A palackfa vagy sivatagi rózsa (Adenium obesum)

Jé, most vettem észre, hogy van egy palacktörzsű fád! – Az sivatagi rózsa, mondja erre növénygyűjtő barátnőm. Gyorsan rájöttünk, hogy mindkettőnknek igaza van.

Azt valamiért már nagyon korán, kisiskolás koromban megtanultam, hogy ha egy növényről beszélünk különböző népekkel, célszerű rögtön a latin nevével kezdeni, s akkor nincs félreértés. Amit én palackfának vagy palacktörzsű fának hívtam magamban és amit a növényszerető barátnőm sivatagi rózsának, kiderült, hogy ugyanarról a növényről beszélünk, melynek a latin neve az Adenium obesum. Akkor nézzük hát, hogy mi is az.

Hivatalos besorolás szerint az Adenium obesum az Apocynaceae (meténgfélék) családjának Apocynoideae alcsaládjának Nerieae törzséhez tartozó növényfaj. A Szaharától délre fekvő Száhel övezetben, Kelet- és Dél-Afrikában, valamint az Arab-félszigeten őshonos. Nevét az Arab-félszigeten, Jemenben fekvő Áden városáról kapta, ezt a Plantarium nevű blogról tudom, mely Bognár János növénytani fotoblogja, s ezt írja a növényről:

„Rendszertanilag különben a meténgfélékhez /Apocynaceae/ tartozik. Élőhelyeinek zord környezete kiáltó ellentétben van virágjainak szépségével. Az éles kontraszt számos művészt ihletett meg: Sting gyönyörű dalt énekel róla, híres olasz film, romantikus regény, vers és dráma is viseli a „sivatag rózsája” nevet.” (…) A növényt az egykori brit gyarmatról Adenről nevezték el. Régen a szebb napokat is megélt kalózkikötőből jutott el a legtöbb Adenium növény Európába. A minden részében különös, „pocakos” növényt szép virágainak köszönhetően gyakran sivatagi rózsának /desert rose/ is nevezik.”

Visszatérve a taxonómiához, mint említettem a Szaharától délre fekvő Száhel övezetben (Mauritániától és Szenegáltól Szudánig), a trópusi és szubtrópusi Kelet- és Dél-Afrikában, valamint az Arab-félszigeten szubtrópusi éghajlatú félsivatagi területein őshonos ez a szukkulens növény.

Több alfaja van. Az Adenium „somalense” Kelet-Afrikában is őshonos, Tanzániában, Kenyában és Szomáliában és Szudán száraz szavannáin él, és eléri az 5 méteres magasságot, ami a legnagyobb a többi alfaj közül. Az Adenium „oleifolium” pedig az alfajok közül a legkisebb, a legmagasabb is csak 40 centisre nő (Dél-Afrika, Botswana). Az Adenium „swazicum” egy kritikusan veszélyeztetett afrikai faj, amely Eswatiniben, Dél-Afrikában és Mozambikban őshonos, akár 70 cm magasra is megnő.

Az „arabicum” alfaj Szaúd-Arábia, Jemen és Omán száraz köves sztyeppvidékein honos. Gyakori elnevezései közé tartozik a sivatagi rózsa, az elefántláb és az Adan-bokor. Bognár János írja róla: „Ez kisebb bokor méretű, a kövek és sziklák között gyakran bozótot képez. Jemenben a magasföldön 2000 m felett a zord sziklavidéken a sziklák repedéseiben él a látványosan vastagodott, duzzadt törzsű bizarr külsejű magashegyvidéki ökotípus”.

És végül az Adenium obesum subsp. socotranum kizárólag Szokotra szigetén honos, 4,6 méteresre is megnőhet, de kis elterjedési területe ellenére a legkevésbé aggasztó a veszélyeztetettség. A tövénél akár 2,5 méter átmérőjűre is megduzzad.

Nagy Gergely (1989) főként ázsiai területeket járó utazó, fotós a Földgömb magazin 2013 októberi számában ezekről a szokotrai fákról is írt:

„A Momi-fennsík a következő célpont. Kőborította síkság, ameddig csak a szem ellát. Látszólag semmi látnivaló, ám mégis itt töltök egy hetet. Főként egyedül vagyok, csak egy-egy keselyű meg néhány helyi látogat meg. A madár kap halkonzervet, a környékbeliekkel meg a lapos kenyereim osztom meg. Maradásom oka, hogy itt élnek a palackfák, vagy más néven a sivatag rózsái. Törzsük sima, ezüstös; némelyik tömzsi, kövér, de akadnak vékonyabb alkatúak is. A száraz évszak kezdetén virítanak, légies, rózsaszín virágokkal. Ez az itteni változat szintén sehol máshol nem lelhető fel a Földön…”

És akkor pár gondolat még erről a különös növényről. Bognár János blogjából is lehet tudni, hogy a növény palackosan duzzadt vastag törzse speciálisan tápanyag és vízraktározásra módosult, és hogy a bokor hónapokat képes csapadék nélkül élni. Ezt a hatalmas törzset „pachycaul törzsnek” is nevezik: a „pachycaul” szó a görögből származik: pachy – jelentése vastag vagy vaskos, latinul caulis – jelentése szár. A törzs bélszövetében tárolt zömmel nyálkaanyagokhoz kötött éltető vizet és a raktározott tápanyagokat a növény az aszályos időszakban hasznosítja.

A virágzás általában a száraz időszak beköszöntével a párhuzamos erezetű fényes élénkzöld levelek lehullását követi. A nyári rekkenő forróságban hosszan virágzik a növény. Nagy színes virágai magányosak és végállók, a meténgfélékre jellemző felépítésűek. A hőségtől tikkadt kősivatagok üde színfoltjai. A virágok általában vörösek és rózsaszínek, gyakran fehéres pírral a torkon kívül. A termés 10-15 centis az alapi részen összenőtt és a hasi oldalon felnyíló ikertüsző. Hasonlít az Asclepias, vagy a Cynanchum termésekhez. A hosszúkás, centiméteres nagyságú repítő koszorút viselő magok két-három hónap alatt érnek meg.

„A növény – hasonlóan sok más rokonfajához – tejnedvet tartalmaz, mely sebzéskor a felszínre jut. Érintése bőrallergiát, szembe vagy szájba kerülve súlyosabb mérgezést okozhat. Toxikus hatóanyagai elsősorban a szívre ható glikozidok. Tejnedvét régen az afrikai szavannák vadászai nyílméregként használták. (…) A kéreg főzetét azonban Afrikában napjainkban is használják külsőleg szájápolásra, bőrgyulladások és bőrfertőzések kezelésére”. – írja Bognár.

És végül: különös palack formája és dekoratív virágai miatt az Adenium obesum kedvelt dísznövény világszerte.

Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!