Az utolsó paradicsomok egyike: El Nido, Palawan

Vagy egy tájfun széle kapott el minket, vagy egy trópusi vihar csapott a függőleges mészkősziklákhoz, vagy a csónak kormányrúdja tört el – akárhányszor a Fülöp-szigetek legszebb helyén, Palawanon jártam, mindig kicsit veszélyesre sikeredett a vízen levésem. De mikor elültek a viharok, mindig rádöbbentem: szerencsés vagyok, hogy a világ egyik legszebb tengerpartján jártam. El Nido tengerből kiemelkedő, elképesztően szép mészkőszikláiról, zöld karszthegységeiről és álomszerű lagúnáiról és korallzátonyairól híres trópusi helyén. 

– Amikor a csónakunk a tájfun által felkorbácsolt tengeren hánykolódott, a kormányos fiú a tengerbe esett és tesis barátom húzta ki és még a sziklának is csapódtunk, megfogadtam, hogy többet nem jövök ide. Soha.

Persze megfogadtam már két évvel ezelőtt is hogy soha többet nem jövök ide, aztán mégis, nem bírtam ki, hogy ne jöjjek vissza El Nidóba.  Az egész úgy kezdődött, hogy elolvastam egy fél évszázados könyvet Balázs Dénestől, az egyik legnagyobb magyar világjáró-geográfustól, aki járt El Nidóban, meg láttam még egy képet is, és hát egyszerűen megvalósítottam, hogy eljussak El Nidóba.

Mert ez a világ egyik legszebb helye

Mert ez a világ egyik legszebb helye.  Miniloc szigetét vártuk a leginkább, sokak szerint ez a legérdekesebb sziget itt a szigetvilágban. Látványosságai a Nagy- és a Kis-lagúna, valamint a Titkos-lagúna, ahová egy lyukon keresztül kell bemászni, belül pedig karsztfalak veszik körül. Ide még bemásztunk, de a nagy hullámzások miatt már veszélyes volt ez is, félelmetes utólag is belegondolni, hogy egy-egy erősebb hullám az éles mészkőszikláknak csaphatott volna bennünket.  De nem csapott, megúsztuk ép bőrrel.

Száraz bőrrel viszont nem, mert 2011 karácsonyán elkezdett vigasztalanul és nagyon durván esni a trópusi eső. Igazából semmi nem látszott már Miniloc szigetéből. Ez még nem lett volna baj, de a vihar egyre csak fokozódott. És durvult. A hullámzás és az oldalirányú szél miatt egyre jobban felcsapott a víz az ülésekre, ránk, és ez még eleinte vicces is volt, de amikor már olyan vihar volt hogy a hajóvezetőink búvárszemüveget vettek fel, és fogalmuk sincs hol vagyunk, nos, akkor már kezdtünk megijedni.  A szigetekre való megérkezésünk előtt is trópusi vihar tombolt a Fülöp-szigetek déli részén, ottlétünkkor pedig Mindanao szigetén pusztított a legnagyobb erővel a Washi tájfun (filippínó nyelven bagyo vagy baguiro).

A hatóságok szerint 1268-an haltak meg és több mint tízezer ingatlan sérült meg. Persze a Fülöp-szigetek déli része, Palawan elvileg tájfunmentes terület, de a klímaingadozás miatt egyre többször ér el idáig is nagyobb vihar, ennek a széle kapott el minket. És szerencse, hogy csak a széle.

Két évvel a viharkalandunk után újra visszatértem ide hajókázni a szigetek között, mondván, kétszer nem csap ugyanabba a villám. De, de. A trópusi vihar viszont két év múlva ugyanúgy szinte ugyanott lecsapott ránk: hajónkat a hullámzás a függőleges mészkősziklákhoz csapta, recsegett ropogott a bambusz, de egyben a bambusz hajlékonysága és rugalmassága is mentett meg minket, átlag hajó itt porrá zúzódott volna. És hogy ne legyen egyszerű, a csónak kormányrúdja is eltört, nem részletezem, megúsztuk.

Amikor azonban nincs tájfun és elmúlik a vihar, El Nido a Föld egyik legszebb helye. A nyugalmas és idilli és kicsit világvégi halászfaluból kiindulva csillagtúraszerűen derítettük fel már többször is a szomszédos Bacuit Archipel szigetvilágot. Mielőtt valaki megkérdezné, hogy ha már szigethegyek, akkor kézenfekvőbb lenne Thaiföld vagy Vietnam, nos nem.

A hely szebb Thaiföld hasonló partjainál, és a turizmus is emberléptékűbb sokkal, szóval aki látni akarja a tengerből kinövő tipikus ázsiai mészkőhegyek világát, annak irány El Nido.  A szigetvilágot legjobb felfedezni a bangkával; a Fülöp-szigetek népei évezredek óta ilyenekkel közlekednek ezzel a tengeren. Csak Palawan 2000 kilométer hosszú partvonala körül nem kevesebb, mint 1780 sziget, szirt és sziklazátony található. Ebből mi több mint 10 szigetecskét jártunk be ezzel a bambusz-stabilizátoros lélekvesztőnkkel.

Szigetről szigetre egy kishajóval A halászfaluból először Pinabuyutan szigetére vettük az irányt. Nos, ez volt utólag visszatekintve az egyik legszebb sziget: lakatlan, vakítóan fehér tengerparttal, pálmafákkal meg mindennel, a legfotosopoltabb pálmás prospektus is gagyi volt ahhoz a látványhoz képest, amit itt Pinabuyutan szigetén megtapasztaltunk hirtelen.

A sziget parti fövenye vakítóan fehér volt, a homok meg mintha, mintha nem is tudom milyen selymes kis szemcsékből állna, szóval idill volt a köbön.  Miután szó szerint felszedtük a horgonyt Pinabuyutan szigetén, hajóztunk tovább dél felé és elhajóztunk a jó nagy magánsziget, Lagen mellett is.

Az exkluzív hely már több világsztárt is vendégül látott már, így nyaralt például Lagenen Beyoncé, Julia Roberts, Bill Gates és Bill Clinton is. Innen egy rövid kis hajózás következett a Kígyó-szigetre (Snake Island), mely sziget apálykor összefügg a főszigettel, szóval át lehet gyalogolni ide, mi is megtettük ezt, eszméletlen hangulatos volt a bokáig érő tengerben egy nagyot sétálni.

Mire visszaértünk a két filippínó hajóskapitányunk már megterített egy asztalt, csordultig minden földi jóval. Az egynapos hajókirándulások árában benne van ugyanis az ebéd is, ami bizony nagyon megéri az árát: ott helyben grillezett halak, csirkék, rengeteg trópusi gyümölcs, szóval mennyei manna ez.

Ebéd után még felmentünk a Kígyó-sziget tetején épített kilátóhoz, ahonnan (milyen más?) – fantasztikus volt a kilátás a szigetvilágra. A Kígyó-szigetről a Pangalusian sziget előtti tengerrészen horgonyoztunk le hajónkkal és itt kezdtük meg ismerkedésünket a tengeri élővilággal, légzőcsöves merüléssel. A búvárszemüveges úszkálás után elhajóztunk a nagyon kicsi Simizu sziget körül is sznorkelezni egyet.

Az idilli hajókázások, majd a trópusi viharokból való megmenekülés után egész este a szálló bárjában több kör finom trópusi rummal ünnepeltünk. De nem csak rumból lett több kör, hanem hajókázásból is. Az előző nap veszélyessége sem tántorított el minket attól, hogy hajózzunk egy második kört is a szigetek között. Karácsony első napján első megálló volt a Dilumacad sziget, amit Helikopter-szigetnek (Helicopter Island) is neveznek, mert bizonyos távolságból olyan a mészkősziklák alakja. Erről a szigetről a szomszédos Cadlao szigetre hajóztunk át. Cadlao (tagalog nyelven a jelentése: mosoly) a legnagyobb sziget El Nido környékén: 10 négyzetkilométer a területe, ráadásul az összes sziget közül ez van El Nidóhoz a legközelebb, és ennek van a legmagasabb csúcsa is, ezért a kiemelkedő magasságáért „mini Tahitinek” is szokták nevezni. Gyönyörű a szemnek na.

Cadlao szigetén forgatták a Survivor svéd verzióját. Ja és állítólag amikor El Nidóban járt, az itteni partok inspirálták a brit Alex Garland A Part (The Beach) című regényét.

Körbehajóztuk aztán Matinloc és Tapiutan szigetét is, szavak nincsenek, kétségtelenül ez a világ egyik legszebb tengerpartja.

Jó, nyilván a legszebbséget lehet vitatni, de El Nido és környékének tengerpartja tényleg a világ legszebb tengerpartjai közé tartozik – regélték az utazók titkos ajánlásai, de jeles magazinok mindenféle listáján is előkelő a helyezése: volt például a világ legjobb úti célja a National Geographic Traveler’s magazin szerint, de aztán beválasztották még a világ 5 legszebb tengerparti üdülőrészei közé is a Travel+Leisure Magazine szakújságírói.

De hogy ne csak magasztaljak, mondok valami nem pátoszosat is: El Nidóban néha lehet kapni fagyit, tölcsér viszont nincs – a derék filippínók ezt úgy oldották meg El Nidóban, hogy a fagyis néni 6 gombócot a kissrácnak egy száraz-szikkadt zsemlébe töltött bele.

Kép és szöveg: Barna Béla

Írásom első verziója a Tropical Magazin 2015 decemberi számában jelent meg.

Ha szívesen utaznál velem, kattints ide!
Ha tetszett, támogass minket!