A Lajta-hegység (Leithagebirge) második legmagasabb kiemelkedése a 443 m magas Kaiserreiche. Áll rajta egy kilátó is, az 1889-ben épült Franz-Josef-Warte.
A Lajta-hegység második legmagasabb pontja a 443 m magas Kaiserreiche
A Lajta-hegység (Leithagebirge) legmagasabb pontja a Kismarton (Eisenstadt) városától északnyugatra emelkedő 484 méteres Nap-hegy (Sonnenberg). A hegység második legmagasabb kiemelkedése a 443 m magas Kaiserreiche, mely Donnerskirchen település közelében emelkedik.
Hogy ezt a magaslatot elérjük, Donnerskirchen települést nevezzük ki túránk kezdő állomásául. A település nagyon jól megközelíthető a nyugati határszélről: a hegyeshalmi határátkelőtől csak mindössze 40 kilométerre, Soprontól pedig csak 26 kilométerre található.
Donnerskirchen egykoron Magyarországhoz, Sopron vármegyéhez tartozott, magyar neve Fertőfehéregyháza volt. Ma az 1700 lakosú mezőváros az ausztriai Burgenland tartományban található, a Fertő-tó és a Lajta hegység találkozásánál.
Donnerskirchen központjából Hof irányába kell elindulnunk, innen már csak 5,4 kilométert kell megtennünk műúton. Donnerskirchen templománál, a 193 m magas Kirchbergnél (Templom-hegy) az út balra kanyarodik és a 299 m magas Schönleiten illetve a 359 m magas Mitterberg és a 325 m magas Burgstall mellett szerpentinezve felér a hegyre, majd átlépjük Burgenland és Alsó-Ausztria tartományok határát.
Miközben a hegyek között kanyargunk, szóljunk pár szót magáról a hegységről is. Nos, a Lajta-hegység (Leithagebirge) egykoron Magyarország és Ausztria határvidéke volt, de a Párizs melletti Saint-Germain-en-Laye kastélyában 1919-ben megkötött békeszerződés eredményeként az egész tájegység Ausztriához került. A hegység leghíresebb kőzete a lajtamészkő, mely 13–16 millió éve, a miocén kor bádeni emeletében képződött; az itteni miocén korú mészkövet használták Bécs nagyon sok épületéhez építőkőnek.
Ha megtaláltuk a Donnerskirchen és Hof közötti műút mellett a parkolóhelyünket, elindulhatunk rövidke kilátónéző túránkra.
A piros jelzésen jutunk a kilátóhoz, mely egyben az Österreichische Weitwanderweg és a 902-es számú híres Zentralalpenweg Feldkirch-Hainburg is érint, azaz az országot nyugati irányban átszelő fő turista ütőér ez. Illetve láthatunk egy N.Ö. Landesrundwanderweg feliratú táblát is: ez azt jelenti, hogy az Alsó-Ausztriai Tartományi Körtúra útvonala is erre jön.
Rövid túra után elérjük a hegység második legmagasabb pontján álló Franz Josef-Warte nevű kilátóhelyet. Ez már nem Burgenlandban van közigazgatásilag, hanem az alsó-ausztriai Hof am Leithagebirge község területén emelkedik.
A kilátót az Osztrák Turista klub (Oesterreichischen Touristen-Club) építette 1888-ban, ünnepélyesen 1889. augusztus 18-án nyitották meg. I. Ferenc József császárról (Franz Joseph I., 1830-1916) nevezték el. A kilátót 1982-83-ban, Oskar Wolf polgármestersége (Hof) idején renoválták. Ma egy kellemes fával magasított kő kilátótornyot találunk itt, ahová télen is kellemes sétát tehetünk.
Kép és szöveg: Barna Béla
Donnerskirchen és kilátója a hegyeshalmi határátkelőtől csak mindössze 40 kilométerre, Soprontól pedig csak 26 kilométerre található, és Bécs városközpontja is mindössze 52 kilométer ide, sőt Szlovákia fővárosa, Pozsony is 59 km. Az itteni túrához a freytag & berndt WK 271-es Neusiedler See Rust turistatérképe ajánlható.
A kilátóról szóló cikkem 2014 áprilisában jelent meg a Hegyisport és Turista Magazin (HTM) áprilisi számában. A cikkben szereplő fotók 2013. január 1-jén készültek.