Az alsó-ausztriai Wechsel hegység a magyar határhoz egyik legközelebb eső, 1500 méter feletti hegység. Távolsága Kőszegtől mindössze 52 km, Soprontól pedig 70 km. Kellemes gerinctúrát tehetünk itt télen is, és persze síterep is működik a hegyen. 

A Wechsel – Fotó: Barna Béla

A Wechsel hegység talán legnagyobb települése, túránk kiindulási pontja az 1800 lakosú Aspang. A városka a Pitten forrásvidékén, 500 méteres magasságban települt. Sok magyar történelmi vonatkozása van a településnek, például hogy a német-római császárral való háborúskodása során IV. Béla királyunk 1250-ben elpusztította az itteni várat. De IV. Béla fia, V. István szintén Aspangon keresztül tört be Ausztriába. Vicces amúgy, hogy a magyar királyokkal Aspangnak sosem volt szerencséje: Mátyás királynak is sikerült elfoglalnia a Kőszegtől légvonalban 40 km-re levő várat. A hajdani ostromló seregek nyomában ma túrázók és síelők ostromolják Aspang környékét, induljunk hát mi is el egy túrára a Wechselben.

1432 m magasan van a felvonó hegyi állomása – Fotó: Barna Béla

Aspangból autózzunk még további 12 kilométert a Pöstling-patak völgyében nyugati irányba, egészen Mariensee településig. A Mönichkirchen-Mariensee síterepen nemrégiben nagy fejlesztéseket hajtottak végre, többek között új négyszemélyes ülőlifteket is átadtak, egyet például Marienseeben. Ez a sílift azért szerencsés, mert a gerinctúrázóknak is megkönnyíti a hegyre való feljutást, gyorsan 1432 méter magasba juthatunk fel a Wechsel hegység oldalában.

Marienseeből gyorsan 1432 méter magasba juthatunk fel a Wechsel hegység oldalában

A felvonó felső állomásától elég meredeken indul a kapaszkodó, de felérve a hegygerincre szelídül az út, s hamarosan elérjük a Steinerne Stiege (1505 m) pontját, majd nyugat felé továbbtúrázva az 1669 m magas Niederwechsel csúcsát.

Útban felfelé – Fotó: Barna Béla

A gerinctúra szinte végig vízválasztón és egyben tartományi határon halad. Ha északra nézünk, Alsó-Ausztriát (Niederösterreich), ha délre, akkor pedig Stájerországot (Steiermark) látjuk. A gerinc vízválasztó is: a folyók és a patakok északra a gerinctől a Lajta (Leitha) folyóba, délre pedig a Rábába (Raab) futnak. Pont a Wechsel itteni délkeleti oldalában, valahol a talpunk alatt ered a Rába egyik ismertebb mellékfolyója, a 88 km hosszúságú Pinka, mely, Felsőcsatárnál éri el Magyarországot, és Körmend felett torkollik a Rábába.

A gerinctúra térképvázlata

És amiért ez a gerinctúra még látványos: nos, az észak felé az Alpok legkeletibb tagjainak nyúlványa, a Rax és a Schneeberg hegytömbjeinek kiemelkedése a táj síkjából.

Fotó: Barna Béla

A Niederwechsel 1669 m csúcsa 3 km-re van a felvonó felső állomásától. Itt kiülhetünk egy gneiszsziklára és csodálhatjuk a nyugodt, magashegyi világot. Ez a panoráma nehézséget is rejt, itt a gerincen erősebb a szél, de ugyanennek köszönhetően az erős szél sokszor lefújja a havat, így itt néha könnyebb télen túrázni, mint az erdőben, a mélyebb hóban.

Wechsel gerinctúra – Fotó: Barna Béla

Innen, a Niederwechsel tetejéről már jól látszik a hegység legmagasabb pontja, a Hochwechsel (1743 m). Ezt könnyű gerinctúrával érhetjük el, de ha kevés időnk vagy kevés energiánk van, akkor vissza is fordulhatunk, esetleg ha időnk van, még csúszhatunk is egyet. Szakértők szerint ugyanis a Mönichkirchen-Mariensee síterep mostanság az egyik legjobb infrastruktúrájú és családias síterep a magyar határ közelében.

Mariensee síterepe

Mariensee-nél egy FIS B versenypálya is van. Érdekesség, hogy Mariensee-t mostanság összekötötték Mönichkirchennel; a pályarendszer mindkét irányban átsíelhető. Apropó Mönichkirchen: a falu kedvenc tartózkodási helye volt Anton Wildgans (1881-1932) bécsi születésű osztrák költőnek.

Kép és szöveg: Barna Béla

Fotók még a Wechselről:

Pihenő a fenyvesben – Fotó: Asszonyi Evelin

Útjelzők – Fotó: Barna Béla

Fotó: Barna Béla

Jó kis köves gerinc – Fotó: Barna Béla

Fotó: Barna Béla

Háttérben a Schneeberg és a Rax – Fotó: Barna Béla

Távlatok a Wechselről – Fotó: Barna Béla

A túra vége – Fotó: Barna Béla