Nagy-Kolumbia megalapítója, Bolívia névadója: Simón Bolívar

Egy országot (Bolívia) és a venezuelai pénzt is Simón Bolívarról (1783-1830) nevezték el, aki Venezuelában született, a dél-amerikai függetlenségi mozgalom vezetője volt, részt vett Nagy-Kolumbia megalapításában és a kolumbiai Santa Martában halt meg. Bolívián kívül nevét viseli város, párizsi metrómegálló, félsziget, híd, hegycsúcs, egyetem, repülőtér és futballklub is. Ebben az életrajzi bejegyzésben azt foglalom össze, hogy ki is volt ő? 

Bolívar 1783. július 24-én a mai Venezuela fővárosában, Caracasban született, egy gazdag spanyol család negyedik és legfiatalabb gyermekeként, mely család V. Fülöp királytól még nemesi címet is szerzett. A Bolívar-család a baszkföldi La Puebla de Bolívar (Cenarruza-Puebla de Bolívar – Ziortza-Bolibar) településről származott, ősei onnan vándoroltak be 1580 körül az Új-Granadai Alkirályságba (így hívták akkor Kolumbiát és Venezuelát), ahol cukorültetvényei, majd a bányászat révén jelentős vagyonra tettek szert; amikor Simón Bolívar megszületett, a Bolívar család az egyik leggazdagabb és legrangosabb criollo (kreol) család volt a spanyol-amerikai kontinensen.

Kétéves korában az apja, kilencéves korában az anyja halt meg, így korán árvaságra jutott: Bolívart Miguel José Sanz gondjaira bízták, ám a fiú az ellenszenves férfitól hamarosan visszatért Caracasba, és fiatalkora nagy részét rabszolga szolgálónője, Hipólita gondoskodásától övezve töltötte.

Bolívart 16 évesen Spanyolországba küldték tanulmányai folytatása céljából, a San Ildefonso hadihajójával hagyta el a venezuelai La Guaira kikötőjét 1799. január 19-én. Az út során a hajó megállt a mexikói Veracruz kikötőjében. Ott kapta Bolívar a hírt, hogy a Havannába tartó angol hajók blokádja miatt késik az indulás, ezért úgy döntött, hogy felkeresi Jalapát, Pueblát és Mexikóvárost és ismét Veracruzban száll be. Innen a kubai Havanna érintésével Cádizba tartott, ahonnan 1799 májusában érkezett meg az észak-spanyol Santoña városába, majd nem sokkal később Madridba ment. Spanyolországban tanult, és ott is házasodott meg 1802. május 26-án.

Bolívar 18 éves volt, felesége María Teresa Rodríguez három évvel idősebb. A pár június 15-én szállt hajóra, áthajóztak az Atlanti-óceánon és Caracasban telepedtek le, de a feleség megbetegedett és 1803 januárjában sárgalázban meghalt; Bolivár megesküdött, hogy soha többé nem nősül meg.

1803-ban úgy döntött, hogy újra elhagyja Venezuelát: októberben felszállt egy Cádizba tartó hajóra, decemberre meg is érkezett Spanyolországba, majd Madridba utazott. Bolívar ezután egy európai körutat tett, járt többek között Londonban és Párizsban, tagja lett a szabadkőművesek páholyának, és részt vett Napóleon 1804-es koronázásán is. Párizsban Bolívar barátságba kezdett Dervieu du Villars grófnővel, akinek szalonjában valószínűleg találkozott Alexander von Humboldt és Aimé Bonpland természettudósokkal. 1805 áprilisában Lyon városán és a Savoyai-Alpokon át Milánóba utazott, majd onnan Velencébe, Firenzébe, végül Rómába, ahol Bolívar találkozott többek között VII. Pius pápával, Germaine de Staël francia íróval és ismét Humboldttal. Róma helyszínei és történelme annyira izgalomba hozta Bolívart, hogy (egyrészt) ennek hatására 1805. augusztus 18-án, megesküdött, hogy véget vet a spanyol uralomnak Amerikában.

Így 1806 áprilisára Bolívar visszatért Párizsba, és át akart jutni Venezuelába, de az 1805-ös trafalgari csatából eredő brit tengeri ellenőrzés arra kényszerítette Bolívart, hogy 1806 októberében egy amerikai hajóra szálljon Hamburgban. Bolívar 1807 januárjában érkezett a dél-karolinai Charlestonba, és onnan Washington D.C., Philadelphia, New York City és Boston következett. Az Egyesült Államokban eltöltött hat hónap után Bolívar visszatért Philadelphiába, és Venezuelába hajózott, ahová 1807 júniusában érkezett. Találkozni kezdett más vezető kreolokkal, hogy megvitassák a Spanyolországtól való függetlenedést.

1810-ben egy brit hadihajóval Portsmouthba, Angliába utazott, s bár a londoni kormány támogatását nem sikerült megszereznie, rábírta a száműzött Francisco de Mirandát, hogy álljon a függetlenségi harc élére. A következő évben (1811-ben) kikiáltották Venezuela függetlenségét.

Bolívar 1812. augusztus 27-én Curaçao szigetére hajózott. Október végén a száműzöttek nyugat felé, a kolumbiai Cartagena városába utaztak, hogy katonai vezetőként felajánlhassák szolgálataikat Új-Granada Egyesült Tartományainak a királypártiak ellen. Novemberben érkeztek meg, és Manuel Rodríguez Torices, Cartagena Szabad Állam elnöke üdvözölte őket, Bolivar pedig kiadta a Cartagenai Kiáltványt.

Az 1813-as esztendő során a felkelők Cartagenából, a mai Kolumbia területéről megindították a „csodálatos hadjáratot”, mely során elfoglalták Caracast és még számos nagyobb várost. Bolívart már az 1813-as küzdelmek idején El Libertadorként, azaz felszabadítóként ünnepelték, ám a spanyol túlerő és a belső ellentétek miatt felkelése hamarosan elbukott; a vereséget követően Jamaicára, majd Haiti szigetére vonult vissza. Bolívar 1815. május 14-én érkezett a jamaicai Kingstonba, pár hónap múlva elhagyta Jamaicát és december 24-én érkezett Les Cayes-be.

1816-ban új sereggel szállt partra Új-Granadában: a győzedelmes hadjárata során 1819. augusztus 7-én döntő vereséget mért Boyacánál a spanyolokra. 1819 decemberében a felszabadított területek képviselői Angostura (ma: Ciudad Bolívar) városában gyűltek össze, ahol kikiáltották a Kolumbiai Köztársaságot, így Bolivar győzelmei nyomán született meg a Venezuelából, Kolumbiából, Panamából és Ecuadorból álló, a spanyolok által is elismert Nagy-Kolumbia (Gran Colombia), fővárosának a venezuelai-kolumbiai határ közelében lévő kolumbiai Cucútát tették meg. Az 1821-es cucúta-i konferencián fogadták el az új állam alkotmányát, valamint Bolívart élethosszig tartó elnöknek, egyik tábornokát, Francisco de Paula Santandert pedig alelnöknek választották. Az alkotmány értelmében Nagy-Kolumbiát három nagyobb közigazgatási egységre osztották, amellyel megalapozták a mára kialakult országok kiterjedését és központjait: az új-granadai terület központja Bogotá lett, a venezuelai területé Caracas, a mai Ecuador területének központja pedig Quito lett. Még ugyanebben az évben Panama is kikiáltotta a függetlenségét, de félve a spanyol bosszú lehetőségétől, csatlakozott Nagy-Kolumbiához.

Bolivar ezután a szabadságharcot kiterjesztette a Nagy-Kolumbiától délre fekvő területekre is, 1822-ben felvette a kapcsolatot Argentína felszabadítójával, José de San Martínnal, aki ebben az időben Peru felszabadításáért háborúzott. Bolívar beszállt a küzdelembe az argentinok oldalán, és 1824-re – Antonio José de Sucre tábornok segítségével elfoglalta Felső-Peru, azaz a mai Bolívia területét. Ekkor, 1825. augusztus 6-án a chuquisacai kongresszuson kiáltották ki az ország függetlenséget; ez az esemény Simón Bolívar nevéhez kötődik, mivel tiszteltére nevezték el az országot Bolíviának, melynek Bolivar lett a protektora, Sucre pedig az első elnöke. Csak érdekesség, hogy Bolívia alkotmányos és igazságszolgáltatási fővárosa Sucre nevét viseli. Sucre és Bolivar egyébként 1825. október 6-án Potosíban együtt kapaszkodtak fel a legendás Ezüst-hegyre, hogy onnan köszöntsék a szabad Dél-Amerikát.

Bolívarnak nagy álma volt, hogy az Egyesült Államok ideája alapján hasonló föderatív államot hozzon létre az egész spanyol gyarmatbirodalom területén, de erőfeszítései kudarcot vallottak, mert nem számolt azzal, hogy a rövidlátás és a pillanatnyi önzés a legnemesebb eszméken is felülkerekedhet. Ráadásul a függetlenné vált államok pedig leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy egymás kárára terjeszkedjenek, Peru például lerohanta Ecuadort.

Bolívar tehát nem tudta létrehozni az egységes Latin-Amerikát, de még a széthúzó Nagy-Kolumbiát sem volt képes egyben tartani: hiába szerzett 1829-ben diktátori hatalmat, miután az év során merényletet követtek el ellene, olyannyira csalódottá vált, hogy 1830 áprilisában lemondott hatalmáról.

Bolívar élete végére bukott politikus lett, az 1830-as év során Európába akart száműzetésbe vonulni, eladta megmaradt vagyonának nagy részét, és 1830. május 8-án elutazott Bogotából. Leutazott a Magdalénán Cartagenába, ahová június végére megérkezett, hogy megvárja a hajót, amely Angliába viszi. Az egészségi állapota megromlott, és nem érkezett meg a hajó sem, így Bolívart munkatársai októberben Barranquillába, majd egy spanyol földbirtokos meghívására a Santa Marta melletti Quinta de San Pedro Alejandrino-ba szállították, ahol 1830. december 17-én, 47 éves korában végzett vele a tüdővész. Halálos ágyán elrendelte írásainak és levelezésének elégetését, de azt – a történészek nagy örömére – nem teljesítették.

Bolívar holttestét 1830. december 20-án a Santa Marta székesegyházba temették el. 1842-ben Bolívar maradványait hazaszállították Caracasba, ahol feleségével és szüleivel együtt helyezték örök nyugalomra a székesegyházban; Bolívar szíve viszont Santa Martában maradt. Maradványait 1876 októberében ismét áthelyezték a caracasi Venezuela Nemzeti Panteonba.

Simon Bolívar életét bukott államférfiként fejezte be, halála után azonban a kontinens szabadságának szimbóluma lett.

Nevét viseli város, félsziget Texas államban, híd, egyetem, repülőtér és futballklub is; róla nevezték el Bolíviát és a venezuelai pénzt, illetve az 1 és 2 kolumbiai pesós érméken az ő képe látható. Ecuadorban van egy, az ő nevével jelölt tartomány az Andok-közi régióban. A Pico Bolívar Venezuela legmagasabb hegye, 4978 méter és Mérida államban található.

Bogotában 1847. július 20-án a régi főteret az ő tiszteletére Plaza de Bolívar névre keresztelték. A tér közepén a 19. század közepe óta áll az első egész alakos szobor, amelyet 1844-ben Pietro Tenerani faragott. Kolumbia összes városának főterét Bolivarra keresztelték. A Karib-tenger partján lévő megyét Bolívarnak is hívják.

A Nobel-díjas kolumbiai író, Gabriel García Márquez alapos történeti kutatómunka után írta meg Bolivár tábornok, a Felszabadító hiteles történetét A tábornok útvesztője címmel.

Életéről 2013-ban Venezuelában forgattak 50 millió dollár költséggel monumentális filmet Amerika embere (Libertador) címmel.

Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!