A Nagy-Sólyom (Velky Sokol) szurdokvölgye

Európa egyik legjobb szurdoktúrázó helye egyben Szlovákia szurdokban leggazdagabb vidéke a Gömör-Szepesi-érchegység, azon belül a Káposztafalvi-karszt, ismertebb nevén Szlovák Paradicsom (Slovensky raj). Ennek leghosszabb szurdokvölgye a Nagy-Sólyom, melyet még sok magyar turista is szlovák nevén Velky Sokol-ként ismer. 

A szurdokvölgybe vezető túra kiindulópontjául a kicsiny, 581 m magasan fekvő Píla falucska parkolóját érdemes választanunk (régebben a Velky Sokol bejáratánál is lehetett parkolni, de 2007-ben az utat lezárták!). Pílából először a zöld jelzésen a Nagy-Fehérvíz (Vel’ká Biela voda) völgyében haladunk.

A félórás bemelegítő séta után a Nagy-Sólyom-völgy (Velky Sokol) torkolatában (610 m) balra ráfordulunk a sárga jelzésre (számozása 8772), innentől ezen a jelzésen megyünk jó két és fél órán át, végig a Nagy-Sólyom szurdokvölgyében. Előrebocsátva: a szurdok tetejéig 289 méter szintet emelkedünk felfelé!

Turista-történészek szerint a szurdokot Róth Márton, Filarszky Nándor és Karolinyi Mihály 1898. augusztus 20-án tárta fel.

a szurdokot Róth Márton, Filarszky Nándor és Karolinyi Mihály 1898. augusztus 20-án tárta fel

A jelenkori leírásokban dr. N. Filarský néven szereplő felfedező egyébként nem más, mint a késmárki születésű Filarszky Nándor (1858-1941) botanikus és muzeológus, aki elsősorban a moszatokat kutatta akadémikusként is.

A grabáci születésű Karolinyi Mihály (1863. augusztus 1. – ?) pedig tanító volt, aki egyébként túratársának, Róth Mártonnak a lányát vette el feleségül. Szóval ők hárman mentek végig először a Nagy-Sólyom szurdokon, melynek félelmetesen vadregényes szépségéről olyan élménybeszámolót tartottak, hogy az egy hónappal később újra végigjárt útjukhoz csatlakozott egy Forberger Vilmos (Késmárk, 1848 – Pöstyén, 1928) nevű műfényképész; az ő fotói mutatták meg először a hegység szakadékainak szépséges titkait.

Először persze itt is egyszerű mészköves patakmederben lépdelünk, majd ahogy a völgy szűkül, előkerülnek a doronglétrák, pallók, vashidak, ahol pedig már egyszerű kocaturisták amúgy nem tudtak volna továbbmenni, ott vaslétrákat építettek be a kanyonba. Ehhez is egy történelmi adalék: a Szlovák Paradicsom Hegyi Szolgálata 1956-ban szerelte fel az első vaslépcsőket.

De ahol nincs vaslépcső, ott is elbűvölő kaland a szurdokban felfelé menni: vannak jó kis csúszós doronglétra hidak, meredek sziklafalak, bedőlt fák, nyálkás régkidőlt fatörzsek, ezeken néha egyensúlyozni is kell (és vigyázat a doronglétrák a rájuk rakódott moszatoktól is csúsznak ám, nem csak a nedvességtől!). Aki nem figyel, annak könnyen beázik a bakancsa, de vannak olyan tavaszok, amikor bizony a doronglétrák fölött is zuhog lefelé a víz, ilyenkor bizony mindenképp vizesek leszünk.

Aztán egyre meredekebben emelkedve hamarosan eljutunk a Kőkapu (Kamenné vráta) nevű szűkületbe. Az egyre zordabb mederben elérkezünk egy vízeséshez, majd egy másikhoz is. Az egyik a Kis-lépcsős-vízesés (Malé kaskády) a másik pedig a Kis-vízesés (Maly vodopad), mely egyes adatok szerint 8,5 méter magasból esik alá.

De van még vízesés bőven hátra, az egyik a Nagy-lépcsős-vízesés (Vel’ké kaskády) és a Nagy-vízesés (Vel’ky vodopad), csak győzzük fotózni őket.

A zuhatagok után és fölött egy kis hídon a szurdoknak egy szélesebb szakaszába érünk, majd aztán eljutunk egy újabb nagy szűkületbe, a kanyon legvadabb részébe, a Roth-szakadékba (Rothova roklina). A völgynek ezt a szakaszát a felfedezőről, a késmárki születésű Róth Mártonról (1841. augusztus 3. – 1917. február 25.) nevezték el, aki az iglói főgimnáziumban a szemléltető földrajz- és természetrajz-oktatás úttörője volt. Tulajdonképpen ő volt a fő kezdeményezője az egész Káposztafalvi-karszt feltárásának; a hegység valamennyi kanyonjának és szurdokának felfedezésében részt vett. Róth Márton emellett 14 éven át szerkesztette a Magyarországi Kárpát Egyesület évkönyvét is. Grósz Alfréd írja róla: „Ez a kivételes ember diákjainak egész generációját vezette a hegyek világába, mindig kedvesen oktatva, lelkesen toborozva, nemesen szolgálva az ifjúságot”.

A Róth-szakadék után egy rövid meredek emelkedőn felérünk a Glac útra (899 m). Ezen észak felé haladunk a piros jelzésen: a Glac út a múltban kereskedelmi főútvonalként kötötte össze Gömört a Szepességgel. Ma csendes túraút, mely mellett egy kellemes és szépséges füves területen, a Glac réten ejtőzhetünk egyet.

Innen fél óra alatt érünk a Mala polánára, onnan pedig tovább a piros jelzésen bő egy óra alatt érünk az Ogurčiak 868,6 méteres csúcsa alatti Palc elágazóig. Onnan még fél óra a sárga jelzésen egy durva leereszkedés a Pílában hagyott autónkig.

A túrát Pílától-Píláig normál tempóban elvileg meg lehet tenni hat óra alatt, de egy-két plusz órát szánjunk a fotózásokra, pihenésekre és egyebekre is.

Kép és szöveg: Barna Béla

Píla távolsága Budapesttől Salgótarjánon és Füleken át 258 km. A túrához legjobb, ha a jó részletes, 1:25 ezres méretarányú, 4-es számú VKÚ Harmaneci kiadású turistatérképet visszük magunkkal. Érdemes még magunkkal vinni a Nagy Árpád által írt 77 túra a Szlovák Paradicsomban című könyvet a Kornétás Kiadó gondozásában. A túráról Paradicsomi pallókon címmel jelent meg cikkem a HTM 2012 júliusi számában.

 

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide! Ha tetszett, támogass minket!