A Zabriskie Point

Kaliforniában, a Halál-völgy (Death Valley) talán legérdekesebb pontja a Michelangelo Antonioni 1970-es filmjéből ismert Zabriskie Point. Ugyancsak a Zabriskie Point címet viseli az 1970-ben megjelent Pink Floyd-album is. 

Az „amargosa” spanyolul keserűt jelent, s mivel az itteni folyó vize keserű volt, ezt a nevet adták neki, aztán pedig az Amargosa folyóról kapta nevét az Amargosa-hegység (Amargosa Range). Namármost ebben a hegységben található a Death Valley Nemzeti Park egyik legismertebb látnivalója, a Zabriskie Point.

Az erózió alkotta különleges formáiról híres táj a 190-es út parkolójából, kb. 800 m tengerszint feletti magasságban épült parkolóból szemlélhető meg a legjobban.

A parkoló a Furnace Creek Látogatóközponttól (Furnace Creek Visitor Center) 10 percnyi (5 mérföld) autózásra van.

A parkolótól a pont egy ¼ mérföld (400 m) séta egy dombra, aszfaltozott úton. Ha a badlanden akarunk túrázni, a Zabriskie Point parkolójában vehetjük igénybe a Badlands Loop Trail útvonalat. A túra távolsága a választott útvonaltól függően változik: a hosszabb túrák közé tartozik a Gower Gulch, a Golden Canyon és a Red Cathedral.

A parkolóból a badlandeken túlra tekintve a Halál-völgy padlóját borító sós síkságra nyílik kilátás a távolban, illetve a Panamint-hegység tömbje tornyosul fent.

A Zabriskie Pointból nézve a legszembetűnőbb jellemző a Manly Beacon. Ez a kiugró csúcs 251 méter magasra emelkedik, és a területet meglátogató első 49-esek (aranyláz úttörői) egyikének a nevét viseli. A Manly Beacon különösen csodálatos, ha napkeltekor vagy napnyugtakor nézzük, amikor a szikla alakját kihangsúlyozzák a sötétebb árnyékok.

A furcsa alakú sziklák most látható képét az eső formálta bordázottra. A sziklák anyaga egyébként egy üledékes kőzet, az aleurolit (iszapkő), ami szárazon nagyon kemény, ezért nem tudnak a növények megtelepedni rajta, azonban, ha víz éri, akkor felpuhul. A Halál-völgyben ritka a csapadék, de ha esik, akkor hirtelen és nagy mennyiségben; és mivel az aleuroliton nincs növény, nem tartja meg a vizet, az eső leszáguld rajta, kis csatornákat vágva a felpuhult kőzetbe. Hosszú évezredek alatt a kis csatornák kimélyültek, amíg ki nem alakult a mai bordázott tájkép.

És akkor nézzük meg kicsit részletesebben, hogyan is keletkezett a körülöttünk látható mai táj. Nos, nagyjából 9 millió éve, a miocén időszakban a Zabriskie Point helyén is tó volt, s ebben az ősi tó fenekén gyűlt az üledék sós iszapból, a környező hegyekből származó kavicsból és a Black Mountain akkor még aktív vulkáni mezőinek hamujából. A környező miocén korú, vulkáni tufával kevert agyagrétegekből álló üledékelegy hozta létre a mai Furnace Creek Formációt. A parti iszapban tevék, mamutok, lovak, húsevők és madarak hagyták ott a lábnyomaikat, és ugyanitt fosszilis fű és nád is fennmaradt.

A Zabriskie Pointról egyébként ír Juhász Árpád jeles magyar tévés-geológus is, A természet csodái között – Sátorral az Egyesült Államokban című könyvében.

Ezt a könyvet egyébként 2009 júniusában Egerben dedikálta nekem a szerző, de nem is ez a lényeg, idézzük a könyv 40. oldaláról, hogy mit is kell tudnunk. Szóval:

„A völgy csak a földtörténeti jelenkorban vált sivatagos, kopár vidékké. A harmadidőszak elején, amikor a környező hegyláncok kezdtek kiemelkedni és a völgy besüllyedt, még hatalmas tó borította a környéket. Az előkerült őselefánt- és ősorrszarvú-leletek, valamint a növénymaradványok azt jelzik, hogy az éghajlat kellemes, csapadékos volt. A vidék leginkább füves prérihez hasonlíthatott. A jégkorban, amikor szintén sokkal nedvesebb volt az éghajlat, a Death Valleyt egy hatalmas, mintegy 180 m mély és 160 km hosszúságú tó töltötte ki, amelyet a szakemberek Manley-tónak kereszteltek el. A 20000 évvel ezelőtti tó egykori partvonala ma is jól felismerhető. A tó üledékeiben megőrződött kövületek alapján hűen lehet rekonstruálni az egykori környezetet. A völgy oldalában fenyvesek nőttek. A tavat széles sávban mocsár szegélyezte, amely vízimadarak ezreinek adott otthont. Az emlősök közül masztodonok, tevék és kardfogú tigrisek éltek itt. Nyomokat hagyott maga után a környék barlangjaiban 15-20000 évvel ezelőtt élt ősember is. Csak később, a jelenkor hajnalán, amikor a Sierra Nevada már olyan magasra emelkedett, hogy leárnyékolta, illetve megcsapolta a nyugatról érkező esőfelhőket, vált a völgy egyre szárazabbá. A tóba ömlő folyók vízhozama csökkent, a tó a növekvő forróság miatt egyre kisebb lett, míg végül teljesen kiszáradt. A hajdani tóból nem maradt más, mint a helyenként akár 100 m vastagságú sóréteg”.

És akkor ennél a sórétegnél álljunk is meg egy pillanatra. Ezeket a felhalmozódott sórétegeket, elsősorban a bóraxot, kitermelték. A megőrölt bóraxot vasúti kocsi nagyságot elérő szekerekkel szállították messzi tájakra. Egy ilyen hatalmas, hajdan 12-20 öszvér vontatta szekér ma is látható a parkban.

A bórax (nátrium-tetraborát) egyébként a bórsav nátriummal alkotott sója, mely általában fehér por formájában fordul elő; felhasználási területe igen sokrétű: tisztítószerként, zománcként, kozmetikumokban, valamint élelmiszerekben adalékanyagként, tűzoltó-anyagként, üvegszálakban, fémek tisztításánál, rovar- és gombaölőszerként is. A bórax előfordulása egyébként az időszakos tavak helyén levő evaporit-lelőhelyeken a legvalószínűbb, mint itt is. És ebben a bórax-bányában dolgozott egykoron a terület névadója is.

Magyarázzuk meg az egyébként első tippre is lengyel hangzású pont nevét: nos, igen, a hely névadója Christian Brevoort Zabriskie (1864–1936) amerikai üzletember, aki már az USÁ-ban született, de a Zabriskie család egyik őse a mai Lengyelország területén fekvő Węgorzewo településről származó lengyel bevándorló volt, aki 1662-ben telepedett le New Jersey-ben. Maga Christian Brevoort Zabriskie pedig a Pacific Coast Borax Company (Csendes-óceán Parti Bórax Társaság) cég alelnöke és vezérigazgatója volt.

A sórétegek és a névadó után pedig nézzük a kulturális rétegeket. Mindenképp meg kell említeni, hogy Zabriskie Point címmel forgatta a ferrarai születésű Michelangelo Antonioni (1912-2007) híressé vált filmjét, mely az 1960-as években elmélyülő szakadékot próbálta bemutatni az USA vezető politikai rétege (establishment) és az ellenkultúra között, és azt az erőszakhullámot is, amibe ez torkollott.

Érdekességként meg kell említeni, hogy a hitelesség érdekében Antonioni nem akart hivatásos színészeket a két főszerepre. Daria Halprinre amúgy a Berkeley-i Egyetem néprajz szakos hallgatója volt akkoriban, Mark Frechette pedig egy bostoni ács. Halprin és Frechette szex-jelenete itt, a Zabriskie Pointnál a sivatagban a kor divatos szabad-szerelem mozgalmára utalt. Mondjuk egyébként Antonioni eredetileg tízezer párt kért a sivatagi szeretkezés jelenetének felvételéhez, de aztán végül kb. csak két tucat pár látható a film ikonikus zabriskies-szeretkezős jelenetében.

Az erősen társadalomkritikus film Amerikában erős elutasításra talált, Magyarországon sem lett annyira népszerű, egyetemista fejjel anno én is a lázadás, illetve a filmzene miatt néztem meg.

Antonioni eredetileg a Zabriskie Point zenéjének megkomponálására a legendás Doorst kívánta felkérni, de végül nem sikerült megállapodniuk; a Doors helyére az akkoriban még kezdőnek számító, 1965-ben, Cambridge-ben alakult angol rockegyüttes, a Pink Floyd lépett. Antonioni meghívására a zenekar Rómába repült, kibéreltek egy olcsó hotelszobát, s ott komponálják a dalokat a filmhez; a római felvételekből a filmbe csak három szám kerül. S bár a Zabriskie Point zenéjét a Pink Floydnak tulajdonítják, a precizitás kedvéért említsük meg, hogy a betétdalok előadói között a Youngbloods, a Kaleidoscope, Jerry Garcia, Patti Page és a Grateful Dead is megszólal.

Zenei kapcsolódása még a helynek, hogy a helyszín jól láthatóan szerepel a U2 The Joshua Tree című albumának borítóján is.

A leghíresebb filmen kívül is forgattak itt, ezt a helyet használták például a Mars felszínének ábrázolására az 1964-es Robinson Crusoe a Marson című filmben. És a Zabriskie Pointot az 1960-as Spartacus című Universal film helyszíneként is használták, ahol a Gladiátor iskola főnöke, Peter Ustinov látható, amint egy öszvérháton utazik egy egyiptomi bányába, hogy rabszolgákat vásároljon.

A Zabriskie Point jelentős helyszín Jonathan Maberry Fall of Night, Dust and Decay, valamint Tűz és hamu című regényeiben, minden esetben egy szigorúan titkos kémiai és biológiai kutatóállomás helyszíneként.

És végezetül szóljunk arról, hogy Michel Foucault (1926-1984) francia filozófus és történész élete legnagyobb élményének nevezte 1975-ben a Zabriskie Pointnál tett „acid trip”-jét (csak zárójelben, az 1970-es években a homoszexuális Foucault részese volt a San Franciscó-i szadomazo szubkultúrának is). Szóval a neves francia filozófust Simeon Wade, a Berkley Egyetem tanára hívta meg ide élettársával, Michael Stoneman zenésszel együtt, hogy egy közös LSD-szeánszon vegyenek részt.

Wade Leica fényképezőgépével több fotót is készített a tripről, sőt, az erről szóló emlékeit Wade nemrég oszotta meg egy interjúban. „Kísérletet folytattam, szerettem volna látni, miként hat korunk egyik legnagyobb elméjére egy általa soha nem tapasztalt élmény: egy megfelelő dózisú LSD elfogyasztása a lenyűgöző sivatagi környezetben.”

A kirándulásról Foucault LSD-élménye a Halálvölgyben címmel írt cikket Sárosi Péter, ebből még több is megtudható, például, hogy a társaság két napot töltött a Halálvölgyben és hogy itt, a Zabriskie Point közelében nézték a Vénusz felkeltét, miközben Richard Strausst, Chopint, Stockhausent hallgattak. Wade visszaemlékezése szerint a kísérlet egyik célja az volt, hogy Foucault tudatát felszabadítsák. Szerinte ugyanis a korábban publikált Szavak és dolgokban Foucault túlságosan mereven és determinista módon gondolkodott az emberiségről, és meg akarta mutatni neki, hogy létezik a történelmi korok sajátos diskurzusain túlmutató humánum.

Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!