Kanada egyik legszebb nemzeti parkja a kevéssé ismert, kis területű, ám annál gyönyörűségesebb Waterton-tavak Nemzeti Park.
Kanadában, ott ahol a végtelen préri mégiscsak véget ér és hirtelen meglátjuk a Sziklás-hegység fenséges vonulatait, Alberta állam legdélebbi részén, az USA (Montana állam) határa mellett találjuk a Waterton-tavak Nemzeti Parkot (Waterton Lakes National Park).
A. E. Johann írja Kanada – óceántól óceánig címmel 1973-ban megjelent könyvében: „Ám, ha még mindig újabb és újabb hegyek és csúcsok égrevetülő sziluettjei után vágyakozik a szíved, ha még mindig nem teltél be a fenséges magánnyal és a vadon békéjére sóvárogsz, amiben az oly bőkezűen és derűs komolysággal részeltet – akkor Colemantól a Pincher Creeken keresztül lemehetsz kocsival a csöndes Waterton-tavakig”.
Pincher Creek felől a 6. számú út vezet Kanada tényleg talán legszebb nemzeti parkjához. Mielőtt azonban belépnénk a nemzeti parkba, érdemes egy kört menni autóval a Bison (Buffalo) Paddock-ban, azaz bölénykarámban. A füves prérin legelésző állatcsorda és a mögötte magasodó Sziklás-hegység remek fotótéma. Az autó pedig azért fontos, mert a karámon belül csak így biztonságos megközelíteni az amerikai bölényeket.
A bölény központi szerepet játszott a préri indiánjainak kultúrájában
A tülkösszarvúak családjába tartozó amerikai bölény (Bison bison) Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse: a hím testsúlya akár egy tonna is lehet, a nőstényé ennek nagyjából fele. A bölény központi szerepet játszott a préri indiánjainak kultúrájában. Éppen ezért, az indiánok elleni csapásként a bevándorló európaiak elkezdték kiirtani a bölényeket 1830 körül. Csak egy példa: a híres Buffalo Bill egyedül közel ötezer bölényt ölt meg 18 hónap alatt! A féktelen irtóhadjárat miatt szinte majdnem kihalt, pár százra csökkent le a bölények száma. De a bevándorlók terve is sikerült: indiánok ezrei haltak éhen a fehér ember kegyetlen bölénymészárlásai miatt.
A bölénykarámtól nem messze, ahol a 6-os számú út az 5-ös számú főútba torkollik, a Maskinonge-tó partján van a nemzeti park bejárata, ahol a belépődíj befizetése után kapunk kis térképvázlatot is. A nemzeti parkban a Waterton Parkba vezető főúton kívül 2 aszfaltos úton is érhetünk el kirándulóhelyeket. Az egyik ilyen a Cameron-tóhoz (Cameron Lake) vezető Akamina Parkway, a másik pedig a Red Rock Parkway.
A főbejárat után pár kilométerre ágazik ki a Red Rock Parkway, mely a leágazástól számítva 14 kilométer hosszan, vadvirágos területeken, a Blakiston-patak völgyében egészen a Red Rock (Vörös-szikla)-kanyonhoz vezet.
Ez a látványos hegytorok a vörös szikláiról kapta nevét, fantasztikus fotótéma, és az egész nagyjából másfél órás sétával bejárható, 700 méteres tanösvény (Red Rock Canyon Trail). A helyet a vöröses-lilás grinelli (argillit) agyagpala formáció alkotja. Az argillit egyébként üledékes kőzetből, az agyagból kisfokú metamorfizálódással kialakuló metamorf kőzet (metamorfit).
A kanyon bejáratánál hálás fotótéma a tájból kiemelkedő, 2698 m magas, nagyon látványos Anderson Peak. A Vörös-szikla-kanyonnál lerakva az autónkat, természetesen sok más túraútvonalon is továbbmehetünk innen, ilyen például a Blakiston ösvény (Blakiston Trail), amely elvezet egy vízesés (Blakiston Falls) mellett is a Clark Range-hez tartozó Blakiston-hegy (2920 m) északi oldalában. Apropó: ez a hegy a nemzeti park legmagasabb pontja! S hogy ki volt ezek névadója? Nos, Blakiston volt aki felfedezte ezt a területet 1858-ban és három tavát is ő nevezte el Charles Waterton (1782-1865) angol természettudósról.
Thomas Wright Blakiston felfedező és természettudós 1832. december 27-én született az angliai Lymingtonban. Nyugat-Kanadai felfedezéseit a Palliser-expedíció keretében tette 1857 és 1859 között. Ezt követően 1861-ben Kínába a Jangce vidékére utazott, majd Japánban élt hosszú ideig. Blakiston 1885-ben az USÁ-ba költözött, ahol 58 évesen hunyt el 1891. október 15-én San Diegóban (California).
Ha bejártuk a Red Rock Parkway környékét, menjünk vissza a nemzeti park fő útjára és induljunk el Waterton Park települése felé. Mielőtt odaérnénk, álljunk meg a nemzeti park információs irodájában, ahol bőven kapható térkép a sétautakról. Az információs anyagokból pedig megtudhatjuk, hogy az 1895-ben alapított Waterton volt Kanada negyedik nemzeti parkja. A Waterton és a Glacier Nemzeti Park 1932-ben Waterton-Glacier Nemzetközi Békepark néven egyesült, 1976-ban bioszféra rezervátum lett és közös területük 1995-ben felkerült az UNESCO Világörökség listájára. A Waterton-tavak Nemzeti Park egyébként viszonylag kis területű, mindössze 505 km²-en őrzi a Sziklás-hegység és a vele határos préri élővilágát. S bár kicsi, de pont a síkvidék és a magashegyi élőhelyek keverékének köszönhetően a terület Kanada összes nemzeti parkja közül a legváltozatosabb élővilággal büszkélkedhet: éppúgy élnek itt medvék mint kanadai vadjuhok, vagy akár prérifarkas is, a tavak miatt pedig vannak vízimadarak de például kanadai hódok is.
Rögtön az irodánál van például egy híres ösvény, mely a Bears Hump nevű dombra visz (a 2378 m magas Mount Crandell aljában), de innen ágazik ki az az út is, mely az 1927-ben épült, ikonikus Prince of Wales Hotel parkolójába visz, mely állítólag Kanada egyik legtöbbet fényképezett épülete. A hotel általában május végétől szeptember közepéig tart csak nyitva. A szálloda a későbbi VIII. Eduárdról (London, 1894 – Párizs, 1972) kapta nevét, aki azonban csak 326 napig volt Nagy-Britannia királya, mert elvált nőt akart feleségül venni, és ő a királyság helyett a nőt választotta. Még mint walesi herceg azonban 1919 és 1935 között összesen tizenhatszor utazott a Brit Birodalom különböző országaiba és gyarmataira. Ekkor járt itt a Waterton-tavaknál is. Érdekesség, hogy ő volt Nagy-Britannia első uralkodója, aki repülőgépen ült.
A szálloda a felső- és a középső tavat (Upper Waterton Lake, Middle Waterton Lake) elválasztó félszigetre épült, ettől délre van Waterton Park kis üdülőtelepe, mely jó kis kiindulási hely a kirándulásokhoz. Innen és a Prince of Wales-szálloda elől naponta többször is indul kirándulóhajó a Felső-tóra, mely benyúlik az Egyesült Államokba. Hajóval (24 kanadai dollárért) juthatunk át innen egy különleges túrához is a tó túlpartjára, ahol a Crypt Lake Trailen egészen a különleges Crypt-tóhoz túrázhatunk, mely a Mount Boswell (2439 m) mögött bújik meg. A túra teljes hossza oda-vissza 17 km, 700 m a szintemelkedés, és számoljunk rá nagyjából 8 órát.
A Waterton-tavakat elválasztó szorosokat egyébként Boszporusz és Dardanellák néven is nevezik. A tavak jégkori völgye fölé magas hegyek emelkednek, ilyen a Bertha és a Mount Richards (2416 m). A Campbell Mountain (2513 m) azonban már nem kanadai, hanem az USA területén emelkedik.
Az üdülőtelepről indul a Cameron-tóhoz (Cameron Lake) a már említett Akamina Parkway. Még a központhoz közel találunk egy vízesést (Cameron Falls), majd vadregényes erdei út vezet a Cameron-völgyön (Cameron Creek) át, a régi olajtelep mellett a kerek Cameron-tóhoz, amely felett a 2415 méteres Forum-csúcs magasodik. Itt húzódik a hármashatár az USA, Alberta és Brit Columbia között, és itt van a vízválasztó a Hudson-öböl és a Csendes-óceán között.
Ha visszajöttünk innen is, búcsúzóul üljünk le az Upper Waterton Lake partjára, nézzük a vizet, a gyönyörű hegyeket, és idézzünk fel egy blackfoot indián legendát, miszerint ezt a területet Sokumapi, egy mondabeli harcos teremtette. Amikor ez a harcos egy lánnyal elmenekült az alvilágból, eldobott egy követ, ebből jöttek létre a hegyek, az általa eldobott botból az erdők, vízpáncéljából pedig megszülettek a Kootenai-tavak (mai nevükön Waterton-tavak). S ami a legszebb: az indiánok a tavak területét Fénylő hegyek földjének nevezték.
Kép és szöveg: Barna Béla
A területre a National Geographic Trails Illustrated Maps sorozatból a Glacier- Waterton Lakes National Parks 1:100 ezres térképe a legjobb. A Waterton-tavak Calgarytól csak 268 kilométerre délre fekszik. A túraterülethez legközelebbi város Pincher Creek 50 kilométerre található. A belépődíj s nemzeti parkba 20 kanadai dollár ($20).