Kányádi Sándor (1929-2018) erdélyi magyar költő egy zseni, ráadásul a hazaszeretet egyik legmélyebb verse számomra a Vannak vidékek, amit még Kacsó Péter székelyudvarhelyi barátom mutatott meg évtizedekkel ezelőtt („Vannak vidékek gyönyörű/ Tájak ahol a keserű/ Számban édessé ízesül / Vannak vidékek legbelül”).
De most nem erről akartam szólni, hanem hogy Kányádi viszonylag sokat utazott is: 1971-ben például a Pen Klub meghívására Sütő Andrással Norvégiába és Svédországba ment, 1973-ban pedig Püski Sándor meghívására Sütő Andrással, Farkas Árpáddal, Domokos Gézával és Hajdú Győzővel az USA-ba és Kanadába utazott.
És 1984-ben pedig egy hosszabb, három hónapos észak-amerikai (Kanada, USA) és dél-amerikai (Kolumbia, Argentína, Brazília) előadókörúton vett részt: Vancouvertől Buenos Airesig harmincöt találkozót szerveztek számára a külhoni magyarok.
Kányádi egy teljes ciklust alakított ki ennek a latin-amerikai útjának élményeiből, a „Dél−amerikai véreimnek szeretettel” ajánlású Dél keresztje alatt ciklust.
Ebből talán a legismertebb vers a Kaláka által is megzenésített Románc, melyet két kedves történész ismerősöm, Várkonyi Peti juttatott eszembe, meg Balogh Judit egy kommentben, pont mikor Cartagenában jártam, s ennek apropóján a városban sétálva is többször elolvastam, illetve meghallgattam ezt a verset. Köszönet nekik innen is, én pedig ezzel a rövid blogposzttal ajánlom azoknak, akik a kolumbiai Cartagenában járnak, s szeretik Kányádit.
Barna Béla
S most álljon itt a vers is (forrás: Digitális Irodalmi Akadémia)
Románc
Federico García Lorca elpattant húrjaira
szerezte egy magyar vándorénekes
keresgélt a repülőgép
fél szárnnyal a vizet szántva
míg a lagunák közt rálelt
a parázsló betonsávra
domborodott az ég kékje
komorult a földnek zöldje
mikor a gép alázökkent
fújtatva és dörömbölve
húzta a sok kis cölöpház
maga alá az árnyékát
rezegtek mint a bazári
fölhúzható bádog-békák
föld az éggel kék a zölddel
borult össze elalélva
szerelemtál részegülten
betűzgettem cartagena
delet ilyet soha én még
napot soha még így égni
hol a bokor víz és viskó
s még a beton is érzéki
félórát ha voltam nálad
míg egy kisded megszülethet
ameddig egy ismeretlent
elföldelnek elfelednek
kísértésbe szédítőbe
estem véled szerelembe
hogy maradjak viskóid közt
mindenkitől elfeledve
ittam fényed kéked zölded
a géphez gurított létra
tetejéről félórára
enyém voltál cartagena
fölszállóban már úgy rémlett
vityillóid rezegtetve
mindegyikben mintha egy-egy
szerelmespár ölelkezne
jaj elválnunk miért kellett
magadhoz mért nem öleltél
minden évszakom azóta
hóval borított hideg tél
egy napodért éjszakádért
cserébe mit vágyton-vágyok
adtam volna üdvösségem
az örökkévalóságot
ilyen bolond ki szerelmes
érzi hogy a szíve béna
belémsajdult sose látlak
többé viszont cartagena
s ittalak még színed fényed
amennyi talán elég lesz
itt a deres kárpátok közt
a közelgő öregséghez
hol a nap is a tiednek
csak lézengő halvány mása
kél és nyugszik emlékeztet
az egyszer-volt ragyogásra
ó a kéked ó a zölded
kékje zöldje víznek égnek
karib-tenger tüneménye
a neved is belémégett
nem gyógyít ki az idő sem
azon kapom magam néha
félhangosan szólongatlak
cartagena cartagena
1983
——————————————————-
Végül néhány hangulatkép Cartagena városáról:
Fotó: Barna Béla
Fotó: Barna Béla
Fotó: Barna Béla
