A Francia-Riviéra legszebb része: az Esterel-hegység

A filmfesztiváljáról ismert, elegáns város Cannes, ahol a filmpalota vörös szőnyegén filmsztárok sétálnak végig. Nem a vörös szőnyegen való túrázásra buzdítom azonban a magazin olvasóit, hanem éppen ellenkezőleg, vörös sziklákat ajánlok bakancsostársaimnak. Ezek a lenyűgöző vörös sziklák, a legendás rochers rouges jelen sorok írója szerint a Francia-Riviéra legszebb részén, az Esterel-hegységben (Massif de l’Esterel) találhatók, melynek egyik legszebb csúcsára, a 454 m magas Pic du Cap Roux-ra ajánlok egy túrát, a csúcsról leérve pedig az egyik gyönyörű, vörös sziklás öbölben, Antheorban fürödhetünk. 

Az Esterel-hegységbe tett túra legjobb kiindulópontja Cannes városa. Ha már meguntuk hogy a fesztiválpalota körül kedvenc sztárjaink kézlenyomatai után kutassunk, és eleget sétáltunk már a pálmafák és luxusszállodák szegélyezte Boulevard Croisette híres tengerparti sétányán, akkor induljunk el dél felé. Cannes strandjáról dél felé tekintve egyébként pont az Esterel-hegység dombos kontúrja látható.

A 300 km² területű Esterel-hegységről elöljáróban azt érdemes tudni, hogy egy csekély magasságú, vulkanikus eredetű kristályos hegység, Provence-ban, Cannes közelében található, egészen pontosan Saint-Raphaël (Var tartomány) és Mandelieu (Alpes-Maritimes tartomány) között nyúlik a Földközi-tengerbe. Legmagasabb pontja a hegységnek a Mont Vinaigre (614 m), ha sok időnk van felmehetünk rá, de sokkal szebb a hegység déli része, ahol a hegytömb sötétvörös sziklái a Földközi-tenger kék mélyébe zuhannak. Az Esterel-hegység tenger felőli oldalán szerencsére van egy tengerparti út, a Corniche d’Or, melyet Arany Corniche-nak, azaz Arany párkányútnak is neveznek. Ezt a gyönyörű panorámautat 1903. április 11-én avatták fel a Touring Club de France kezdeményezésére: a kirándulót itt minden pillanatban megállásra és fotózásra készteti a látvány, ahogy a vörös sziklák a kéklő tengerbe érnek.

A panorámaút egyik első települése Cannes felől érkezve La Napoule. A népszerű fürdőhelynek két jachtkikötője is van, de az igazi látnivaló itt egy díszes és festői, illetve középkorinak tűnő vár, aminek azonban már köze semmi a középkorhoz. Egy gazdag New York-i származású amerikai szobrász, a különc, önmagát kora Don Quijótéjának tartó Henry Clews építette a vár tornyait és bástyáit 1919-ben, aztán saját, különc szobraival díszítette. La Napoule-ban egyébként egy másik művész is tartózkodott hajdanán, mégpedig Vaszilij Kandinszkij.

A következő település a panorámaút mentén Théoule-sur-Mer. Itt az egyik fő látnivaló az Aurelianus császár által építtetett római országút-maradvány, az egykor Rómától Arles-ig, Nizzán keresztül haladó Aureliana. Itt ér véget igazából a Cannes-i öböl, s innen kezdünk igazából lélegzetelállító szépségű szirtek és öblök (calanque) közt kanyarogni. Itt már kevés a település, Miramar után a Pic d’Aurelle 323 méter magas sziklái alatt fekvő, kicsiny le Trayas következik. Az úttal párhuzamosan fut egyébként a Marseille-Nizza vasúti fővonal, a hegység tehát vasúttal is jól megközelíthető. Nem volt ez mindig így, az Esterel-hegységnek is megvolt a maga helyi útonállója és betyárja: a XVIII. század második felében még Gaspard de Besse (1757-1781) volt errefelé az úr, aki a leírások szerint briliánsokkal tűzdelt piros ruhájában csapott le a szorosokban az utasokra. Az utazókat és kincstári hivatalnokokat kifosztó Besse-t aztán elkapták, s 1781-ben elevenen felnégyelték. Az ő története szolgált Jean Aicard: Maurin des Maures című regényének alapjául. Hiába azonban a felnégyelés, a hegységben még a XIX. században is hemzsegtek a touloni fegyházból szökött rabok. A hely veszélyességéről a toponímia is tanúskodik: a „mauvaise montagne” jelentése pl. rossz/gonosz hegy. S ha már nevek, említsük meg azt is, hogy több hipotézis létezik a hegy nevének eredetét illetően: az egyik szerint a pre-latin ester (szikla) szóból jön, egy másik feltevés szerint a latin sterilis (a talaj szegénysége, silánysága miatt), és a harmadik az, hogy a sueltiri, egy kelta-ligur törzs nevéből lett Esterel a hegység neve.

Le Trayas-tól dél felé haladva érünk el a hegység legszebb részéhez a parti úton: itt mindenképp álljunk meg két kis félsziget-kilátónál: az egyik a Pointe d’Observatorie – lenyűgöző kilátással – a másik a Pointe du Cap Roux amelyről a fölötte magasodó hegycsúcs is a nevét kapta, s amelyre a későbbiekben feltúrázunk majd. Az út szépsége újból és újból elbájol, fantasztikusak a Rocher de Saint-Barthélemy (203 m) sziklái is. Ez után következik a különleges szépségű Anthéor településrész. Igazából itt érdemes kempingezni, nagyon jó hely, csak szuperlatívuszokban lehet róla írni, ahol a hegy és a tenger összeér. Anthéor jelképe egy vasúti viadukt, mely a vonatfotósok kedvenc helye, lehet itt fotózni suhanó TGV-t kék tengerrel és vörös hegyekkel. Anthéorról egy régi útikönyv azt írja, hogy „Anthéor romantikus környezetével, művészek kedvelt tartózkodási helye.” Az úton az egyik sziklában egy emléktáblát is megpillanthatunk, mely a panorámaút 1903-as megnyitásának és Abel Baillif-nek (1845-1934), a Touring Club első elnökének állít emléket. Anthéortól délre a tengerben van egy kicsiny, mindössze 11 m magasra kiemelkedő sziget, az Île des Vieilles. A magyarul Öregasszonyok szigetének fordítható hely mellől III. Rainer monacói herceg sok antik amfórát hozott a felszínre a tenger mélyéről, melyeket a monacói múzeumban láthatunk.

A parti út egészen Saint-Raphaël városáig tart, de igazából Agay településig érdemes elmenni csak, innen vezetnek utak a hegység belsejébe, melyek kis forgalmúak és ideálisak bicikliseknek is. A 287 méter magas Rastel d’Agay lankái alatt fekvő Agay az Esterel-part legmélyebb öble, amelyet állítólag már a ligurok, görögök és rómaiak is használtak, s itt ömlik a tengerbe az Agay folyócska. Az öbölnek több szép strandja is van, színháztörténeti érdekessége pedig az, hogy Agayban üdült egykoron Maurice Donnay, sok szellemes színdarab egykoron Magyarországon is divatos szerzője. Az irodalomtörténetbe pedig azzal írta be nevét Agay, hogy egyes kutatók szerint Saint-Exupéry mielőtt örökre eltűnt a nagy kékség fölött, itt hagyta el a francia légteret felderítő repülőgépén 1944. július 31-én. Agay és környéke egyébként még paleolit emléke miatt is megemlítendő: itt került elő a Noailles-i véső. Ez egy pattintott véső- vagy karcoló eszköz (a Noailles-i vésők kovakőből készült szerszámok, nevüket a Corréze megyében található Noailles-barlangról kapták), mely a Saint-Raphael-i Régészeti Múzeumban tekinthető meg.

Agay-ból elindulva a hegység belsejébe először érdemes egy kis kitérőt tenni az Aire Peyronne-i (Peyronne-fennsík) felé, itt egy menhir látható. Onnan visszatérve az Agay völgyébe elhaladunk a római kori maradványokkal rendelkező Rastel d’Agay csúcs alatt, majd a hegyet északról megkerülve egészen a la Ste Baume Grotte chapelle parkolójáig mehetünk a vékonyka aszfaltcsíkon.

A biciklinket vagy autónkat itt egy árnyas parkolóban (forrás is van) hagyva indulhatunk el a 454 m magas Pic du Cap Roux-ra vezető körtúránkra. Utunk közben látszik a hegység egy másik magasabb pontja, a Pic de l’Ours (562 m) is, tv-toronnyal a tetején. Dél felé indulva először a 442 méter magas le Pilon felé baktatunk, majd onnan a hegy aljában jutunk fel a Col du Cap Roux-ig. Innen már csak egy szöcskeugrás a 454 méter magas csúcs.

 

Körbetekintve nem győzünk betelni a mediterrán szépséggel: kis öblök, hasadékok, változatos vörös sziklaformák ereszkednek a tengerbe. És két kilométerre a Francia-Riviéra álomvilágától itt még inkább álomvilágban érezzük magunkat, megállt az idő, ember és túrázó alig akad, ráadásul a vörös sziklák vadnyugati hangulatot kölcsönöznek a tájnak.

Az Esterel-hegység egyébként porfírből és más vulkáni kőzetekből áll, ez adja vöröses színét. S ha már kőzetek, két mondatot a hegység keletkezéséről is szólni kell. Nos, az Esterel ún. Herciniai-hegység, melyre kb. 250 millió évvel ezelőtt egy 30 millió éven át tartó intenzív vulkáni tevékenység volt jellemző, bazalt és riolit kiömlésekkel (Maure-Vieille Vulkán). Később ezt az ősröghegységet az alpesi gyűrődés a Földközi-tengerbe buktatta. Érdekesség, hogy az Esterel-hegység sziklái Korzika szigetén is megtalálhatók!

Miután körbetekintettünk a 454 m magas Pic du Cap Roux csúcsáról, azt északi irányban hagyjuk el, s visszaereszkedhetünk a parkolóhoz. A lefelé túra is kellemes a vörös sziklákon bandukolva. S bár nem olyan puha, mint a cannes-i vörös szőnyeg, az Esterel-hegység legszebb csúcsa ezt leszámítva sokkal élménydúsabb, mint maga Cannes városa.

Kép és szöveg: Barna Béla

Szállásul válasszuk Anthéorban az Azur Rivage kempinget. A csúcsra tett túrához az IGN Fréjus St-Raphaël – Corniche de l’Esterel 1: 25 ezres nagyon jó minőségű térképét vigyük magunkkal. A Budapest – Anthéor távolság 1455 kilométer. Jelen írás első nyomtatott változata 2009-ben jelent meg, ehhez köszönet Gáll Franciska franciából fordított szakszövegeinek.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!