A világ legmagasabb aszfaltozott útján akartunk egyet biciklizni a Himalájában, ezt találtuk ki magunknak, amikor két hetet az indiai Nyugat-Tibet fővárosában, Lehben töltöttünk. Ez az aszfaltozott út az 5602 m magas Khardung-hágóra vezet fel, mely onnan tovább Ladakh legészakabbi területeire, a Sjok- és a Nubra-folyó völgyébe visz.

india-tura-biciklizes-a-himalajaban-1

A lehi szállásunk hangulatos tetőteraszáról jól látszott a lehi királyi palota mögötti hegyvonulat, ezt céloztuk meg magunknak. Mivel azonban az út katonailag és politikailag is kényes területre visz, csak katonai engedéllyel látogatható. Ladakhban még vannak tiltott zónák és vannak az utazók előtt zárt területek: nem csoda, hiszen India és Kína papíron a mai napig hadban állnak egymással, mivel az 1962-ben lezajlott rövid háború után nem jött létre a két fél között békeszerződés; a világpolitikai tényezővé vált kommunista diktatúra magáénak követel minden olyan területet, amelyet az általa megszállt Tibet valaha is birtokolt. Katonailag nagyon instabil területen járunk, Jammu&Kasmir (Dzsammu és Kasmír) államban, mely területre fáj a foga Kína mellett Pakisztánnak is. Így az igen erőteljes katonai jelenlét miatt például Ladakhban minden külföldi és India más területéről származó mobilt is blokkol a hadsereg, szóval nyugodtan lehet bringázni anélkül, hogy zavarna a mobilcsörgés. És még valami: a katonai engedélyes területeken bizony a forgalom is elég gyér, szóval ideális terep a biciklizéshez.

india-tura-biciklizes-a-himalajaban-9

Hétvége lévén, meg talán későn is kaptunk észbe, nem sikerült beszerezni a megfelelő katonai engedélyt, ezért csak a hágó déli szakaszát tervezhettük be.

Engedélyünk nem volt hát az úthoz, de persze bicikli is hiányzott.

Ezt azonban könnyű volt megoldani: első lehi napunkon rögtön megismerkedtünk egy fantasztikus fazonnal, Igorral, aki a Csoma Szobája Alapítvány bringakölcsönzőjében dolgozott Leh városában. Ezt a non-profit kerékpárkölcsönzőt 2008-ban a Julay Ladakh alapítvánnyal és egy helyi utazási irodával közösen indították el, mert szerintük „a kerékpár az egyik legélvezetesebb és leghatékonyabb módja annak, hogy bejárjuk Ladakot, ezért azoknak a túrázóknak szeretnénk kerékpárt és felszerelést biztosítani, akik nem kívánják otthonról elhozni a féltett gépüket, mégis ki akarják próbálni a magashegyi biciklitúrázást. A kerékpár kölcsönzése amúgy nem került sokba, s ráadásul jó helyre is ment az a pénz, ugyanis a kölcsönző teljes bevétele a Csoma Szobája Alapítvány és a JulayLadakh Alapítvány projektjeire kerül felhasználásra.

Szóval kikölcsönöztük Igortól a bringákat, elindultunk, majd egy gyors defektet követően visszakarikáztunk Igorhoz, aki pár perc alatt megjavította. Ezután majdnem azt írtam hogy suhantunk, node nem írhatom azt, mert egyrészt 3600 méter magasan voltunk, és még nem akklimatizálódtunk, még a séta is gyakorta megerőltető volt, nemhogy a szerpentineken felfelé tekerés.

india-tura-biciklizes-a-himalajaban-13

De azért mégis hihetetlen érzés volt akkor is a világ legmagasabb aszfaltozott útján tekerni. Miután a szegénynegyeden keresztül elhagytuk Leh városát északi irányban, pár kanyar után betekertünk egy mellékútra: a NamgyalTsemo (jelentése: „győzelem csúcs”) erődhöz. Az erődöt TashiNamgyal király építtette Alsó- és Felső-Ladakh egyesítése után, a benne lévő gompát (vörös gompát) pedig GraspaBum-Lde király 1430-ban.

Lábaink alatt terült el Leh városa: nézelődtünk kicsit, majd újra visszamentünk a főútra, és tekertünk tovább felfelé. Felfelé és felfelé. Hihetetlen érzés volt, bicikliztünk a Himalája hegyei között. De hol is pontosan? Nos, a legtöbb térkép szerint Leh városától (és az Indus-völgyétől északra) a Ladak-hegylánc emelkedik, melynek angol neve LadakhRange, de nevezik Kailás-láncnak is. A Zanskar-hegyláncot és a Ladakh-hegyláncot együttesen egyébként Európában Transzhimalájának is nevezik. Ennek hegyláncai az újabb vizsgálatok szerint egyébként mélységi magmás kőzetekből álló magok mellett főként a Tethys középidei és óharmadidőszaki üledékeiből épülnek fel, tehát inkább a Himalájával, mintsem Tibet többi részével rokoníthatók földtanilag. És ha már itt tartunk, mindenképpen meg kell említenünk hogy a Transzhimalája elnevezés id. Lóczy Lajos, a híres magyar geológus-geográfus nyomán vált ismertté. Lóczy a gróf Széchenyi Béla által vezetett kelet-ázsiai expedíció tudós tagjaként felismerte a Himalájának az Alpokhoz hasonló takaróredős szerkezetét. Vizsgálódásai alapján elméletileg kikövetkeztette, hogy a hegységgel párhuzamosan, Tibet déli peremén egy másik hegyláncnak kell húzódnia, és ennek a Transzhimalája nevet adta. Később ezt a vonulatot Belső-Ázsia másik nagy kutatója, a svéd Sven Hedin tiszteletére egy időben Hedin-hegységnek is nevezték.

india-tura-biciklizes-a-himalajaban-4

Szóval itt tekertünk a biciklivel a Transzhimalájában, a Ladakh-hegyláncban, amiről a geográfus Móga János ezt írja: „A Ladak-hegylánc két lemez ütközési zónájában létrejött gránitos magmából alakult ki. A két ütköző lemez varratvonala (szutura zóna) az Indus völgyétől délre húzódik. A hegylánc az Indus és a Nubra-folyó völgye között húzódik. Az uralkodóan gránitból álló vonulat átlag magassága kb. 6000 méter”.

Megint csak ismételni tudom magam: hihetetlen érzés volt a világ legmagasabb hegységében biciklizni. No de hogy is lett ilyen magas, arra is választ kellene adnom pár mondatban.

Nos, miután India elvált Gondwanától (a kréta időszakban) és gyors ütemben észak felé mozgott, majd az eocén végére India kontinentális tömbje elérte Eurázsiát, ezzel megkezdődött a Himalája kialakulása. A kiemelkedésnek voltak rendkívül intenzív időszakai, ilyen volt pl. a harmadidőszak és a negyedidőszak. Kutatások szerint az emelkedés a felsőpliocén óta legalább 3400 m-es volt, és ennek nagyobb része a késő-pliocénra esett. A geofizikai mérések szerint a kiemelkedés ma is tart, mértéke kb. 13-14 cm 100 évenként!

A magasságon kívül azonban más is nehezíti a Himalájában a biciklizést: a levegő ritka, az UV-sugárzás pedig nagy.

Ladakhban van egy mondás: „ha az árnyékban ülsz, de a fejed még a napon van, akkor egyszerre kaphatsz fagyási sérüléseket és napszúrást”.

Nos, ez teljesen így van a hegyekben nyáron hajnalban akár -5 °C is lehet, napközben viszont egészen 20°C-ra is felmelegedhet a levegő; illetve Lehben a nappali középhőmérséklet 15°C körül alakul, de az erős naptól ezt többnek érezzük.

Ebben a „hőségben” tekertünk fel 4000 méter fölé. Visszafelé a LehView kilátópontnál megáltunk kicsit pihenni a tibeti imazászlók alatt, majd egy hatalmas downhill-gurulással visszagurultunk Leh városába.

india-tura-biciklizes-a-himalajaban-5

Megtett utunkat rengeteget néztük még lehi szállásunk tetőteaszunkról: kopársága ellenére is lélegzetállítóan szép, vad hegyvidéki táj ez, nem lehetett nem nézni. És a táj nézése mellett ezen a tetőteraszon olvastam ki Paulo Coelho Tizenegy perc (Onzeminutos) című 2003-as könyvét. Ne menjünk bele itt és most Coelho írói teljesítményének megítélésébe, vannak borzasztóan idegesítő és kegyetlenül csöpögős idézetei, de azért néha jókat is mond a brazil sztáríró. Ami akkor és ott megragadott a könyvben, egy utazással kapcsolatos Coelho-mondat: „Eddig a pillanatig minden, az utazás, az a gondolat, hogy nagyon messzire megy, minden olyan volt, mintha csak álmodná – és álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert így nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztatunk másokat – a szüleinket, a férjünket, a gyerekeinket –, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat”.

Én nem szeretek és szeretnék később sem hibáztatni senkit, sem embert sem időjárást sem körülményeket. Ezért is kellett egyet bicikliznem a Himalájában.

Kép és szöveg: Barna Béla