Ha az egyik legtökéletesebb görög helyet keressük, akkor az Attikai-félsziget déli részén lévő Szounion-fokhoz kell elzarándokolnunk.

Szunion – Fotó: Barna Béla

Végtelen tengerbe nyúlik a szirtfok, rajta tökéletes görög oszlopokkal, a tengeristen, Poszeidón templomával. Ha az egyik legtökéletesebb görög helyet keressük, akkor az Attikai-félsziget déli részén lévő Szounion-fokhoz kell elzarándokolnunk. Itt, e remek helyen megcsodálhatjuk a régi görögök pompás tájérzékét, amellyel szentélyeik helyét kiválasztották.

Szounionnál kevés tökéletesebb hely létezik. Athénből Peania és Lavrio városkákon keresztül érkeztünk Szounionhoz. Egyébként már az Athént körülölelő vidéknek, Attikának (Attiki) a neve is valószínűleg az akté (hegyfok, félsziget) szóból származik. Attika nagyjából háromszög alakú félsziget Közép-Görögország délkeleti végén, s ahol a félsziget is véget ér, a Szounion-hegyfok ott bukik a tengerbe.

Szunion helyzete egy német térképen

Az Attikai-félsziget végében található hegyfokra Athénből két út is vezet, az egyik a félsziget belsejében, a másik pedig a tengerpart mentén. Bármelyiket is válasszuk, fel fog tűnni, hogy a görög kopársághoz képest is különösen kopár az attikai táj, ahol szinte nyoma is alig maradt a növényzetnek – mi mindkét utat végigjártuk, a partmentit is, meg a félsziget belsejit – ez utóbbit háromszor is, hulla fáradtan és éjszaka is, de a régi utazókhoz képest igen kényelmesen. Merthát kedvenc viccem, hogy hol is utaztak régen a filozófusok, itt is el kell meséljem. Perszehogy Platón. Az Attikai-félsziget kopárságát egyébiránt már Platón is emlegette. Attika geológiailag az ún. Makedón-masszívumhoz tartozik, azon belül is a márványban gazdag Kiklád-masszívumhoz.

A parti útról – Fotó: Barna Béla

Igazából azonban Athénből a parti utat érdemes választani, így már a távolból is lélegzetelállító kilátás nyílik a szirtfokon büszkén magasodó Poszeidón-templomra.

a régi görögben Άkron Soúnion (Άκρον Σούνιον), a modern görögben pedig Akrotírio Soúnio (Aκρωτήριο Σούνιο) névre hallgat a szépséges szikla

E templom oszlopai miatt Kolónesz-foknak is nevezték a hegyfokot, a velenceiek is úgy hívták, Capo Colonne. A régi görögben Άkron Soúnion (Άκρον Σούνιον), a modern görögben pedig Akrotírio Soúnio (Aκρωτήριο Σούνιο) névre hallgat a szépséges szikla.

és szélesen kitárul előttünk az Égei-tenger – Fotó: Barna Béla

Attika e legdélibb nyúlványánál ér véget a Saróni-öböl és szélesen kitárul előttünk az Égei-tenger. Az ókor összes görög tengerésze ismerte e 70 méter magas hegyfokot, rajta a tenger istenének templomával. Az athéniak négyévente rendeztek itt ünnepi evezősversenyeket a tenger istenének tiszteletére (itt ajánlottak fel Poszeidónnak egy Szalamisznál foglyul ejtett föníciai hajót is).

Homérosz is szent helyként említi az Odüsszeiában: „ám hogy elértük Athénnál szentelt Szúnion ormát…”

És persze már Homérosz is szent helyként említi az Odüsszeiában: „ám hogy elértük Athénnál szentelt Szúnion ormát…” (Devecseri Gábor fordítása).

Szunion – Fotó: Barna Béla

S bár főleg gyönyörű görög műemlékéért zarándokolnak ide, de Szounion ma egyike Görögország tíz nemzeti parkjának: a szárazföld meredek sziklafalát mintegy hetven méter mélységben ostromolják a tengerhullámok, s a tájképi érték sem elhanyagolható.

A Szounionba tett kirándulással nem szabad sietni, mi sem tettük: először a szirtfok nyugati oldala alatt meghúzódó kis öblöt kerestük fel, ahol a Grecotel Cape Sounio luxusszálloda melletti homokos parton mártóztunk egyet.

Strandolás – Fotó: Barna Béla

Itt az ókorban hadihajók is horgonyoztak, Panathénaia ünnepén pedig tréfás tengeri csatákat is vívtak az istennő tiszteletére. A római időktől kezdve egyre gyakrabban kalózok támaszpontjaként emlegették Szouniont, és ezt a kétes hírét a török időkben is megőrizte, kalózhajók is ringatóztak hát ezen öbölben. Miután délután fél háromtól ötig kifürödtük magunkat, a tenger vizétől felfrissülve visszamentünk a parti útra, s egy parkolókból lefotóztuk a hegyfokot.

Képeslap a hegyfokról

A kiváló kilátású hely után elindultunk immár normál turistaként késő délután a szirtfok platójára. Azért osztottuk így az időt, mert a szépséges romokat késő délutáni alkonyi súrolófényekben a legjobb fotózni, s ekkor már nem kell sokat várni a világhírű naplementére sem.

Belépőjegy a romokhoz

A műemlékekhez 6 euró a felnőtt belépőjegy, de bizony elfogadják a magyar diákigazolványt is, amivel teljesen ingyenes ha van nálunk.

A szirtfok egész területét a peloponészoszi háború idején (i.e. 413-ban) az athéniak által emelt erődítmény védi, amely az északi és a keleti lankás részeket zárja le (az erődítmény védfala 3,5 m széles s majdnem 500 m hosszú volt, mintegy 20 méterenként őrtoronnyal).

Szunion – Fotó: Barna Béla

Az ókor e fontos tengeri megfigyelőhelyét az athéniak azért emelték, hogy szemmel tarthassák és megvédhessék a Szaróni-öböl bejáratát. Nem ez az erődítmény azonban a látványos, hanem a szirtfok legmagasabb részén emelkedő fenséges márványtemplom 15 megmaradt oszlopa.

europa-tura-gorogorszag-szunion-latnivalok-8

Poszeidón pompás templomának építése i.e. 444 körül kezdődött, Periklész idején. Tervezője ugyanaz volt, aki az athéni görög agorán álló Héphaiszteiont (Thészeion) tervezte, meg az Arész-templomot és a Marathonhoz közeli rhamnuszi Nemeszisz-templomot.

A 31 x 13,5 m alapterületű dór építésrendű klasszikus templom egykori 34 márványoszlopából az egyik oldalon ma már csak 6, a másik, déli oldalon 9 áll a helyén.

A 6 m magas, alul 1 m átmérőjű oszlopok anyaga a környéken található agrilezai márvány, amely távolról fehéren csillog, valójában azonban szürkés erezésű. Az oszlopokra a szokásos 20-24 helyett csak 16 kannelurát véstek, hogy így a simább éleken kevesebb pusztítást végezhessen a sós párájú tengeri szél. A szél már két és fél évezrede fújja a Poszeidón-templom oszlopait. Poszeidón (a rómaiak Neptunusza) egyébiránt a görög mitológiában a legfőbb tengeristen, Kronosz és Rheia fia volt, Zeusz és Hádész testvére. Háromágú szigonyával ő támasztja a tengeri viharokat. Poszeidón a tenger mélyén lakott feleségével, Amphitritével.

Szunion – Fotó: Barna Béla

Poszeidónon kívül más mitikus legendák is kötődnek Szounionhoz. S bár sok idegenvezető és kalauz az athéni Niké-templomnál meséli, mégis inkább ide Szounionhoz köthető a legenda, mely szerint annak idején Aigeusz király innen vetette le magát a mélybe, mert azt hitte, fia, Thézeusz meghalt Krétán, a Minotaurosszal folytatott harc során. A királyfi a visszafelé vezető úton nagy örömében elfelejtette kicserélni a hajója árbocán a fekete vitorlát győzelme jeléül fehérre. S amikor apja megpillantotta a fekete vitorlákkal közeledő hajót, kétségbeesésében a szirtfok pereméről a tengerbe vetette magát, ezért aztán később Aigeusz királyról nevezték el az Égei-tengert.

Háttérben az Égei-tenger – Fotó: Barna Béla

Azt az Égei-tengert, mely 70 méteres, húszemeletnyi mélységben itt hullámzott lábunk alatt. A panoráma fantasztikus: látszanak Attika dombjai, dél felé a kis Szent György-sziget (Ag. Georgios) 318 méter magas szirtje emelkedik ki a vízből, nyugatra pedig látszik a 251 m magas Patroklou, keletre a hírhedt Makronissi, ahol a politikai foglyok senyvedtek, még távolabb pedig a nagyobb Kea-sziget.

Szunioni ragyogás – Fotó: Barna Béla

Az alkonyi panoráma lélegzetelállító, nem csoda, ha sok-sok ember zarándokol el ide napnyugtát nézni. A leghíresebb közülük talán Byron, az angol költő volt, ő be is véste nevét az egyik oszlopba, első görögországi látogatása során, mielőtt még híres költő lett, 1810-ben.

Szounionban dokumentálhatóan kétszer járt. George Gordon Byron (1788-1824) egyébként egyik, 1809-es utazása során barátjával, lord Broughtonnal bejárta a Földközi-tenger vidékét Spanyolországtól Törökországig: útjáról a Childe Harold zarándokútja című költemény két énekével tért haza Angliába, ez hozta meg számára a hírnevet.

Fotó: Barna Béla

A Childe Harold zarándokútjában így ír Byron görög földről: „Hová lépünk, szent hely. Köznapi sár/ nem válik itt a földbül. Száz csodák/ roppant nagy tája ez, szentelt határ.” Magát Szouniont is megemlíti Byron a Don Juan-ban: „Place me on Sunium’s marbled steep,/ Where the waves and I can only hear,/ Our mutual murmurs sweep…” (valamiért ez az Ábrányi Emil-féle magyar fordításban nincs benne).

Fotó: Barna Béla

Magyar irodalmárok is jártak Szounionban, a somogyi születésű Kerék Imre (1942-) verset is írt a helyről, D. Magyari Imre pedig Antikolás című nagyszerű könyvében külön fejezetet szentel a szirtfoknak, ebben meséli el, hogy a Budapesten felnőtt Papadimitriu Athina mondta neki egyszer, hogy itt Szounionon érezte meg, mi Görögország.

Én csak annyit tennék hozzá, hogy Szounionnál kevés tökéletesebb görög hely létezik. De hogy ne ilyen pátosszal fejezzük be, említsünk praktikus dolgokat is: a napkorong eltűnése után zárják be a romterületet. Vége a ragyogásnak, vége a nyitvatartásnak.

Kép és szöveg: Barna Béla

Szunionról 2008-ban jelent meg írásom a HTM magazinban, majd 2012-ben a Nyírséghíren publikáltam ezen írást. Azóta többször láttam Szuniont a repülőből, amikor is Athénból Leszboszra, illetve Chiosz szigetére repültem, de sajnos fotót nem sikerült róla készíteni.