A geográfusok Nyikó-völgyének nevezik, a néprajzi leírásokban azonban a Nyikómente névvel találkozunk leginkább. A Nyikó a Hargita vulkáni fennsíkján, a Veres Máté nevű helyen ered a Nyikó feje nevű hegyből, és Székelykeresztúr mellett torkollik a Nagy-Küküllőbe. A Nyikómente Udvarhelyszék egy igen jellegzetes vidéke, az itteni falvak népét pedig Tamási Áron regényei és elbeszélései tették ismertté. A Fehér-Nyikó völgyében, annak legfelső szakasza mentén, a 953 m magas Gordon-tető nyugati előterében, 540-580 m magasságban települt Farkaslaka, mely Székelyszentlélekkel szinte összenőve, hosszant elnyúlva fekszik a völgyben a 13A jelű országút mentén.
Farkaslaka egyik látnivalója a helyi római katolikus templom, mely 1842-1848 között épült a falutól nyugatra emelkedő 581 méter magas Templom-dombon. A templom védőszentje Nepomuki Szent János, tornya pediglen 38 m magas.
De nem a templom miatt állnak meg itten a kirándulóbuszok, hanem amiatt, hogy Farkaslaka a magyar irodalom egyik zarándokhelye, s itt a templom tövében nyugszik Tamási Áron (1897-1966) székely író, a XX. századi magyar irodalom egyik meghatározó figurája. A farkaslakai emlékkő Szervátiusz Jenő és fia Tibor alkotása 1972-ből. Itt majdnem mindenki megáll, hiszen közel a főút is, sokkal kevesebben jutnak el azonban a Tamási-emlékházba, mely a sírtól körülbelül másfél kilométernyire, bő negyedórányi sétára, a Nagy utca 238-as szám alatt található.
A másfél évszázados, faboronás, háromosztatú, zsindelyes házban látható emlékkiállításon Tamási Áron életével ismerkedhetünk meg.
Tamási Áron a külső, úgynevezett „kicsi” házban (szobában) született 1897. szeptember 19-én
Az első szobában, az úgynevezett „nagy házban” Tamási emlékkiállítás látható Tamási Áron használati tárgyaival, majd az író alkotásaiból, leveleiből és fényképeiből álló gyűjteményt nézhetünk meg. Tamási Áron a külső, úgynevezett „kicsi” házban (szobában) született 1897. szeptember 19-én, eredetileg Tamás János néven, Tamás Dénes és Fancsali Márta gyermekeként.
1904-től itt Farkaslakán járt elemi iskolába, majd 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója lett, aztán pedig jogot tanult a kolozsvári egyetemen. 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az USA-ba, ahol banktisztviselőként is dolgozott.
1923-1925 között New Yorkban élt, kis ideig Chicago mellett majd végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, ahol rövid időn belül az egyik legnépszerűbb író vált belőle.
Regényei és novellái közül kiemelkedik az Ábel-trilógia: Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában, továbbá a Jégtörő Mátyás, a Szűzmáriás királyfi stb. Önéletrajzi írásai a Szülőföldem, a Virrasztás, a Vadrózsa ága, a Bölcső és bagoly. Stílusára jellemzőek a székely nyelvjárási kifejezések és a metaforikus kifejezésmód, műveit áthatja a székely szellemiség. Tőle származik a szállóigévé vált híres mondat: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.
Tamási 1966. május 26-án hunyt el Budapesten, az itteni végtisztességre június 2-án került sor: a szertartást dr. Brezanóczy Pál egri érsek celebrálta, majd június 10-én helyezték örök nyugalomra Farkaslakán. Érdekesség, hogy a nagy székely író holtteste tévedésből megjárta az ország déli részét, a Zsil-völgyi Lupény (Lupeni) városát is, a hatóságok ugyanis összekeverték azt Farkaslaka román nevével (Lupeni).
Sipos Erzsébet 1995-ben Fotó: Barna Béla
Tamási halála után, 1970-től 1982-ig Tamási Gáspár, az író testvéröccse, a nagyszerű Vadon nőtt gyöngyvirág című könyv (Kriterion, Bukarest, 1983) írója volt a ház gondnoka, majd 1982-től Tamási Erzsébet, az író húga és férje Sipos Ferenc. Jelen sorok írója 1995-ben járt első alkalommal az akkor újrazsindelyezett emlékházban, akkor Tamási Áron húga, Erzsi néni mutatta meg a kiállítást.
Ha megnéztük a szikrázó havas napsütésben a Tamási-emlékházat Farkaslakán, menjünk tovább Székelyszentlélekre, a Felső-Nyikómente egyik legrégibb településére. A falu mellett áll kis kőfallal körülvett temploma, melynek egyes részei XIII. századiak, nagy részük azonban barokk.
A templomhoz igen közel, a 13A műúttól keletre álló szentléleki tájházat (múzeumházat) 1977 májusában nyitották meg, miután az alszegi Bíró utcában álló, omladozó kis házat a falu megvásárolta a múzeumház céljaira, és 1976 tavaszán jelenlegi helyén építették fel újra. A háromosztatú kis székely házikó az 1850-es évekből származik; nagyházból (szoba), kicsiházból (tisztaszoba), valamint kamrából és deszkázott ereszből áll. Balázsi Dénes (1936-) helytörténész-irodalomtanár munkájának gyümölcse egyébként ez a kis falumúzeum, mely a Felső-Nyikómente néprajzi hagyományait mutatja be.
Székelyszentlélek, 2016. május 27. Fotó: Barna Béla
A szentléleki falumúzeum bejáratánál áll egy egysoros, indadíszítésű székelykapu is, mely az 1848. július 22. keltezést viseli és László Ferenc malomfalvi gazda állíttatta. A szentlélekieknek egyébként egykoron az állattenyésztés és a fakitermelés volt a fő foglalkozása, valamint fenyőgyantát („szurkot”) gyűjtöttek, ami gyógyszerként és festék alapanyagként is használható volt. A falubéliek bosszantására született is egy kis gúnyvers: „Szurokszedő Szentlélek/ Alig élnek szegények”.
A 2005. augusztus 23-án bekövetkezett udvarhelyszéki árvíz 16 halálos áldozatának állított emlékművet érdemes még megnézni a Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti műút mellett, a nyikómenti letérőnél. Az andezitből készült domborművet a székelyudvarhelyi Zavaczki Walter készítette.
Farkaslaka és Székelyszentlélek Székelyudvarhelytől 10 kilométerre északnyugatra fekszik. Budapesttől Székelyudvarhelyig 673 kilométer a távolság.
Kép és szöveg: Barna Béla
A cikk első verzióban a Turista Magazin 2011 februári számában, Tél a Nyikó mentén címmel jelent meg. Legutóbb 2016. május 27-én jártam mindkét faluban, majd immár a covid első hullámakor, 2020. március 12-én vittünk ide kis csoportot.
Kacsó Péter Farkaslakán mesél egy Csámborgó-csapatnak 2020. március 12-én – Fotó: Barna Béla
