A Tien-san üzbegisztáni része

A Tien-san egy hatalmas hegylánc Közép-Ázsiában, Kínától Kazahsztánon és Kirgizisztánon át egészen Üzbegisztánig. Üzbegisztán területére a Nyugati-Tien-san több ága, a Csatkal-hegység és a Talasz-Alatau nyúlik át. Ez a hegyvidék egyébként Nyugati-Tien-san néven három ország közös világörökségi helyszíne!

Üzbegisztánba az utazók 90%-ban a híres sivatagi oázisvárosok, Hiva, Buhara és Szamarkand miatt utazik, nagyon kevesen veszik az irányt a hegyek felé. Menjünk mi most a fő csapással szembe, és utazzunk el Üzbegisztánnak a félreeső, hegyvidéki részébe.

Taskentből (Toshkent), a 2 és fél millió lakosú üzbég fővárosból 40 kilométert autózunk Csircsik (Chirchik) városáig, mely az azonos nevű folyóról kapta a nevét. A völgy, ahol utazunk, egyébként a Csircsik (Чирчик) völgye, mely egy 155 kilométer hosszú hegyvidéki folyó Üzbegisztánban, a Tien-san hegyvidékétől Taskentig, vízgyűjtő területe 14900 km². A folyón számos gát található, amelyek egyaránt szolgálnak áramtermelésre és öntözésre. Taskent összes nagyobb csatornáját (Bozsu, Anhor, Salar és Burijar) ennek a folyónak a vize táplálja. A Csircsik tulajdonképpen a Csarvak-víztározóból folyik ezen a néven. Csarvaknál folyik bele a legnagyobb mellékfolyója, a Kazahsztánból eredő Ugom (kazahul: Ögem). A Csircsik a Szir-darja (angolul Syr Darya, az ókorban Iaxartész) jobb oldali mellékfolyója, Yangi-Chonoz településnél torkollik a híres sivatagi folyóba.

A Csircsik folyóvölgyében jelentős a zöldségtermesztés, erről még az egyetemi tankönyvem is azt írta anno, hogy a „Csircsik folyó oázisaiban termelt primőrökből, zöldségekből exportra is jut”. És ugyancsak ebben a tankönyvben (Rudl József: A Szovjetunió utódállamainak földrajza, Pécs, 1999) olvasható a városról: „Csircsik (170 ezer) a fővárostól északkeletre jelentős energetikai, gépipari és vegyipari műtrágyagyártás központja. Gyártanak itt mezőgazdasági, vegyipari gépeket, transzformátorokat. Alapanyagot a színesfémkohászat ad. A termelt villamos energiával elektrovegyészetet hoztak létre a városban”.

Csircsikből továbbindulva említésre méltó város itt még Iskandar és Gazalkent (Gʻazalkent). A ma 21 ezer lakosú Gazalkentet 1932-ben, a szovjet időszak alatt hozták létre, és 1964 óta hivatalosan is a városi joggal rendelkezik. A város lakossága elsősorban üzbég, orosz, kazah, tatár, valamint volgai-német és koryo-saram, azaz a volt Szovjetunió területén élő koreai. Gazalkent gazdaságát a feldolgozóipar jellemzi. Említendő még Hojikent (Xo’jakent) település is, már nagyon közel Csarvakhoz.

Csircsikből számítva egyébként újabb 40 kilométer után érjük el Csarvak (Chorvoq) városát, mely az itteni üzbég hegyvidék központja. Neve egyes vélemények szerint a perzsa Char bagh-ból jön, melynek „négy kert” a jelentése. Tulajdonképpen a vízerőmű városa ez, mely a Csarvak-víztározó (üzbégül: Chorvoq suvombori) gátjának aljába épült. Magát a víztározót és a 168 méter magas (!) gát építését 1964-ben kezdték el, és 1970-ben fejezték be. A 40 km²-es víztározó 2 km³ vízmennyiséget tárol.

A mesterséges tó vízfelszíne 863 m tszf. magasságban van. A Csarvak-víztározót a Csatkal (Chatkal), a Koksu és a Piskom (Pskem) folyók töltik fel vizükkel. A Csarvak-tó feltöltésekor körülbelül 150 régészeti lelőhely került víz alá. Ezeket a helyszíneket az Üzbegisztán Történeti és Régészeti Intézet vizsgálta meg a gát megépítése előtt.

A Csarvak-víztározó teljes területe, sőt, az egész környező hegyvidékek teljes területe nemzeti park, mégpedig az Ugam-Csatkal Nemzeti Park. Hogy a nemzeti park nevét megértsük, kezdjük pontosan meghatározni, hogy hogy is hívják az itteni hegyeket. Nos, mint már említettem, a Tien-san egy hatalmas hegylánc Közép-Ázsiában, Kínától Kazahsztánon és Kirgizisztánon át egészen Üzbegisztánig. Üzbegisztán területére a Nyugati-Tien-san két ága, a Talasz-Alatau és a Csatkal-hegység nyúlik át. Az északibb vonulat a Kirgizisztánból átnyúló Talasz-Alatau (Talas Ala-Too), mely igazából két párhuzamos vonulatra válik szét: az északi vonulat az Ugam-hegység. Ez a kazah-üzbég határon emelkedik, kazah neve Ögem jotasi, üzbég neve pedig Ugom tizmasi. A Talasz-Alatau déli szétágazása pedig a Piskom-hegység, ez pedig az üzbég-kirgiz határon emelkedik, üzbég neve Piskom tizmasi, kirgiz neve pedig Pskem kirla Toosu. A két vonulat között a Piskom folyó völgye üzbég terület. Ettől délre találjuk a Csatkal-folyó völgyét, már zömében kirgiz területen, attól délre pedig a Csatkal-hegység húzódik. Tehát a kazah Ugam folyótól Üzbegisztánon át a kirgiz Csatkal folyóig húzódó, három országon átívelő hegyvidék üzbegisztáni részének védett területe az az Ugam-Csatkal Nemzeti Park nevet kapta, innen hát a név. Csak érdekességképpen: a kazah rész nemzeti parkjának neve Sayram-Ögem Nemzeti Park, a kirgiz oldalé pedig Besh-Aral Nature Reserve.

Ez a különböző ökoszisztémák egyéni kombinációjával, változatos állat- és növényvilággal és számos endemikus és veszélyeztetett ritka fajjal rendelkező a három nemzeti park, a három folyó (Ugam, Piskom, Csatkal), a három hegylánc (Ugam, Piskom, Csatkal) összességében Nyugati-Tien-san néven három ország (Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán) közös UNESCO világörökségi helyszíne 2016 óta! Az UNESCO indoklása szerint a területen megtalálható Közép-Ázsia endemikus élőlényeinek közel a fele, valamint ebből a térségből származik számos haszonnövény is. Néhány termesztett növény vadon élő változata is él itt, köztük az alma, a barack, a pisztácia, a szilva, a dió és a szőlő. A gerinces állatok közül eddig 61 emlős-, 316 madár-, 17 hüllő és 20 halfajt azonosítottak. A helyszínen globálisan veszélyeztetett 14 növény- és 18 állatfaj is él, köztük az egyiptomi keselyű és a hópárduc. A gerinctelen állatfajok között is magas a csak itt élő fajok aránya. A védett területre veszélyt jelent az orvvadászat, a túllegeltetés, az illegális fakitermelés és a növények gyűjtése. A természeti katasztrófák is komoly károkat okoznak, gyakoriak a hegyomlások, a sárlavinák, a szárazság okozta tüzek. A védett terület egyes részei közel esnek sűrűn lakott területekhez, ami további veszélyt jelent.

***

A terület és a nemzeti park általános ismertetése után Csarvak városából kiindulva két különböző irányba kiránduljunk. 1) A tó északi partján végig, 2) A tó déli oldalára és Csimgan környékére.

1) A tó északi partjára vezető kirándulás jó minőségű, de sokat szerpentinező aszfalton halad, célunk a tó végében fekvő Nanay falu, ez 30 kilométerre fekszik Csarvaktól. Csarvak 800 m magasan fekszik, az első 10 kilométeren 1300 méter magasra szerpentinezünk fel. Tábla nem nagyon jelzi, de van itt egy halandók számára nem járható leágazás, mely az üzbég elnöki nyaralóhoz vezet.

Illetve nem is az elnöké, hanem egészen pontosan az egykori elnök-diktátor lányáé volt. Az Üzbegisztánt 1989-től 2016-ig irányító Iszlam Karimov exdiktátor lánya, az 1972-es születésű Gulnara Karimova kezében tartotta a közép-ázsiai ország gazdaságának meghatározó szektorait a gyapotbiznisztől az energetikán át apja uralkodása idején. Többmilliárdos vagyon felett rendelkezett, járta a világot, mindent kisajátított magának: volt üzbég nagykövet Spanyolországban, ENSZ-diplomata New Yorkban, harvardi egyetemista, de Karimova egyszerre gondolta magát divattervezőnek és popsztárnak is, Googoosha művésznéven.

Aztán a magas lovon ülő „üzbég hercegnő” egyszer csak kegyvesztetté vált, kiesett az idősödő apja kegyeiből és lényegében már 2013-tól házi őrizetben tartották, apja 2016-os halála után pedig el is ítélték tíz évre. Először háziőrizetbe került, de azt mindig megsértette, így a legutóbbi hírek szerint 2019-ben márciusában az esti órákban a hatóságok benyomultak a lakásba, majd ismeretlen helyre, egy büntetőtelepre hurcolták. Gulnara személye nagyon sokak szemében egyet jelentett a korrupt uralkodó elit képével, az amerikai diplomaták többek között rablóbárónak, illetve egy kapzsi, hataloméhes nagyvilági dámaként írták le az egyébként karcsú és szőke Karimovát, aki az ország egyik legjobban utált embere volt. Az üzbég hatóságok állítólag 12 országban kezdeményezték Gulnara vagyonának a zárolását, de elkobozták többek között Gulnara Karimova itteni rezidenciáját is a festői üzbég hegyekben. A Csarvak és Sidzhak falu között 1200 m magasan fekvő rezidenciát elkobozták és áthelyezték a Triatlon Szövetségbe, amelynek élén a jelenlegi elnök (Savkat Mirzijojev) veje, Otabek Umarov áll. Pedig ugye a jelenlegi üzbég elnök, Savkat Mirzijojev többek között éppen a korrupció visszaszorítását ígérte az ország lakóinak.

Az elágazótól is fantasztikus végig a panoráma, bármilyen évszakban is járjunk erre. Én egyszer október 25-én fotóztam kék éggel a gyönyörű őszi tájat. A tó északi végében van Sijjak (Sidzhak) falu, majd a tóba belefolyó Piskom (Pskem) folyón egy hídon kelünk át, hogy Nanay faluba jussunk.

Nem messze a hídtól, 100 méter szintet emelkedve és bő egy kilométert sétálva az Akszarszaj (Aksarsoy) folyón egy kis vízeséshez juthatunk el.

Nanaytól a folyó völgyében még 30 kilométernyire van Piskom település, az út vége. A Piskom folyó egyébként 149 km hosszú, beleértve az Oygaying forráságát is, amit a Talasz-Alatau-hegység gleccserei táplálnak a kazah-üzbég-kirgiz hármashatárnál. Ha a folyó völgyi úton indulunk tovább, itt ugye a Tien-san már említett Ugom-vonulata húzódik; ennek hegycsúcsai háromezer méter körüliek, így a Mingbulaq csúcsa 2823 m magas, de van Nanaytól északra 3379 méter magas csúcs is. A legmagasabb részei a vonulatnak Piskomtól északra 3610 méterig emelkednek. Ennek a hegynek a déli oldalában, Urungacs (Urungach) mellett két meseszép, jade színű tó is van, az 1500 m magasan fekvő Urungacs tavak. Az első tóhoz jó út vezet, lustán kanyarogva a dióültetvények és a beton aryk között. A tavak vize nyáron is nagyon hideg, de a színük lenyűgöző. A tavak természetes módon képződtek, hegyomlásos-elgátolással. A kis tavak szintje az évszaktól függően nagyban változik; tavasszal tele vannak, míg a forró nyár után sok vizet veszítenek.

2) A tó déli partja népszerű üdülőhely Taskent régióban. A Csarvak-tó partján fekvő falvak, például Yusufhona környékén a szállodák és dácsák széles választékát találjuk. Yusufhona a siklóernyősök körében is népszerű hely. Yusufhona 15 kilométerre fekszik Csarvaktól, jó minőségű szerpentinen érhetjük el. A tó közepén lévén gyönyörű a kilátás a hegyekre, a túlpartra. Yusufhonától keletre 5 kilométerre egy kellemes vízeséses helyre is kirándulhatunk.

A tó déli partjától nem messze, Yusufhonától délre 8 kilométerre fekszik Csimgan (Chimgan). Itt egy ősöreg szovjet libegővel 1700 m magasról 1900 m magasra libeghetünk, a Nagy-Csimgan (üzbégül: Katta Chimgan tog’i) 3309 méteres hegy északi oldalában.

Sok éven át Nagy-Csimgan jelentette az első kihívást a szovjet hegymászás sok ezer kezdő hegymászójának. Maga Csimgan falu egyébként nagyjából 500 éves már. Egyes szakértők kínai szavakat látnak a „Chimgan” elnevezésben, mások viszont „vízben gazdag legelőnek, zöld völgynek” fordítják.

Csimganban mindazonáltal nagyon kevés a turista, egy híresebb szovjet útikönyv író azonban járt erre már az 1950-es években. Ez az író Lennart Meri (1929-2006) volt, aki sok-sok évvel később, mint az észt függetlenségi mozgalom vezetője, majd Észtország köztársasági elnökeként (1992-2001) lett híres. Szóval a jeles elnök fiatal korában, 29 évesen 1958-ban egy nagyobb közép-ázsiai utazást tett, erről írt könyvének a Kobrák és karakurtok nyomában (Kobrade ja karakurtide jälgedes) a címe, magyarul 1965-ben Hegyen-völgyön címmel, a Táncsics Kiadó Útikalandok sorozatában jelent meg. Lennart Meri ebben így írt erről a tájról:

„A költők szeretik emlegetni a hegyek csendjét. Jártak-e a Tien-Sanban? Ott hallgatnak csak igazán a hegyek. A Kárpátokban zúgnak az erdők, s ez a tenger morajlására emlékeztet. Az erdő zúgása elkíséri mindenüvé az utast. Nem érzi egyedül magát. A Kaukázusban nincs olyan hegycsúcs, ahová fel ne hangzana az olvadó gleccserek vizének sietős csörgedezése. Az utazó hallja a természet véget nem érő körforgásának hangját. Ez az élet. A Tien-San néma, mint a világűr. A sivatag ráterítette halotti leplét a hegyekre, és mintha abban a pillanatban élettelen hallgatásba merevedett volna minden. Kiszáradt gaz ropog lábunk alatt. A földfelszín kőkeményre égett a perzselő forróságban. időnként csupasz sziklák mellett haladunk el. Fekete erekkel átszőt pala. Sárga homokkő. Világos rózsaszínű tufa. Húsvörös gránit, mintha véres sebek mellett mennénk el, melyekből ki-kivillannak a föld csontjai. A geográfusok „hegyi sivatagzóná”-nak nevezeik ezt a vidéket. Nyári napokon a föld felszíne hetven fokra is felmelegszik. Valóságos csoda, hogy a hegyoldalakat növényzet borítja”.

Lennart Meri útikönyvíró természetesen járt Csimgan környékén is, a szépséges hegy szerinte a csillogó hósipkával olyan hegyóriás, mint koronás király a hajlongó udvaroncok között. De tovább jellemzi általánosan a Tien-san itteni hegyvilágát is, szerinte:

„A Tien-San szigorú, igényes tanárra emlékeztet. Minden újabb feladat, minden újabb emelkedő nehezebb az előzőnél. Mikor azonban szerencsésen feljutottunk az előttünk magasodó hegygerincre, az elibénk táruló táj bőségesen kárpótolt az elszenvedett fáradságért. De nemcsak szépsége miatt. A Tien-San hegység jellemző sajátságai a tekintélyes fennsíkok vagy „szirt”-ek (az üzbég szirt szó összefügg az azonos hangzású magyar szóval, mely a magyarban török kölcsönzés) – az egykori paleozoikumi tengerfenék maradványai. A nehéz emelkedő után a szirt-eken könnyű haladni. A színek sajátságosak, változatosak, nagyszerű kontrasztot alkotnak a tarajos hegygerincekkel, melyek azonban mégis kopárak, kihaltak és örömtelenek”.

Az észt író-elnökön kívül járt azonban magyar régész is itt e tájon. Gábori Miklós (1925-1996) régész, antropológus 1956-tól dolgozott külföldi ásatásokon, tanulmányozta a különböző múzeumok őskőkori anyagát, s így megismerhette Közép-Ázsia valamennyi fontosabb lelőhelyét. De dolgozott nemzetközi expedíciókkal német és francia ásatásokon Közép-Ázsiában (Tadzsikisztánban és Üzbegisztánban) nyolc alkalommal volt hosszabb, több, mint 2 hónapos feltáráson. Erről szól az Ala Tau Ararát (Gondolat, Budapest, 1978) című könyve.

A régész szerző hosszú utazásra hívja meg könyve olvasóit: hatalmas területet járt be Közép-Ázsiában, olyan lelőhelyekre jutott el, melyeket külföldi kutató eddig még nem látott. Könyvét olvasva kiderül, hogy Gábori Miklós természetesen Üzbegisztánnak ezen az eldugott tájékán is járt, idézzük most tőle a környék leírását:

„Csircsik után hamarosan letérünk a betonról, zökkenve haladt a kocsi, az út hirtelen emelkedni kezdett. Megszűntek az út menti fák, egyre nagyobb lett a hőség. Egy csajhanánál álltunk meg ebédelni. Magaslatra épült. Az út közelében egy-két modern asztal, szék; hátrább a fák alatt teázóülések. Most már jobbra-balra, hirtelen feltűnnek a nagy hegyek. Balra a kopár „liszthegyek”, jobbra a Csimgán, aztán a Csatkal meglepően magas, csipkés sziklagerincei.

Fantasztikus a táj. Az erózió, a csapadék, a szél különös alakúra formálta ezeket a hegyeket. Simák, hirtelen mély öblöket vetnek, furcsa vonalakban kanyarognak a láncai. Nincs más rajtuk, csak a vékony, kisárgult gyep. Valóban olyanok, mint a gyúródeszkára öntött liszt. Úgy tűnnek elő hirtelen, mintha sima, zöld víztükörből állnának ki. A másik oldalon teljesen más jellegűek a hegyek. Sziklás, meredek, rendkívül magas gerincek végtelenje sorakozik egymás mögött, s mindegyik más színű. Fenn szikrázó hófoltok a repedésekben, alatta halványlila, gyöngyházszínű a meztelen kőzet, az előtte levő vonulaton sárgáspirosas alapon elszórt, zöld pöttyök látszanak, aztán egy-egy völgyben halványzöld, ritkás, alacsony bokorerdő. Lenn a katlanok már sárgás-narancsszínűek. Aszerint, hogy hol, mennyi olvadékvíz, nedvesség szivárog a lehordott, vöröses földben, és melyik völgyben van árnyék, melyik oldalt perzseli a napfény. 

A Csimgán és a Csatkal tulajdonképpen a Tiensan hegységrendszerének a vége, a nyugati széle. De még a szélének is csak a legszéle. Ha azonban valaki nem néz meg előre egy jobb domborzati térképet az meglepődik. Részben a földtörténeti ókorban képződött, paleozós hegyvidék, részben magmás kőzetekből áll, vulkáni eredetű. Arra azonban nem számít senki, hogy Taskenttől száz-százötven kilométerre már 3000-3500 méteres hegyek következnek, a Csatkal legmagasabb pontja pedig 4000 méter felett van. A tetején, az északi oldalon még az utolsó hófoltok ülnek, és lassan csordogál lefelé az olvadékvíz”.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!