Ugye megvan mindenkinek, hogy Bornemissza Gergely a török ellen harcolt, többek között Egerben? Nos, ezt nem kell ragozni: viszont azt már kevesen tudják, hogy Gergőnek két fia volt, s ezek közül az egyik, János Báthory István lengyel király oldalán harcolt a livóniai háborúban Rettegett Iván, Moszkva cárja ellen. Szóval a törökverő Gergő fiából oroszverő lett a mai Baltikum területén. Ha tehát nagyon leegyszerűsítjük, tulajdonképpen Báthory és erdélyi csapatainak, így Bekes Gáspárnak és Bornemissza Jánosnak is köszönhetően Oroszország csak száz évvel később tudta megvetni lábát ebben a régióban. Ebben a bejegyzésben most csak nagyon röviden, összefoglaló módon arra fókuszálok, hol is járt és harcolt pontosan az oroszok ellen Gergő fia, Bornemissza János.
Szóval szerintem mindenki emlékszik arra, hogy az Egri csillagokban Jancsikát hatéves korában Jumurdzsák (Balogh Tamás álnéven) elrabolja, majd aztán az ostrom végén visszakerül a családjához. Habár ez a sztori ugye inkább Gárdonyi írói munkásságának a része, igazságmag van benne.
Ugyanis Bornemissza Gergelynek valóban két fia volt, György és János. Persze János születési idejét nem igazán tudják a kutatók sem pontosan, de kálnói Bornemissza János valószínűsíthetően 1540 és 1545 között születhetett. Hogy kitől? Nos, Sugár István szerint az „adatok alapján arra következtethetünk, hogy János Gergely deák első feleségétől született” (Sugár István: Bornemissza Gergely deák élete – Studia Agriensia 4. Eger, 1984). Csiffáry Gergely történész szerint viszont feltételezhető, hogy János a Sygher Dorottyával való második házasságból született, mégpedig Egerben.
Sugár István: Bornemissza Gergely deák élete című könyvében Bornemissza Jánosról
Mindenesetre ami biztos, hogy apja nyomdokain haladva János valószínűsíthetően tüzértisztként szolgált Ferdinánd seregében. János első – ismert – írásos említése Szádvár 1567-es ostromával kapcsolatos, Schwend Lázár csapataiban harcolt, s ekkor már a kassai helyőrség hadnagya volt. Csiffáry szerint Munkácsnál is felbukkant. És még ebben az évben, 1567-ben ismeretlen körülmények között Erdélybe költözött.
Itt segíthetett Báthory István hatalmának a megszilárdításában, egyes vélemények szerint a fejedelem oldalán harcolt tiszti rangban 1575-ben Kerelőszentpál mellett. Innen már egyenes volt az út, ugyanis amikor az erdélyi fejedelmet Krakkóban, a waweli székesegyházban megkoronázták lengyel királynak és litván nagyfejedelemnek, Bornemissza János elkísérte őt. Ennek első írásos bizonyítéka 1577-re tehető, amikor is Báthory Varsóban 100 forintot adott neki. Aztán részt vett Danzig (a mai Gdańsk) ostromában 1577-78-ban, ahol egyébként sok magyar katona harcolt. Az ostrom után lehetséges, hogy Krakkóba költözhetett.
Livonia térképe 1573-1578
Ekkortájt azonban már közel két évtizede feltűnt egy új ellenség a keleti és az északi határokon: az orosz cár.
Rettegett Iván, Moszkva cárja 1558-tól egy a térség életét közel 200 évre meghatározó háborút indított Livónia (a mai Balti-térség) megszerzéséért. Már akkor a Balti-tengerhez akart kijáratot szerezni, illetve Oroszország nemzetközi pozícióit megerősíteni. Ezt a folyamatot pedig nem más, mint Báthory Istvánt és emberei, köztük Bornemissza János hátráltatta.
Báthory hadjáratai
Illetve pontosabban Báthory István hozzáfogott az orosz térnyerés baltikumi felszámolásához. „Gyors és energikus intézkedéseinek hatására tekintélyes hadsereg kezdte meg a hadműveleteket 1579-ben a Nyugati-Dvina folyónál”. – írja Gebei Sándor A lengyel–litván Res Publica és Báthory István című tanulmányában (Eger 2001). Csak érdekességként, ugyancsak Gebei Sándor tanulmányában olvashatjuk, hogy a november végén Varsóban megnyílt szejmen az egyébként „féltékenykedő és rivalizáló lengyelek jelentős toborzási összegek kiadásához is hozzájárultak. Bornemissza János kapitány például 17 ezer forintot kapott magyar huszárok (!) felfogadására”.
Báthory 1579 tavaszán üzent hadat IV. Rettegett Ivánnak; csapatai a mai belarusziai Svir (Swir / Свір) városában gyülekeztek: a sviri mustrán jelen volt Bornemissza is 100 lovasával. Innen 1579 augusztusában indult meg a lengyel-litván haderő a Nyugati-Dvina-menti várak ellen: először visszafoglalták a mai belarusziai Polack (Полацк), ismertebb nevén Polock városát.
Bornemissza János néhány hadjárat-helyszíne egy mai atlasz lapjain jelölve
1580. június 16-án a mai litván Vilniusból (Wilnóból) indult meg következő évi hadjáratára hadseregével a király a mai belarusziai Vicebszk (Віцебск), ismertebb nevén Vityebszk városába (július 27.). Balla Péter szerint csapatainak jó nagy részét ekkoriban már a magyarok alkották; közülük is kitűnt az a felső-magyarországi 800 fős utászalakulat, amelyiket Bornemissza toborzott a magyarországi és az erdélyi megyékből.
Vitebsk, Belarus – Fotó: Aleksey Sidorov / shutterstock
Ezután következett a mai oroszországi Velikije Luki (Великие Луки) ostroma, amivel egyébként egy időben zajlott a mai oroszországi Nevel (Невель) ostroma is. Gebei Sándor történész kiemeli, hogy „Arról viszont maradtak adataink, hogy Velikije Lukinál meg a közeli Nevel elfoglalásánál különösen kitüntette magát Bornemissza János és csapata”.
Francesco Corsi: Stephan Bathory sieging Wielkie Luki (1831)
A polocki vajda azonban nem tudott átütő sikert elérni, ezért Báthori erősítésként a vár alá vezényelte egyik legjobb katonáját, Bornemissza Jánost 700 magyar gyalogossal. Balla Péter így ír erről Bornemissza Gergely fia, János katonai és politikai pályája (Studia Agriensia 31., 2015) című tanulmányában:
„Bornemissza már odaérkezésekor hibáztatta a vajdát az ostrom rossz megszervezése miatt. Alighogy megérkezett, munkához látott: új ostromműveket emelt, négy faltörőágyút is hozatott, és szinte azonnal lövetni kezdte a falakat. Az ellenség úgy gondolta, hogy egy újabb kitöréssel a magyarokat is vissza tudja verni, de Bornemissza személyes példamutatásával (ő maga állt a gyalogság élére, és vezette az ellentámadást) a magyarok visszaverték a helyőrséget. A moszkvaiak több kitörést nem hajtottak végre, viszont olyan jól céloztak ágyúikkal, hogy az ostromlók mind a négy ágyúját szétlőtték. így Bornemissza a vár felgyújtásában látta az egyetlen lehetőséget. Az volt a terve, hogy a vár főtornyát gyújtatja fel, méghozzá úgy, hogy a vár sánca alatt fusson az alagút, így az ellenségtől védve lenne, és a torony alapját így könnyedén fel tudják gyújtani. A terv sikeres volt, és a védők szabad elvonulás reményében feladták a várat. Bornemissza eleget tett a kérésüknek, de az ellenséges parancsnokok lengyel zsoldba álltak, mert folytatni akarták katonai pályafutásukat”.
Az 1580. évi hadjárat újabb sikert hozott tehát, ekkor sikerült először Rettegett Ivánt a saját területén megverni. És ezután jött 1581-ben a mai oroszországi Pszkov (Псков) ostroma. Gebei Sándor szerint ide „A sűrű fenyőerdőben alig nyolc mérföldet voltak képesek maguk mögött hagyni a katonák naponta (…) Két hónapi megerőltető menetelés után, csak augusztus 22-én pillantotta meg Báthory és szűk kísérete a cél erődöt, Pszkovot”.
Báthory István Pszkov előtt (Jan Matejko festménye)
Az ostromlók hármas sáncrendszer ástak körbe, amely egyikét Bornemissza irányította egy lengyel tiszttel közösen. Sikeres aknarobbantás után be is törtek a városba, bevenni azonban nem sikerült. Báthory ennek ellenére számára rendkívül előnyös béke kötésére kényszerítette Rettegett Ivánt. És többek között az ő hadi győzelmeinek is köszönhetően Oroszország csak száz évvel később tudta megvetni lábát a régióban.
A lettországi Ērģeme (Ermes) vára – Fotó: shutterstock
Bornemissza egyébként szép lengyel birtokokat kapott vitézsége elismeréseként. A háborúban teljesített szolgálataiért a livóniai Pirkiel, két évvel később pedig a mai lettországi Ērģeme (Ermes) várát kapta meg jutalmul. Ehhez járt még Ullendorf is, sőt ezer zloty évjáradékot utalt ki egyik kedvenc katonájának Báthory. Vagyis Bornemissza és családja minden bizonnyal berendezkedett a Rzeczpospolitában, és csak akkor tért haza, amikor 1586-ban meghalt Báthory István lengyel király. Így Bornemissza valószínűleg már 1586 körül visszatérhetett az Erdélyi Fejedelemségbe.
Rövidesen azonban újra lengyel földön forgatta a kardot Báthory Boldizsár egyik alvezéreként, részt vett a sziléziai Byczyna (Pitschen) melletti csatában, majd 1581-ben, a livóniai hadjáratban szerzett érdemei elismeréseként, donatio gyanánt (Báthori Kristóftól) megkapta Szászszentjakab (románul ma Sâniacob) települést, de később is további erdélyi birtokokat szerzett meg magának és családjának. Gebei Sándor írja, hogy „Bornemissza János a hűségéért és más érdemeiért Kerelőszentpálon birtokkal gyarapodott”.
Katonai és politikai karrierje is egyre magasabbra ívelt, 1587-ben már udvari kapitány (capitaneus aulae). Aztán 1590-ben, egyre nagyobb jövedelmének köszönhetően 400 magyar forintért megvette Horvát Mihály gyulafehérvári kőházát a Szász utcában.
Az 1591-ben kezdődött 15 éves háborúban az erdélyi hadsereg egyik fontos tisztje volt, részt vett például az 1594. június 18-i hatvani csatában, Tura mellett, ahol ő segítette Forgách Simont, Hasszán budai pasa ellen. Itt Bornemissza állítólag egymaga 29 törököt vágott le. Aztán ugyanezen év augusztus 17-re országgyűlést hívtak össze Kolozsvárra, amire a Vérmezőnél állomásozó Bornemissza is ellátogatott. És itt kezdődtek a gondok – és végül az 1594-es esztendő végzetes évnek bizonyult számára.
Namármost Bornemissza Gergő fiának, Jánosnak a halálához a török elleni harcokat egy kicsit meg kell érteni: nagyon leegyszerűsítve az Erdélyben zajló politikai konfliktusban és a török elleni harcban itt is két pártra szakadt a magyarság: az egyik párt azt mondta, hogy ki kell várni a török ellentámadást, egy esetleges győzelem után nehogy bosszút álljanak Erdélyen, a másik csoport viszont azt mondta, hogy hadba kell szállni a török ellen.
Voltak tehát a kivárás mellett érvelők (Báthori Boldizsár, Kendiek, Bornemissza stb.), és voltak a belépés mellett érvelők (Bocskai István, Jósika stb.). A két párt vezetőinek látszólagos konszenzusa mögött azonban súlyos dolgok történtek: a beavatkozás mellett érvelők úgy látták jónak tervük sikeres keresztülvitelét, ha egyszerűen leszámolnak a kivárók vezetésével. Csiffáry Gergely ezt úgy fogalmazta meg, hogy Báthory részt vett a Báthori Zsigmond elleni összeesküvésben.
Első lépésként a kolozsvári Szent Mihály-templomba csalták a kivárók tanácsurait, ahol letartóztatták őket. Közülük Báthori Boldizsárt Szamosújvárba vitették, ahol a fejedelem parancsára megfojtották, Bornemissza Jánost pedig Kendi Ferenccel együtt szeptember 8-án Dés várába láncra verve deportálták, ahol aztán szeptember 12-én elválasztották őket, és Kendit Óvári István, Dés kapitánya, a szobájában ölette meg.
Bornemisszát a földalatti börtönbe vitték, ő már tudta mi vár rá, mivel Hory Farkas szerint halotti zsoltárt énekelt, minekutána megfojtották. Ezután mindkét mártírt lefejezték, és névtelen sírba temették. Csiffáry szerint Bornemissza Jánost és Kendy Ferencet a gyalui várba hurcoltatta, ahol Bornemisszát 1594. szeptember 12-én kötél által kivégeztette. Egy verses krónika szerint a bátor vitéz temetési énekeket énekelve ment a vérpadra.
A csontokra csak 1839-ben Bánffí Dénes akadt, aki egy istálló alapját akarta kiásni dési birtokán, amikor két jeltelen koporsóra akadt. A még szinte teljes épségben lévő ruhadarabokat a Bánffí-gyűjteményben szállították Gyaluba, míg a csontvázakat visszatemették.
Barna Béla
A wikipédia semmit nem ír Bornemissza Jánosról (2025. szeptember 9-i állapot)
