlik később a vize. A Pir Panjal Range-en a Rohtang-hágó egyébként a 4631 méter magas Beas Rikhi és a 4701 méter magas Kheri Ra Jot nevű csúcsok között nyílik. Ez utóbbiból ágazik ki egy hegygerinc, melynek közvetlenül Vashistól keletre, a vízesés fölött fekvő csúcsa 4064 méter.

A vízeséstől leereszkedve egy menedékház-szerűségben teázhatunk egyet, ahol a képen látható finom chai-t, azaz szegfűszeggel és fekete borssal ízesített édes és tejes teát ittunk, majd rengeteg gyík fotózása és a szépséges szubtrópusi örökzöld monszunerdők után késő délután érhetünk vissza Vashistba.

A kellemes túra után érdemes egy helyi étterem tetőteraszán dőzsölni és visszapótolni a túrázáskor vesztett energiát jó kis csokis-banános palacsintával, mentateával és közben nézni a hegyeket meg a monszunfelhőket is.

Több ilyen helyi éttermet kipróbáltunk, szakadó monszunesőben például a Big Fish nevű étterembe mentünk, ahol daált és mommót ebédeltünk, de a Lhasa étterem tetőteraszán is dőzsöltünk: licsis üdítőt ittunk és itt ettük az egyik legfinomabb birjanit is (ez az egyik legegyszerűbb és legfinomabb, basmati rizsből készült rizses indiai cucc mindenféle fűszer, zöldség és hal összekeverve a rizzsel).

Ezek az éttermek egyébként fillérekbe kerülnek a magyar fizetésekhez nézve is, ráadásul az egészet átlengi egy kis hippi nosztalgia. Ilyen volt egyik kedvencünk a Freedom Café is, de ha már itt tartunk, hotelünk társalgószerűségében (közel a tehenekhez) például egy Bob Marley idézet virított a falon („Life is one big road with lots of signs…”) mely alatt a szomszéd nővel éppen behennáztattuk karunkat.

Aztán átnéztünk a könyvesboltba, ahol Khajurahót ábrázoló képeslapok tömkelegét árusították. De a hippis „Úton-lenni” érzéshez tartozik még egy Vashisti élményünk. Nevezetesen, hogy a buszunk indulásáig még sok idő volt, így beültünk egy netcaféba és a Himalájában, a Föld legmagasabb hegységében üldögélve terveztük meg, hogy mit is nézünk majd meg a Holt-tengernél, a Föld legmélyebb pontjánál, Jordániában.

Kép és szöveg: Barna Béla

Cikkem első változata 2012-ben a Nyírséghíren jelent meg.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!