A „Kukujzás posvány” avagy a Mohos-tőzegláp

A székelyek a fekete áfonyát kukojzának hívják, a tőzeglápot pedig olykor posványnak. Így nem csoda, ha 1877-ben Herbich Ferenc (1821-1887) geológus még „Kukujzás posvány”-ként említi a mai Mohos-tőzeglápot. Mely egy kialudt vulkán, a Nagy-Csomád hegy két kráterének egyikében a híres Szent Anna-tó mellett foglal helyet. 

A Hargita vulkáni vonulatát délen lezáró Csomád-hegységben egy fiatal vulkánnak két krátere van. A fiatalabbik kráterben kialakult Szent Anna-tó a híresebb, ez Székelyföld egyik szimbóluma. Ennek helyén 30 ezer éve még robbanásos kitörések zajlottak. Pár kilométerre tőle a másik ikerkráter 50 ezer éve tört ki utoljára, ebben jött létre a Mohos-tőzegláp (Tinovul Mohoş).

A 800 méter átmérőjű tőzeglápot északról az 1182 m magas Mohos-csúcs határolja, délkeletről pedig a Kokojzás-csúcs (1115,5 m), melynek közelében a mélyen hátravágódó Veres-patak vezetik le a felláp felesleges vizét.

A Mohos-tőzegláp tengerszint feletti magassága 1050 méter. Ez az európai hírű természeti ritkaság Erdély és Románia egyik legértékesebb botanikai védterülete: e csodálatos ingoványt 1980-ban tájvédelmi körzetté nyilvánították. Sokáig nem nagyon lehetett száraz lábbal túrázni a Mohosban, 2000 októbere óta azonban a csíki természetjárók (CSTTE – Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület) építettek egy 120 méter hosszú, száraz lábbal járható fapalló-ösvényt az első tószemig.

Már ez is lehet önálló kirándulási célpont, de a Szent Anna-tóval összekapcsolva Tusnádfürdőről egy kellemes egész napos túra lehet a „Kukujzás posvány”. Ha nincs ennyi időnk, akkor a Szent Anna-tó Turistaház mellől induljunk el. Érdemes esetleg megkeresni a parkolóőrt, aki fotókkal illusztrált, humoros és nagyon élvezetes előadást tartott nekünk 2007-ben a Mohos növényvilágáról. Érdemes volt figyelni, hiszen a fapallókról nem minden növényt vehetünk észre.

A parkolóőr mutatott képet a tőzegáfonyáról (Vaccinium oxycoccus), a vörös áfonyáról (Székelyföldön havasi meggy – Vaccinium vitisidea) és a fekete áfonyáról (Székelyföldön kokojza vagy kukujza – Vaccinium uliginosum) is. És a parkolóőr felhívta figyelmünket, hogy a mámorka vagy varjúbogyó termését ne tévesszük össze az áfonyáéval.  A mámorka (Empetrum nigrum) nevű növényt megkóstolva és elfogyasztva hallucinogén tünetek jelentkezhetnek, azaz „mámoros” állapotba kerülhetünk. A másik tünet, a heveny hasmenés alattomosan, csak később jön majd elő.

Ezután beszélt nekünk a tarka tőzegmoha (Sphagnum) több mint húsz fajtájáról, megmutatta milyen a tőzegrozmaring (Andromeda polifolia). A tőzegrozmaringnak gyönyörű kis virágai vannak, nem is gondolnánk, hogy tulajdonképpen a növény minden része halálosan mérgező! A KGB emberei állítólag ennek a növénynek a mérgét használták az elhíresült esernyős trükk alkalmazásakor: az esernyő hegyes végét bekenték a tőzegrozmaring kivonatával és az utcán úgy tudták megmérgezni a kiszemelt áldozatot, hogy az csak egy apró balesetnek tűnjön, amikor megkarcolták vele. Az áldozat általában szívelégtelenségben hunyt el egy nappal később, és semmilyen nyomát nem találták a méregnek.

A tőzegrozmaring mellett szólt parkolóörünk más különlegességekről is. Ilyen a rovarevő harmatfű három fajtája (Drosera rotundifolia, longifolia és obovata).

S hogy miért vannak itt rovarevő növények? Nos, ezt Keresztes Lujza biológus (Babeș–Bolyai Tudományegyetem) és Balog Adalbert entomológus (Sapiantia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) így magyarázta egy cikkben:

„Az erősen savas és vizes, oxigénszegény környezet gátolja az elhalt növényeket lebontó mikroorganizmusok működését. A nitrogén- és foszfortartalmú szerves anyagok így nem bomlanak le szervetlen vegyületekre, ezért a növények csak nehezen tudják hasznosítani azokat. Épp emiatt a tőzeglápokban húsevő növények telepszenek meg, amelyek rovarok befogásával és megemésztésével egészítik ki nitrogén- és foszforforrásaikat“.

A Mohos növényvilágáról egyébként az első florisztikai adatok J. Cr. G. Baumgarten 1816-ban megjelent dolgozatában találhatók, növénytársulásainak feltérképezése pedig Zólyomi Bálint akadémikus, a XX. század egyik kiemelkedő botanikusának nevéhez fűződik. A botanikai előadás után induljunk el északkeleti irányba, és egy réten áthaladva hamarosan bevethetjük magunkat a Mohos tundrai tájat idéző világba.

S hogy hogyan alakult ki ez a láp? Nos, a Mohos víztükre egykoron négyszerese volt a Szent Anna-tóénak, de az évezredek során fokozatosan elöregedett, és elmocsarasodott, szakkifejezéssel élve igazi oligotróf (magashegyi felláp) láppá változott. A pleisztocén kori eljegesedések végül aztán kialakították a Mohos tundrai növényvilágát. Ebbe kukkanthatunk bele a fapallókról, s belegondolhatunk abba is, hogy kb. 10 méter vastag iszapos tőzegréteg húzódik alattunk: ennek becsült térfogata hárommillió köbméter, s az elhalt tőzegmohák tömkelegéből halmozódott fel.

Szakértők szerint huzamosabb esőzések idején ez a vastag iszapos tőzegréteg úgy megtelik vízzel, mint a szivacs, és még az elbitangolt szarvasmarhát is elnyeli! A fapallók aztán hamarosan véget érnek, s elérünk a Mohos egyik tószeméhez. Mára már csak a tőzegláp néhány tavacskája utal a hajdani kiterjedt víztükörre: Istvánffy Gyula 1894-ben még 29 tószemet számolt össze, ökoszisztémájának megborulása azonban 1908-ban felgyorsult: a terület egykori tulajdonosa, a csíklázárfalvi közbirtokosság vízlevezető árkokkal hálózta be a „Csomád tundráját”, így 1960-ban Emil Pop akadémikus már csak mindössze 13 tószemet számolt össze. Kutatók szerint ma kb. 15 ilyen csillogó tószem (nyílt vízfelület) van, gyönyörködjünk bennük, és élvezzük Erdélyben a messzi észak hangulatát, a tundrai jellegű táj különös és idegenszerű világát.

A Mohos tószemeinek vize a tőzegláp érdekes ökoszisztémája miatt savas (a pH-értéke 3-4 közötti) és sötét színű is. A savas kémhatás a tőzegmoha miatt alakul ki, a víz színét pedig az elhalt növények lassú bomlásából származó huminsavak adják.

És üssünk fel egy Jókai kötet is. A nagy író ugyanis 1853-ban megörökítette a Mohost:

„Az egész tért valami zöldesbarna sűrű moha fedi, melyből csoportonként állnak elő a csáténemű sötétzöld füvek zsombékjai, az áfonya és medveszőlő itt-ott berkeket képez, melyekből húsz-harminc lépésnyire áll ki egy-egy csenevésző szomorú lucfenyő. A helyt hívja a köznép a kokojcás-nak, és azon aggály, azon borzalom, mely az első tekintetre meglepi az embert, közös minden emberrel, minden állattal, mert e hely halálos veszély helye, alatta feneketlen víz van, ha ember vagy állat ez ingadozó mohos felszínre lép, a moha lesüpped alatta, és őt elnyelik az ismeretlen szövevények. Ösztönszerű irtózattal haladtunk végig ez átkozott hely partján, s midőn a fölötte álló hegytetőre jutva még egyszer visszatekintenénk rá, tündéri látvány állt viszont előttünk: két-háromszáz apróbb-nagyobb gömbölyű tengerszem, mint megannyi csillag ragyog a veszélyes bérci ingoványon, miknek hatása leírhatatlan. Az ember a tündéreket véli látni, kik tengerszemekből feljőnek, hogy a halandót a vészes síkra csalják.”

Mi örüljünk, hogy a Tündérkert tündérei, valamint fapallókkal a csíki természetjárók a kukujzás posványba csaltak minket, s megtekinthetünk biztonságosan egy csodavilágot Erdély hegyei között.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!