Epheszosz (latinul Ephesus) görög polisz volt Kis-Ázsia nyugati partvidékén. Ma Törökországban helyezkedik el, török neve Efes. Az egész romváros fantasztikus, ebben a rövid posztban azonban csak egyetlenegy apró részletéről írunk: egy Niké szoborról. Illetve a Niké szobor kapcsán általánosságban magáról Nikéről is.

Epheszosz piros kis ponttal jelölve Törökország Égei-tengeri partvidékén

Az antik városon végigvezető főútnak a Celsus könyvtártól felfelé, a Magnézia-kapuig tartó szakaszát nevezték Kuretész útnak. Nyomvonalát még az i.e. III. században alakították ki. Két oldalán a város számos nevezetes építménye sorakozott.

A Kuretész út Epheszoszban – Fotó: Barna Béla

A Kuretész úton állt Héraklész kapuja (vagy Herkules kapu, törökül Herkül kapisi). Ha végigsétálunk ezen, az út mentén találunk egy szép, háromszög alakú domborművet, amely egy falat ékesíthetett, vagy más vélemény szerint pont a Héraklész-kapu monumentális ívének a darabja volt.

Niké szobra Epheszoszban – Fotó: Barna Béla

A domborműről Niké, a győzelem szárnyas istennője tekint ránk. A lebegő, szárnyaló Niké bal kezében mirtuszlevelekből font koszorút, a győzelem jelképét tartja, a másikban pedig felnagyított búzakalászt (vagy pálmaágat). Ez utóbbi a békét és a jólétet jelképezi, a „győzelem gyümölcsét”.

Térképrészlet a romvárosról

És akkor most nézzük általánosságban, ki is volt Niké? Nos, a görög vallásban Niké (Νίκη) a győzelem istennője volt, Pallasz óriás és az alvilági Sztüx folyó leánya. Összesen négy gyerekük volt: Kratosz, Bié, Niké és Zelosz. A testvérek egyben elvont fogalmakat testesítettek meg: a Hatalmat (Kratosz), az Erőt, Erőszakot (Bié), a Győzelmet (Niké) és a Vetélkedést, Becsvágyat, Buzgalmat (Zelosz). Valamiért azonban csupán egyikük, Niké nyert igazi jelentőséget a hitregékben. A mítosz szerint Sztüx az apjával, Ókeanosszal és a lányával, Nikével együtt csatlakozott Zeuszhoz, amikor az a világ uralmáért harcolt a titánokkal. Niké irányította Zeusz harci szekerét, s ezzel győzelemhez juttatta. A hálás Zeusz az Olümposzra emelte ezért őket.

Niké kultusza előtt a győzelmet a nagyobb istenségeknek, főleg Zeusznak és Athénének tulajdonították. Az ő kezükbe szárnyas női alakokat helyeztek, amelyek koszorút és pálmát nyújtottak előre. Aztán külön alakká vált, Niké istennővé. Később az emberek között egyre nagyobb megbecsülésnek örvendett Niké, és már nem csak csaták előtt, hanem sportversenyeken is hozzá fohászkodtak a győzelemre törekvők. Így lett Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, egyrészt mind a hadi, másrészt mind az atlétikai győzelemé. Gyakran ábrázolták úgy is, amint a győzelmi díjat tartja fel, vagy kiterjesztett szárnnyal lebeg a verseny győztese fölött. Mindinkább úgy tekintették, mint a siker közvetítőjét az istenek és az emberek között.

Híres Niké szobrok: a bal oldali Olümpiából, a jobb oldali Szamothraké szigetéről

A görögöknél a szobrászat kedvelt témája volt Niké, gyakran szárnyas nőalakként jelenítették meg. Művészi ábrázolásai közül kiemelkedik Paióniosznak a földre szálló Nikét bemutató szobra (i.e. 424), azaz az Olimpiai Niké, melyet 1875-ben találtak meg Olümpiában.

A hellenisztikus szamothrakéi Niké (feltehetően Püthokritosz alkotása), melyet valószínűleg a rodosziak állították i.e. 203 körül egy tengeri ütközet emlékére; a szobrot 1863-ban találták meg, Szamothraké szigetén, a Nagy Istenek szentélyében, a szobrot a párizsi Louvre őrzi.

Az athéni Akropoliszon épült (a szárnyatlan) Niké legismertebb temploma, amely a dór és a ión nép harmonikus együttélését jelképezte.

***

És pár apróság: tudtátok, hogy a Nike, a sportfelszereléseket gyártó cég is a görög Nike istennőről kapta a nevét? A sztori szerint a cég egyik első alkalmazottja, Jeff Johnson egy éjjel Nikével álmodott, ezért ezt a nevet javasolta a gyorsan fejlődő cég számára. Phillip Knight, a cég társalapítója és elnöke ugyan a Dimension 6 nevet ajánlotta, de Johnson ötlete győzött. Ezt követően Knight 1971-ben megkérte egyik volt diákját, Carolyn Davidsont, hogy tervezze meg a logót, amit a futócipők oldalán is elhelyezhetnek majd. Ekkor született meg a Nike „pipa”, ami Niké szárnyát szimbolizálja. Csak zárójelben: Knight 35 dollárt fizetett a logo-tervért.

De egy amerikai (USA) légvédelmi rakétarendszer is Niké istennőről kapta a nevét, sőt a Honda motorkerékpár-társaság szárnylogóját is Nike istennő ihlette?

***

Háttérsztori, hogy születik egy ilyen poszt? Nos, amikor a görög Számosz szigetén nyaraltunk a családdal, egy nap (2019. július 25-én) áthajóztunk Törökországba, Kuşadası kikötőjébe, onnan pedig busszal mentünk a híres Epheszoszba. Rengeteg képet készítettem a romvárosról, köztük Niké domborművéről is, de nem is nagyon foglalkoztam ezekkel a képekkel, meg sem Epheszosszal. Másfél évvel később, amikor 2021 januárjában Egerben a Fazola utcában a frissen nyílt Niké Gyrosba mentem, a bejáratnál egy pillanatra ránéztem az ajtón a kék szimbólumra, s akkor nyilallt belém: tulajdonképpen nem sok mindent tudok, hogy ki az a Niké. Ezért hát e poszt.

Kép és szöveg: Barna Béla

Eger, Fazola utca, Niké Gyros – Fotó: Barna Béla