Türosz, Európa születése és elrablása

A szépséges Európé (Ευρώπη) a görög mitológia szerint a föníciai Türosz városában született. A hercegnőbe beleszeretett Zeusz, aki bikává változott, és magával ragadta Európát Kréta szigetére. A legendás esemény Európa elrablásaként ismert, így a föníciai lány lett Európa földrész névadója. Érdekesség, hogy a valóságban is föníciai a kontinens neve: a föníciaiak a tőlük nyugatra fekvő tájakat Erebnek, azaz napnyugtának nevezték. 

Libanonban, a Földközi-tenger partján fekszik a 160 ezer lakosú Türosz (Tyre), másik nevén Szúr (Ṣūr) városa. A város ókori részei 1984-ben világörökségi címet kaptak, hiszen Türosz az ókorban élte fénykorát, ekkor Fönícia legjelentősebb városállama volt, na meg az egész Földközi-tenger egyik meghatározó tényezője.

A görög mitológiában itt, Türoszban született Európé. Apja a föníciai király, Agénor (Poszeidón és Libüé fia) volt, anyja pedig Télephasza királynő (aki Neilosz és Nephelé felhőnimfa lánya volt). Európé hercegnő aztán a mitológia szerint egy romantikus kalandregénybe illő nőrablásba csöppen; Europé annyira szép volt állítólag, hogy szerelemre lobbantotta a házastársi hűségéről nem éppen híres olümposzi főistent, Zeuszt, aki egy fehér bika képében ment el hozzá, és Föníciából, Türoszból Krétára ragadta.

Europé annyira szép volt, hogy szerelemre lobbantotta a házastársi hűségéről nem éppen híres Zeuszt, aki egy fehér bika képében Türoszból Krétára ragadta.

Ezt az egymondatos sztorit a Görög regék című könyvében sokkal hosszabban írta le Trencsényi-Waldapfel Imre, idézzünk most ebből az ő szavaival:

„Europé fölkelt, és felkereste leánypajtásait s kiment velük a rétre, a tenger partjára, hogy virágot szedjen. Egyik a jácintot, a másik a nárciszt szerette, volt, aki az ibolyát, de Európé, ki, mint Aphrodité a Khariszok között, minden pajtása közt a legeslegszebb volt, csak piros rózsát szedett aranykosárba. Messziről nézte őt Kronosz fia, Zeusz, a szerelem nyila megsebezte szívét s mátkájának akarta a leányt. De a féltékeny Hérát nehéz volt kijátszania. Elrejtette magában az istent és bika alakját öltötte magára. De nem akármilyen közönséges bikáét, amilyen az istállóban ropogtatja a szénát, vagy amilyen a mezőn az ekét húzza. Ennek a bikának véges-végig aranyszőke volt a szőre, csak a homlokán ragyogott egy hófehér kerek foltocska. Hát még a szarva! Hajszálig egyforma volt a két ága, s olyan volt, mintha a hold ezüstös sarlóját hordozta volna a fején. Úgy jött a pázsitos rétre, nem is ijedtek meg tőle a leányok. Mindegyik közelről akarta látni, ragyogó, sima szőrét mindegyik meg akarta simogatni. Csodálatos illat áradt a testéből, mely a virágos rét szagánál is jobb volt.

Büszke, nyugodt léptekkel járkált a leányok között és a szépséges Európé mellett megállt. Hízelkedve nyalta meg a királyleány hófehér nyakát, ez pedig átölelte őt és gyöngéden törülgette szájáról a habot, sőt meg is csókolta. Nyájasan bőgött erre a bika, majd meghajlította térdeit, fejét visszafordította, és okos, nagy szemeivel széles hátát mutatta Európénak.

A királyleány odaszólt széphajú pajtásainak: Jertek, jertek, lányok, üljünk fel a bika hátára, kényelmesen fölférünk rá mindnyájan, akárcsak egy jó tágas hajóra. Nézzétek, milyen szelíd, nézzétek, milyen okos a tekintete, olyan, mint egy ember, éppen csak beszélni nem tud.

Így szólt s jókedvűen ült föl a bika hátára. A többiek is nekikészülődtek, de ezt már nem várta meg a bika. Amint a hátán volt az, akit keresett, egyszeriben felugrott és nyílsebesen tartott a tenger felé. A királyleány még visszafordult, hívogatva nyújtotta két kezét pajtásai felé, de azok nem tudták utolérni. A bika pedig egyenesen a tenger felé tartott. Nem riadt vissza a haboktól, csak bele a vízbe, mint valami delfin. Elsimult a hullám, száraz patákkal ment végig a tükörsima tengeren. A tenger népe felismerte az istent a bikában. Cethalak játszottak a lábai előtt, jókedvű delfin bukfencezett a tiszteletére, és a cethalak hátán a szép néreisek is felbukkantak a víz alól. Maga Poszeidón, a tenger istene egyengette az utat testvére előtt, a Tritónok mind köréje sereglettek és fújták a kagylótrombitát. Ez volt a nászének a türoszi királyleány lakodalmán.

Európé egyik kezével a bika hosszú szarvába fogózott, a másikkal a bíbor ruháját fogta össze, hogy ne érjen a tengerbe. Könnyű peploszába kapaszkodott a szél és felduzzasztotta, mint hajóvitorlát. Szülőföldje eltűnt már a szeme elől, egy parti szikla sem, egy magas hegycsúcs sem látszott már belőle. Felül kék égbolt, alul a parttalan tenger. Riadtan nézett körül a királyleány:

– Hová viszel, te csodálatos bika? Ki vagy, hogy a tengertől sem félsz és a fókák útját ilyen bátran járod? Gyors hajóké a tenger, a bika visszaretten tőle. Mert hol veszel itt édes vizet, ha megszomjazol, édes füvet, ha legelni akarsz? Vagy talán isten vagy? Mert az istenekhez méltó, amit cselekszel. Talán, ha úgy tetszik, a kék levegőbe is fel tudsz emelkedni a röpke madarak közé. De jaj, velem mi lesz, hogy atyám házát elhagytam, s a bika hátán bolyongok, elhagyottan s azt sem tudom, hová, azt sem tudom, meddig! Legalább te segíts, tengerek királya, földrengető Poszeidón, legalább te vigyázz rám kegyesen! – mondta.

De megszólalt a szépszarvú bika: Ne félj, szépséges szűz! Mert tudd meg, Zeusz vagyok, és az emberek közt olyan alakban tudok megjelenni, amilyenben csak akarok. Szeretlek téged, azért kellett bejárnunk ezt a nagy tengeri utat. De mindjárt Krétába érünk, és a kegyes sziget, ahol nevelkedtem, téged is befogad”.

Így szól hát Európa elrablásának története. E mítoszban egyébként sok történelmi elemző szerint Görögország és Fönícia rivalizálása tükröződik. Emberszöktetésre mindkét irányban sor került, nem is egyszer; például Argosz királyának lányát, Iót a föníciaiak rabolták el és a föníciai, türoszi Európa elrablása voltaképpen a görögök vérbosszú viszontválasza volt erre. Ezen kívül a van egy olyan olvasata is, hogy a Föníciából elrabolt Európé mítosza a nagy múltú délnyugat-ázsiai civilizációk európai kontinens felé kiterjedő hatásainak szimbolikus kifejezése is lehet.

Europénak egyébként még négy fiútestvére volt: Kadmosz, Kilix, Phoenix és Thászosz. Amikor Zeusz hófehér bika képében elrabolta a lányt, Agénor király a húguk keresésére indította fiait azzal a paranccsal, hogy Európé nélkül nehogy hazatérjenek. A keresés nem vezetett eredményre, a fiúk közül pedig van, aki visszatért, s van, aki nem. Phoenix (aki nem összekeverendő a mitikus madárral!) visszatért, s Agénor királyt ő váltotta a királyi trónon és a terület is róla kapta új nevét: ekkortól hívták Föníciának. Csak egy rövid megjegyzés, hogy maga a valóságos „föníciai” elnevezés is görög eredetű: a fehérebb bőrű görögök a vöröses-barna bőrszínű punokat „phoinikosz”-oknak nevezték, márpedig a phoinikosz ógörögül vöröses-barnát jelentett. Visszatérve Europé testvéreihez, Kilix volt Kilikia királyság névadója és alapítója, Thászosz pedig a róla elnevezett szigeten telepedett meg. Kadmosz (Κάδμος) vagy latinosan Cadmus pedig a delphoi jósdában azt az utasítást kapta, hogy hagyjon fel a kereséssel, s kövessen egy tehenet, ahol pedig az állat leheveredik, építsen várost. A tehén Boiótiába („Marhaföld”) vezette, s a hős megalapította Thébai városát. Kadmosz nevéhez köthető, hogy a legenda szerint ekkor ajándékozta meg a görögöket a föníciaiak találmányával, az ábécével.

Na de térjünk vissza Európéhez, akit ugye Zeusz Türoszból Krétáig vitt: a bika a tengernek rohant, s a lánnyal együtt átúszott Kréta szigetére; ott Gortüna (Gortyna, Γόρτυνα) közelében, egy forrás mellett Zeusz ember alakját öltötte, és magáévá tette Europét egy platánfa alatt. Gortünát azért is valószínűsítik, mert egy hatalmas, a bika hátán ülő Europé szobrot találtak itt a XIX. században a gortünai amfiteátrumban, mely jelenleg a British Museum gyűjteményében található.

Európa és Zeusz mítosza egyes vélemények szerint a föníciai `Aštar és Aštart (Astarte) istenségek szarvasmarha formájú szent egyesüléséből eredhet. A legendát, mely Európa megerőszakolása vagy Európa elrablásaként ismert, rengeteg későbbi művész (Rembrandt, Tiziano, Francisco Goya, Boucher stb.) megfestette. Hogy magyar példát is említsünk: a szegedi festő, Vinkler László (1912-1980) Europé elrablása akvarelljét érdemes idecitálni.

A jelenetet ókori domborművek, vázaképek és pompeji falfestmények sokasága is ábrázolja. Sőt, akár Magyarországon is több településen (Debrecen, Kiskunhalas, Alsómocsolád) találkozhatunk Európa elrablását ábrázoló köztéri szoborral. És persze friss, eurós pénzérmén is: a 2002-es görög 2 euróson a Zeusz-bika hátán lovagol Európéval.

A történetet kiegészíti még, hogy Krétán Zeusz Európénak adott három ajándékot, hogy megvédhesse magát: Taloszt, a bronzembert, hogy megvédje őt, Lailapszot, a zsákmányát mindig utolérő vadászkutyát és a mindig célba találó gerelyt.

Krétán aztán Europé három fiút szült Zeusznak. Minósz krétai királyt, aki felépíttette Daidalosszal a híres krétai labirintust az embertestű bikafejű szörnyeteg Minótaurusz számára, halála után pedig az alvilág bírája lett. És némely mítoszváltozatok szerint Szarpédón is Zeusz és Europé fia volt. Szarpédón azonban (hatalmi vagy szerelmi) viszályba keveredett testvérével, Minósszal, aki el is űzte Krétáról. Szarpédón Kis-Ázsiába menekült nagybátyjához, Kilixhez, akinek segített harcolni a lükiaiakkal viselt harcban, s végül ő lett Lükia királya. Igazságosságáért Zeusz három emberöltőnyi élettel jutalmazta meg. Néhány kutató azonosnak tekinti a trójai hőssel. S végül Europé fia volt Radamantisz (Rhadamanthüsz), a Kikládok szigeteinek uralkodója is.

Europé később feleségül ment a krétai királyhoz, aki örökbe fogadta fiait. Krétán Hellótisz néven tisztelték, és Hellotia néven rendeztek neki ünnepségeket.

***

Europét tehát Türoszból rabolták el Krétára. De hogyan lehetséges, hogy földrészünk pont Európáról kapta a nevét? Nos, nagyon sok fejtegetés és elmélet létezik. Hérodotosz véleménye szerint egyébként az i.e. VIII. század végén Európa már nem női névként, hanem földrajzi névként szerepel. Ekkoriban a Peloponnészoszt még nem vették bele, Európán a görög szárazföldi területek északi részét értették. Később, az i.e. VIII. és V. század között az Európa szó jelentése kitágult: Hérodotosz szerint a görögök „a földet három részre osztják: Európára, Ázsiára és Libüára” (a mai Afrikára). Európa tehát a messzi északot is jelenti, a Dunán túli területeket is egészen föl az Északi-tenger vidékéig; keleten a Don folyóig és az Azovi-tengerig terjed.

Az Európa szóval kapcsolatban amúgy etimológiai kétségek is felmerülnek bőven, kielégítő választ pedig nem nagyon kapunk. Többnyire az eurus (tágas, messzi) görög melléknévre és az ops (szem, arc, ábrázat, jelenség) főnévre vezetik vissza. Zeus euruopé azt jelenti, „Zeusz messzire lát”. A szó nőnemű alakja szép szemű és szép arcú asszonyt jelent. Ez mind hízelgő, csak nem magyaráz meg semmit – írják a történészek.

Aztán egy másik feltételezés szerint az Ázsia és Európa szavak az akkádból, egy Mezopotámiában, a mai Irak területén valaha beszélt nyelvből származnak. Akkád nyelven az asu szó annyit jelent: felkél, az erebu pedig annyit: lenyugszik. Az első szó tehát arra a vidékre vonatkozik, ahol a Nap felkél, a második pedig arra, ahol lenyugszik.

a föníciaiak a tőlük nyugatra fekvő tájakat Erebnek, azaz napnyugtának, a keleti, kisázsiai vidéket pedig Aszunak, azaz napkeltének nevezték

Ez nagyjából egybecseng azzal, amit a szegedi egyetemen anno még Európa regionális földrajzánál tanultunk, jelesül, hogy Európa neve valószínűleg a föníciai ereb (sötét, sötétség, napnyugat) szóból származik. Az ókor legkitűnőbb hajósai, a föníciaiak a tőlük nyugatra fekvő tájakat Erebnek, azaz napnyugtának, a keleti, kisázsiai vidéket pedig Aszunak, azaz napkeltének nevezték.

Ugyancsak a szegedi egyetemen tanított Csikász Lajos, aki a Fejezetek a földrajz történetéből című 1995-ös könyvében szintén ehhez hasonló megfejtést ad, csak ő föníciai helyett asszírnak tartja e szavakat. Ezt írja Csikász:

„A milétosziak voltak azok, akik bevezették a világrész fogalmát és az Európa és Ázsia elnevezést. Maga az Európa és Ázsia név kapcsolatba hozható görög mondákkal is (pl. Európa elrablása), de valószínűbb az asszír aszu=kelet és ereb=nyugat szavakból származtatni őket”.

Ezeket a fogalmakat a föníciaiaktól átvették a görögök is; az Égei-tengertől nyugatra és északra eső területeket Európának, a keletre fekvőket pedig Ázsiának nevezték. Egészen pontosan a homéroszi időkben a görög félsziget középső részét vagy Thesszáliát nevezték Európának, szemben a Peloponnészosz-félszigettel és az égei-tengeri szigetekkel. A görög-perzsa háborúk után az elnevezést kiterjesztették az egész szárazföldre. És végül ezt a névhasználatot azután a görögöktől a rómaiakon keresztül átvette az egész kultúrvilág.

Kép és szöveg: Barna Béla

Europé születési helyén, a libanoni Türosz városában legutóbb 2019. szeptember 12-én jártam egy kis csapattal.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!