Mallorca hegyeken túli területe: a Tramuntana

Mallorca hallatán sokaknak a tömegturizmus jut eszébe, meg hogy bulisziget. Ezek mellett azonban igazi kirándulóparadicsom is, ahol a hegyekben is sokfelé csámboroghatunk. 

Sokan tényleg csak felszínesen úgy ítélik meg Mallorcát, hogy egy luxusüdülő telis-tele diszkókkal, éjszakai bárokkal, ahol elsősorban az angol és német turisták zajonganak. Ennek a véleménynek is van persze alapja, de kevesebben tapasztalják azt meg, hogy Mallorca a kirándulások szigete is: kevés sziget büszkélkedhet ennyi jól kiépített gyalogtúra-útvonallal. A sziget északi részét meredek mészkő-sziklafalak határolják, az ezen tett túrák után pedig több tucat csodás öböl közül válogathatunk.

Mallorca egyébként a Földközi-tenger nyugati medencéjében fekszik, ez a Baleár-szigetek legnagyobbika: a sziget területe (3640,16 km²) szinte megegyezik Heves megye területével (3684 km²).

A mallorcai hegyek azonban kicsit magasabbak a hevesieknél: a sziget északi részén húzódik végig a Serra de Tramuntana nevű hegység több mint tíz csúcsa emelkedik 1000 méter fölé. A Serra de Tramuntana a hegyeken túlról jövő, hideg, metsző szelekről kapta nevét, a Tramuntana szó jelentése ugyanis „hegyeken túli”. Ezt a hegyvidéket szerettük volna egy kicsit becsatangolni, amikor egy forró augusztusi napon egy bérelt autóval (Nissan Note) Port de Pollençából elindultunk befelé, a sziget hegyei közé.

a Tramuntana szó jelentése „hegyeken túli”

Elhaladtunk Lluc híres kolostora (Monestir de Lluc) mellett, majd az onnan hat kilométerrel nyugatra fekvő Escorca faluban álltunk meg. Illetve nehéz falunak hívni, én először csak útmenti parkolónak gondoltam, ahol meg kellett állni, mert Bori lányom gyomra nehezen bírta a hegyi szerpentineket.

Utána néztem csak utána, hogy ezen a parányi településen van az út mellett Mallorca legrégebbi, s egyben legkisebb temploma. Az Eglésia de Sant Pere (Szt. Péter-templom) építését az 1229-es keresztény diadal után rendelte el Don Ramón de Torrella, Mallorca első püspöke. Utikönyvem szerint a templom érdekessége, hogy Mallorca legjobb állapotban fennmaradt román stílusú, középkori keresztény épülete ez. Már kezdett lelkiismeret-furdalásom lenni, hogy nem elég, hogy azt nem vettem észre hogy faluban vagyok, de még Mallorca legkisebb templomát sem vettem észre, amikor az utikönyv megnyugtatott: „Mivel a templom magánterületen van, nem látogatható”.

Észrevettük viszont az Escorca falutól délnyugatra húzódó két szép tavat, mindkettő mellett meg is álltunk a kocsinkkal. Tudni kell azt, hogy Mallorcán nincs állandó folyóvíz, mivel a nyári száraz időszakban azok kiapadnak. Van azonban több mesterséges vízgyűjtő tó itt, a Tramuntana-hegységben. Közülük a leghíresebb a Gorg Blau és a Cúber víztározó, amelynek vizét ivóvízként palackozzák, a közeli földek öntözésére használják és ez adja a sziget fővárosának, Palmának is az ivóvizet.

A Cúber-tó parkolójából kiválóan látszik egyébként Mallorca szigetének legmagasabb pontja, az 1445 méteres Puig Major, tetején egy gömbradarral, mely jelzi, hogy NATO-terület, nem túrázhatunk rajta.

Mallorca szigetének legmagasabb pontja, az 1445 méteres Puig Major

A sziget második legmagasabb csúcsára, az 1367 m magas Puig de Massanella csúcsára már vezet ösvény. Ez a csúcs egyébként pontosan Escorcától délre található.

De nem is ez a leghíresebb túrája a szigetnek, hanem a szintén Escorca parányi települése mellől, a 25-ös kilométerkőtől induló Torrent de Pareis szurdokvölgy gyalogtúrája. A túra végállomása a Calobra-öböl (Sa Calobra), Mallorca egyik leglátogatottabb és legcsodálatosabb sziklás öble. Mi is ide tartottunk, de sajnos kevés időnk volt, így nem Escorcából mentünk le gyalog a 7-8 órás túrán, hanem autóval mentünk Sa Calobrába.

Az útról nem véletlenül írta Lini barátnőnk feljegyzéseiben mindössze két szóval, hogy „extrém szerpentin”, ugyanis a 12 kilométeres kanyargós útra még a nem túlzó utikönyvek is azt mondják, hogy „nemcsak Mallorca, hanem az egész mediterrán régió egyik legizgalmasabb útvonala” (a Sa Calobra egyébként kígyót jelent katalánul).

S valóban, élménydús volt végigautózni azon az úton, melyet az olasz származású, de magát mallorcainak valló építész, Antonio Parietti Coll tervezett (ugyanaz, aki a formentori út egy szakaszát). S van az úton egy hajtűkanyar, illetve nem is hajtű, hanem egy 300 fokos kanyart ír le az út saját tengelye körül, s melyet valóban az építész a reggeli nyakkendő kötése közben álmodott meg. Ennél a Nyakkendő-kanyarnál (Sa Corbata) meg is álltunk egy kicsit fotózni. De van egy másik híres szakasza is az útnak, a Mária-kanyar (Tres Marías), amelynek természetesen M betűhöz hasonlít az alakja.

A durva egyébként az, hogy ezt az utat 1932 és 1939 között több ezer munkás építette, méghozzá hagyományos módszerekkel, robbanóanyagok használata nélkül! A másik durva dolog, hogy ez az út nem két fontos várost köt össze, hanem csak lemegy egy öbölhöz, ahol akkoriban mindössze 50 ember lakott kábé. Akkor miért is épült? Aki az idegenforgalomra tippel, az nem nyert, gondoljunk bele, még csak az 1930-as években járunk. Az igazi ok, amiért ezt az építkezést a kormány pénzelte, nos az az volt, hogy felszámolja az eldugott, csak vízen megközelíthető Sa Calobra-öbölben a csempészhajók búvóhelyét.

Odaérve Sa Calobrába a méregdrága parkolóból átgyalogoltunk a Torrent de Pareis szurdokvölgybe. A kellemes, tízperces gyalogút különlegessége két sziklába vágott, ma már kivilágított gyalogos-alagút.

A túlzott modernizáció miatt sokkal kevésbé volt hangulatos a hely, mint amilyenre számítottam. De nem is az volt a baj, hanem hogy Sa Calobra minden hülye szálló és szervezett buszos szigettúra programjában benne van, így a buszok csak ontották, ontották a béna-birka nyaralókat. Jegyzeteimbe csak két szót írtam ezen a helyen, Linihez hasonlóan: „Tömeg, tömeg”. És milyen tömeg lehet itt koncerteken – az egyik utikönyvem szerint ugyanis a Torrent de Pareis öblében 1984 óta szabadtéri koncerteket is rendeznek, Josep Bardolet Coll festőművész kezdeményezésére.

A torrent szó katalánul időszakos vízfolyást jelent, amelyek csak kiadós esőzések után telnek meg.

A tömeg csak akkor csökkent kicsinyt, amikor elindultunk a tengeri torkolattól felfelé, a Torrent de Pareis szurdokvölgyében. A torrent szó katalánul időszakos vízfolyást jelent, amelyek csak kiadós esőzések után telnek meg.

Ezek közül a leghíresebb az itteni Torrent de Pareis vadregényes szurdokvölgye. A pareis katalán szó jelentése pedig „ikrek”, ami arra utal, hogy két szurdokvölgy (a Torrent de Lluc és a Torrent des Gorg Blau) találkozik itt. A hat kilométer hosszú Torrent de Pareis átlagos mélysége egyébként 150-200 méter, s van ahol 10 méternél és szűkebb.

A szurdok alján nyáron is rengeteg a tócsa, ezekben él a kihalás szélén álló őshonos ferreret béka. Szurdoktúránk egy részéről visszafordultunk, és Mona meg Lini fürdött egyet az itteni öbölben is, de annyira nem volt tuti, így elmentünk még egy beachre, Port de Sóllerbe.

Útközben Port de Sóller felé, az útról leláttunk egy szép falura. Utólag utánaolvasva derült ki, hogy ez a falu volt Fornalutx hegyi faluja, mely narancs- és citromfákkal övezett település már kétszer elnyerte a „Spanyolország legszebb faluja” címet. Fotót nem készítettem róla, utólag magyarázhatnám viccesen úgy, hogy az nem kihívás.

Mallorca több mint 3 évszázadon át volt arab uralom alatt (903-1229)

Az útról is tök szépek voltak a teraszos hegyoldalak, amelyeket egyébként még az arabok alakítottak ki gyümölcskertekké. S ha már megemlítettük az arabokat, szólni kell két sort arról, hogy Mallorca több mint 3 évszázadon át volt arab uralom alatt (903-1229). Ha előítéletesen ezt valami sötét időszaknak képzeljük, akkor tévedünk, ugyanis az arab (vagy más néven mór, andalúziai muzulmán) uralom idejére esett Mallorca (arabul Mayurka) második virágkora: az araboknak köszönhető például a földművelés újjáélesztése és továbbfejlesztése (olaj-, mandula- és narancsfaligetek, palotaépítések, kertkultúra, fürdőkultúra stb.).

A sok kanyargás után végül megérkeztünk Port de Sóller városába, mely a Tramuntana régió legjelentősebb kikötője. Port de Sóller a környék legnagyobb természetes öble is (Badia de Sóller), állítólag sajátos fekvésének köszönhetően Mallorca legforróbb klímája alakult itt ki, amely igen kedvez a narancs és citromtermesztésnek.

Mivel Port de Sóllert az 1920-as években a franciák fedezték fel a turizmus számára, stílusában nem véletlenül emlékeztet a francia Riviéra hangulatához.

Egy jó nagyot strandoltunk itten, meg egy jó egyórás nagy sétát is tettem Bori lányommal: elsétáltunk a kikötő környékére lefotózni a híres sólleri villamost.

Kép és szöveg: Barna Béla

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!