Szépfenekű Aphrodité (Aphrodité Kallipügosz)

A szerelem és szépség istennője Aphrodité volt, ez az, amit nagyjából mindenki tud. Viszont azt, hogy miért hívták szépfenekűnek, hogy hogyan született, vagy például, hogy megcsalta férjét és megcsalta a szeretőit is, arról már hézagosabb az ismeretünk. Nézzük meg részletesebben, mit tudunk az egyik legismertebb görög istennőről. 

 

Aphrodité születése – A szerelem és szépség istennője, Aphrodité, aki egyébként föníciai-ciprusi eredetű volt, megfeleltethető a föníciai Astarté istennőnek! A föníciai isten Cipruson Atargatisz istennő néven volt ismert, s valószínűsíthető, hogy ennek az istennőnek a ciprusi változata terjedt el a görögség körében Aphrodité néven, aki az ókori görög mitológiában a panteon legfőbb isteneinek, a tizenkét olümposzi isten, a Dodekatheon egyike lett.

Van ugyan olyan legenda, meg persze Homérosz is így említi eposzaiban, hogy Aphrodité Zeusz és Dióné lánya volt, de ez számunkra most nem annyira érdekes, illetve sokkal izgalmasabb a ciprusi szál. Erre utal egyik gyakori alternatív neve is: a Küprisz (a „ciprusi”), de emellett ismert volt a Kütherea elnevezése is, ez pedig az ókori Küthéra (ma Kíthira – Κύθηρα) szigetére utal.

az „aphrosz” szónak görögül „hab” a jelentése, illetve ógörögül Aphrodité (Ἀφροδίτη) fordítása az, hogy: „a habokból kiemelkedő“

Ehhez a két szigethez kötődik a mitológiában az istennő születése is, ami önmagában egy nagyon furcsa és érdekes-véres sztori. Nos, Aphrodité a mítosz szerint azután született, amikor Uranosz fia, Kronosz egy sarlóval levágta apja péniszét és herezacskóját. A levágott nemi szervet Kronosz messzire behajította a tengerbe: először Küthéra közelében esett a vízbe, majd visszapattanva tovább szállt. Mindeközben nagy ondócsíkot húzott maga után, ami a tenger vizéhez érve vadul habzani kezdett, egészen Ciprus szigetének partjaiig. Tulajdonképpen tehát Uranosz levágott hímvesszejéből kifolyó ondó termékenyítette meg a tengert, s ebből a habzó sperma-vérörvényből, a hullámokból és a tenger habjaiból emelkedett ki Aphrodité. Az istennő neve is születésére utal, ugyanis az „aphrosz” szónak görögül „hab” a jelentése, illetve ógörögül Aphrodité (Ἀφροδίτη) fordítása az, hogy: „a habokból kiemelkedő”.

A habokból kiemelkedő istennő gyönyörű volt, és nem egyszerűen szép volt, hanem maga a Szépség emelkedett ki a tengerből, a mítosz szerint egy hatalmas fésűkagylón állva, mégpedig Ciprus szigetének partján. A rómaiak Aphroditét Venusnak nevezték és senki sem mutatta be tökéletesebben Boticelli csodálatos festményénél, bár ők Liguria tengerpartjára tették természetesen a megszületését. De mi azért tudjuk, hogy a görög mitológia szerint Ciprus szigetén, Paphosztól délre, Petra tu Rumiunál lépett partra, amit máig Aphrodité sziklájának neveznek.

A mítosz elbeszélése szerint mikor kilépett a partra, amerre járt, lába nyomán csodás növények és fák keltek ki a földből. Ezeket az Aphrodité növényeinek nevezett gyümölcsöket, virágokat és illatszereket (kékvirágú lótusz, mirtusz, gránátalma, menta stb.) különösen alkalmasnak tartják a szerelmi vágy fokozására, amelyek egyébként az istennőről neveztek el afrodiziákumok néven.

A Tökéletes Szerelem és Szépség ért partra, a világ pedig örökre megváltozott

Stephen Fry angol író erről a momentumról így ír Mítosz című könyvében: „Amikor a szárazföldre lépett, virágok szökkentek szárba, és pillangók fellege szállt fel. Madárkák szálldostak a feje körül, és elragadtatott dalra fakadtak. A Tökéletes Szerelem és Szépség ért partra, a világ pedig örökre megváltozott”.

***

Aphrodité szeretői – Igen, a világ megváltozott, mert mint azt Maurice Druon írja a Zeusz emlékiratai (Les Mémoires de Zeus, 1967) című könyvében, a „hullámokból felbukkan az ámbraszín karú, karcsú ujjú, tökéletes keblű Aphrodité, a legszebb s látszólag a legkívánatosabb és legáhítottabb istennő”. És ez még a visszafogott, semleges jellemzője a szerelem és a termékenység istennőjének, ha sokat olvasunk utána, akkor leírásokban olyanokra bukkanhatunk, hogy promiszkuitás tekintetében felveszi a versenyt Zeusszal. Apropó Zeusz: Aphrodité igazából sosem volt az a szelíd termékenység-istennő, inkább mindig is a szexuális vágy felkorbácsolásában jeleskedett. És nemcsak ám a nemi közösüléseket szentelte meg, hanem bizony a házasságtörést is, hiszen állítólag Zeusznak is ő vette el az eszét, és ő volt az, aki Héra megcsalására biztatta.

Nem csoda hát, ha van aki nemes egyszerűséggel „kavarógép”-nek nevezi Aphroditét, vagy egyszerűen főállású szexdívának, akit egyébként ezért a prostituáltak is patrónájuknak tartottak (ez a vonása egyébként a keleti istennőkkel, a babilóniai Istarral, a főníciai Astartéval vagy a sumer Inannával közös, ezek ugyanis mindannyian a prostituáltak patrónusai is voltak).

És akkor most jöjjön a másik érdekes rész, megpróbáltam nektek összegyűjteni, hogy ez a kavarógép Aphrodité mely istenekkel és férfiakkal kavart és hogy kiket hogyan csalt meg.

Nos, Aphrodité legelőször is Héphaisztosz felesége lett, akit a mítoszkutatók az Olümposz legcsúnyább, ugyanakkor legkiegyensúlyozottabb istenének tartanak. Héphaisztosz ott hibázott, hogy finom kovácsmunkával készített egy övet a feleségének, aki mikor ezt az övet viselte, senki nem tudott szexvágyának ellenállni. És Aphrodité bizony fehérmájú volt, szerette a fülledt erotikát, így hamarosan meg is csalta férjét. Homérosz az Odüsszeiában egy dalnokkal elmesélteti Aphrodité és Arész pikáns történetét, amikor is Héphaisztosz gyanút fogott, s rajtakapta feleségét amikor a nyalka hadistennel, Arésszal igyekezett “nászra lépni”.

Az istenek közül talán legjelentősebb szerelme tehát Arész (ógörögül Ἄρης, a római Mars) volt. Érdekes megközelítésben ír erről a viszonyról Stephen Fry, érdemes idézni:

„Mihelyst Arész férfivá érett, ellenállhatatlanul vonzódni kezdett Aphroditéhoz. (De hát melyik isten nem?) Az már talán meghökkentőbb, hogy az istennő is ugyanezt érezte. Konkrétan beleszeretett, agresszivitása és ereje pedig mélyen elrejtett húrokat pendített meg benne. Arész pedig viszontszerette, legalábbis amennyire egy agresszív barom képes erre. A szerelem és a háború, Venus és Mars, mindig erősen vonzódtak egymáshoz. Senki sem tudja, miért, pedig rengeteg pénzt elköltöttek már, hogy kiderítsék a választ.”

Arésztől 5 gyermeket szült Aphrodité: Deimoszt (Δεῖμος, a félelem istene), Phoboszt (Φόβος, az iszonyat megtestesítője, nevéből származik a fóbia szó), Anterószt (Αντερως, a viszontszerelem istene), Harmóniát (Ἁρμονία): bizonyos források szerint Arész és Aphrodité lehettek a Harmónia istenének szülei, ám a szamothrakéi Élektra szoptatta és ő fogadta örökbe. És valószínűleg Erószt is az ő gyerekük volt. Ez utóbbit persze sokan vitatják, de a klasszikus görögségben meghonosodott álláspont szerint Arész és Aphrodité fia volt Erósz (római neve Ámor vagy Cupido). Ám Aphrodité nem véletlenül volt szexisten, kutatók is azt mondják, hogy az olümposziak közül őt szerették a legtöbben, és ő is szeretett a legtöbbet, sok halandó kedvese is volt.

Aphrodité istennő beleszeretett például a halandó vadász és pásztor Adóniszba is, és vele vadászgatott. Itt egy másodpercre azért álljunk meg, mert Aphrodité férje ugye a csúf kovács, Héphaisztosz volt, de megcsalta őt Árésszal, és csalta a szeretőjét is, mégpedig a gyönyörű ifjú Adónisszal. A szerető Arész azonban féltékeny lett, vadkanná változott, és a mai libanoni Afqa-forrás mellett megölte Adóniszt.

Más halandó férfiakkal is kavart Aphrodité, például a gyermekkorában trójai marhapásztortól, a későbbi dardaniai király Ankhiszésztől született például Aineaiász (Aeneas), Róma későbbi legendás ősatyja.

Ankhiszésszel való szexelése egyébként Trója közelébe, a Kis-Ázsiában emelkedő Ida-hegyhez köthető. A legenda szerint Aphrodité egyébként miután halandó férfiakkal szeretkezett, a róla Aphrodité fürdőjének elnevezett helyen tisztálkodott meg. Ezt a helyet egyébként a hagyomány (és az idegenforgalom) Ciprushoz köti, az Akamasz-félszigeten, Polisz városától 10 km-re van Aphrodité fürdője (Loutra tis Afroditis); ezen az elhagyatott helyen fürdőzött, miután elszórakoztatta a szeretőit. A fürdő valójában egy nyitott sziklabarlang hideg vizű medencéje, ahová a felette lévő sziklákról folyik le a víz. Nyilván a fürdőzés momentumáról is születtek képzőművészeti alkotások, erre jó példa Louis-Jean-François Lagrenée Fürdőző Vénusza.

És haladjunk tovább a szeretők sorában: Aphrodité összejött Hermésszel (a rómaiaknál Mercurius) az istenek hírnökével is. A kis-ázsiai Ida-hegyhez kapcsolódik, hogy Hermész Aphroditével összejőve, nászukból egy fiú, egy földöntúli szépségű gyerek született, akit – mindkét szülő nevét összevonva Hermaphroditosznak neveztek el. Hermaphroditosz Hermész (Έρμῆς) és Aphrodité (Αφροδίτη) istenek kétneművé változott fia nevéből jön a biológiában a hermafrodita (hímnős, kétivarú, kétnemű) élőlény, mely fel van ruházva mind a hím, mind a női nemi szervekkel és mindkét fajta ivarsejt előállítására képes.

És persze kavart Aphrodité Dionüszosszal is; Aphrodité fiút szült Dionüszosztól (Διόνυσος); a fiúnak Priaposz (Πρᾱπος) lett a neve. A sztori szerint apja, a bor és mámor istene a megfoganás után Indiába ment, ám távollétében Aphrodité megcsalta őt (állítólag Adonisszal). Héra ezen felháborodva megátkozta és elintézte, hogy a szerelem istennője torz gyermeket hozzon világra: Priaposz testét aránytalanul nagy méretű hímvessző éktelenítette el. Túlméretezett, állandó merevedése miatt névadója lett az orvosi szaknyelvben a priapizmus kifejezésnek, mely a kórosan hosszan tartó erekciót jelenti. A görög mitológiában Priaposz termékenységi isten volt, ő lett a férfi nemi szervek és különösen a fallosz istene. Egyes értelmezések szerint folyamatos csalódás és lelohadás jutott azonban osztályrészéül, ugyanis bár állandó izgalomban volt, ám Héra átkának köszönhetően mindig kudarcot vallott (sokan ezt apja Dionüszosz és az alkohol örökségének tartják). Később a római erotikus művészet és a latin irodalom népszerű alakja is lett.

Szeretőin kívül meg kell még említeni, hogy a viszály istene, Erisz által az istenek közé gurított, „A legszebbnek” feliratú aranyalmát is végül Aphrodité nyerte meg Parisztól, miután Héra és Pallasz Athéné mellett ő a legszebb halandó asszony szerelmét, Helénáét ajánlotta fel neki. És ezzel tulajdonképpen félig-meddig ő robbantotta ki a trójai háborút. Érdekesség, hogy a trójai háborúban Athéné a görögök oldalán állt, míg Aphrodité a trójaiakat védte, vagyis a szerelmeseket befogadó várost!

***

Aphrodité szép feneke – Születése és szeretői után pár szót szóljunk a kultuszáról is. Kultuszának központjai Küthéra szigetén, Korinthoszban és természetesen Cipruson voltak: itt, a sziget legnagyobb városában, Paphosban állítólag száz oltára volt Aphroditének, de jelentős kultuszhely volt Amathusz is.

Aphrodité kultusza, a tiszteletére rendezett ünnepségek valóban illettek a szerelem istennőjéhez. Papnői szó szerint a szerelem, vagy még inkább a szeretkezés szolgálatában álltak, és a keleti termékenység-istennők szertartásaihoz hasonlóan a templomi prostitúció egy fajtáját űzték.

A vallásos orgiákhoz tartozott, hogy minden nő egy idegennek is odaadta magát Aphrodité tiszteletére.

A vallásos orgiákhoz tartozott, hogy minden nő egy idegennek is odaadta magát az istennő tiszteletére. Áprilisban tartották az Afrodiziának nevezett erotikus ünnepségeket, amikor a lányok feláldozták szüzességüket. Hérodotosz jegyezte fel, hogy a paphosi palota szentélyében az antik világ leghíresebb helyeinek egyikében ciprusi fiatal lányok az istennő iránt érzett rajongásukat úgy fejezték ki, hogy szüzességüket feláldozták a táncoló és éneklő, nárcisz- és mirtuszfüzérekkel feldíszített idegen „zarándokoknak”. Hérodotosz leírta még azt is, hogy minden ciprusi asszony odaadta magát egyszer a szentélyben. Az üzlet egyébként az i.e. XII. századtól folyamatosan virágzott, egészen addig, amíg Theodosius császár be nem tiltotta a pogány kultuszt i.sz. 390-ben.

Az elsőnek említett sziget pedig, Küthéra (amit a másik nevén Porphürusza, azaz „bíborsziget” néven is emlegettek) fontos állomás volt a krétaiak és föníciaiak Peloponnészosszal folytatott kereskedelmében és a föníciaiak honosították meg Kithírán a hazájukban Asztarte néven tisztelt Aphrodité kultuszát, amely később valószínűsíthetően innen került át görög földre!

De tisztelték Thébaiban és Spártában is. Nagy ünnepeket, az aphrodisziászokat tartották tiszteletére az ókori Hellász különböző pontjaiban. A buja és igencsak erotikus ünnepek alkalmával főleg Athénban és Korinthoszban a nagy lakomák során Aphrodité papnői erotikus táncot lejtettek, ami gyakran egy-egy néző elcsábításában csúcsosodott ki. Őket azonban nem tekintették prostituáltaknak, mivel a szeretkezést egy ilyen papnővel egyfajta áldozatnak tekintették Aphrodité felé.

Aphroditénak melléknevei is voltak, így például az Erycina (’Ερυκινη), mely Erys hegyéről jön, Szicíliából, ahová a punok vitték magukkal Aphroditénak a tiszteletét. S ha már Szicília, említsük meg, hogy Dél-Itáliát egykoron hívták Nagy-Görögországnak is, mely görögül Megálē Hellás (Μεγάλη Ελλάς), de ismertebb a latinos Magna Grecia megnevezés.

S ha már Szicília és görögök, valószínűsíthetően innen származik Aphroditénak, a gyönyörű, vágyfakasztó istennőnek egyik különleges mellékneve is: ez pedig az Aphrodité Kallipügosz (Ἀφροδίτη Καλλίπυγος). Ennek jelentése: „szépfenekű”, a kallosz (szépség) és a püge (fenék) szavak összevonásából.

az Aphrodité Kallipügosz (Ἀφροδίτη Καλλίπυγος) jelentése: „szépfenekű”, a kallosz (szépség) és a püge (fenék) szavak összevonásából

Itt Szicíliában Aphrodité Kallipügosz tiszteletére rendeztek szépségversenyt is. A verseny eredetének története szerint a szicíliaiak egykoron arról tanácskoztak, hol építsenek templomot a szerelem istennőjének tiszteletére. Nyilván valakinek az az ötlet jutott az eszébe, hogy e kérdésben a női szépségnek kell döntenie. Két földműves lánya harcolt meg e kegyért, a férfiak pedig szavaztak: akinek jobb volt a feneke, az dönthette el, hol lesz a szentély. Valami ilyesmit festett meg Jacques Francois Lefevre (1755-1830) francia festő is „Görög szépfenekűek” (Les callipyges grecques) című 1802-es olajfestményén.

A történetnek van egy kicsit hasonló változata is, e szerint a Szépfenekű Aphrodité kultuszának eredetét naukratisi Athaenaios, a II-III. században alkotó rhétor hagyományozta ránk Deipnosophistae (Lakomázó bölcsek) című művében. A történet szerint egy szürakuszai melletti tanyán két gyönyörű lánytestvér épp azon vitatkozott, hogy melyikük feneke a formásabb, mikor egy vándor haladt el a birtokuk melletti úton. A lányok kaptak is az alkalmon és döntőbírónak kérték fel, ő pedig döntött: az idősebb lánytestvér fenekét ítélte szebbnek, sőt ez a fenék annyira megbabonázta, hogy teljesen bele is habarodott a lányba. Hazaérve otthon is csak a két szépfenekű nővérről áradozott, így öccsének se kellett több, ő is elment megnézni a nővéreket, és természetesen ő a fiatalabbikba szeretett bele. E történet szerint a fiúk igazából egy nagyon gazdag családból származtak, s miután megismerték a két szépfenekűt, elutasították gazdag apjuk minden jelöltjét és csak a testvérpárt kívánták feleségül. Apjuk engedett a fiúknak, feleségül vehették őket: a két tehetős fiú állítólag ezen szerencséjük alkalmából emeltetett templomot a Szépfenekű Aphroditénak és honosította meg a kultuszát Szürakuszaiban.

A szicíliai Siracusa, görögül Szürakuszai (Συρακοσαι) városában egyébként tényleg volt Aphrodité Kallipügosz tiszteletére szentelt templom. Ebben állott Aphroditének eredetileg egy szobra, mely az istenasszonyt azon helyzetben ábrázolja, amint peploszát (tunikáját) könnyedén felemeli, válla felett átnézve pedig testének hátulsó részére tekint, hogy megnézze saját csípőjét és fenekét, és azok szépségében gyönyörködik. A szürakuszai Aphrodité Kallipügosz-templom eredetét a hagyomány egyébként egy adomára vezeti vissza, mely szerint két leánytestvér alapította volna, kik testük ezen részének szépsége által jutottak férjhez és vagyonhoz (Athenaeus XII.), de elfogadott magyarázat az is, hogy a szürakuszai szobrot valamely meggazdagodott hetéra fogadalmi ajándékának tartják. Ezt a szobrot ma a Nemzeti Régészeti Múzeumban, Nápolyban láthatjuk, talán ez a szépfenekű Aphrodité egyik legszebb szobra, melyet az i.e. II. században alkotott egy ismeretlen mester.

Hatása máig tart egyébként, a világsajtó is szétkürtölte 2011-ben, hogy Miss Italia szépségkirálynő-választást tartottak az olasz képzőművészet nőket ábrázoló alkotásai között – nos, ezen a versenyen az Aphrodité Kallipügosz második lett, a megkérdezett férfiak hetven százaléka szavazott Aphroditéra.

Apropó fenék: nem gondolnánk, hogy van egy első hallásra kissé túlzásnak tűnő elmélet: az amerikai Galdino Pranzarone, a salemi Roakone Főiskola pszichológiaprofesszorának teóriája szerint a szív alak a görög istennő, Aphrodité hátsójának szimbóluma, a professzor szerint pedig “vélhetően a szürakuszai volt a világ egyetlen farimádó temploma”.

De visszatérve Aphrodité Kallipügoszhoz, a szobor fejét először a XVI. században, majd a XVIII. században állították helyre: a helyreállított fejet úgy tették rá, hogy a válla fölött nézzen ki, további figyelmet fordítva a szobor csupasz fenekére; így a helyreállított szobor póza további figyelmet fordít a meztelen fenékre, és kifejezetten erotikus aspektust kölcsönöz az alaknak. Később a szobrot többen másolták, többek között Jean-Jacques Clérion és François Barois is.

***

Aphrodité a művészetekben – Istennőhöz méltóan természetesen a művészetekben is milliószor megjelenik Aphrodité istennő, a teljesség igénye nélkül most emeljünk ki még néhány ábrázolását.

Kezdve azzal, hogy a homéroszi eposzokban is többször szerepel Aphrodité. A Homérosznak tulajdonított himnuszok közül három szól őhozzá, egyik például az Ankhiszésszel való szerelmi kalandját adja elő. A homéroszi Himnusz Aphroditéhez így örökíti meg az istennő eredetét: „Zengem az istennőt, aki Kyprosban született, ő mézes ajándékot hoz a földre, örök mosolyával isteni arcán, és kifakasztja a vágy bimbóit”.

A leszboszi költőnő, Szapphó is himnuszt írt hozzá. Az Aphroditéhoz intézett költeményben földi segítség híján fordul az általa nagynak, dicsőnek és magasztosnak tartott istennőhöz. Horatius pedig három ódában ünnepli (természetesen Venus néven), s fontos szereplője Shakespeare Venus és Adonis című költeményének is.

Képzőművészeti ábrázolásainak valóban se szeri, se száma. Az ókorból több száz váza- és csészefestmény, dombormű és pompás szobor maradt fenn róla. Ezek közül leghíresebb az említett szürakuszai Aphrodité Kallipügosz szobor, de a Praxitelész-féle knidoszi Aphrodité is fontos, mégpedig azért, mert a görög szobrászat történetében először ábrázolta az istennőt a maga meztelen szépségében. Az athéni Agora Múzeumban is láthatunk egy i.sz. III. századból származó terrakotta Aphroditét.

Az antik szobroknak egyébként volt szégyenlősebb változata is, Aphroditét sokszor az ölét és mellét kezével eltakaró Szemérmes Vénusz (Venus pudica) beállításban ábrázolták. Az ezekből ránk maradtak közül leghíresebb a i.e. I. században élt Kleomenesnek tulajdonított Medici Vénusz (Firenze, Uffizi), illetve a Rómában (Palazzo Nuovo) őrzött Capitoliumi Vénusz.

A Venus pudica-típus mellett kedvelt volt az ókori ún. Guggoló Aphrodité szobor is, melyet számos művész – köztük Rubens – használt Vénusz vagy más nőalak beállításakor előképként.

De egyik szobor sem annyira híres, mint a párizsi Louvre büszkesége, a világhírű milói Venus. Nos, rögtön az elején szögezzük le: a közismertté vált elnevezés természetesen téves: mivel a szobor görög mester munkája, ezért Aphroditét és nem a római Venust ábrázolja. S mivel 1820-ban az égei-tengeri Mílosz (ógörögül Mélosz, latinul Milo) szigetén találta meg, a jó elnevezés mindenképpen a méloszi Aphrodité (Aphrodité tész Mélu, Ἀφροδίτη τῆς Μήλου). Az egyik leghíresebb ókori szobrot i.e. 130 körül készítette feltehetőleg antiókhiai Alexandrosz, 1820-ban egy Jorgosz Kentrotasz nevű földműves találta meg, ma pedig Párizsban, a Louvre-ban őrzik.

Az ókor után is képek százait ihlette, többek közt Botticelli, Giorgione, Tiziano, Cranach, Rubens, Reni, Poussin, Velázquez, Boucher festette meg, többnyire Aphrodité (Venus) születése, vagy Árésszal való szerelme volt a téma. Ez utóbbira jó példa Jacques-Louis David, a klasszicizmus vezéralakjának festménye, a Vénusz lefegyverzi Marsot.

Az ókori szobrászok után az újkoriak sem hagytak fel Aphrodité megfaragásával, Canova, Rodin és Aristide Maillol nevét kell említeni.

Aphroditéról szóló bejegyzésünket zárjuk azzal, hogy ezerszámra lehetne még sorolni a róla elnevezett dolgokat és vállalkozásokat (apartmanok, esküvői ruhaszalonok világszerte) is, itt most csak egyet emeljünk ki, az Aphrodite’s Child („Aphrodité gyermeke”) görög fiatalokból álló rockegyüttest, amely 1967-1972 között zenélt, olyan tagokkal, mint Vangelis vagy Demis Roussos.

S ha már dal, még egyet említsünk: a XX. században a francia énekes, Georges Brassens írt egy dalt Vénus Callipyge címmel, amely ismét nagyobb népszerűséget hozott a szépfenekű szobornak. Amely persze a szakértő művészettörténészek által ismert, de a laikus nem érti, hogy ez a szobor miért is nem lett népszerű szélesebb körökben. Pedig egyszerűen szép. Szépfenekű.

Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!