Vörös Erik, Grönland felfedezője

Az első vikingek a IX. században telepedtek le Izlandon. Vörös Erik innen kiindulva fedezte fel Grönlandot. Családjának tagjai tovább hajóztak Nyugatnak, és elérték az amerikai kontinenst. Ők voltak az első európaiak, akik partra szálltak az Újvilágban. Ebben a blogbejegyzésben főleg Vörös Erikről és Grönlandról lesz szó.

Erik Torvaldsson (óészakiul: Eiríkr Þorvaldsson, 950-1003) viking hajós és viharedzett kalandor, valamint Grönland felfedezője Norvégia déli részén, a mai Stavanger városától délre, Jæren területén született, 950-ben; ismertebb neve Eiríkr rauði, azaz Vörös Erik. Csak összehasonlító érdekességként említsük meg, hogy Géza magyar fejedelem is ebben az időben, 945 körül született, tehát kortársak voltak.

Erik tízéves volt, mikor apját, Torvald Asvalddsont gyilkosságért száműzték Norvégiából, ezért családja Izland nyugati részén, Hornstrandirban telepedett le. Vörös Erik itt később feleségül vett egy gazdag családból származó lányt, név szerint Þjódhild Jorundsdottirt és Haukadalrba költözött, ahol Eiríksstaðir nevű farmot épített. Ezen a környéken Izlandon él a hagyomány, néhány utikönyv pedig azt írja, hogy itt, az izlandi Búðardalur településen született Vörös Erik egyik fia, Leif Eriksson.

982-ben aztán Erik hasonló szituációba keveredett, mint apja korábban. A viking kaland című, magyarul 1983-ban megjelent könyvében Rudolf Pörtner így jellemezte Vörös Eriket: „De Erik pontosan olyan természetű volt, mint az apja: civakodásra hajlamos, aki apróságok miatt is dühbe gurult”. Egyik szomszédja, egy bizonyos Valthjof azzal vádolta meg Erik szolgáit, hogy azok idézték elő azt a földcsuszamlást, amely elpusztította a házát. Valthjof egyik rokona, Eyiolf ezután meg is ölte szerencsétlen thrallokat (így nevezték ekkoriban a vikingek rabszolgáit), amire a feldühödött Erik megölte Valthjofot és Eyiolfot. Eyjolf rokonai jogi eljárást kezdeményeztek: az önbíráskodás miatt a közösség száműzte Eriket, aki családjával az Izland partjainál, a mai Stykkishólmur városától nem mesze keletre található, apró Brokey és Öxney szigetén telepedett le. Itt azonban hamarosan megint összekülönbözött egy szomszédjával.

Erik életéről a XI-XII. század fordulóján két mű is keletkezett, a Vörös Erik sagája (Eiríks Saga Rauða, angolul: Erik the Red’s Saga) és A grönlandiak sagája (Grænlendinga Saga, angolul: Saga of the Greenlanders). Az Erik élettörténetét megörökítő izlandi saga elbeszélése szerint, amikor Erik hozzálátott új házának megépítéséhez az apjától örökölt setstokkrjait (ezek díszes fagerendák voltak, amelyeknek misztikus erőt tulajdonítottak) egy Thorgest nevű ismerősénél helyezte el. Amikor azonban ház elkészültével visszatért értük, Thorgest nem tudta (vagy csak egyszerűen nem akarta) visszaadni azokat. Erik ekkor ismét saját kezébe vette a konfliktus intézését és erővel elvette Thorgest setstokkrját. Erik félve Thorgest bosszújától, egy kis csapatot toborzott, amellyel aztán rajtaütött szomszédján és megölte őt, két fiát és még „néhány másik embert.”

Az ügy elintézésére egy népgyűlést, vagyis thinget hívtak össze, amely úgy döntött, hogy három évre száműzi Eriket (és a hozzá pártoló férfiakat) a szigetről.

Ezért Erik, rokonaival egy hajón, napnyugatnak vitorlázva annak a földnek a keresésére indult, amelyet fél évszázaddal korábban a normann Gunnbjorn Olafsson pillantott meg, midőn hajóját messze nyugatra sodorta a vihar. Ekkor egyébként már közel egy évszázada ismert volt az izlandiak előtt, hogy tőlük nyugatra egy másik szárazföld fekszik. Egy Snaebjörn Galit nevű viking valamikor 970 körül már meg is próbált ott letelepedni, de vállalkozása teljes kudarcba fulladt. Mindenképpen vakmerő vállalkozás volt tehát térkép nélkül nekivágni a haragos, ismeretlen vizeknek. Négyszázötven mérföldnyi hajóút után Vörös Erik és társai egy hatalmas szárazföld keleti partjához érkeztek. A világ legnagyobb szigetének azon a részén köthettek ki először, ahol az Ingolf Fjeld-gleccser a tengerbe szakad a mai Angmagssalik (Tasiilaq) település közelében.

A déli Farvel-fokot megkerülve átkutatták a mély fjordokkal szabdalt jégmentes délnyugati partvidéket, ahol nyáron üdén zöldellő mezőket, karibucsordákat (rénszarvas), változatos madárvilágot és halban gazdag vizeket találtak. Erik Grönlandnak („zöld föld”) nevezte el az új földet, noha csak kis részét nem borítja állandó jégtakaró. Egy mondás szerint azért választotta ezt a vonzó elnevezést, mert telepeseket akart toborozni az izlandiak között. A névadásnál saját dicsőségére is gondolt, amint azt az Erik-sziget és az Eriksfjord (a mai Tunulliarfik Fjord) tanúsítja.

Három évet töltött el a szigeten, ebből a következő két évet azzal töltötte, hogy nyugati és északi irányban hajózva feltérképezze a sziget partjait és állattenyésztésre alkalmas területeket találjon. Az utolsó nyáron Erik egészen északra, egészen Snaefellig felfedezte a Hrafnsfjordot.

985-ben száműzetésének ideje lejárt, ezért hazatért Izlandra. és telepeseket toborzott. Sok embert sikerülhetett meggyőznie, mivel 986-ban huszonöt (!) hajóval indult vissza Grönlandra.

Körülbelül 400–500 telepes követte Eriket Grönlandra. Némi képet adhat az átkelés nehézségeiről és veszélyeiről, hogy csak tizennégy hajó érte el Grönlandot, a többi 11 vagy visszafordult, vagy elpusztult útközben. Az új földön letelepedők vezetője Erik lett. Birtokának a Brattahlíð nevet adta, a mai Narsarsuaq közelében.

A lényegében Erik által kormányzott telep fénykorában több mint 2500 főt számlált. Az izlandiak két kolóniát hoztak létre a délnyugati parton: a keleti települést vagy Eystribyggð-t, a mai Qaqortoq területén, és a nyugati települést, közel a mai Nuukhoz. Nyáron, amikor az időjárás kedvezőbb volt az utazáshoz, minden település egy sereg embert küldött vadászni az Északi-sarkkör feletti Disko-öbölbe élelemért és egyéb értékes árukért, például fókákért (kötélhez használtak), rozmár agyarából származó elefántcsontért.

A viking kaland című, magyarul 1983-ban megjelent könyvében Rudolf Pörtner nem túl rózsásan festi le egyébként a vikingek grönlandi életét, így ír erről a könyv 65. oldalán:

„Az éghajlati viszonyok akkoriban jobbak lehettek, mint manapság. A korabeli beszámolókban alkalmanként szó esik kis nyírfaerdőkről, kivételesen jó években állítólag még az alma is megérett. Zöldország azonban nem volt édenkert, Vörös Erik mindenképpen túlzott. A viking parasztoknak például nem sikerült itt a gabonát meghonosítaniuk; évente nyolc hónapon át vacogtak dohos sötét kunyhóikban, amíg odakint hóvihar tombolt. Kizárólag sovány szarvasmarháik teje és húsa táplálta őket, valamint a zsákmány, amit a vadászok és halászok hazavittek. Bizonytalan megélhetés volt ez, gyakran az éhhalál mezsgyéjén, kenyér nélkül, napfény nélkül, gyümölcs nélkül, fa és vas nélkül. Igazán szánalmas, nyomorúságos élet; érdemes volt egyáltalán vállalkozniuk rá, hogy dacoljanak a viharos észak-atlanti vizekkel?”

A telepesek egyébként főleg vadászattal és állattenyésztéssel tartották fenn magukat, később azonban szokatlanul hideg telek köszöntöttek rájuk. Néhányan közülük visszatértek Izlandra, a többiek azonban eltűntek: feltehetőleg éhen haltak vagy a környéken élő eszkimók ölték meg őket.

Vörös Erik Grönlandon, Brattahlíð-ban hunyt el egy téli járvány idején 1003 körül, 53 éves lehetett ekkor.

Erik négy gyermek apja volt, és mind a négy szerepet játszott később a grönlandiak utazásaiban. Feleségétől, Thjodhildtől három fia volt, Leif Eriksson, Thorwald Eriksson és Thorstein Eriksson, és volt egy házasságon kívül született lánya, Freydís Eriksdottir. Vörös Erik egyébként ellentétben fiával, Leiffel és Leif feleségével, akik keresztények lettek, Erik továbbra is a skandináv pogányság követője maradt. Sőt, állítólag Erik felesége is szívből fogadta a kereszténységet, Erik ezt nagyon nem szerette, és ragaszkodott skandináv isteneihez – ami a mondák szerint arra késztette Þjódhildot, hogy megtagadja férjétől a közösülést.

Érdekesség, hogy Erik egyik fia, Leif Eriksson apja nyomdokaiba lépett és maga is tovább hajózott nyugati irányba. Expedíciója során elért egészen Új-Fundlandhoz és a Labrador-félszigethez, így majdnem 500 évvel „megelőzve” Kolumbuszt Észak-Amerika felfedezésében.

Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!