Amikor arábiai sivatagokról van szó, legkevésbé sem a fürdés jut eszünkbe. Pedig a homoksivatag dűnéin mezítláb barangolás után jól eshet egy kristálytiszta hegyi patakban úszni egyet, utána pedig pálmafás oázisokban sétálni datolyát eszegetve. Ezt az Ománi Szultánság számtalan szép kanyonjában is megtehetjük. Egyet kiemelnék most közülük, a Wadi Shab vizes szurdokát.
A Hadzsar-hegység egy 500 km hosszú hegylánc Omán északi részén, az Arab-félszigeten. Délre tőle a sivatagi királyságból, Szaúd-Arábiából átnyúló Rub al-Khali, a beszédes nevű „Üres negyed” homokdűnéi húzódnak.
A Keleti-Hadzsar vad sziklás hegyei között sok csodálatos kisebb-nagyobb vádi kanyarog a tenger felé.
Legmagasabb része a Nyugati-Hadzsar, más nevén Dzsebel al Akhdar („Zöld-hegység”), itt emelkedik egyébként ki a szultanátus legmagasabb pontja a 3009 méteres magasságával Omán legmagasabb hegye, a Dzsebel Samsz (Jabal Shams). Nevének jelentése: „a Nap hegye”. A Hadzsar-hegység keleti felét a Samail-völgytől keletre a Keleti-Hadzsar (Al Hajar ash Sharqi) a neve, amit egyébként talán leginkább Keleti-Sziklás-hegységnek is lehetne fordítani. Ebben a kietlen, kopár és iszonyatosan száraz hegyvidéken vizet csak a kiszáradt folyóvölgyekben, azaz a vádikban találunk, de ott néhol egész sokat, köszönhetően néhány bővizű hegyi forrásnak.
A Keleti-Hadzsar vad sziklás hegyei között sok csodálatos kisebb-nagyobb vádi kanyarog a tenger felé. Ezen vádik zömében a növényzet is üde zöld, mindenhol pálmák, sások, banánok, leanderek burjánzanak az éltető víznek köszönhetően.
A Keleti-Hadzsar két kisebb hegysége, a Khadar-hegység és a Bani Jabir hegység között ered nagyjából Omán egyik legszebb és legismertebb vádija, a Wadi ash Shab, mely Ash Shab falunál torkollik az Indiai-óceánba. Apropó óceán: Omán 1700 kilométer hosszú tenger- és óceánpartja bőven nyújt helyet arra, hogy a kellemes, több mint 20 fokos vízben decemberben is fürödjünk akár. Jelen sorok írója is fürdött több ománi óceánparton. Nade tengerpart sok helyen van, nem ez az igazi attrakció, olyat sok ország tud. Ománban, ha muszáj lenne egy különlegességet választanom, akkor az az lenne, hogy napokat tölthessek el vádik kristálytiszta vizében úszkálva.
A fantasztikus Wadi ash Shab kanyon (mely arab neve nagyjából sziklák közötti hasadékot jelent) a Maszkatból Sur felé vezető autópálya mellett nyílik, Dibab településtől 37 kilométerre. Lehajtva az autópályáról rögtön a kanyon végi parkolóban találjuk magunkat. Itt az autót ha letesszük a végén tóvá duzzadt patakon helyi csónakosok segítségével kelhetünk át a völgy túloldalára, egységesen 1 ománi riálért (kb. 600 forint).
Kiszállva a csónakból rögtön a túlpartról indul a túra: hatalmas kávébarna kopár sziklák között túrázhatunk, a völgy alján pedig üde zöld növényzet bújik meg, néhol kis banánültetvények mellett is elhaladunk.
A lélegzetelállítóan szép látványhoz nem szokunk hozzá egykönnyen, zöld és kék kis vízmedencék, tavacskák szegélyezik az utat. Egy szűkületnél az egyik szikláról fantasztikus fejeseket ugorhatunk a patakba (mély a víz, nemrégiben a Red Bull is rendezett itt egy ugróbajnokságot!).
Majd tovább túrázva eljutunk egy idilli helyre, ahol a derékig érő kristálytiszta vízben pancsolhatunk. Életem egyik legjobb strandélménye volt ez, de a kaland még nem ér véget: ahonnan már azt gondoljuk, nincs tovább, mert a végén olyannyira összeszűkül a szurdok, hogy a patakmederben már csak úszva tudunk felfelé hatolni.
Az úszás legvégén pedig beúszhatunk egy barlangba is, egy kis lyukon, ahol éppen befér a fejünk. Ide már csak vízálló fotókészüléket vigyünk magunkkal.
A szurdok elejétől a barlangig durván két óra sétával juthatunk el, az egész szurdoktúrára fürdéssel együtt tehát szánjunk rá 5 órát.
S ha már fürdés, még egy titkos tipp: a Wadi ash Shab kanyontól északra még egy másik különleges helyen, egy régi víznyelőben fürödhetünk, a Bamah Sinkhole-ban, egy kör alakú hihetetlenül káprázatos helyen. És ha a szurdoktúrából sem elég, akkor felkereshetjük még a szomszédos Wadi Tiwi nevű kanyont is.
A környéken említésre méltó hely még Qalhat városa is, ez Omán egyik legrégebbi települése. Itt nyugszik Bibi Mirjam, melynek sírjánál két korabeli jeles utazó, Marco Polo és Ibn Battuta is járt!
Kép és szöveg: Barna Béla
Az ománi fővárostól, Maszkattól 150 kilométerre, egy másfél órás autópályás autózásra nyílik a vádi.
Az írás eredetileg a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) 2015 decemberi számában (10-11. oldal) jelent meg.