A Máltai Köztársaság (máltaiul Repubblika ta’ Malta) fővárosa, a mindössze 6500 lakosú Valletta a világ legkisebb fővárosai közé tartozik.

malta mti

Vannak híradások, melyekre már másnap sem emlékszünk, de van néhány olyan is, amit évek múltán is fel tudunk idézni. Ilyen a berlini fal leomlása, de ilyenek nekem azok a Híradó-képsorok is, amelyek arról adtak hírt, hogy a világ két akkori nagyhatalmának, az USA-nak és a Szovjetuniónak a vezetője Máltán találkozott. Tizenöt éves voltam akkor, de érdekelt a külpolitika, foglalkoztatott a világ sorsa, s biztos, hogy az operatőr is jól dolgozott, mert Valletta erőd-kikötőjének a képei rendesen az agyamba égtek.

Málta erődje - Fotó: Barna Béla

Málta erődje – Fotó: Barna Béla

Málta partjainál ért véget tulajdonképpen a hidegháború, az ítéletidő miatt a nyílt vízen horgonyzó Makszim Gorkij szovjet utasszállító hajón találkozott 1989-ben Mihail Gorbacsov és idősebb George Bush

Néhány héttel a berlini fal ledöntése után, 1989. december 2-án, Málta partjainál, az ítéletidő miatt a nyílt vízen horgonyzó Makszim Gorkij szovjet utasszállító hajón találkozott Mihail Gorbacsov (1931-) és idősebb George Bush (1924-), hogy megvitassák a gyors ütemben zajló kelet-európai változásokat és felgyorsítsák a fegyverzetcsökkentési és kereskedelmi tárgyalásokat.

Idősebb Bush elnök Máltán

Idősebb Bush elnök Máltán

A konferencián egyébként nem írtak alá egyetlen megállapodást sem, de külpolitikai szakértők szerint Málta jelezte a hidegháborús időszak végét.

Bush és Gorbacsov 1989-ben

Bush és Gorbacsov 1989-ben

Ezt akkor persze még nem nagyon láttam, de éreztem, hogy valami történik, és azt sem gondoltam volna, hogy ezek a képsorok ennyire bennem maradnak majd, hogy amikor közel 20 évvel később a repülőről először megpillantottam Málta fővárosát, Vallettát, akkor a Gorbacsov-Bush találkozó jut majd eszembe. Szóval egyrészt ezt jelenti nekem Málta és fővárosa, Valletta.

Bélyeg a találkozóról

Bélyeg a találkozóról

Aztán a repülős látkép után egy augusztusi napon gyalog is bejártuk feleségemmel Málta fővárosát, mely igazából nem volt olyan nagy élmény. Egyrészt előző nap megfáztam a légkonditól, másrészt a Dingli-sziklákon napszúrást kaptam, így reszketve, émelyegve, fejfájástól gyötörten szédelegtem csak Valletta utcáin, csomószor le kellett ülni egy padra, annyira gyenge voltam. De a lábam azért így is vitt néha, ösztönösen és betegen is fotóztam és fel akartam fedezni a világ egyik legkisebb fővárosát.

Valetta a repülőből - Fotó: Barna Béla

Valetta a repülőből – Fotó: Barna Béla

Jellegzetes sárga buszunkkal Buġibbából egy óra alatt értünk be a Tritón-kút körül elhelyezkedő buszpályaudvarra, majd a városkapun keresztül máris a belvárosban sétáltunk.

Sárga busz - Fotó: Barna Béla

Sárga busz – Fotó: Barna Béla

Valletta egyébként egy félszigeten fekszik, a Marsamxett-öböl és a Grand Harbour között. E két nagyobb öblözet között hirtelen kiemelkedő domb stratégiai jelentőségét még a lovagok fedezték fel, akik a török támadások után egy tervezőasztalon megálmodott, szabályos alaprajzú erőd-várost hoztak létre. A várost védő várfal szögleteiben bástyák ugranak ki, biztosítva ezzel minden egyes centiméter védhetőségét.

A főváros elhelyezkedése

A főváros elhelyezkedése

A félsziget tengelyén halad a Triq ir-Repubblika (Köztársaság út), amelyből szabályos közökben négyszögletű terek, mellékutcák, lépcsősorok nyílnak. A főúton elhaladtunk a Szent Borbála-templom és a Szent Ferenc-templom mellett.

A Szent János katedrális - Fotó: Barna Béla

A Szent János katedrális – Fotó: Barna Béla

A Szent János-katedrálishoz (St. John’s Co-Cathedral) mentünk, amit egy padról szemléltem hosszabban. A johannita rend névadójáról elnevezett templom mindössze 4 év alatt épült fel, ami nem kis teljesítmény: 1573-ban kezdték el és már 1577-ben fel is szentelték. Egyes útikönyvek szerint a szigetországnak a legfontosabb építészeti emléke. Egyházjogilag a templom 1816 óta katedrális, azonban abból is egy különös fajta, ugyanis a hivatalos definíció szerinti társ-katedrális (co-cathedral) megnevezés arra utal, hogy a címen a mdinai, nála idősebb templommal osztozik.

a Bergamo mellől származó Caravaggio (eredetileg Michelangelo Meresi) 1607-ben járt Máltán

A katedrális leghíresebb kincse Caravaggio hatalmas festménye, a Szt. János lefejezése. Mindenképp meg kell említeni, hogy a Bergamo mellől származó Caravaggio (eredetileg Michelangelo Meresi) 1607-ben járt Máltán, ekkor festette egyik leghíresebb festményét. De mivel a fáma szerint bárdolatlan és faragatlan stílusa miatt gyakran keveredett zűrös ügyekbe és késelésekbe is sokszor, ezért hamarosan Máltáról Szicíliába kellett menekülnie. Egy másik bulvárverzió szerint Caravaggio miután lefestette a lovagrend generálisát, utána elcsábította a generális fiúszeretőjét: ezért hát bebörtönözték, de Caravaggio, hamarosan megszökött a börtönből és Máltáról is.

A Nagymesterek palotája - Fotó: Barna Béla

A Nagymesterek palotája – Fotó: Barna Béla

A Szent János-katedrális után elbattyogtunk a Nagymesterek palotájáig (Grand Master’s Palace), mely 1574-ben épült fel. A rendet egykoron irányító nagymesterek palotája ma a Képviselőháznak és az Elnöki Palotának ad otthont, de itt működik több minisztérium hivatala is, de van múzeum is benne.

Máltai hangulat - Fotó: Barna Béla

Máltai hangulat – Fotó: Barna Béla

Lefotóztam még a régi testőrségi laktanyát (Old Main Guard), majd legyalogoltunk a Szt. Elmo-erődig (Fort St. Elmo), itt már olyan szinten beteg voltam, hogy semmi nem érdekelt, a lovagrend kórháza mellett is csak elvánszorogtunk, pedig ez volt a középkori Európa egyik legnagyobb gyógyintézete! Ha ma is akként működött volna, biztos ledőltem volna pár órára egy kórházi ágyra, annyira rosszul voltam. Nade egy turisztikai szakíró nem mehet betegszabira, így folytattuk Valletta felfedezését.

Az Alsó Barracca parkban (Lower Barracca) kicsit összeszedtem magam, s máris fotóztam a Nagy kikötőre nyíló kilátást. Meg lefotóztam egy görög templomhoz hasonlító valamit is, ami igencsak tájidegennek tűnt. Amit első pillanatban görög cuccnak gondoltam, hamarosan beazonosítva kiderült, hogy az Alexander Ball kapitány emlékműve, aki a sziget első brit parancsnoka volt, illetve ő volt a feje a szigetország első, ideiglenes brit kormányának is.

Fotó: Barna Béla

Fotó: Barna Béla

Innen felmentünk újra a főútra, vettünk egy részletes szintvonalas szigettérképet, néhány képeslapot, majd a Manoel Színházhoz mentünk el, csak az árnyékos részeken járva, fényérzékeny voltam ugyanis, egy fél percig sem bírtam a napsütést.

A Manoel Színház - Fotó: Barna Béla

A Manoel Színház – Fotó: Barna Béla

A Manoel Színházról egyébként azt írta a bédekkerem, hogy Európa legrégibb és legjobban megőrzött színházépülete ez, alaprajza pedig a palermói színházéra emlékeztet. A színházat két máltai építész, Francesco Zerafa és Antonio Azzopardi tervezte, és mindössze tíz hónap kellett az építkezésre: 1732. január 19-én már meg is nyitották, és természetesen az alapítóról, Manoel de Vilhena nagymesterről nevezték el.

IMG_4325

Máltán mondjuk szinte minden valamelyik nagymester nevét viseli, itt van példának okáért az ország fővárosa Valletta is, mely a máltai lovagrend nagymesteréről, a francia születésű Jean Parisot de la Vallettáról (1494-1568) kapta a nevét.

Jean Parisot de La Valette

Jean Parisot de La Valette

A színháztól leugrottunk még a Szent Pál anglikán templomhoz, rákukkantottunk a tengerből leválasztott vízilabda-stadionra, majd felsétáltunk a Hastings-kertekbe (újabb kényszerpihenő), onnan pedig az 1744-ben épült Auberge de Castille (az egykori kasztíliai szállás, ma a miniszterelnökség épülete) mellett a Felső Barracca parkba (Upper Barracca) mentünk, hogy megnézzük Valletta legszebb kilátását.

Fotó: Barna Béla

Fotó: Barna Béla

A nagy kikötő ágyús panorámája mellett többek között Albert Einstein domborművű emléktábláját is lefotóztam, majd lesétáltunk újra a Szent János-katedrálishoz. A templom melletti kávézóban beültünk egy csésze feketére, így volt még erőnk betérni egy ajándékboltba, majd az önkínzást befejezve hazabuszoztunk Buġibbába.

Egy másik máltai napon, hazatérőben a Kék-barlangtól ismét megálltunk Vallettában, már sokkal jobban voltam és otthonosabban is mozogtam, és kedvenc terünk, a Szent János-katedrális előtti térre is leültünk ismét, de nem kávézni, csak egy padra májkrémes kenyeret enni.

Fotó: Barna Béla

Fotó: Barna Béla

Ekkor már sokkal-sokkal jobban voltam, de azért nem jutottam el arra a szintre, mint Sir Walter Scott a skótok nagy költője, aki „csodálatos álom”-ként emlegette azt a percet, amikor először látta meg Vallettát. Én kicsit beteges álomként éltem meg Vallettát, és még arra sem nagyon volt erőm, hogy próbáljam beazonosítani egy magyar költő, Faludy György vallettai lakásának helyét. Pedig Faludy másfél évig élt a szigeten, s az egyik kedvenc helye vallettai lakásának tetőtere volt. A másik kedvenc helyét, Ghajn Tuffiehát még Valletta előtt felkerestük, a harmadikat sem sikerült azonban beazonosítani, ahol Helgával, egy 25 éves norvég festőlánnyal szeretkezett egy nagyot.

Kép és szöveg: Barna Béla

Fotó: Fekete Mona

Fotó: Fekete Mona