Az ókori világ hét csodája
Az ókori világ hét csodáját először Bizánci Philón (i.e. III. század) gyűjtötte össze i. e. 225-ben egyfajta themata-ként (ami görögül nagyjából „nézni való dolgokat” jelent, ma látványosságként hivatkoznánk rájuk) a hellén világ utazóinak szánt A hét csodáról című művében – írja Mark, Joshua J. A világ hét csodája című írásában (fordította: Ibolya Horvath. World History Encyclopedia). Később a legismertebb írók, akik a hét csodát felsorolták Szidóni Antipatrosz, Diodórosz, Hérodotosz, Sztrabón és a Kürénéi Kallimachosz voltak. Ezek közül Diodórosz listája vált „hivatalossá”.
Az ókori világ hét csodája időrendben
Az ókori világ hét csodái Diodórosz (i.e. I. század) Bibliotheca historica című műve szerint a következők voltak: a gízai nagy piramis, az alexandriai világítótorony, Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra, a rodoszi kolosszus, az epheszoszi Artemisz-templom, a halikarnasszoszi mauzóleum és Szemiramisz babiloni függőkertje.
A gízai nagy piramison kívül összes világcsodát elpusztították a földrengések vagy a háborúk, vagy csak tönkretette az idő. Két világcsoda (helye) egyébként a mai Egyiptom, kettő a mai Görögország, kettő a mai Törökország és egy a mai Irak területén van/ volt – ha létezett egyáltalán.
Ez utóbbi Szemiramisz függőkertje, de ismeretes még a babilóniai függőkert elnevezés is (a függőkert neve a görög κρεμαστός (kremastós, kilógó) szóból származik). Szemiramisz függőkertjének pontos helye azonban máig nem biztos, ez az antikvitás egyik legnagyobb rejtélye: a függőkert az egyetlen a hét csoda közül, amelynek a helyét még nem határozták meg véglegesen. A találgatások sorában két lehetséges helyszín körvonalazódik: az iraki Babilon és a szintén iraki Ninive.
A régi Babilon
Az egyik feltételezés szerint a függőkertnek egy méd nőhöz van köze: a mai kurd hegyvidékről származó Amüthisz, a médek királyának a leánya hozzáment II. Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor) királyhoz. Róla most csak annyit tényleg röviden, hogy a Biblia ószövetségi könyveiben Nebukadneccár, Nabukodonozor néven szerepel, de ismert még Nabukkó néven is (lásd Verdi operája!) de hozzá köthető az is, hogy Jeruzsálem legtöbb lakóját deportálta és Babilóniában telepítette le őket (lásd „babiloni fogság”).
Szóval visszatérve a feleségéhez, Amüthiszhez, a történet viszonylag egyszerű és logikus: a királynénak hiányoztak a szülőföldjéről ismert hegyek meg növények és virágok, a király pedig a felesége honvágyát enyhítendő megépített a kertet neki Babilon (görögül Babylṓn – Βαβυλών) ősi városában (a mai iraki Hillah közelében).
A babilóniai függőkertet tehát II. Nabukodonozor építtette a feleségének i.e. 605 és 562 között. Diodórosz művében egy automata öntözőrendszerrel ellátott, 23 méter magas, egzotikus növényekkel és állatokkal teli teraszos kertről olvashatunk.
A függőkertet számos görög történetíró leírta, mint például Diodórosz, Philón vagy Sztrabón, a görög geográfus is, aki ezt írta a függőkertről az i.e. I. században: „Boltozatos teraszokból áll egymás felé emelkedve, és a pillérek kocka-alakban pihennek. Ezeket a lyukakat feltöltötték földdel, így a fák képesek voltak a lehető legmagasabbra megnőni. A pillérek, boltozatok és a teraszok égetett téglából és aszfaltból készültek.”
A függőkert, ha létezett, egy földrengés során semmisülhetett meg az i.sz. I. század után valamikor. Hiába azonban Sztrabón, nagyon kevés a bizonyíték arra, hogy valóban létezett-e. Sőt, a babiloni források sem említenek semmi ilyesmit és Hérodotosz sem tesz említést róla Babilon leírásakor, ezért sokak megkérdőjelezik, hogy a függőkert létezett-e egyáltalán. Nincsenek fennmaradt babiloni szövegek, amelyek megemlítenék a kerteket, és nem találtak végleges régészeti bizonyítékot sem Babilonban.
H. Waldeck osztrák festő Hängende Gärten der Semiramis, ca. 1900
S bár Diodórosz, Philón, és Sztrabón egybehangzóan állítják, hogy a függőkert létezett, de simán előfordulhat, hogy összekeverték Babilont Ninivével, ami viszont híres volt a kertjeiről és parkjairól. Sőt egyes kutatások a ninivei északi palotából előkerült, Szín-ahhé-eríba (i. e. 704 – 681), azaz a bibliai Szennahérib asszír király ninivei palotájának környékét ábrázoló domborműveken vélnek felfedezni egy függőkert-rendszert.
Stephanie Dalley oxfordi brit történész két évtizednyi kutatás után arra a megállapításra jutott, hogy a legendás függőkert valóban létezett; az általa ismert ókori szövegek azt sugallják, hogy a kertet nem a babilóniaiak, hanem az asszírok építették az időszámításunk előtti hetedik században, a bibliai Szennahérib király uralkodása alatt, de nem Babilonban, hanem 300 kilométerre északra, az észak-mezopotámiai (ma Irak) Ninive városában. A legutóbbi ásatások igazolni látszanak Dalley – 1992-ben egyszer már megfogalmazott, a The Mystery of the Hanging Garden of Babylon című könyvének (Oxford University Press) – elméletét.
S akkor itt most végül szóljunk Szemiramisz (görögül Σεμίραμις) mitikus asszír-babiloni királynőről (i.e. IX. sz. vége), mert bizony sokak szerint maga a görög elnevezés is Asszíriára, illetve Ninivére utal mégiscsak. Elvileg ugyanis a Szemiramisz nevet a görög források hagyományozták ránk, és vélhetően Sammuramat (Sammu-ramat) asszír királyné, anyakirályné és régens nevének görögösítése.
Barna Béla
