Çeşme vára a török tengerparton

Törökország egyik legnyugatibb pontján, az Égei-tengerbe benyúló Izmiri-félsziget végében van egy város, Çeşme, melynek fő látnivalója az oszmán-török korabeli várak közül teljes épségben egyedüliként fennmaradt Çesme Kalesi. 

Történelmi értelemben jón tengerpartnak az északon Phokia (a mai Foça), délen pedig a Milétosz által határolt partszakaszt nevezzük. Çeşme ennek a jón tengerpartnak a közepén fekszik. Mivel azonban a mai közbeszéd a Görögország nyugati partjait mosó tengert hívja Jón-tengernek, ezért mi most hanyagoljuk is ezt a megnevezést, nehogy összekeveredjen.

Ami biztos: a ma 20 ezer lakosú Çeşme az Izmiri-félsziget nyugati végén fekszik, Izmirtől 90 kilométerre. Çesme egyébként „ivókutat” jelent, és nevéhez hűen több mint egy tucat szeldzsuk és oszmán kori kút található az óváros utcáin, bár a legtöbb pusztulásnak indult a vezetékes víz elterjedésével.

A furcsa, L alakú, erősen tagolt partvonalú félsziget nyugati csücskében találjuk a kis kikötővároskát, melynek kikötőjéből a félsziget számos kisebb-nagyobb zegzugos öble könnyen megközelíthető, ugyanígy Chíosz (Kiosz), a szemben fekvő görög sziget is, mely hajóval pontosan 15 kilométer. Apropó tengerszoros: 200 évvel ezelőtt, 1818 novemberében a legnagyobb magyar, Széchenyi István is hajózott errefelé, melyről így írt: „Az alacsony előhegyet és Csesme városát balra előttünk láttuk, és Csesme és Sció között a Csatorna olyan tekintélyes, mint a Balaton, ahol a legszélesebb”.

1818 novemberében a legnagyobb magyar, Széchenyi István is hajózott errefelé

S bár az Égei-tenger fölött fújó szél (ymbat) sok török üdülőhelynél kicsit hűvösebbé teszi, ennek ellenére igen népszerű. Çesme elsősorban az izmiriek pazar üdülő-, nyaralókörzete, a városiak előszeretettel keresik itt az Égei-tenger simogató kék vizét, ahol sok a strand, a szerényebb és luxuskivitelű üdülők, hotelek és panziók sora.

De ilyen máshol is van, Çesme viszont történelmi nevezetességgel is szolgál az idelátogatóknak: a városka közepén emelkedik egy szépséges vár, a Çesme Kalesi. A mostani vár elődjét a XIV. században építették a genovaiak: ekkoriban a Genovai Köztársaság a térségben felügyelte az Európa és Anatólia közötti kereskedelmet, de Çeşme és a környező kikötők 1470 után is függetlenek maradtak az ottomán hódítás ellenére. Török kézre csak 1566-ban került, Piyale pasa hadjáratakor: miután a pasa lehorgonyzott a kikötőben, összehívta a előkelőségeket és közölte a „hatalomváltás” tényét.

A genovaiak erődjét az oszmánok megerősítettek és kibővítették: 1508-ban II. Bajazid (II. Beyazit) rendeletére. II. Bajazid volt egyébként az az oszmán szultán, akinek uralkodására a háborúk szakadatlan sora volt jellemző, és az is, hogy a Mediterráneum legerősebb tengeri hatalmává tette az Oszmán Birodalmat.

És ő volt az a szultán is egyébként, aki viszonylag tartós békét kötött a mi Mátyás királyunkkal. Szóval II. Bajazid rendeletére, s Haydar aga építész tervei alapján épült Çeşme vára, abból a célból, hogy a segítségével megvédjék a partot a kalózoktól és a rodoszi lovagoktól. Állítólag ez az ország területén épített oszmán-török korabeli várerődök közül a teljes épségben egyedüliként fennmaradt vár.

A ma is igen masszívan erőt sugárzó falak négy nagy bástyatornyot kötnek össze. Az erődöt restaurálták és manapság múzeum működik benne (belépődíj 2018-ban 8 török líra volt, nyitva: 8.30-17.30).

Udvarán egy dzsámit, valamint fegyverkiállítást (az oszmán-török idők fegyvereit, hajóágyúkat, puskákat, régi szultáni pénzeket, páncélokat) nézhetünk meg. A kiállítást 1965-ben nyitották meg.

A várból jó fotókat készíthetünk, tisztán látszik innen a szembenlévő görög sziget, Chíosz is. Egyébként elgondolkodtató a vár fekvése, hadászathoz értő kritikusai szerint szokatlan és nem túl bölcs, hogy az erődítményt a tenger melletti hegyre építették; méghozzá úgy, hogy nyugati teraszai tíz méterrel a keletiek felett vannak, ami megkönnyítette az ellenségnek, hogy az erőd szívébe lője ágyúgolyóit.

A vár ostromairól nem nagyon szólnak az írások, annál inkább egy tengeri csatáról, mely a város mellett zajlott: 1770. június 24-én (július 6-án) az orosz–török háború (1768–74) időszakában zajlott az orosz és oszmán flotta között a çeşmei tengeri csata. A háború során mindvégig orosz katonai fölény mutatkozott, Pjotr Rumjancev és Alekszandr Szuvorov több csatában is legyőzte az oszmán erőket, míg a cári flotta a çeşmei csatában futamította meg a szultán hajóit. Illetve nemhogy megfutamította, hanem az oroszok (gróf Alekszej Orlov admirális flottájának gyújtóhajói) a çeşmei öbölben felégették a török flotta tekintélyes részét!

A lepantói csata (1571) óta ez volt a törökök legsúlyosabb veresége, s egyben eldöntötte az orosz-török háború kimenetelét. A csatát sokan megfestették, köztük Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij orosz festői is. A csatának a vár egyik bástyájában külön kiállítás állít emléket.

S hogy miért harcoltak itt az oroszok? Nos, II. Katalin cárnő előtt az ún. „görög terv” lebegett: a török kiűzése Európából és Isztambul elfoglalása. II. Katalin fel akarta szabadítani a Hagia Sophiát, az ortodox keresztények egykor legszentebb templomát a hitetlenek uralma alól, és a Római Birodalom örökébe kívánt lépni a Boszporusznál. Ez a terv azonban szemben állt a Nyugat érdekeivel.

Kultúrhistóriai érdekesség, hogy a csatában részt vett, Szoltikov tábornok néven, valószínűleg barátja, Alekszej Orlov vezérhajóján Saint-Germain gróf is. Saint-Germain gróf a XVIII. század egyik leghíresebb kalandora, alkimista, herbalista, kémikus, diplomata, feltaláló, költő, zeneszerző, festő, orvos és látnok volt, és a korabeli társasági élet egyik leghíresebb és legvitatottabb alakja.

És részt vett még a csatában török részről Cezayirli Gazi Hasan pasa (1714-1790) is, akinek oroszlános szobrát (Haluk Tezonar alkotását) a vár előtt 1974-ben állították fel. Hasan pasa egyébként a csatából úszva menekült meg, erről Széchenyi István is beszámol utinaplójában:

„Az olaszok elfáradtak, és örvendeztek, mikor 5 órai kemény munka után végre Csesmébe értek velünk. E város egyik része az oszmánoké, a másik a görögöké – frank itt egy sincs, kivéve egy kaputos görögöt, akit Kurtowichnak hívnak, olaszul beszél, gazdag kereskedő. Volt hozzá egy ajánlólevelem a sciói konzultól, nála is szálltam meg éjszakára. Csesme a tenger által képzett öböl mentén, színházat formálva helyezkedik el. Megmutatták nekünk a kis öblöt, ahol körülbelül 50 éve Orlov gróf felgyújtotta a török admirális hajóhadát. Az oroszok körbehajózták az egész Sció szigetét, mert északi szél volt, hogy előnyös helyzetből manőverezhessenek 3 hajójukkal a beszorult törökök felé. Az akkor még ifjú Hassan pasának jobb terve volt az öböl elhagyására, de miután az admirális elvetette a tervét, egy sorhajóval a levegőbe repült. Később úszva menekült meg.” (1818. december 4.)

Az erőd megtekintése után, ha kilépünk a kapun, délre található egy XVI. századi karavánszeráj (szálláshely), amelyet Nagy Szulejmán szultán 1528-ban építtetett a Chíoszba utazóknak. Vessünk egy pillantást a zöldellő udvarra, amely tipikusan oszmán elrendezésű: nyitott központi tér sima, erős külső falakkal. Az alsó szintek szerényebbek, de díszes emeleti kőárkádot tartanak, ahonnan a vendégszobák nyíltak, illetve nyílnak: manapság ugyanis a karavánszerájban működik a négycsillagos Kanuni Kervansaray Historical Hotel.

A műemlékek után tehetünk egy sétát a város fő bevásárlóutcáján (Inkilap Caddesi) is: a szuvenírüzletek, kávézók mellett az Ayios Haralambos (Hagiosz Haralambosz) görög bazilika várszerű, egyszerű homlokzatához visz, amely ma kulturális és művészeti központ. A városnak jelentős görög lakossága volt egyébként, és sokáig tartott, hogy kiheverje az 1920-as évek lakosságcseréje által okozott sebeket.

S ha már ez szóba került, említsük meg, hogy a strand felé sétálva İsmet İnönü szobrát is láthatjuk. Mint miniszterelnök, a török delegációt ő vezette a lausanne-i békeszerződésre, amit 1923. július 24-én írta alá Törökország és az első világháborúban győztes antanthatalmak. Ennek a békeszerződésnek köszönheti Törökország, hogy megtarthatta Kelet-Trákiát, Isztambult és az egykor szinte teljesen görög Szmirnát, azaz a mai Izmirt és környékét. Mustafa İsmet İnönü (1884-1973) török katona, államférfi és Törökország második elnöke egyébként környékbeli, a Çeşméhez közeli Izmirben született 1884-ben.

Visszatérve a sétálóutcára, olyan szuveníreket szerezhetünk itt be, amit csak itt és a szomszédos Chíosz szigetén: masztikával ízesített dolgokat. A XIX. század elején ennek, azaz a pisztáciafa gyanta (masztika) exportjának köszönhetően nyerte vissza Çeşme egykori fényét. Persze híres még a környék a szőlőjéről is, de az elmúlt évtizedekben a szőlőtermesztés helyett a görögdinnye termesztése lett a meghatározó. És meg kell még említeni, hogy jelentős még a çeşmei sajtkészítés is.

Kép és szöveg: Barna Béla 

Çeşme Izmirtől egy óra autópályán (88 km), Isztambultól persze távolabb van: 563 kilométer (bő hétórás autóút) a távolság a legnagyobb török várostól. Kézenfekvő akkor is ide egy kirándulást tenni, ha a szomszédos görögországi szigeten, Chíoszon nyaralunk: az Erturk hajótársaság hajói egy óra alatt teszik meg a 15 kilométeres tengeri utat Chíoszról Çeşmébe.

Egy kis frissítés: Kos görög szigetére tartván többször átrepültem a város fölött, de 2021 őszén a Kos-Budapest  (KGS-BUD) járatról egy egész jó képet sikerült készítenem Çeşme környékéről, az egész félszigetről 11 kilométer magasból.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!