A Nap felé vezető úton

Az USA egyik legszebb, ám kevésbé ismert nemzeti parkjába, a Montana állambeli Glacier-be tegyünk túrát. Először a híres „Nap felé vezető úton” (Going-to-the-Sun Road) autózzunk egyet, majd az út legmagasabb pontjáról tegyünk egy túrát a festői Elbújt-tóhoz (Hidden Lake).

A Glacier Nemzeti Park az USA Montana államában fekszik, területe 4102 km² (1584 négyzetmérföld), ezzel a tizenkettedik legnagyobb kiterjedésű az amerikai parkok között.

A helyi indiánok a „világ gerincének”, míg mások a „kontinens koronájának” nevezik ezt a területet, amely egyébként a Sziklás-hegység (Rocky Mountains) egyik láncában, a Lewis Range vonulatában fekszik. A hegylánc Meriwether Lewis (1774-1809) katona-felfedezőről, az 1804-1806 közötti Lewis és Clark Expedíció egyik vezetőjéről kapta a nevét. A Lewis Range, s egyben a nemzeti park legmagasabb pontja is a 3190 m (10466 ft) magas Mount Cleveland.

A Glacier Nemzeti Park alapító okiratát egyébként 1910. május 11-én írta alá William Howard Taft amerikai elnök. Időrendileg így az Egyesült Államok nyolcadik nemzeti parkja lett a Glacier, amely egyébként a vasútnak köszönheti létét: a Saint Paul (Minnesota) és Seattle között közlekedő Great Northern Railway társaság sínjei 1891-ben értek el idáig, ez ösztönözte a terület turisztikai kiépítését.

A vasúttársaság építette például a hoteleket is több völgyben: az épületfát vasúton szállították ide, néhány híres hotel pedig, így például az East Glacier Lodge is mamutfenyőből készült. Az alapítás után elkezdték kiépíteni az utakat is, amelyek közül a leghosszabb és legismertebb az 1921 és 1932 között kiépült, 85 km hosszú „Nap felé vezető út” (Going-to-the-Sun Road).

Elkészültéhez rengeteg robbanóanyagot használtak fel, pénzben kifejezve pedig 2,5 millió dollárba került. A fenntartása sem egyszerű azonban, a hegyomlások, lavinák, fagy miatt folyamatosan javítani kell, ráadásul csak nagyjából júniustól októberig van nyitva az út. Ha a rövid szezont nézzük, akkor még impozánsabb az a szám, hogy az utat évente1,8 millió turista keresi fel.

Az út keleti végéből, Saint Mary településről induljunk most el: a nemzeti parkos beléptető kapu után hamarosan az 1367 m tengerszint feletti magasságban fekvő, St Mary Lake északi partján autózunk. A 16 km hosszú tó legmélyebb pontja 91 méter. Filmtörténeti érdekesség, hogy az 1980-as Stanley Kubrick által rendezett Ragyogás (The Shining) nyitójeleneteit itt a Saint Mary-tó partján, a Wild Goose-szigetnél forgatták, Jack Nicholsonnal a főszerepben.

És még egy film: az utat lehet egy rövid ideig látni az 1994-es Forrest Gump című filmben is, mikor is Forrest azt mondja Jennynek, amikor visszaemlékezett arra, hogy átfutott Amerikán: „Az a hegyi tó, annyira tiszta volt…” – és a háttérben az út és a Saint Mary-tó látszott.

A tó partján elhaladunk a Dead Horse Point és a Sunrift Gorge mellett. Errefelé hatalmas erdőtüzek hátrahagyott területén is átautózhatunk: 2001-ben is volt tűz, de a legpusztítóbb tűzvész az 2003-ban volt, amikor is az nemzeti park területének 13 %-a égett le.

Az erdőtüzes terület után északról a Going to the Sun Mountain (2939 m) és a Metahpi Peak (2854 m) alatt halad az út, ha pedig a Jackson Glacier Overlook-nál megállunk, és dél felé nézünk, a Jackson gleccserre pillanthatunk rá. És itt szóljunk most pár szót a park névadójának számító gleccserekről.

Még döbbenetesebb azonban azt olvasni, hogy 2007-re a park gleccsereinek 90%-a elolvadt, mindössze csupán 27 gleccser maradt a 150-ből

A kis jégkorszak végén, 1850-ben még 150 gleccser volt a park területén és ezek még mind megvoltak a park alapításának évében, 1910-ben is. Érdekesség, hogy ekkor a Jackson-gleccser még a Blackfoot-gleccser része volt, ám 1939-re különváltak. Még döbbenetesebb azonban azt olvasni, hogy 2007-re a park gleccsereinek 90%-a elolvadt, mindössze csupán 27 gleccser maradt abból a 150-ből. Ma pedig már csak mindössze 25 maradt, ezek is vészesen olvadnak. Az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) rendszeres mérésekkel dokumentálja a változásokat: szerintük a számítógépes modelljeik alapján azt prognosztizálják, hogy 2030-ra egyetlen darab gleccser sem lesz itt.

Folytatva tovább utunkat az aszfalton, feltűnhet, hogy a Nap felé vezető úton fura piros Ford buszszerűségek is közlekednek: ezek a „Red Jammerek” az 1930-as évek óta folyamatosan közlekednek, propán-üzeműre vannak alakítva és 33 darab közlekedik belőlük a nemzeti parkban.

Vagy egy ilyennel, vagy sima autóval, de hamarosan a szerpentinező, kanyargó úton eljutunk a legmagasabban fekvő pontra, a skót-kanadai geológusról, William R. Logan-ről (1798-1875) elnevezett Logan-hágóhoz, ahol 2026 méteres (6646 ft) magaságban nyugatról keletre áthalad a kontinentális vízválasztón, a Continental Divide-on is.

Itt van a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán közötti vízválasztó. De a Logan-hágón (Logan Pass) van egy információs központ is, és innen indul az egész park talán legszebb gyalogtúrája, a Hidden Lake Trail!

A hágótól 2 és fél kilométer a tóra való kilátás (Hidden Lake overlook), újabb 2 és fél kilométer pedig a tópart. Oda vissza tehát egy kellemes 10 kilométeres túrával számoljunk, fantasztikusan szép környezetben.

A túra eleinte fapallókon emelkedik a Clements Mountains (2670 m) délkeleti aljában, felkapaszkodik a 2176 méter magas Hidden Lake Pass-ra, majd onnan leereszkedik az 1943 méter tszf. magasságban fekvő tó víztükréhez.

A legjobb fényképet természetesen a hágóról készíthetjük: alattunk a tó, amely széléről pedig gyönyörű természetes piramisként emelkedik ki a 2647 m magas Bearhat Mountain (8684 ft). A Glacier Nemzeti Park egyébként vizekben és tavakban igen gazdag: területén kb. 760 tó van, ebből 130-nak van neve.

De nem csak a tó panorámája, hanem az állat- és növényvilág miatt is érdemes errefelé kirándulni. Nagyon gazdag a park növényvilága, a botanikusok nagyjából 1200 különféle növényt tartanak számon, az erdő hegyi juharból, óriás tujákból és Hemlock-fenyőkből (Tsuga mertensiana) áll errefelé.

De nagyon érdekes a nemzeti park állatvilága is: szinte valamennyi, Észak-Amerika e részén élő nagyvad, vapiti, szarvas, és jávorszarvas is él itt. Külön ki kell emelni a fehér havasi kecskét (Oreamnos americanus), amely a park hivatalos szimbóluma. Az út mellett túra közben is rengeteget láthatunk a kanadai ürgéből (angolul Columbian ground squirrel, Urocitellus columbianus). És végül, de nem utolsó sorban a barna, fekete és szürkemedvéket (grizzly) is meg kell említeni. A nemzeti park területén egyébként kb. 300 grizzly él! Ezekre egyébként különösen kell figyelni, medvespré nélkül és egyedül ne nagyon induljunk el túrázni, veszélyes lehet!

Jó, ha tudjuk: a grizzly rövid távon az 50 km/h sebességet is eléri, egy 100 méteres szakaszon pedig még a vágtázó lóval is felveszi a versenyt! És ez nem riogatás: amikor 2016 nyarán a nemzeti parkban túráztam, nos ottjártam előtt egy hónappal egy grizzly medve megölt egy bicajost a Glacier Nemzeti Parkban! A 38 éves férfi a nemzeti parkban bringázott, amikor megtámadta és megölte egy grizzly medve. A Glacier NP 1910-es alapítása óta egyébként ez volt a tizenegyedik medve által okozott halál a területen. 1998-ban is volt egy haláleset, akkor három medve ölte és ette meg a park egyik dolgozóját! Érdemes tehát a medvékkel kapcsolatos figyelmeztetéseket komolyan venni.

Szóval medvét inkább ne lássunk az ösvényen: viszont több más apró kis emlőst megfigyelhetünk, ha leülünk egy sziklára. Apropó szikla: az egész Hidden Lake Trail fantasztikus kilátást biztosít a Sziklás-hegység gyönyörű sziklás hegyeire. A hegyvonulatok sziklásak és vadak, és hogy hogyan alakultak ki? Nos, geológusok szerint már maga a hegység földtani rétegződése is kuriózum: kréta üledékes kőzetek alkotják az aljzatot, melyre körülbelül 100 millió évvel ezelőtt, a Sziklás-hegység kialakulásának idején középső-proterozoikumi (1,6-1 milliárd éves) kőzetek tolódtak a hegység nevét is adó Lewis-vető (Lewis Overthrust) mentén. Így alakulhatott ki az a különös helyzet, hogy a fiatalabb kréta kori kőzetrétegeken egy 1,6 milliárd éves tengerben lerakódott világosbarna dolomit és mészkő (Altyn-formáció) helyezkedik el.

S ha már az érdekes kőzeteknél tartunk, a Logan-hágótó nem messze, északkeleti irányban emelkedik a 2997 m magas Mount Siyeh, amelyről egy geológiai formációt is neveztek el. Nos, ha kékeszöld színű kőzetet látunk, akkor az valószínűsíthetően a Siyeh formációhoz tartozik, mely egyébként megkövült algáktól kékeszöld színű! Ha jobban megvizsgáljuk őket, akkor a nyílt sziklafelszínen pedig hatalmas, ujjlenyomat-szerű formákat látni a kőzetben: ezek pedig a sztromatolitok, vagyis megkövült algatelepek, melyek a Bahamákhoz hasonló sekélytengeri környezetben éltek kb. egymilliárd éve.

Ha további geológia leírásokat olvasunk, akkor megtudhatjuk, hogy a Siyeh formáció kékes színébe messziről is nagyon jól látható sötét sáv ékelődik. Ez egy 90 méter vastag diorit intrúzió, azaz vulkanikus teleptelér, mely 775-725 millió éve furakodott be az üledékes kőzet repedéseibe, azok rétegsorával párhuzamosan. Mivel a benyomuló mélységi magma kifehérítette a környező üledékeket, sötét színe még inkább elüt a környezetétől.

Miután kigyönyörködtük magunkat a kőzetekben is, lassan vissza is érünk a Logan-hágóhoz, ahol beszerezhetünk mindenféle szakirodalmat az USA egyik legszebb nemzeti parkjáról.

A Glacier Nemzeti Park és a vele szomszédos kanadai Waterton Lakes National Park területét összevonva alakították ki a Waterton Glacier Nemzetközi Békeparkot 1932-ben, és közös területük 1974 óta bioszféra rezervátum, 1995-ben egyébként felkerült az UNESCO Világörökség listájára.

Kép és szöveg: Barna Béla

A területre a 215-ös számú Glacier – Waterton Lakes National Parks térképe (trails illustrated map, 1: 100000) ajánlott, a National Geographic kiadásában. A nemzeti park hivatalos honlapját ide kattintva érheted el.

 

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!