Utunk az ammani reptérről Jeruzsálembe
Egész éjszaka repültünk Pestről Ammanba, majd a jordán–izraeli (ciszjordániai) határon az Allenby-hídon való macerás átkelés után november elsején, hétfőn, mindenszentek napján (Festum Omnium Sanctorum) délelőtt érkeztünk meg Jeruzsálembe, hulla fáradtan, úgy, hogy kimaradt egy éjszakai alvás.
Az Allenby-átkelés pecsétje az útlevelemben
Általában ha valahová utazom, pontos munkatervem van, mit kell megnézni, lefotózni hogy cikket tudjak írni róla, de persze sodródom is, de csak a munka után. Jeruzsálem azon kevés helyek közé tartozott, ahová úgy jöttem, hogy nem terveztem be semmit, nem akartam itt dolgozni és nem is akartam róla cikket írni.
Nem mondom pátoszosan és áhítattól átitatottan, hogy szenvedélyesen vonzott a város, mert talán nem lenne igaz. A pontos megfogalmazás a kíváncsi voltam. Utólag sem akarom írni, hogy szenvedélyesen megérintett és felkavart a város, mert ez sem lenne igaz. Túlzottan sok túlzó visszaemlékezés született már a városok talán legszentebbikével való találkozásról.
Én nem akarok beállni (beírni) ezek sorába, csak azt szeretném elmesélni, hogy jó volt Jeruzsálem minden szegletében kószálni, jó volt egy olyan helyen leülni, ahol azt sem tudtuk hol vagyunk, mindenféle tervek és vágyak nélkül csak lődörögtünk, sétáltunk, zarándokcsoporthoz csapódtunk, vagy csak éppen úgy ott voltunk ahol, szemlélődtünk, elbambultunk – és mindezt ténylegesen valami lázas félálomban, mert előző éjszaka nem aludtunk. Szóval félálombeli kószálások voltak Jeruzsálemben.
Szóval délelőtt megérkeztünk a Júdeai-hegyek között, 800 méter magasan fekvő Jeruzsálembe (Yerushalayim, Jerusalem, Al-Quds), mely város a keresztény és muzulmán világ szent városa is, a zsidóságnak pedig vallási és kulturális központja. Bizonyos szempontból Jeruzsálem Izrael állam fővárosa is (az ENSZ és a legtöbb ország azonban nem ismeri ezt el). Sérút-mikrobuszunkból valahol az óváros északi falánál szálltunk ki: Jeruzsálem óvárosát 3 km kerülethosszúságú kőfal veszi körül, melyen nyolc kapu nyílik. Ezek közül hét áll nyitva, a nyolcadik, az Aranykapu pedig akkor tárul majd ki, ha eljön a Messiás és a végítélet napja.
A Damaszkuszi-kapu Fotó: Barna Béla
Mi a legnagyobb és legimpresszívebb és legdíszesebb városkapun, a Damaszkuszi-kapun (Sha’ar Shekhem, Bab el-Amud) át léptünk be az óvárosba. A kapuív feletti felirat egyébként II. (Nagy) Szulejmánt, a Török Birodalom legjelentősebb uralkodóját, igen, a Mohácsnál minket legyőzőt dicsőíti, ugyanis 1538-ban ő építtette a Jeruzsálem óvárosát máig körülölelő falat és ezt a kaput is.
Találóan írja Hegyi Gyula: Ha jól meggondoljuk, az úgynevezett nyugati emberiség hite, művészete és fogalomvilága a Biblia és a kereszténység közvetítésével jórészt ebből a városból ered.
Jeruzsálem történelmi városmagja egyébként csak kábé egy négyzetkilométeren terül el; ezen az egy négyzetkilométeren azonban három világvallás legszentebb dolgai meg nem mellékesen háromezer esztendő történelme zsúfolódott össze és rakódott egymásra. Találóan írja Hegyi Gyula: „Ha jól meggondoljuk, az úgynevezett nyugati emberiség hite, művészete és fogalomvilága a Biblia és a kereszténység közvetítésével jórészt ebből a városból ered”.
Szállásunk Jeruzsálemben
És ebben a városban kerestünk mi teljesen spontán módon szállást. A Damaszkuszi kapun belépve az El-Wad és a Khan ez-Zeit utcákon egy nyüzsgő, forgalmas igazi középkori arab bazár nyüzsgött; régi vágyam volt egy ilyen helyen aludni, most ez megvalósult: a Via Dolorosa és a Khan ez-Zeit találkozásánál egy arab bácsi végtelenül egyszerű és durván puritán hoteljében (három vaságy egy cellaszerű helységben) letettük csomagjainkat. Miután kifizettük a jeruzsálemi óváros legeslegközepén fekvő szállásunkat (105 sékel 3 főre) rögtön el is indultunk csak úgy kialvatlanul városnézőbe.
Először kicsit sétálgattunk bóklászgattunk a bazárban, majd megéheztünk és ettünk egy shawormát, amit egy másik helyen igen drága, de frissen facsart gránátalmalevével öblítettünk le.
Az evés után még mindig csak kószálva, félálomszerűen bóklászva, de célba vettük a Siratófalat. Jeruzsálem óvárosa egyébként négy negyedből áll: zsidó, arab, keresztény és örmény negyedből. Szállásunk a keresztény és muzulmán negyed határán fekvő utcában volt, onnan sétáltunk át a muzulmán negyeden, hogy meglátogassuk a sok helyen (nem teljesen pontosan) a zsidók szent helyének nevezett, Nyugati-falként is ismert Siratófalat (héberül Kótel ha Ma’aravi).
A Siratófal időszámításunk előtt 37-ben épült, amikor Nagy Heródes király támaszfalakat építtetett a Második Templom köré. Amióta azonban i.sz. 70-ben a rómaiak (Titus) lerombolták a Második Templomot és földönfutóvá tették a város lakóit, sokan jöttek el, hogy megsirassák Isten lerombolt hajlékát (innen a Siratófal név) és reménykedjenek abban, hogy a zsidók visszakaphatják Jeruzsálemet.
Hogy mégis a Siratófalnál imádkoznak és nem a Templom-hegyen, a szentek szentjén (kodes ha-kodesim), a zsidó vallás ténylegesen legszentebb helyén, annak több oka van. Az egyik, hogy a Siratófal jelenleg a zsidó vallásgyakorlás számára hozzáférhető legszentebb hely, mivel egyrészt magára a Templom-hegyre való belépést a legtöbb rabbi tiltja, a vallásos zsidóknak tehát a Messiás eljöttéig a rabbinátus szerint tilos a belépés!
A másik ok, hogy a hegy palesztin felügyelet alatt áll, amely ugyan zsidók belépését nem tiltja, a nem muszlim vallásos megnyilvánulást azonban igen. Maradt hát a Siratófal, mely egyébként leginkább a török uralom idején vált a zsidók zarándokhelyévé; akkoriban a fal előtti részen házak álltak, csak egy szűk utcácskát hagyva az imádkozóknak. Amikor azonban a Siratófal Jordániához tartozott (1948-1967), tilos volt a zsidóknak a Fal megközelítése is! Amikor az 1967-es Hatnapos háborúban az izraeli ejtőernyősök visszafoglalták a jordániai hadseregtől a Siratófal környékét, első dolguk volt, hogy lerombolták („bulldózer-akció”) a fal környékén lévő arab házakat, kialakítva a ma is látható teret.
A térre egyébként hasonló biztonsági kapukon, fémdetektoros-ellenőrzésen át jutottunk ki, mint a reptereken szokás. Az alapos ellenőrzés után a térre jutva csak néztük és néztük az embereket, ahogy a falhoz járulnak, vagy éppen örvendeznek egy bar micvón, azaz egy tizenharmadik életévét betöltött zsidó gyermek felnőtté avatási szertartásán, amit előszeretettel tartanak itt, a fal előtt.
A Siratófal után a vele szemben, nyugati irányban fekvő Zsidó negyedbe bolyongtunk, ami a bazárnegyed arabjai után egy a Siratófallal együtt egy teljesen más világ: itt fekete ruhás chasszidokat láthatunk, amint gyermekeikkel a zsinagógába vagy a jesivába (vallási iskolába) sietnek.
A zsidó negyedben leültünk kicsit az arany menóra mellett is: a zsidóság egyik legrégebbi jelképe, a menóra egy hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja.
A zsidó negyed az, ahonnan jól fotózható a fantasztikus Templom-hegy (Moria-hegy, héberül Har Ha-Moriyya, arabul El-Haram es-Sharif).
A Biblia elbeszélése szerint ezen a helyen van ama szikla, ahol Ábrahám fel akarta istenének áldozni fiát, Izsákot.
A Biblia elbeszélése szerint ezen a helyen van ama szikla, ahol Ábrahám fel akarta istenének áldozni fiát, Izsákot. Az Első Templomot Salamon király építtette e szent hegyen és Nabukodonozor, az Újbabiloni Birodalom híres királya rombolta le i.e. 587-ben. A második templomot a babiloni fogságból visszatért zsidók építették i.e. 515-ben. A Templom szépségéről az ókori írók is megemlékeztek. Josephus Flavius szerint „a legbámulatraméltóbb volt mindama művek között, amelyekről halottunk, vagy amelyeket láttunk”. Tacitus szerint „a szent épület minden emberi alkotást felülmúl”. Az apostolok a következőket mondták róla Jézusnak: „Mester, nézd milyen kövek és micsoda épületek!”. Jézus viszont már látja a templom pusztulását: „Bizony mondom nektek, eljönnek majd napok, amikor mindezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amely le ne rontanék”.
És valóban, mint azt már említettem a Siratófal kapcsán, i.sz. 70-ben a rómaiak (Titus) rombolták le a második templomot. Erre a szent, érzékeny és minden vallást igencsak vonzó pontra a Második Templom lerombolása után a római Jupiter-templom, majd keresztény bazilika épült, az arab hódítás után pedig két mecset is: az aranyló tetejű Szikladóm és az Al-Aksza mecset. Mindkettő alapjait a VI. század végén rakták le. Azóta a Templom-hegy az iszlám vallás Mekka és Medina utáni harmadik legszentebb helye.
Al-Aksza mecset
A Sziklamecset aranykupolájának köszönhetően Jeruzsálem szimbóluma lett, ráadásul Mohamed próféta mennybemenetelének helyén épült: a Próféta a varázslatos táltoson, El-Burakon, angyalok kíséretében tett mágikus éjszakai utazása végén a hegyre – a hagyomány szerint Ábrahám áldozati oltárának helyére – érkezett. Ennek emlékét őrzi a 691-ben Abd El-Malik által emelt Szikladóm (Kubbat as-Sahhra), Jeruzsálem egyik legimpozánsabb műemléke. Nem győztem fotózni a november eleji délutáni aranyló fényekben.
A Szikladóm kupolája
És ugyancsak a zsidónegyedből lehetett jól fotózni az Al-Aksza mecsetet, mely egy ezüstkupolás, L alakú épület. A Templom-hegy a földkerekség egyik legneuralgikusabb pontja, így az az Al-Aksza mecset is. Politikai esemény is fűződik hozzá: 1951. július 20-án az Al-Akszában gyilkolta meg egy palesztin nacionalista merénylő Abdallah ibn Husszein jordániai királyt.
És hogy ne legyen egyszerű: pontosan az Al-Aksza mecset alatt van a Siratófal. Fanatikus zsidó fundamentalisták (például a Templom-hegy és Izrael Földje Hívői) ezen a helyen szeretnék felépíteni a Harmadik Templomot, és persze szélsőséges judaista személyek és csoportok rendszeresen kísérletet is tesznek az Al-Aksza mecset aláaknázására és felrobbantására.
Nem csoda hát, ha ezen területnek még Izrael államon belül is furcsa a státusza: a Templom-hegy arab rendőrök (palesztin hatóság) és az iszlám vallási hatóság felügyelete alatt áll, ráadásul még izraeli határőrkatonák is őrzik. Van elvileg nyitvatartási rendje is (a Templom-hegy szombattól csütörtökig 8-16 óráig van nyitva), de ottjártunkkor már ezen időintervallumban, délután kettőkor sem engedtek be a katonák a Templom-hegyre. Lehet hogy azért, mert ottjártunk előtt egy hónappal, 2010 szeptemberében zavargás volt az al-Aksza mecsetnél, amelyben egy ember meg is halt.
Kép és szöveg: Barna Béla
A cikk első változata eredetileg a Nyírséghír nevű hírportolán jelent meg 2011. november 3-án.
