A világ szeme elől elrejtett, színpompás homokkő sziklákból kifaragott jordániai Petra a Közel-Kelet egyik legnagyszerűbb városa volt. Kétrészes cikkem második részében két túratippet adunk a legjobb petrai kilátással kecsegtető helyekre. (az első részért kattintsunk ide). 

Túra Petrában – Fotó: Barna Béla

Ahol a Siq véget ér, ott áll a Kincstár (Al-Khazna vagy Al-Hazne), a leghíresebb petrai sziklatemplom, ami lenyűgöző kezdőpontja a romvárossal való ismerkedésnek. A 43 méter magas, 25 méter széles hellenisztikus homlokzatú, leghíresebb és agyonfotózott petrai építmény valószínűleg III. Arétász (i.e. 86-62) nabateus uralkodó síremlékének épült, illetve földrajzosként meg kell említsem, hogy kemény vastartalmú homokkőbe faragták.

a Kincstár leghíresebb és agyonfotózott épülete valószínűleg III. Arétász (i.e. 86-62) nabateus uralkodó síremlékének készült

A téves ám rajtamaradt Kincstár elnevezést egy legendáról kapta az épület: e szerint az egyiptomi fáraó a zsidó hadak elől menekülve a homlokzat csúcsán lévő urnába rejtette el kincseit, innen az Al-Khazna al-Faraún, azaz a Fáraó kincstára elnevezés (a petrai feliratokon angolul a Treasury szerepel).

A Kincstár falain görög mitológiai jeleneteket ábrázoló féldomborművek láthatók. A Kincstár előtti teret (918 m tszf) elhagyva a Siq egyre jobban kiszélesedik. Kicsit még megyünk ezen, ám 200 m-rel a Színház előtt, a szuvenírárusok standjai mellett van egy lépcsősor kezdete.

Fotó: Barna Béla

A tömeg megy tovább a széles és kitaposott csapáson, mi azonban rátértünk erre a lépcsősorra, mely a Wadi Al-Mahfúron át az Áldozatok-hegyére (Jabal Al-Madhbah, 1070 m) vezet fel.

Fotó: Barna Béla

Erről a hegyről a legszebb ugyanis egész Petrában a kilátás. Ezt több normális bédekker meg is írja, ám ennek ellenére érdekes módon nagyon kevesen túráznak fel a hegy tetejére, ha igen gyenge viccel akarnék élni, talán mert az Áldozatok-hegyéért áldozatot kell hozni: egészen pontosan 150 méter szintet, 600 lépcsőt és 45 percet felfelé gyalogolni.

Az Áldozatok hegyére vezető út térképe

A csúcsról tényleg a legszebb a kilátás egész Petrára, valamiért ha felmerült azóta valamilyen beszélgetésben a híres romváros, emlékképeimben mindig az itteni kilátás jut eszembe először, meg az, hogy a csajok egy sziklafal szélére kiülve láblógatva bámulják a varázslatosan vörös hegyeket.

Az egyik legjobb petrai kilátás – Fotó: Barna Béla

Az Áldozatok-hegyéről egyébként azt kell még tudni, hogy áll ott két darab hét méteres obeliszk, amelyet egyesek szerint a két hatalmas nabateus istenségnek, Dusáresznekés Al’Uzzának állítottak. Az obeliszkektől északabbra volt állítólag az áldozati oltár, a hegy legmagasabb pontján, ahol a nabateusok lapos teraszt alakítottak ki; e szent helyen mutatták be áldozataikat.

Az egyik utikönyv szerint jól láthatók azok a gödrök, ahol a feláldozott állatok vérét összegyűjtötték. Sőt, a Rozvány György-féle utikönyvben még az is olvasható, hogy „feltehetőleg emberáldozatot is végeztek”. Mi sem a gödröket nem vettük ott akkor észre, sem az áldozatokra nem gondoltunk, tényleg a kilátást élveztük.

Fotó: Barna Béla

Bár, ha igazán őszinte akarok lenni, a kilátást sem teljesen precízen pásztáztuk, ugyanis utólag olvastuk csak el, hogy a hegytetőről messze délnyugaton a Jebel Haroun (1350 méteres) csúcsán álló szentély is látható. De miért lenne érdekes egy Jebel Haroun névre hallgató hegy? Nos, azért, mert a fonetikus átírásban Hárún-hegyként is szereplő hegyet egyesek a bibliai Hór hegyével azonosítják, ahol Mózes testvérét, Áront (arabul: Hárún) eltemették.

Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, visszatérhetünk ugyanezen az úton az ókori Színház épületéhez, de sokkal érdekesebb és hangulatosabb a hegy nyugati oldalán leereszkedni.

Az út levisz a Farasa-vádihoz (Wadi Al-Farasa). Lefelé sétálva sok apró érdekességet láthatunk, van mit fotózni, a különleges sziklaablaktól az oszloptöredékekig mindent.

Fotó: Barna Béla

Elhaladtunk egy 5 méter hosszú, 2,5 méter magas, i.e. 200 körül sziklába vájt oroszlán-dombormű előtt is, amely állítólag rituális megtisztulási hely volt: az fenevad szájából csörgedező vízben megmosakodhattak mindazok, akik a hegy tetején áldozatot kívántak bemutatni. Mi a hegy tetejéről jöttünk, vizet biztos hogy nem láttunk, csak egy „The Lion Fountain” feliratú táblát.

A Kerti triclinium Fotó: Barna Béla

A hangulatos völgyben azonban a kedvencem a Kerti triclinium, amely egy temetési csarnok, ahol minden évben lakomát rendeztek az elhunyt tiszteletére (a triclinium jelentése ebédlőterem).

Fotó: Barna Béla

Környékén oszlopokkal szegélyezett udvar volt, egy oszlopra felállva itt több fotót is készítettem egyik utastársunkról. Kedvenc épületemtől továbbhaladva az ösvény hamarosan kettéágazott: az egyik, a jobb oldali a Királysírokhoz visz, mi a bal oldali ösvényen az i.sz. I. századból származó jelenleg is feltárás alatt álló Az-Zantur (937 m tszf.) mellett haladtunk el, majd a hegygerincen nyugat felé vezető ösvényen hamarosan kiértünk a Fáraó oszlopához (908 m tszf.), egy nabateus templom egyetlen fennmaradt emlékéhez.

Fotó: Barna Béla

A Fáraó oszlopát Lini és Mona átölelte, majd onnan pár perc alatt a Qasr Al-Bint-et (870 m tszf.) érintve leértünk az ókori város központjába. A hozzáértők szerint az i.e. 30 körül épült Qasr Al-Bint (a Fáraó lányának kastélya) volt az ókori város legfontosabb kultuszhelye.

Fotó: Barna Béla

Az épület egyébként azon kevesek közé tartozik Petrában, amit nem sziklába faragtak. Itt már visszatértünk a nagyobb tömegek által látogatott fő turistaösvényre. Az éttermekben nem ettünk, pár falat valami szárazkaját haraptunk, vettünk egy dínárért vagy öt képeslapot, majd elindultunk visszafelé. Itt lehetne írni, hogy elmentünk a temenosz mellett, meg megnéztük a nagytemplomot, a nabateusok egyik központi szentélyét is, meg a felső temenoszt, meg mindent, amit az utikönyvek nagyon részletesen tárgyalnak, ám mégsem hatott annyira ránk.

Talán még az oszlopos utcát (Colonnaded Street) lehetne említeni: az egykori főutca oszlopainak egy részét újra felállították. Az oszlopos utcát a korábbi nabateus főút helyén 106-ban építették a rómaiak, bla bla, bla, de a részletek annyira nem érdekeltek, hulla fáradtak voltunk a hőségtől és a portól, jobban vonzott bennünket a teázás (fél dínár egy tea).

Fotó: Barna Béla

Az oszlopos úton végigkutyagoltunk, elmentünk a színházig, de vacak fényekben már nem volt értelme a fotózásnak, így visszafordultunk, mert amúgy is második titkos tippünk a Khubtha-hegy (Jabal Al- Khubtha), illetve annak nyugati kiemelkedése, a Jabal Umm Al-Amr (1066 m) volt.

Ennek a hegynek az aljában vannak a híres Királysírok, a híres Urnás sír, a Selyemsír, a Korinthoszi sír és a Palotasír (ezekről tényleg, de tényleg nem írnék, megteszi ezt bőségesen bármelyik utikönyv).

Fotó: Barna Béla

Ezen sírok mellett sorra elhaladva (és a sírokkal a háttérben tevéket fotózva) a a Khubtha-hegyre, mégpedig azért, hogy a magasból is lenézzünk a Kincstárra. Sok lépcsőn és sziklán kellett felkapaszkodni erre a hegyre egy egész napos kemény gyaloglat után, de arra már csak a végén gondoltunk, hogy ugyan ezen az úton kell visszajönnünk, hacsak nem akarunk egyet repülni, ahogy a tegnapi sofőrünk, Tófik ajánlgatta.

Fotó: Barna Béla

A repülést elhalasztottuk, így visszafelé is gyalogolni kellett. Ez a túra is egyébként különleges hangulatú volt, az amúgy totál zsúfolt romvárosban itt egy bő fél órán keresztül szinte senkivel nem találkoztunk, ráadásul a fantasztikus délutáni fényben a vörös homokkősziklák tetején néha nekem vadnyugati hangulatúnak tűnt a táj, nagyon élveztem.

Magányos fa vörös völgyben – Fotó: Barna Béla

Fotóztam is egy olyan képet, amin a vörös sziklák között kihalt tájon gyalogolunk és csak egyetlen egy magányos fa áll a kietlen völgyben.

Kép és szöveg: Barna Béla

Petrai teve – Fotó: Barna Béla