A torjai Büdös-barlang

A székelyföldi Bálványosfürdőn nemcsak a szokásos ásványvízforrások tömege tör elő a földből, hanem kénes gázömlések is büdösítik a levegőt. Nem véletlenül nevezik hát a fürdőteleptől északra emelkedő hegyet Büdös-hegynek, melynek leghíresebb túracélpontja az 1052 m magasságban nyíló torjai Büdös-barlang, melyet Jókai találóan a „pokol tornácá”-nak nevezett.

A híres torjai Büdösbarlanghoz a Bálványosfürdőhöz tartozó, 930 méter magasan álló, egykori Kárpátok szállótól indulhatunk gyalog. A szállóépületet 1938-ban Grigore Ionescu tervei szerint szanatóriumnak építették, amit az 1980-as évektől sokáig Kárpátok (Carpaţi) szálló néven futott, majd szépen felújítva Best Western Bálványos Conference Hotel & Spa volt a neve, mostanság Grand Hotel Bálványos.

A Büdös-hegy tömegének zömét kréta időszaki kárpáti homokkő képezi, melynek törésvonalai mentén a pliocén folyamán andezitláva nyomult fel.

A hotel mögött emelkedő Büdös-hegyre (1143 m) a piros pont jelzésű körtúra-útvonalon indulhatunk el. Túránk helyszínéről, a Csomádtól keletre elterülő Büdös-hegycsoportról (Muntele Puturosul) azt érdemes tudni, hogy ez a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatának utolsó, legdélibb tagja. A Büdös-hegy tömegének zömét kréta időszaki kárpáti homokkő képezi, melynek törésvonalai mentén a pliocén folyamán andezitláva nyomult fel.

E kőzeteken túrázva, a kényelmesen emelkedő bükkösben vezető útvonal mellett később elhagyunk egy 1856-ban állított sírkövet, mely elképzelhető, hogy a barlang egykori áldozatáé (Sz. Ajtai Jósa Izsáké) lehet. A kapaszkodót bő 20 perc alatt leküzdve hamarosan megérkezünk a Jókai által pokol tornácának nevezett helyre, a Büdös-barlang elé, mely tulajdonképpen egy mofetta, sőt, Európa legnagyobb természetes mofettája.

Még mielőtt berohannánk, és a padokon ülve „gázfürdőt” vennénk, nézzük meg, hogy mi is az a mofetta, s mitől büdös. Nos, a mofetta vulkáni utóműködésként jelentkező gázkiömlés, pontosabban vízgőz nélküli (száraz) szénsavkigőzölgés. Legismertebb példája a Nápoly melletti Solfatara-kráter Kutya-barlangja, ahol a levegőnél nehezebb CO2 gáz a talaj mentén helyezkedik el.

És ilyen a torjai-Büdös-barlang is, kevés kénhidrogénnel és vízzel, 11-12,5 fokos hőmérséklettel. Itt a kiömlő gáz nagy részét (92%) széndioxid (CO2) képezi, melyhez kisebb mennyiségben a büdös, záptojásszagú kénhidrogén (H2S) is társul. Tulajdonképpen a kénhidrogén gáz a levegőn kéndioxiddá alakul és a felszabaduló kén a barlang falára lerakódva sárgára festi a kőüreg falát. Ez az úgynevezett kénbekérgezés, s ezért hívják az üreget Kénes-barlangnak (Grota Sulfuroasa) is.

A 14 m hosszú barlang (mely tulajdonképpen nem természetes úton jött létre, hanem egy régi kénbánya felhagyott tárnája) napi gázhozama ma 4000 köbméter. Az 1800-as évek végén az ólomcsöveken elvezetett gázkeverékből napi 150 kg szénsavat állítottak elő az innen négy kilométerre épült első magyar szénsavgyárban (1892). Ekkor, 1892-ben faragott andezitkockákkal bélelték ki a boltozatot is, amit mindmáig láthatunk.

De nem ez a fő jelentősége a torjai büdösnek, hanem hogy már évszázadok óta járnak ide a gyógyulni vágyó reumások és bőrbetegségben szenvedők. Az utóvulkáni gázok bizonyos összetevői ugyanis a bőrön át a test véráramába bejutva gyógyító hatást fejthetnek ki. Ezt magunk is megtapasztalhatjuk, ha néhány percre beülünk a barlang padjaira, melegség futkos majd a lábunkon. Legyünk azonban nagyon óvatosak: a szén-dioxidot is tartalmazó gáz belégzése halálos lehet! A gyakori balesetek elkerülése érdekében a gáz szintjét öngyújtóval érdemes ellenőrizni, a barlangban pedig óvatosan mozogjunk, hogy ne kavarjuk fel a gázt!

Az üreg állandóan gázzal borított, alsó részének falfelületén egyébként az élénksárga kénbekérgezés világosan mutatja a gyilkos gáz felső szintjét. E különleges jelenség első leírója egyébként 1744-ben Bél Mátyás volt, majd Frivaldszky János mineralógus és gróf Teleki Domokos is említi. De járt itt Johann Ehrenreich Fichtel, magyarosan Fichtel E. János (1732-1795) osztrák bányatanácsos. Fichtel „Büdösköves Lyukoknak” nevezte az itteni barlangokat.

A barlang levegőjének vegyi elemzését elsőként Ilosvay Lajos magyar vegyész készítette el 1884-ben, erről szóló népszerűsítő írását 1885-ben „A torjai Büdös barlangról” címmel publikálta. Később a világhírű Lóczy Lajos is végzett alapos földtani vizsgálatokat a büdösben, s meglátogatta e kénköves üreget Beudant francia utazó, majd Orbán Balázs és Jókai Mór is, de még Gárdonyi Géza is.

Gárdonyinak van egyébként egy kevéssé ismert kötete, ahol utirajzait gyűjtötte össze az Amiket az útleíró elhallgat címen, ebben a következőket írja: „A torjai híres kénbarlangot még az egyik Mikó gróf szépen kifalaztatta a minap faragott kockakövekkel, csináltatott bele kifogástalan bolthajtást és csinos ajtót faragtatott bele, amit hét kockakőnek a koszorúja díszít. Szóval megreperálta Erdély egyik csodáját, mert az neki csúnya volt. (…) Persze ezt a levegőt nem lehet látni. Csak annyit lehet látni, hogy a gyujtó, vagy a magasban meggyujtott papiros az ember derekánál már elalszik. A barlang gyilkos levegője tehát magasabb egy méternél. Ez mégis magába szállítja az embert. Soha itt tótágast nem állt és nem fog állani senki. Egy fiatal házaspár nézte ugyanakkor a barlangot. A velök való beszélgetésben elfeledtem egy pillanatra, hogy derékig a halál területén vagyok: lehajoltam az imént kialudt fáklyáért, hogy azt újra meggyujtsam. És belélekzettem a rettenetes levegőt. Hát ebből tapasztaltam, hogy itt sem halhat meg az ember fájdalom nélkül. A kénes-szénsavas levegő olyat csavart az orromon, hogy ösztönszerűleg visszakaptam a fejemet s a könnyeim ömlöttek.”

De természetesen nem Gárdonyi a leghíresebb irodalomtörténeti vonatkozás, ismertebb, hogy erről a barlangról írt a sepsibükszádi Sánta Ferenc (1927-2008) Sokan voltunk című novellájában.

Ha kikúráltuk magunkat a barlangi mofettában (amit a kéngáz jellegzetes, záptojásszerű szaga miatt büdösfürdőnek is neveznek), a Büdös-barlangtól a hegy meredek déli oldalán szerpentinezve folytathatjuk körtúránkat. Áthaladva egy ösvény fölé épített lélekharangon egy Szűz Mária-oltárhoz érkezünk, melybe a szobrot az Apor család régi szanatóriumának kápolnájából hozták ide. A kis oltár után lassan visszaérkezünk a kiindulási helyünkre.

Ám érdemes még innen a piros háromszöggel jelzett turistaösvényen egy tízperces kitérőt tenni. Az erős kénes-széndioxidos kigőzölgésektől errefelé is záptojás szagú a levegő, de itt a kén egy másik megnyilvánulásával találkozunk. A környéken ugyanis szerte kis források bugyognak, amelyek első látásra érdekesek ugyan, de igazából jelentéktelennek tűnnek. Amiért azonban mégiscsak nagyon különlegesek, az az, hogy a források vize nemcsak timsót tartalmaz, hanem kis mennyiségben szabad kénsavat (vitriolt) is. Szabad kénsavat márpedig eddig csak Észak-Amerikában, a Rio Vinaigre vizében, Új Granada meleg forrásaiban (Tennessee állam), valamint Jáva szigetén találtak – de Európában Bálványosfürdőn kívül máshol nem.

A források és a Timsós-fagerendás (Apor lányok feredője néven is ismert) fürdők medencéinek környéke geológiai természetvédelmi terület. Itt egészen pontosan olyasmi történik, hogy a földből feltörő gázkeverékben található kénhidrogénből oxigénnel és vízzel történő érintkezés után kénsav keletkezhet, ez okozza az Apor lányok feredője forrásainak savasságát. Szakemberek szerint a medencékben szürkésfehér színű, szulfátos üledéket tartalmazó szuszpenzió kavarog, amit egyébként a környékbeliek „kéntej”-nek neveznek. A Timsós-források környékét 2015-ben igényesen rendbe tették és felújították.

Kép és szöveg: Barna Béla

A kénköves túránkhoz leginkább a Zsigmond Enikő által írt, Csíkszeredában kiadott Csomád hegycsoport (Erdély hegyei sorozat 3-as számú) kötete, illetve az ahhoz mellékelt 1:45000-es méretarányú turistatérkép ajánlott. Jelen írás első változata Kénköves pokol címmel a Turista Magazin 2007 novemberi számában jelent meg.

A torjai Büdös-barlangot a Sepsibükszádról Kézdivásárhelyre vezető műútról közelíthetjük meg legjobban.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!