Az Északkeleti-Bükkben, a Garadna-völgytől északra emelkedik a Kis-fennsík. Itt találjuk a Bükk talán leglátványosabb felszíni karsztformáját, az Udvar-kő barlangot, melyet Dante poklának is neveznek, és itt emelkedik a Hámori-tó fölé a 461 méter magas Dolka-hegy. Ennek különösebb érdekessége talán nincs is, azon túl hogy megkapóan hangulatos. Erre túrázva tehát megjárjuk Dante poklától a Dolka gerincéig Lillafüred környékének egyik legszebb, ám kevéssé ismert részét.
Az Udvar-kő Lillafüred közelében – Fotó: Barna Béla
A Lillafüred mellett fekvő Dolka-hegyre vezető túránkat a kisvonat Közép-Garadna vasúti megállójából érdemes kezdeni. A pisztrángteleptől nem messze, a műútról észak felé kiágazó piros kereszt jelzést követve, a Hárs-kút völgyében, egy viszonylag meredeken szerpentinező ösvényen jutunk fel a Kis-fennsík déli szegélyére. Az ösvény melletti Hárs-kúti pihenőt 1991-ben Lendeczky-pihenőre keresztelték el, emléket állítva ezzel a BAZ Megyei Természetbarát Szövetségnek egykori vezetőjének, Lendeczky László (1913-1991) aranyjelvényes túravezetőnek, aki a DVTK Turista Szakosztályának is vezetője volt 1960-tól 1991-ig.
A Csókás-pihenő – Fotó: Barna Béla
Ez után a Csókás-pihenő következik, de innen is a piros keresztet kövessük, s bár maga a Dolka-hegy megközelítése a legrövidebb a piros sávon a Kovács-kő (515 m) felé lenne, de érdemes a kicsit hosszabb utat választani Csókástól, mert ekkor ejthetjük útba a Bükk leglátványosabb felszíni karsztformáját, az Udvar-kő szakadéktöbrét.
Az Udvar-kő- Fotó: Barna Béla
Az Udvar-kő barlangot nevezik Sziklakapus-víznyelőnek, de ismert neve a Dante pokla is. Az Udvar-kő a Kaszás-hegy (447,9 m) északi oldalában, 405 m tszf. magasságban nyílik. A 20 méter mély, 15 méter átmérőjű karsztobjektumhoz a PΩ jelzésű ösvényén ereszkedhetünk le, s valóban azt érezzük, itt nyílik a Dante által megénekelt Pokol, bár a hőmérséklet nem ezt valószínűsíti.
Az Udvar-kő alján – Fotó: Barna Béla
Az Udvar-kő alján ugyanis a levegő gyakran 10-12 C fokkal hidegebb, mint a felszínen! Tekintélyes mélysége következtében sajátos klimatikus és növényzeti viszonyokkal rendelkezik hát az Udvar-kő, s ez a különlegesség is szerepet játszott fokozottan védetté nyilvánításában (1982-ben).
A védettsége ellenére szabadon látogatható, triász időszaki mészkőben kialakult Udvar-kő egyébként egykoron víznyelőtöbör volt, amely az alatta lévő barlangterem beszakadásával alakult ki. A töbör fenekéről feljőve folytassuk utunkat tovább a piros kereszt jelzésen.
Úton a piros kereszten – Fotó: Barna Béla
Ám azt még meg kell említeni, hogy a Dante poklán (Udvar-kő) kívül a Kőlyuk-galya több barlangjáról is nevezetes. Ilyen a Kaszás-réti-visszafolyó, melyről azt írja Hevesi Attila, hogy egy „olyan, víznyelőben végződő búvó patakos vakvölgy, amely az innen nyugatra fekvő agyagpala felszínén összeszedődő, száraz nyarakon rövid időre elapadó csermelyt vezeti vissza a hegybe. Hóolvadás, későtavasz-nyáreleji esőzés után nyelőtölcsérében örvénylik alá a víz…”. A Kaszás-réti-visszafolyó korábbi, ma már nem működő víznyelője a különleges cseppkőgazdagsága miatt lezárt, triász időszaki mészkőben (Kisfennsíki Mészkő Formáció) kialakult Lilla-barlang. A Dolka-hegytől északra fekvő, 374 m magasságban nyíló barlangot 1978-ban tárta fel a miskolci Bányász Barlangkutató Csoport. Az 1988 óta fokozottan védett Lilla-barlang lezárt, csak engedéllyel látogatható.
Túraútvonalunk egy 1960-as évekbeli térképen, sárga pöttyekkel
A Lilla-barlang után már nem a piros kereszten megyünk tovább, hanem először a zöld jelzésen délnek fordulunk, majd a piroson folytatjuk utunkat, és hamarosan kiérünk először a Dolka-gerincre (458 m), majd a Dolka-hegyre (461 m). S bár a bevezetőben azt írtam, hogy a Dolka-hegynek különösebb érdekessége nincs is, ez nem teljesen igaz. Ma nincs, de ennek a hegynek is van „története”.
Nos, a Dolka hegyen a rendszerváltás előtt volt egy honvédségi légvédelmi irányító rádióállomás, nagy antennatornyokkal, üzemi épülettel, sőt még saját disznóólja is volt a bázisnak! Ma már mindez romhalmaz. De sajnos már romhalmaz sem emlékeztet arra, hogy a Dolka-hegyen, még a rádióállomás előtt egy kilátó is állt, mégpedig a Borsodi Bükk Egylet kezdeményezésére 1900-ban létesített Zsófia-kilátó.
Útban a Dante-poklához 2016. november 12-én – Fotó: Barna Béla
A kilátót Szűcs Sándor miskolci mérnök tervezte, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a kilátó névadója báró Vay Béláné, született Teleki Zsófia grófnő volt. Namármost a kilátónak nevet adó Teleki Zsófia grófnő 1854-ben férjül ment Vay Bélához (1831-1910), aki Borsod vármegye főispánja volt. Frigyükből két gyermek született: az egyik Vay Elemér (1855-1931), akiről turista szempontból azt érdemes tudni, hogy már fiatalon a Borsodi Bükk Egylet elnöke volt.
Vay Elemér turista-elnök ötlete volt, hogy az akkor kialakuló Fürdőtelepet testvérhúgáról, a legendás szépségű Vay Erzsébetről nevezzék el Lillafürednek
A másik gyermeket Vay Erzsébetnek (1860-1941) hívták, akit aztán Pejacsevich Tivadar (1855-1928) horvát bán vett feleségül. A történet itt vesz csavaros fordulatot, ugyanis Vay Elemér turista-elnök ötlete volt, hogy az akkor kialakuló Fürdőtelepet testvérhúgáról, a legendás szépségű Vay Erzsébetről nevezzék el Lillafürednek. Azért így, mert a Vay családban a családi hagyomány szerint az Erzsébeteket mindig is Lillának becézték… Szóval felejtsük el azt az ostobaságot, hogy Lillafüred névadója gróf Bethlen András földművelődésügyi miniszter felesége volt, aki persze felesége kedvéért fejlesztette az üdülőtelepet. Ez a téves információ egyébként lassan egy évszázada tartja magát, a különböző slendrián útikönyvek egymástól veszik át az ellenőrizetlen információt. Még mostanság is tömegével kezdik ezzel az ostobasággal leírásukat a Lillafüredre látogató tollforgatók. Hogy precíz legyek, a Földművelésügyi Minisztérium az 1892. évi 52 275/1-I. számú rendeletével a nyaralótelepet Borsod vármegye főispánjának, Vay Bélának és Teleki Zsófiának a leányáról, Vay Elemér húgáról, báró Vay Erzsébet Lilláról nevezték el Lillafürednek.
A névadó azonban később elszakadt szülőföldjétől és a Bükktől: mint említettük Pejacsevich Tivadar vette feleségül, aki magával vitte Horvátországba, Verőce megyébe. Férjét később 1913-1916-ban internálták Franciaországba, Lilla ide is követte őt, csakúgy mint Bécsbe. Lillafüred névadója végül 1941-ben halt meg. S bár csak legenda, de említést kell tenni róla, hogy Vay Erzsébet Lilla a Palotaszálló avatásakor inkognitóban részt vett az ünnepségen.
Himaláját megjárt túracsapatunk a Dolka-hegyen 2016. november 12-én
Ha a Dolka-hegyen felidéztük a híresen szép nő életének igaz történetét, és megcsodáltuk a panorámát a Garadna-völgy felé illetve szembe a Szent-István-lápa északi oldalára, akkor a piros jelzésen majd a Szeleta-barlang érintésével lesétálhatunk Lillafüredre. A Hámori-tótól aztán még egyszer visszanézhetünk az északi partján emelkedő Dolka-hegyre.
Kép és szöveg: Barna Béla
A Turista Magazin 2011 októberi számában jelent meg először ezen írás Dante pokla címmel.
