Két templomsziget a Kotori-öbölben

A Kotori-öböl egyik legszebb fekvésű városa a középkori Perast, nem messze tőle a tengerben két kis sziget emelkedik ki a vízből: az egyik a Szent György-sziget (Sveti Đorđe / Свети Ђорђе) a másik a Szirti Madonna-sziget (Gospa od Škrpjela / Госпа од Шкрпјела).

Van, aki szerint mindkét szigetet mesterségesen hozták létre, van, aki szerint állt itt ki valamiféle szirt a vízből, s van ki szerint természetes képződmény az egyik, és persze olvasni olyat is, hogy kővel megrakott török hajókat süllyesztettek itt el a helyiek, így töltve itt fel a tengerben egy kis szigetnyi helyet.

És persze van olyan hagyomány is, miszerint a kikötőbe beérkező hajók a Szent György-sziget (Sveti Đorđe) helyén mindig egy követ dobtak a vízbe, hogy a tenger isteneit kiengeszteljék, s bizony hosszú idő alatt a sok kő kiemelkedett a tengerből szigetet alkotva. Maga a kőszirt egyébként Perast és az öböl védőszentjéről, Szent Györgyről (Sveti Đorđe) kapta a nevét.

A Szent György-sziget első írásos említése 1166-ban történt a kotori székesegyház felszentelése alkalmával, nyilatkozta a Magyar Szó című szabadkai napilapnak Dobai István atya, a sziget igazgatója.

S hogy miért épült itt templom? Nos, a legenda szerint 1452. július 22-én éjjel (egy földrengés következtében) a perasti halászok ezen kikötő előtti sziklazátonyon egy ikont találtak, mely a karján a kis Jézust tartó Szűz Máriát ábrázolta. A képet fogták s bevitték a városba, ám az először eltűnt, és a tengerből kiálló sziklán bukkant fel újra. Visszavitték a városba újra, de megint eltűnt: a sztori háromszor ismétlődött meg, mire a perastiak rájöttek, hogy égi jellel van dolguk, mely szerint a szirten kell templomot építeniük.

Így is tettek, végül a szigeten ma is működik a bencés kolostor szépséges ciprusokkal körülvett épülete, melyet olykor a földrengés, olykor pedig az ellenség rombolt porig. Dobai István atya elmesélte még azt az érdekes epizódot is, hogy 1667-ben olyan erős földrengés volt, hogy az éppen miséző apát az alatta megnyílt sírba esett!

Ugyancsak Dobai István szerint „a szigetet 1812-ben a francia hadsereg szállta meg, és elkezdte kiépíteni az erődítményszerű falakat, a lőszerraktárat, az ágyúhelyeket. Az Adria keleti feléért vívott háborúban az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege győzött 1814-ben, így az fejezte be a sziget kiépítését. Abból az időből maradt a szigeten két nagy ágyú, azok még ma is a falak mellett pihennek. A sziget renoválását 1902 és 1914 között végezték el, eredetileg műemléknek szánták (…). Az I. világháború idején 1914-től 1918-ig a Vöröskereszt kórháza működött a szigeten. Az ezt követő időszakban a szigetet teljesen elhanyagolták, méghozzá olyan mértékben, hogy csak a templomon maradt meg a hiányos tetőszerkezet, a többi épületnek csak a falai álltak. A Kotori egyházmegye és a Szabadkai Apostoli Kormányzóság közötti 1963-ban jött létre a megállapodás, mely szerint a Szabadkai egyházmegye önerőből, társadalmi munkával restaurálja a szigetet és papok, valamint szeminaristák nyaralására rendezi be. Azóta nyaralnak a szigeten a Szabadkai egyházmegye papjai és teológusai, de más egyházmegyék papjai is”.

A renovált épület belsejében manapság perasti nemesek és tengerészkapitányok emléktáblái vannak. A perasti polgárok temetkezési helyeként szolgáló helyet egyébként „A halott kapitány szigetének” is nevezik. Van amúgy egy legenda is, mely szerint egy francia katona Perastot célzó ágyúlövéseivel véletlenül a szerelmét is megölte, s ezért öngyilkos lett. Állítólag ez a szomorú történet ihlette meg Arnold Böcklin (1827-1901) svájci szimbolista művészt, hogy megfesse A holtak szigete című remekművét.

A Szent György-szigettel kapcsolatban el kell még mondani, hogy a kis szigetet néha a függetlenségre és önállóságra törekvő környező lakosság erődként is használta, így például 1535-ben, amikor a kotori püspök – III. Pál pápa jóváhagyásával – 11 évre kitagadta őket. És mivel a templom is ki lett átkozva s ott nem tarthattak misét, ezért azt találták ki, hogy a közelben egy új szigetet s templomot építenek.

Otok Gospa od Škrpjela (Szirti Madonna-sziget) lett az új hely neve, s a rajta felépített templomot is így nevezték el. A templom 1452-ben épült. Az akkori régi szentélyt 1624-ben kifosztották és erősen megrongálták a bizertai, kartágói és tuniszi kalózok. A kifosztás után nem adták fel a helyiek, a perastiak tovább bővítették a szigetet, 1626-ban kiépítették például a templom melletti őrházat, így alakul ki a templom és a sziget mai képe.

És 1630-ban elkészült végül a jelenlegi templom is, amit aztán 1720-1725 között kibővítettek, kupolával lefedték, nyolcszögletű szentélyt és kör alaprajzú harangtornyot is építettek hozzá: a templom a barokk belsejét és magát a harangtornyot Ilija Katičić építésznek köszönhetjük.

A templom belsejének falait és a mennyezetét az egyik leghíresebb barokk festő, Tripo Kokolja (1661-1713) hatvannyolc, fára és vászonra festett képe borítja. A főoltáron a Lovro Dobričević XV. század közepén festett Szűz Mária a gyermek Jézussal ikonja áll.

A templom különlegessége még az a 2500 ezüst hálaadó tábla, melyet a tengerészek helyeztek el köszönetként, sikeres tengeri útjaik utáni hazatérésükért. A kis táblákba címereket, hajókat, arcképeket, tengeri és Perast életét ábrázoló jeleneteket véstek.

A templomnak két nagy ünnepe van: az egyik július 22-e előestéjén az öböl településeiről felvirágozott és kövekkel megrakott bárkák érkeznek Gospa od Škrpjelára, és a magukkal hozott köveket a tengerbe dobják, ez a templom búcsújakor tartott Fašinada ünnepe. A másik ünnepet augusztus 15-én tartják, amikor az ikont télre beviszik Perastba.

Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!