A Samsung márka története: hogyan jött létre egy szárított hal- és tésztaárusból a világ egyik legnagyobb elektronikai termékeket gyártó cége?
Okostelefon, mikrohullámú sütő, monitor, nyomtató, háztartási készülék – naponta találkozhatunk Samsung márkájú elektronikai eszközzel – jelen sorok írója is egy Samsung Galaxy S22 Ultra terméknevű okostelefont tart most (2024) a kezében. És még azt is tudom róla, hogy koreai termék, de tudásom itt meg is állt. Szóval nézegetvén Samsung okostelefonomat, egyszer csak kíváncsi lettem rá, hogy mikor és hogyan is indult a Samsung márka.
Arra még emlékeztem egyetemi tanulmányaimból, hogy Dél-Korea gazdaságföldrajzát tanulva „koreai csodáról” olvastunk az egyetemi jegyzetben, meg hogy ez a látványos fejlődés tulajdonképpen az 1980-as évekig egy kemény katonai diktatúra alatt ment végbe, úgy, hogy sem ásványkincse, sem energiahordozója nem nagyon volt az országnak.
Előkerestem hát az egyetemi földrajz tankönyvet, s az bizony már említette a Samsung céget, mégpedig úgy, hogy Dél-Korea „mamutvállalatai (pl. Daewoo, Hyundai, LG, Samsung) jelentékeny tőkekivitellel termelésük globalizációjára törekszenek”. Ez a tankönyv egyébként a dél-koreai gazdaság villámgyors fejlődésének egyik okát abban határozta meg, hogy „a koreai ipar gerincét a néhány család kezében összpontosuló, több termelő ágazatban és a kereskedelemben is érdekelt óriáskonszernek (chaebolok – csebolok) alkotják; ezeknek csak kiegészítője, esetenként bedolgozója a több tízezer kis- és középvállalat.”
Első megközelítésben tehát megtanultam a „chaebol” szót, melyre máshol rákeresve tulajdonképpen azt találtam, hogy a szó hozzávetőleges jelentése: gazdag klán, meg azt, hogy négy ilyen gigavállalat az országban, a Hyundai, az LG, az SK Group és a Samsung, amelyek közül pedig a Samsung a legnagyobb. A csebol kifejezés első ismert említése 1984-ből származik: a csebolokat irányító családok befolyásosak és rendkívül gazdagok, ezek a vállalatok pedig nagy hatást gyakorolnak Dél-Korea gazdaságára, a Samsung cégcsoport bevételei például az ország GDP-jének 20%-át adják.
Nézzük hát, honnan is indult a Samsung. A történetét nem könnyű átlátni és megérteni, az internetes találatok és leírások között böngészve nagyon különbözőeket találunk, sok közülük pedig nem kicsit marketingízű szöveg.
Ami biztos, hogy a cég alapításához egészen 1938-ig kell visszamenni az időben, ekkor alapította a Samsung nevű kiskereskedelmi céget 25 dollárral a zsebében egy bizonyos Lee Byung-chul (1910-1987) nevű ember, magyaros átírásban Li Bjongcsol. Akinek a cége bizony nem volt más, mint egy élelmiszerbolt, ahol szárított halat, kézzel készített tésztákat és zöldséget árult. A helyszín pedig Dél-Korea, Tegu (angolos átírásban Daegu) városának Ingyo-dong nevű városrésze.
Általában ez szerepel a hivatalos sztorikban, kevesebb helyen említik meg, hogy azért a Samsung és a Li család története bizony botrányokban és nagy fordulatokban is gazdag. A kis élelmiszerüzlet után Előd Fruzsina 2015-ben írt indexes cikke szerint „következett ugyanis a klasszikus amerikaiálom-sztori: vállalkozás és a család is szépen növekedett, Li Bjongcsolnak tíz gyereke született (közülük csak nyolc törvényes, és csak hat élte meg a felnőttkort), akik ahol tudtak, bekapcsolódtak a cégirányításba”.
A negyven alkalmazottal induló, fokozatosan növekvő cég székhelyét az ambiciózus vállalkozó 1947-ben áttette a fővárosba Szöulba. Az első három évtizedben egyébként az élelmiszeripari és textilipari termékekben volt erős a Samsung, például egy gyapjúfeldolgozó-üzemmel is bővítette a portfóliót, Tegu városában megépítette Korea legnagyobb ilyen jellegű üzemét.
Az 1950-es évektől kezdve szépen bevásárolta magát először az élelmiszeriparba, majd a Dongbang életbiztosító megkaparintásával a biztosítási piacra a Samsung. Csak az 1960-as évek végén kezdett el elektronikai eszközökben gondolkodni.
Közben azért jegyezzük meg, hogy a vállalat irányítása is érdekesen alakult, az alapítónak például 1967-ben át kellett adnia az igazgatói széket a legidősebb fiának, mert lebukott 50 tonna szacharin csempészése közben. És lőn, a fia is alkalmatlannak bizonyult az irányításra: visszaemlékezések szerint a hivatalában töltött mindössze pár hónap alatt teljes káoszba taszította a céget, ezért a felső vezetés nyomására neki is menni kellett. A sorban utána következő fiú nem vehette át a pozíciót, mivel ő meg mindeközben átállt a másik oldalra: 1969-ben felkereste a koreai elnököt, és információkat osztott meg vele apja korrupciós ügyeiről. Rosszul mérte fel azonban apja hatalmi befolyását, mert az incidens után életének hátralevő részét száműzetésben kellett töltenie az Egyesült Államokban. Li Bjongcsol arra gyanakodott, hogy legidősebb fia is benne volt az árulásban, így hát őt is végleg lehúzta az öröklési listáról.
Nade visszatérve a steril cégtörténethez, a Samsung Electronics elődjét, a Samsung Electric Industriest végül 1969. január 13-án a dél-koreai Suwon városában alapították meg. Eleinte mindent is gyártottak, számológépet és mosógépet, hűtőszekrényt és légkondit, a hetvenes évek közepétől azonban már terjeszkedni kezdtek, mint Dél-Korea első félvezetőgyártója. És a nagy áttörés 1970-ben jött el, amikor a cég tévéket kezdett gyártani, 1981-re pedig a Samsung már több mint tízmillió fekete-fehér tévékészüléket gyártott le.
Zárójeles érdekességként azért említsük meg, hogy amikor az amerikai háztartásokban már a fekete-fehér tévéket színesekre cserélték, Koreában a lakosság nagy része még csak nem is hallott a tévéről! Szóval amikor a Samsung elkezdett fekete-fehér televíziókat gyártani Koreában 1970-ben, az USA-ban már színes TV-t néztek az emberek.
S ha már tévé, említsük meg, hogy a Samsung egyike volt azoknak a globális multicégeknek, amelyek „áttörték a vasfüggönyt”: 1989-ben jelentek meg Magyarországon, sőt, az akkori világ egyik legmodernebb gyárát építették fel Jászfényszarun, ahol mostanság évente 19 millió LED LCD tévékészüléket dobozolnak be. Szintén a Samsung érdeme a világ egyik első 8K-tévéjének kifejlesztése.
A tévégyártás mellett említsük meg, hogy a dél-koreai cég az elsők között szállt be a személyi számítógépek gyártásába. Az első Samsung PC-t például 1983-ban gyártották. Emellett pedig természetesen számítógépes chipeket és memória berendezéseket is; hamarosan világelsővé vált ebben a piaci szegmensben is. 1992-ben lett a Samsung a világ legnagyobb memóriakártya-gyártója, és az Intel után a világ második legnagyobb chipgyártója.
1993-ban a Samsung mérnökei fejlesztették ki a világ első DVD-felvevőjét, 1995-ben pedig az első folyadékkristályos kijelzőt.
De ugorjunk kicsit vissza, s koncentráljunk a mobilra. Az alapító- patriarcha Lee halála után 1987-ben, nyílt meg az út a harmadik legidősebb gyerek, Lee Kun Hee (Li Künhi) előtt. Az ő vezetése alatt a vállalat már olyan nagyra nőtt, hogy indokolttá vált szétdarabolni, arra azért odafigyelve, hogy minden létrejövő új cég élén egy Li álljon. A Samsung csoportot négy üzleti részre osztották.
Lee Kun Hee (1942-2020) egyébként a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb emberei közé tartozott, tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), és nagy botrányhős is volt, állítólag 45 millió dollárnyi adót csalt el, és politikusokat, ügyészeket, bírókat vesztegetett meg. Persze mindent tagadott, aztán viszont beismerte a vádakat; az eset után mindenki arra számított, hogy kegyvesztett lesz, de elintézte az egészet egy szimpla bocsánatkéréssel az elnöktől, így még a NOB-beli pozícióját is megtarthatta, és a cég élén is ott maradhatott.
2010-ben a volt jogi főtanácsadó leleplező könyvet jelentetett meg a vállalat piszkos ügyeiről, amelyben azt állítja, hogy Lee Kun Hee hozzávetőleg 9 milliárd dollárt (!) lopott Samsung-leányvállalatoktól, bizonyítékokat semmisített meg, és fontos kormánytisztviselőket fizetett le, hogy simábban tudja végigvinni a hatalom átadását a fiának.
Na de tényleg visszatérve a mobilokhoz, érdekesség, hogy csak 1988-ban jelent meg az első Samsung márkájú telefon a piacon. A Motorola a világnak már négy évvel azelőtt bemutatta az első sorozatgyártott mobiltelefont. Ezek piacán a Samsung kezdetben nem sok sikert aratott, és valljuk be, a Samsung márkájú telefonok minősége igen gyatra volt. Hogy mennyire, arról máig kering egy történet, mely szerint 1995 márciusában a vállalat akkori vezetője, Lee Kun Hee nem volt megelégedve a termékek minőségével (más források szerint nem is működtek). Ezért 150 ezer telefont halomba hordatott és a cég kétezer munkatársának a szeme láttára ripityára zúzatta azokat.
Ezt az incidenst követően a vállalatban azt feszegették, hogy nem kellene-e elhagyni a Samsungnak a mobiltelefonok piacát. Lee Kun Hee végül úgy döntött, hogy a Samsung továbbra is gyárt mobiltelefonokat, de stratégiáját alapjainál fogva megváltoztatta: az olcsó telefonok helyett a telefonok egyes alkatrészeinek a fejlesztésére koncentrált innentől. Emellett a vállalat kidolgozott egy tízéves tervet, amelynek az volt a célja, hogy megszabaduljanak az „olcsó márka” imidzsétől. 1996-tól a designra is sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek, és tudatos márkaépítésbe kezdtek, ezzel összhangban a Samsung lett az 1998-as naganói téli olimpia főszponzora.
A valamikori vezető merész döntésének hála helyi, koreai kis cégből az 1990-es évek végére vált világszintű szupersztárrá a Samsung. A Samsung mobiltelefon-gyártásának központja egyébként a dél-koreai Gumi városa lett. Állítólag már több mint 800 millió mobiltelefont gyártottak ott!
A vállalat innovatív szellemiségét mutatja, hogy a Samsung mérnökei fejlesztették ki 1999-ben a világ első, mp3-fájlok lejátszására alkalmas mobiltelefonját, valamint egy olyan telefont, amely már képes volt tévéadások vételére is!
2012 első negyedévében a Samsung Electronics a világ legnagyobb mobiltelefongyártója lett, leelőzve a Nokiát, amely 1998 óta volt piacvezető. Innen már csak 10 év kellett, hogy a Samsung bemutassa az Androidok királyát, a Galaxy S22 Ultra készüléket.
A Samsungot tehát a legtöbben valószínűleg az elektronikai készülékekkel azonosítják, de mint láttuk, a szárított haltól a biztosításon át a mikrohullámú sütőkig és tévékészülékekig mindent is gyártottak, gyártanak. Meglepőnek tűnhet, hogy például a XX. század végéig repülőgépeket is gyártott, sőt ez a részleg a mai napig működik, igaz, ma már nem komplett repülőket, hanem gázturbinákat és hajtóműveket fejlesztenek.
De ez is mutatja, hogy a Samsung is egy tipikus csebol: olyan jól sikerült családi vállalkozások vagy inkább vállalkozásgyűjtemények amelyek általában az alapításuk óta egy tulajdonképpen egy klán vagy oligarcha-dinasztia kezében vannak, és követhetetlenül sok, átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cégcsoportot tömörítenek. Mint azt Előd Fruzsina írja 2015-ös cikkében: „Ezek a cégek a gazdaság egyre több szektorában érdekeltek. A Samsungot irányító család az elmúlt évtizedekben szépen kiterjesztette a leányvállalatok rendszerét, és ma már az elektronikai iparon kívül a luxuscikkek piacán, a szállodaiparban, a szórakoztatóiparban, az építőiparban, a hirdetési piacon, a hajóépítésben, az információs technológiában és természetesen a fegyvergyártásban is érdekelt”.
Kiragadva az építőiparos példát, rögtön rájövünk, hogy ebben sem kispályás a cég: a Samsung C&T építette a világ legmagasabb épületeit, többek között a Burdzs Kalifát, a Petronas-ikertornyokat és a Taipei 101-t is.
Ugyancsak Előd Fruzsina írja, hogy a Samsung-birodalom nagyjából 70 különböző céget foglal magába, összértékét 270 milliárd dollárra becsülik, és önmagában Dél-Korea GDP-jének közel 20 százalékát állítja elő – ez a teljes magyar GDP kétszerese. Vezetői három generáció óta az ország köztiszteletben álló tagjai, celebként ünnepelt médiaszemélyiségek jelentős politikai beágyazottsággal, úgy is mondhatnánk, hogy a cég főnökei klasszikus oligarchák.
Szóval, a szárított haltól a világ (egyik) legjobb telefonjáig nemcsak, hogy érdekes és szövevényes út vezetett a Samsungnál, de a jelen is az, egy végtelenül szövevényes cégháló. S ha már végtelen: a cég nevének jelentése „három csillag”, a hármas szám a hatalmasság, a nagyság képviselője, míg a csillagok a végtelenséget szimbolizálják.
Barna Béla