Átkelés az Allenby hídon

A jordániai Ammantól 40, az izraeli Jeruzsálemtől 30 kilométerre fekvő Allenby híd a Jordán folyón ível át, s határátkelőhely: a legközvetlenebb kapcsolatot jelenti a két főváros között. 2010-ben keltem át rajta, akkori feljegyzésem teszem itt közzé.

Amikor 2010-ben meglett az ammani repjegyünk, kézenfekvő volt a döntés, hogy nem hagyhatjuk ki Izrael meglátogatását, hiszen a jordán fővárostól, Ammantól mindössze 70 kilométer távolság választja el Jeruzsálemet.

A térségről és az arab-izraeli helyzetről rengeteget olvastam gyermekkorom óta, tudtam hogy nem lesz egyszerű, sőt talán kalandossága miatt is választottam ezt, de hogy életem egyik leglassúbb határátkelése lesz, azt nem gondoltam volna.

Az Ammantól 40, Jeruzsálemtől 30 kilométerre fekvő határátkelőhely a legközvetlenebb kapcsolatot jelenti a két főváros között – alapesetben tehát egy óra alatt át lehetne érni bármilyen lassú járművel az egyik városból a másik városba. Csakhogy a Közel-Keleten semmi nem alapeset, így nemhogy a távot nem lehet megtenni egy óra alatt, de magán az Allenby híd határátkelőn is több mint fél napig (!) tartott az átkelés. És ez már előre meg volt szervezve. A jordán vízumot elvileg ugyanis megadják a reptérre érkezéskor is, ámde már jó előre megtudtuk, hogy ha kilépünk Izraelből, ezt elveszítjük, és nem tudunk visszajönni az országba, az Allenby hídon Izrael felől ugyanis egyszerűen nem adnak vízumot. Így a pesti jordán nagykövetségen Lini már eleve kétszeri belépésre (visszalépésre) jogosító vízumot intézett jó előre.

A jordán kormány ugyanis 1988-ig a határ túloldalát is jordán területnek tekintette, tehát jogilag nem lehetett elhagyni az országot ezen a ponton. Bár Huszein király kormánya 1988-ban lemondott Ciszjordániáról a palesztinok részére, vízumügyekben tovább élt a régi szemlélet. Igazából az volt a biztos, hogy elhagytuk Jordániát, de hogy pontosan hova is léptünk be, abba már nem voltunk olyan biztosak.

Egyrészt beléptünk Izrael állam területére, másrészt beléptünk Palesztina vagy Palesztin Autonóm Területekre is, amely jelenleg (2010-ben) 103 ország által hivatalosan elismert de jure állam a Közel-Keleten. Palesztina területét Ciszjordánia („West Bank”) és a Gázai övezet alkotja, mi Ciszjordániába léptünk be, amit az 1967-es hatnapos háború óta Izrael megszállás alatt tart, ám 2005 óta a Ciszjordánia egyes területei felett már a Palesztin Nemzeti Hatóságé az ellenőrzés.

Szóval 2010. november elsején, hétfőn délelőtt hagytuk el Jordániát, és léptünk be Izraelbe és a Palesztin Területekre egyszerre. A végtelenül hosszúnak tűnő átkelés valóban végtelenül hosszú is a gyakori útlevél- és csomagellenőrzések miatt, meg amiatt is hogy nem lehet például gyalog sem átmenni a határon; a két határállomás közötti senki földjén is buszra kellett szállnunk.

De hallgassuk meg erről az átkelésről utitársunkat, Linit, aki így emlékezett vissza a brutálisan hosszú procedúrára: „A határátkelés egy külön történet. Először a jordán kiléptetésre került sor. Miután átvilágították a csomagokat, három helyen kellett sorba állni. Először az útleveleket kellett átadni, a másiknál visszakaptuk azokat egy pecséttel gazdagítva, majd a harmadik ablaknál kellett volna fizetni a kilépési illetéket. De szerencsére megtudtuk, hogy azoknak a turistáknak, akik aznap érkeztek meg Jordániába, nem kell illetéket fizetni. A hosszas sorban állás után felültünk egy légkondis nagy buszra, ami átvitt minket az izraeli határhoz (ugyanis jordán rendszámú járművel nem lehet átlépni a határt) fejenként 3 JD + csomag 1,25. A mindössze két kilométeres út közben egyszer leszállítottak bennünket ellenőrizni az útleveleket. Bármerre néztünk, mindenhol fegyveres katonák voltak (nők is! ugyanis Izraelben minden 18 év felettinek kötelező a katonaság 1-2 évig) sok helyen katonai járművek is voltak, melynek tetején ott pihent egy hatalmas gépfegyver. Miután már Monának se kellett annyira pisilnie, visszaszálltunk a buszra, és kb. 200 méter után meg is érkeztünk Izrael határához. Itt még az eddiginél is több fegyveressel találkoztunk. Hatalmas káosz volt a leszállás után. Itt is több sorba kellett beállni. Először a csomagokat kellett leadni az útlevéllel együtt. Ragasztottak rá egy matricát, majd a következő sorban visszaadták az útleveleket. Aztán kaptunk még egy pecsétet az útlevélbe. Ezután már be kellett menni az épületbe, ahol egy VIP sorba küldtek minket és egy elég részletes kikérdezésen estünk át. Kíváncsiak voltak, hogy mi a fenét akarunk mi egy napra Izraelbe menni. Először azt hittük át se fognak engedni, de végül sikerült. Miután átvettük a csomagokat, kerestünk egy Jeruzsálembe tartó taxit (ami igazából egy kis busz volt) és elvitt minket a szent városba.”

Linihez annyit fűznék kiegészítésül, hogy valóban nagyon részletes kikérdezés volt, mindhármunk összes nagyszülőjének a nevére is rákérdeztek például. És még annyit, hogy elvileg az izraeli ellenőrző pontnál meg kellett volna kérni a határőrt, hogy ne az útlevelet, hanem a kilépési engedélyt pecsételje le. Ezt én elmulasztottam, így került izraeli pecsét az útlevélbe, ami kizárta, hogy pár hónap múlva például Libanonba utazzunk, így Írország lett belőle 2011 áprilisában.

Mindent összevetve a legoptimistább becslés és beszámoló szerint is határátkelés legalább 3 órába telik, attól függően, mennyire szigorúak éppen az izraeli biztonsági előírások. Amikor tehát túl voltunk mindenen, ahogy Lini is írta, a határtól serút-tal (izraeli iránytaxi) jutottunk el Jeruzsálembe.

Másnap, 2010. november 2-án, ugyanez a durva procedúra zajlott le, megfejelve még azzal, hogy Izraelből baromi drága (200 sékeles) kifelé kilépési illetéket kellett fizetni Jordánia irányába.

Ez azért volt duplája a többi átkelőhöz képest, mert izraeli logika szerint itt két országot hagyunk el egyszerre, Izraelt és a Palesztin Területeket. Szenzációs, Jordániába meg ugye nem adnak ezért vízumot, mert hiszen vízumügyileg jordán területről érkezünk. Vicces hely ez a Közel-Kelet na.

Ám az még viccesebb egyébként, amit a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma írt a területre való belépésről. Az még hagyján, hogy ezt írta: „Tájékoztatjuk a magyar állampolgárokat, hogy Izrael egész területe és a Golán fennsík utazás és ott tartózkodás szempontjából II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő további országok és térségek”kategóriájába tartozik. Tájékoztatjuk továbbá a magyar állampolgárokat, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság ciszjordániai része utazás és ott tartózkodás szempontjából szintén a II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő további országok és térségek kategóriájába tartozik”. Ez még oké. De ezt írja a magyar külügy az Allenby-ről: „Megjegyezzük, hogy az Allenby hidat csak palesztin vagy jordániai állampolgársággal (is) rendelkező személyek és diplomaták használhatják, csak magyar állampolgároknak más határátkelőt kell használniuk”. Na ez verte ki nálam a biztosítékot, mert ez ugye nem igaz.

Ennyit a magyar külügyről. Ezenkívül Allenby Bridge-i dupla határátkelésünk kapcsán még két dologról kell szólni. Az egyik, hogy az Allenby híd határátkelőhelyet a jordánok Husszein király hídnak (arabul Dzsiszr al-málik Husszein-nek, vagy angolosan King Hussein Bridge-nek hívják. Mivel 381 méterrel van a tengerszint alatt, ez a legalacsonyabb rögzített vízi átkelő a világon!

Egyébként 1885-ben már volt valamiféle átkelő ezen a helyen, melynek maradványain 1918-ban Edmund Allenby brit tábornok épített új hidat. Először az 1927-es jerikói földrengés pusztította el, amikor szétesett és a folyóba zuhant.

Másodjára a Palmach hadművelet idején, 1946. június 16-án, a Hidak Éjszakája hadműveletben ismét megsemmisítették, megszakítva ezzel az egyik fő szárazföldi összeköttetést Palesztina és Transzjordánia között.

1968-ban ideiglenes rácsos hídra cserélték. 1994-ben, az izraeli-jordániai békeszerződést követően a japán kormány segítségével a régebbi fából készült átkelő mellé egy új, modern átkelőt építettek.

Az 1994-es Izrael–Jordánia békeszerződés óta az Allenby Bridge Terminált az Izraeli Repülőterek Hatósága üzemelteti. A külföldre utazó ciszjordániai palesztinok számára az Allenby híd jelenleg az egyetlen kijelölt ki- és belépési pont, ezen az átkelőn kiléphetnek Ciszjordániából Jordániába, majd az ammani Queen Alia nemzetközi repülőteret használhatják külföldre. Az izraeli állampolgárok viszont nem használhatják a terminált (kivéve a Mekkába utazó zarándokokat). Szóval van itt szabály rendesen.

Az Allenby nevet egyébként Edmund Henry Hynman Allenby (1861-1936) brit tábornokról és politikusról kapta, aki 1861-ben született Brackenhurst-ben (Nottinghamshire, Anglia). A sandhursti akadémia elvégzését követően 1882-től szolgált tisztként. Részt vett a becsuánaföldi, a zuluföldi expedíciókban és a búr háborúban is.

Fő tevékenysége azonban Palesztinához kötötte, ahol britként 1917 novemberében Gázánál legyőzte a törököket, s ezzel megnyílt számukra az út Jeruzsálembe. De hogyan illeszkedik ez és hova? Nos, amint azt az ujkor.hu-n megjelent cikkében Varga Tímea írja, a „A Brit és Oszmán Birodalom alakulatai több fronton is szembekerültek egymással az első világháború alatt. A különböző harci cselekmények közül a palesztinai, közelebbről a Jeruzsálem körüli események különösen meghatározónak bizonyultak mindkét fél számára. A már a 19. század utolsó évtizedei óta Egyiptomban állomásozó brit csapatok, valamint a német parancsnokság alatt álló oszmán egységek között 1915 februárjában kezdődtek meg a harcok, amikor utóbbiak megtámadták a Szuezi-csatornát. A britek a csatorna megvédése érdekében a Sínai-félsziget és Palesztina elfoglalása mellett döntöttek, azonban hosszú ideig nem tudták átvenni a térségben a kezdeményezést. Csak 1917 nyarán indult meg az előrenyomulás Palesztina irányába, amikor Edmund Allenby tábornok került az egyiptomi Expedíciós Hadsereg élére. A következő fél évben a birodalmi alakulatok a Szuezi-csatornától egészen a mai Tel Avivtól északra eső területekig törtek előre, és foglalták el többek között Jeruzsálemet is”.

December 9-én reggel Jeruzsálem polgármestere átadta a feladásról szóló levelet, majd két nappal a megadást követően, december 11-én vonult be a városba Allenby főparancsnok: a szent hely iránti tiszteletből nem autón vagy lovon, hanem gyalogosan. Ennek szimbolikus jelentősége volt, hiszen Jeruzsálem a keresztes hadjáratok – azaz hosszú évszázadok – óta nem állt keresztény fennhatóság alatt. Allenby és a britek jeruzsálemi bevonulását egyébként mind Londonban, mind Rómában harangszóval üdvözölték, a brit és az amerikai lapok pedig úgy utaltak erre az eseményre, mint a kora középkori keresztes hadjáratok lezárására.

Allenby tábornoknak ezután egyiptomi főmegbízottként (1919–1925) fontos szerepe volt abban, hogy az országot önálló államként ismerték el (1922). 1936. május 14-én, 75 éves korában, a londoni Kensingtonban lévő házában halt meg hirtelen. Holttestét elhamvasztották, hamvait pedig a Westminster Abbeyben temették el.

A másik dolog az Allenby híd kapcsán, hogy ez a híd bizony vallásos és kulturális értelemben is a világ egyik legszentebb folyója, a Jordán folyón (héberül Nehar hayarden, arabul Nahr al-Urdunn) ível át. A Jordán két ország folyója: Izraelé és Jordániáé; a palesztin állam a megszállt Ciszjordániában nem fér a folyóhoz.

Barna Béla

2010. november 2-án, amikor Jeruzsálemből visszajöttünk Jordániába, eredetileg az volt a tervünk, hogy visszamegyünk Ammanba busszal, ám támadt egy jobb és olcsóbb ötletünk. Az Allenby híd jordán oldalán béreltünk három napra egy kocsit, azzal bejártuk a Holt-tenger vidékét, majd ugyanide hoztuk vissza november 4-én, csütörtök reggel; az Allenby hídtól pedig egy egész napra kibérelt taxival mentünk le (Karakon keresztül) Petra városába.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!