A Karwendel hegység északi oldala átnyúlik Németország területére. A hegység bajor területén az osztrákhoz hasonlóan mesebelien égig érő hegyek emelkednek és egy mesebelien szép városka bújik meg: Mittenwald. 

nemetorszag terkep szk

A városka utcáit járva nyakunkat kell meresztgetni hogy a hegyek tetejét lássuk, de akár télen is kirándulhat itt az átlagturista, ugyanis Németország második legmagasabb függővasútjával 2244 méter magasra juthatunk fel Mittenwaldból.

karwendel (3)

A városka és környéke egykoron a Werdenfels grófi család birtoka volt, innen ered mai neve is: Werdenfelser Land (Werdenfels-tartomány). Ez a vidék önálló volt és 1803-ig nem is tartozott Bajorországhoz, ma viszont a Bajor-Alpok egyik leghíresebb turistacentruma és magaslati üdülőhelye a Karwendel és a Wetterstein hegyláncai között.

mittenwald csamb (1)

A 913 méter magasságban fekvő Mittenwaldnak 2007-es adatok szerint 7779 lakosa van. A szépséges és hangulatos város történetét kezdetben az élénk kereskedelem határozta meg. Az egykori római hadiút mentén fekvő település ugyanis a középkorban megvámolta az Olaszország és Észak-Németország közötti kereskedelmet, ez virágoztatta fel a falut. Aztán a velencei kalmárok 1487-ben ide helyezték át a bolzánói vásárt, s ezáltal a falu az Augsburggal és Nürnberggel folytatott nagybani kereskedelem központjává vált. Ez két évszázadra „goldenes Landl”-lá, azaz arannyal folyó tartománnyá tette a Werdenfels-birtokokat. Ám 1679-ben a vásárt visszahelyezték Bolzánóba, a régi hadiút pedig elveszítette jelentőségét. Csupán a XX. században, a hegyi turizmus fellendülésének köszönhetően tért magához a városka.

mittenwald csamb (5)

Ma egy nagyon kellemes kisvárosi sétát tehetünk itt, ha főutcáján, a Markton végigsétálunk. Rokokó falfestéssel ékes házakat csodálhatunk meg; a freskók egy része profán, más része bibliai tárgyú, s a híres oberammergaui falképfestő Franz Zwinck és követői kezétől származnak.

mittenwald csamb (2)

A legszebb ház talán a 24-es számú, ahol a Kontor nevű bécsi kávéház működik, ahol semmiképp se hagyjunk ki egy kávét vagy teát túra előtt. A Kontoron kívül elsétálhatunk még az Obermarktra, ahol egy kétemeletes lakóházon emléktábla mutatja azt a helyet, ahol 1786. szeptember 7-én Goethe megszállt: azóta folyton idézik a német klasszikust, aki Mittenwaldot „eleven képeskönyv”-nek nevezte, amikor 1786-ban, olaszországi útján, postakocsin áthaladt rajta.

goethe1

A színes főutca (melyen láthatunk egy csupán Carpe Diem feliratú napórát is) felvezet a templomhoz (Pfarrkirche St. Peter und Paul), melynek barokk tornyát sokan a legszebb bajor templomtoronynak tartják. A templom egyébként 1738-40 között épült Joseph Schmuzer tervei szerint, mennyezeti freskóit és a főoltár képét pedig Matthias Günther alkotta. A festett házakon és az egykori bolzanói vásáron kívül azonban van még egy dolog, ami miatt Mittenwald messze földön híres: ez a hegedű. A hangszer mesteri készítését egy bizonyos Matthias Klotz (1653-1743) honosította meg a faluban 1684-ben, miután hazatért az olaszországi Cremonából. Az 1743-ban 90 éves korában elhunyt Klotz Cremonában, Nicola Amati mesternél tanulta ki a hegedűkészítés fortélyait. S miután a falu körüli erdők fája nagyon megfelelt erre a célra, a helybeliek pedig ügyes fafaragók voltak, Mittenwald a hegedűkészítők falujává vált.

mittenwald csamb (4)

Egy ilyen hegedűkészítő mester házában rendezték be az 1931-ben alapított, 2005-ben pedig felújított Hegedűmúzeumot (Geigenbau und Heimatmuseum, Ballenhausgasse 3.) mely a helyi folklórt és a bajor vonós hangszereket mutatja be a XVII. századtól. A múzeumon kívül még ma is 10 hegedűkészítő-mester tevékenykedik, sőt hegedűkészítő szakiskola is működik a városban. Ha végeztünk a mittenwaldi kultúr-látnivalókkal, induljunk el a hegyekbe és kiránduljunk egyet 2000 m fölé.

panoramarajz (1)

Mittenwald keleti szélétől indul a merész megoldású Karwendelbahn, mely Németország második legmagasabb függővasútja. A Karwendelbahnt 1967-ben nyitották meg, völgyállomása 933 méteren van, hegyi állomása pedig 2244 méteren. Az abszolút magasságemelkedés 1311 m, a kötélpálya hossza 2485 méter.

karwendel (9)

A kabinos felvonó harmadúton elhalad az 1518 m magasan fekvő Mittenwalder Hütte mellett, majd egyre szebb a kilátás az Isar folyó völgyére. Az Isar egyébként Tirolban, 1160 méter magasan ered osztrák területen: közel 20 km megtétele után a folyó Mittenwaldnál német területre lép, majd Bad Tölzön és Münchenen keresztülfolyva Deggendorfnál torkollik a Dunába. A folyó hossza 295 km, vízgyűjtő területe 9000 km².

DSCF4883

A kabin üvegfalán ezenkívül részletes panorámarajzok mutatják, hogy a szomszédos Wetterstein hegység mely csúcsait láthatjuk. Aztán a pár perc panorámautazás után felérünk 2244 méterre, a Karwendel hegység egyik nyugati ormára, ahonnan nem messze magasodik a Westliche Karwendelspitze (2384 m) csúcsa. S bár nem ez a Karwendel legmagasabb csúcsa, az az Ausztriában emelkedő Birkkarspitze (2702 m). A Westliche Karwendelspitze a német oldal egyik legmagasabbja.

karwendel (5)

A Karwendel az Északi-Mészkő-Alpokhoz tartozik, s ennek megfelelően mészkőből és dolomitból épül fel. Összesen egyébként 125 csúcs magasodik 2000 m fölé a Karwendelben. A hegység első bejárói között Hermann von Barth (1845-1876) nevét kell megemlíteni, aki 1870-ben egyedül 88 csúcsot mászott meg, az első túrakalauzt a hegységről pedig 1888-ban adta ki Heinrich Schwaiger.

karwendel (2)

A hegyi állomás környéki Karwendelgrube természetvédelmi oltalom alatt áll, csakúgy mint az egész hegység: az osztrák oldalon az Alpenpark Karwendel 730 km², a német oldalon pedig 190 km² a Naturschutzgebiet Karwendelgebiirge területe.

karwendel (8)

A felvonó hegyi állomásáról télen is járható kis túraútvonalon sétálhatunk egyet: a Pasamani Panoramaweg 14-es számmal jelölt, s van egy nagyon jó kilátópontja is (Pasamani Aussichtpunkt).

karwendel (1)

Másik lehetőség, hogy a hegyi állomásról a 430 méter hosszú Dammkar-alagúton (ezt 1974-ben fúrták) átsétálunk a Dammkar hütte felé vezető turistaúton, hogy egy másik szemszögből is megnézzük a Karwendel német oldalának szépséges hegyvilágát.

Kép és szöveg: Barna Béla

A Budapest – Mittenwald távolság (Innsbruckon át) 757 kilométer. A túrához ajánlható a WK 323-as számú freytag&berndt Karwendel – Mittenwald turistatérkép, de egy olasz cég, a padovai Sirio kiadott Mittenwaldról egy panorámafotóból készült nagyon jól használható turistatérképet is.

karwendel (6)

A cikk első verziója a Turista Magazin 2007 decemberi számában jelent meg.

200712 mittenwald cikk01